Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-29 / 252. szám

/ HÉTFŐ, 2007. OKTÓBER 29. * A DÉL SPORTJA" II. , Sudár magas..." Hogy mik vannak! Világjárók fotókiállításán jártam, és nem csupán a képek szóltak hozzám. Előállt egy kedves atyafi, és azt mondta, Afganisztánból hozott neketn valamit. Nem lett volna szabad megrökönyödnöm, érkeztek ide Malajziából is képek, meg a földgolyó másik túlsó végéről is, de azonnal gyanús lett Afganisztán. Ez az ember olvasott tőlem valamit. Azt mondja, összesen harminchét országban járt. Ógörög Odisszeusz, reszkess! Sokat kóvályogtál te is a világban, de le vagy pipálva. Ha ez az ember elkezdené leírni kalandjait! Apró porszem vagyok csak a világ országútján, legföljebb a szemébe tudok belemenni a vándornak, vagy köpönyegéről rázhat le, neki most mégis én lettem a legfontosabb. Mert benyúlt a zsebébe, és kihúzott belőle egy afgán kettest. Rá van írva angolul is, és remélhetően arabul is: 2 Afghanis. Nekem olyan, mintha forintot írtak volna rá. Vagy csak fillér lenne ? Nem tudom már, mióta nyögdécselem bele a nagyvilágba, hogy a betű mindenhová eljut, ahová nem kellene. Egyszer-egyszer oda is, ahová leginkább való. Az történt, hogy megírtam nemrég nagyapánk nagy kalandját. Amikor megjelent az újságban, kivágta, zsebébe tette, és mivel éppen indulóban volt Távol-Keletre, elvitte magával. Meg is kérdeztem most: és az unokatestvéreimmel nem találkoztál: Apai ágon itthon is tízen voltunk unokatestvérek - anyai ágon megszámlálnom is lehetetlen de nehéz lenne elképzelnem, hogy tízévnyi kényszerű barangolásai közben nem akadt volna valakije. Nem akárki volt ő, vizes-molnárként erősítette a családfánkat. Legalább hat mesterséget kellett ahhoz tudnia. Orosz fogságba esett az első világháborúban, ezen a szálon jutott el a pastuk földjére, és a gyapotmalmok fölügyelőieként már akkor autót adtak alá. Itthon is beterítettük az országot rokonokkal, de lám, távolabb is jutott belőlünk. Bár itthon már szép felesége volt és két gyermeke, de kiköpött egészségével, a soha haza nem térés nyomasztó terhe mellett nehéz elképzelnem az önmegtartóztatását. Szombathelyről jött a hír, ottani unokatestvéremtől, aki tündéri meséket hallhatott tőle. Állítólag haza se akart jönni, amikor már jönnie kellett. Sokan estek akkoriban valódi fogságból a szerelem fogságába. Megemlítettem azt is, hogy a gyapotmalmos főnök halálakor a három deli legény szalóki kamarakórus gyászdalaként énekelte: Sudár magas, hej de sudár magas a nyárfa teteje... Talán valami dallamfoszlány ma is nyomra vezetne. Van tehát egy világraszóló ajándékom, nem győztem megköszönni. Vártam is, hogy valami halovány szálacska előbújik valahonnan, de ekkora kedvességre nem számítottam. Papírpénzről van szó - ebből is gondolom, a mi régi lukas kétfilléresünknél többet érhet -, az egyik oldalán diadalív van, és egy olyan kőoszlop, amilyen a szegedi Klauzál tér díszei között látható. A kintinek a tetején azonban gömb van. Rá van írva angolul is a bank neve, és talán a sorszáma is, arab ákombákommal. Meg kell mutatnom Dzsorzsnak, előttem ő a legnagyobb magyar arab. Valami légmentesen záró műanyag tokba is bele kell tennem, hogy ürgetni-forgatni lehessen. Szőrén-szálán termett családi örökségként akarom őrizni. Apád-anyád ide jöjjön! H.D. A televízióban eltöltött fél évszázados tapasztalatait osztotta meg makói hallgatóival pénteken Vitray Tamás, aki a Pulitzer-emléknap egyik előadójaként azt hangsúlyozta: az igazán jó interjú nem kérdések és válaszok, hanem két személyiség kölcsönhatásának eredménye. MUNKATÁRSUNKTÓL A Makón rendezett Pulitzer-emléknap egyik meghívottja, Vitray Tamás fergeteges előadással kápráztatta el több száz hallgatóját. Mindenekelőtt saját, fél évszázados tévés múltjából válogatott eseményekkel mutatott rá: mindegy, hogy ki mennyire felkészült egy interjú során, az eredményt nem a formális beszélgetés tárgya, hanem a személyek közötti kölcsönhatás fogja meghatározni. - Még első éveimet töltöttem a televízióban, amikor egy napon a főnököm azzal fogadott, hogy ma este én leszek a beszélgetőpartnere Péter Jánosnak, hazánk akkori ENSZ-nagykövetének. Most úgy mondom, hogy igencsak begyulladtam. Egész nap egy teljes csapat dolgozott a kérdések összeállításán, végül eljött az este. A feszültség oldására elhatároztuk, hogy az addigi gyakorlattól eltérően teázás közben fogok beszélgetni az interjúalannyal, be is hozták a tálcát, amit átvettem. Ám annyira féltem, hogy remegni kezdett a kezem, és ettől a tálca úgy rázkódott, hogy a csészék a nézők számára is jól hallhatóan csörömpölni kezdtek. Kínomban elnevettem magam, és akkor éreztem, hogy valami megváltozott. Az interjúalany is elnevette magát, és ettől kezdve másodlagosak voltak a kérdések, jó hangulatú, értékes beszélgetés kerekedett - idézte fel egyik első interjúélményét a Pulitzer-emlékdíjas újságíró. Vitray Tamás több szempontból is bemutatta a magyar tévézés aranykorát, a kísérletezés és az akkori formai követelmények mellett kiemelte: az Élőújság című műsorban például a kamera elé meghívott vendégeknek is többször el kellett próbálniuk a természetesen előre megírt kérdésekre adott válaszokat. Hangsúlyozta: a jó tévéseket mindenkor a személyiségük tette azzá. - Ebben a szakmában talán a kíváncsiság a legfontosabb. Ha a kérdezőt érdekli az alany személye, értékes beszélgetés kerekedik. A részleteiben előre egyeztetett interjú pocsék lesz. Fontos a kérdező reakciója, sokan vetették a szememre, hogy mindig látni a képemen, hogy mit gondolok. Úgy vélem, hogy a mozdulatok, reakciók, szükséges csendek nélkül nincs élő televíziós beszélgetés, tudósítás - fogalmazott Vitray, aki fél évszázados szakmai múltja kapcsán, és a közönség nagy derültségére közbevetette: nagyon rossz élő emlékműnek lenni. A hallgatóknak ezt követően levetítette a nyolcvanas évek derekán készült, Telefere című Vitray-műsorban bemutatott interjút Speter Erzsébettel, aki akkor több tízezer dollárt ajánlott fel a Nemzeti Színház javára. Ezen keresztül prezentálta: a jó interjúalany buzgón gyakorolja az öniróniát és a humort, sőt van, hogy átveszi a kezdeményezést is. NEV1EGY £ Vitray Tamás 1932. november 5-én születeti Budapesten. Felesége Kállai Bori színésznő. Első házasságából van két fia. 1957. március 11-én vették fel belső munkatársnak a Magyar Rádió angol nyelvű adásához. 1959. december l-jén lett a Magyar Rádió és Televízió televíziós főosztálya agitációs propaganda osztályán a sportrovat belső munkatársa. 1968-tól főmunkatárs, majd szerkesztőségvezető lett. Alig van olyan sportág, amelyet ne közvetített volna a Magyar Televízióban. 1997-től aktív nyugdíjas. 2004. november l-jétől elnöki főtanácsos. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. A Magyar Televízió Örökös Tagja. Vitray Tamás: Nagyon rossz emlékműnek lenni A magyar tévé aranykoráról Albert Györgyi köszönti Vitray Tamást Makón Fotó: Karnok Csaba Előadásaikból rádiójátékok is készültek Türnéra indul a vásárhelyi színtársulat Keresik Túri Patríciát A Szegedi Rendőrkapitányság keresi a szegedi Túri Patríciát. A 14 éves lány szeptember 29-én tűnt el. Túri Patrícia 165 cm magas, normál testalkatú, arca kerek, homloka magas, szeme és haja színe barna. Aki jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, értesítse a Szegcdi Rendőrkapitányságon a 62/562-400-as telefonszám 18-26-os mellékén, vagy hívja a rendőrség 107-es, 112-es hívószámát, illetve a Telefontanú 06-80/555-11 l-es vonalát. Két éve alakult meg a vásárhelyi felnőtt színjátszó kör. A társulat ötlete Rostás Tamás nyomdász fejéből pattant ki. A lelkes amatőrök tavaly Móricz Zsigmond Kend-e a pap? című darabjával mutatkoztak be, amelyből rádiójáték is készült. Hódmezővásárhely már a 19. század elején kedvelt állomásuk volt a vándorszínészeknek. Állandó színház azonban csak az évszázad végén létesült a városban. Az egykor a Szőnyi utcával szemben álló Nyári Színkör 1948-ban megszűnt, a neves színtársulatok ezután az újonnan épült Petőfi Művelődési Központban léptek a közönség elé. Somlay Artúr Színpad néven 1955-ben helyi társulat alakult, amely egy év múlva feloszlott. A kilencvenes évek elején működött egy fiatalokból álló társulat Vásárhelyen, amely Slavomir Mrozek-darabokat játszott. - A színház világa mindig is lenyűgözött - mondja Rostás Tamás, aki 2005 márciusában alapított társulatot Vásárhelyen. Békéscsabán voltam kollégista, akkor kezdtem el foglalkozni színjátszással. Rendszeresen statisztáltam, és volt önálló estem is. Ezután hosszú ideig nem volt lehetőségem hódolni a szenvedélyemnek. Három éve azonban visszaköltöztem Vásárhelyre, ekkor fogalmazódott meg bennem a színtársulat gondolata. Dramaturgiai végzettségem ugyan nincs, de van Petőfi Művelődési Központban kaptak. A társulat tavaly Móricz Zsigmond Kend-e a pap? című egyfelvonásos művével mutatkozott be az intézmény színpadán. A darabot Rostás Tamás rendezte, mely rádiójátékként korábban már elhangzott a helyi Rádió X közszolgálati műsorában. A zördög című előadásukat idén az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó fesztivál keretében láthatták az érdeklődők. A rádióhallgatók hamarosan ezt a Móricz-darabot is élvezhetik. A szöveget már rögzítették, csak az utómunkák vannak hátra. Október 8-án így játszunk mi... címmel Karinthy Frigyes és Romhányi József jelenetei közül mutattak be néhányat. Az est programját ifjabb Rummel József állította össze. Műsorukkal néhány napja Szegeden arattak nagy sikert. A társulatot jelenleg Szuromi Klára, Békési János, Nagy István, Nagy Diána-, Kása Tamás, Varga Anna és Béres Dezső színpadi felelős alkotja. Próbát minden hétfő délután 5 és este 7 között tartanak. A kör nyitott, bárki csatlakozhat, aki kedvet érez a színészkedéshez. A társulat térítésmentesen vállal vendégszerepléseket, játszottak már olvasókörben, falunapon és nyugdíjasotthonban is. Folyamatosan keresik a kapcsolatot más színjátszó körökkel. A közeljövőben turnéra indulnak, hat környékbeli kistelepülésen mutatják be műsorukat. SZŰCS CSABA színpadi tapasztalatom, így egy percig sem haboztam ötletem megvalósításával. A 18 éven át nyomdászként dolgozó férfi elképzeléseivel felkereste a város művészeti referensét, aki támogatásáról biztosította. A toborzási felhívásra tízen jelentkeztek, volt köztük ének szakos tanár, diák, nyugdíjas és újságíró. Próbahelyet a Jelenet A zördög című előadásból Fotó: Tésik Attila