Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-20 / 246. szám

SZOMBAT, 2007. OKTÓBER 20. •MEGYEI TÜKÖR" 7 Az ifjú mester 18 évesen alapította első iskoláját Csongrádon Bágyi János a kung-fu megyei nagykövete Bágyi János huszonhat évesen a wing tsun kung-fu Csongrád megyei nagykövetévé vált. A fi­atal mester tinédzserként disz­kósnak készült, de ellopták a felszerelését, ezért a harcmű­vészet felé vette az irányt. Az első wing tsun iskoláját hét éve alapította Csongrádon, azóta Szentesen, Vásárhelyen, Ma­kón, sőt Aradon és Tfemesváron is vannak ifjú és idősebb ta­nítványai. Bágyi János mindennap más vá­rosban okítja önvédelemre és ön­mérsékletre tanítványait. A hu­szonhat éves makói fiatalember 1991-ben ismerkedett meg a kung-fu egyetlen női alapítású stí­lusával, a wing tsunnal. Őt is, mint kortársait, az akkori Bruce Lee-láz terelte e harcművészet fe­lé, célja pedig nem volt egyéb, minthogy meg tudja védeni ma­gát. Mivel - ahogy ő fogalmaz - fa­natikusok közé került, és az akko­ri edzésmódszerek sem voltak si­mulékonyak, tinédzserként job­ban vonzotta a diszkós pálya. Már megszerezte a megfelelő végzett­séget, és jöhetett volna a szórakoz­tató ipar, amikor ellopták az ösz­szes felszerelését. Bánatában vagy dühében végleg a wing tsun mel­lett döntött, és hamarosan be is érett a napi háromórás gyakorlás. Tizenhat évesen már asszisz­tensként edzéseket vezetett, és alig lett nagykorú, amikor 2000-ben megalapította első is­koláját Csongrádon. - Magam is meglepődtem, hogy elsőre 27-en jelentkeztek. Érdekes és hasznos Bágyi János szerint egy kung-fusból sohasem lesz kidobó, ugyanakkor bárkiből lehet kung-fus, aki lejár edzésre volt úgy belevágni az egészbe, hogy a tanítványok egyik fele 10 év alatti, a másik fele pedig har­minc feletti volt: taníthattam és tanulhattam is - mondja büsz­kén János. Nem telt el három év, és egész iskolahálózatot épített ki megyénkben a fiatal mester, aki ma már a wing tsun negyedik mesterfokozatával rendelkezik. Hetente száz - zömében közép­korú - tanítványát okítja és ne­veli az Örök Tavasz tanításaira Szentesen, Csongrádon, Vásár­helyen, Makón, pár éve pedig Aradra és Temesvárra is átjár, hogy ottani iskoláit fejlessze. Hétköznapjai az ingázós oktatói Fotó: Tésik Attila munkáról, hétvégéi pedig önma­ga továbbképzéséről szólnak: Kecskeméten 4-5 órás gyakorlá­son vesz részt mesterénél. - A wing tsun nem csupán harc­művészet, hanem életfilozófia is, KUNG-FÜS0X A PARLAMENTBEN p A wing tsunt, vagyis az Örök Ta­vasz kung-fu stílust az 1700-as években egy nő, az akkori császár lánya alapította. Harci rendszere az emberi adottságokra épül, célja az önvédelem képességének elsa­játítása. E harcművészetben ti­zenkét tanuló és ugyanennyi mes­terfokozat létezik. Azt, hogy meny­nyire nem kor és nem függő, jelzi: a magyar parlament két ismert politikusa is űzi ezt a sportágat. Simicskó István KDNP-s képviselő például már a harmadik mesterto­kozatnál tart. de arról is lehet hal­lani, hogy Szili Katalin, az Ország­gyűlés elnöke szintén jól ismeri a wing tsun gyakorlatokat. amely az önvédelmen kívül ön­mérsékletre és egészséges élet­módra is nevel. Egy kung-fusból például sohasem lesz kidobó, mert az ellenkezne e harcművé­szet szellemiségével, ugyanakkor bárkiből lehet kung-fus, aki leté­ved edzésre. Egyszer például egy 70 éves bácsi jött le, hogy ő kipró­bálná magát a wing tsunban, de azt is hozzátette, hogy már alig tudja felemelni karját. Mi marasz­taltuk, aztán pár hónap után kivi­rulva újságolta, hogy elmúltak a fájdalmai - meséb az ifjú mester, aki elárulja, nem beszél kínaiul. Ellenben magyarul tolmácsol olyan kínai mondásokat, amik túlmutatnak önmagukon, és gon­dolkodásra késztetnek. Bágyi Já­nos ugyanis tudja, nincs tökéletes ember, csak tökéletes szándék. B. D. Próba a klárafalvi biogázüzemben Zöldáramot hoz a Mikulás Megkezdheti működését a klárafalvi biogázüzem, a próbatermelést követően az év végéig már teljes kapacitással fejleszthetik a metánt kukoricából, hígtrányából és cukorcirokból. A közel 600 milliós, uniós támogatás segítségével magvalósuló beruházás a falunak olcsó energiát és 12 új munkahelyet jelent. Megkezdődött a próbatermelés a Klárafalva mellett lé­tesített biogázüzemben - adta tudtul Németh László, a telepet működtető Csongrád Gazdaságfejlesztési Kht. ügyvezető igazgatója. A létesítmény alapozását éppen egy éve kezdték el, megvalósításához közel 370 millió forintos támogatást biztosított a határ menti gazdasági együttműködést segítő uniós Interreg III/A program. A kivitelezés befejezéséhez szükséges mint­egy 230 millió forintos saját erőt a beruházásban érde­kelt partnereivel együtt a Németh Toll Kft. fektette be. Az üzem egyébként a tollfeldolgozó ipari parkjában épült fel. A cégvezető közleményéből kiderült: a próbaüzemet várhatóan két hónapon belül a tervezett teljes üzemű termelés váltja fel, ami napi 2,2 és félezer köbméter­nyi biogáz előállítását jelent majd. A metánt gázmo­torok égetik el, így a szénhidrogén villanyáramként hasznosul, ezt az országos rendszerbe táplálják be. A folyamat során termelődő hőt a tollüzemben szárítás­ra tudják hasznosítani. Megtudtuk: a gáz előállításának alapanyaga kukori­ca, illetve egy Dél-Amerikából származó növény, a ha­zánkban még alig termelt cukorcirok lesz, egy év alatt 300 hektárnyi termőterület tudja majd táplálni a mo­torokat. Mint azt korábban már megírtuk: 10-12 siló­nyi termény szükséges egyévnyi működtetéshez, ez akár húsz gazdálkodó család megélhetését is biztosítja majd. Egyelőre azonban - az indulás kockázatai miatt - a mezőhegyesi ménesbirtokkal áll szerződésben az üzem. A növényi alapanyag mellett a telep képes évi kilencezer tonnányi híg sertéstrágya felhasználására is, ezzel a határ mindkét oldalán működési gondokkal küzdő sertéstartó üzemek melléktermékeinek jelentős része hasznosulhat. A fermentáció eredményeképp hátramaradó végtermék a környező földeken táp­anyagban gazdag trágyaként hasznosulhat. Az igazgató rámutatott: a működés egyelőre nyolc, a későbbiekben tizenkét munkahelyet biztosít Klárafal­ván. Az üzem a Szegedi Tudományegyetem kutatói­nak kísérletek elvégzésére is lehetőséget nyújt. A próbaüzem beindítása hosszadalmas folyamat, azért is, mert ilyen technológiát eddig egyetlen, biogáz nyerésére alkalmas üzemben sem alkalmaztak. Na­ponta több mint 500 kilowattnyi elektromos áramot nyerhetnek, ami egyébként egy Klárafalva méretű tele­pülés energiaszükséglete. I. SZ. Kiss A. Sándor egyetemistaként vett részt az 1947-es diáklázadásban Internálótáborból szövődött a szerelem Noha a népbíróság felmentett, az internálást nem kerülhettük el. Egyházellenes intézkedései között a kommunista és a kisgazdapárt alkotta koalíciós kormány 1947 tavaszán fakultatív hitoktatást hirdetett. A ren­delkezés ellen hatvan esztendeje március 19-én tiltakozó demonstrációt szerveztek a szegedi Kla­uzál Gábor (ma Vedres szakközépiskola) és a Ba­ross Gábor (ma Radnóti) gimnázium diákjai. Kiss A. Sándor - Itt gyülekezett az ifjúság a Dóm téren, én meg vegyészhallgatóként órára jöttem. Csatlakoztam hozzájuk, ám néhányukat addigra már elvitték a Kossuth Lajos sugárúti rendőrszékházba - idézte fel Kiss A. Sándor, kitekintve egyetemi szobájából. ­Odavonultunk vagy két-háromezren, hogy kiszaba­dítsuk őket. Minket, idősebbeket kiemeltek, mond­ván, mi lehetünk a vezéreik. Megvertek, de végül vallanom sem kellett, írattak ellenem két hamis ta­núvallomást az állítólagos államellenes tevékenysé­gemről. Egyre azt bizonygatták, hogy az 1944. már­cius 19-i német megszállás emlékét éltettük, pedig a dátum csak véletlenül egyezett. Őrizetbe vettek több mint huszadmagammal három napra, fél na­pot még Pesten, az Andrássy út 60. szám alatti AVH-épületben is eltöltöttünk. Cseppet sem fél­tem, kalandnak fogtam fel az egészet. - Noha a népbíróság felmentett, az internálást nem kerülhettük el. A budaörsi laktanya terüle­tén működő internálótáborba szállítottak, de a hí­rünk már megelőzött bennünket - mesélte a ma nyolcvankét éves vegyészprofesszor. - A foglyok „Éljenek a szegedi diákok! Stramm gyerekek vagy­tok!" kiáltással üdvözöltek. A sima pafkettán aludtunk, a kabátunkkal takaróztunk, reggelire rántott levest, ebédre és vacsorára bablevest kap­tunk, hozzá mindössze tíz deka kenyérrel. Heten­te egyoldalnyi levelet írhattunk haza, ezért bolhá­nyi betűkkel minden ismerősömnek küldtem pár sort. Édesanyám meg csíkokra vágta és továbbí­totta. . Kiss A. Sándor évtizedek óta levelez egykori szerelmével, Erzsikével Fotó: Frank Yvette - Levelet bármennyit kaphattunk, így érkeztek lelkesítő üzenetek Erzsikétől, aki kereskedelmi is­kolásként vett részt a tüntetésen. Több mint öt hónap múltán, szeptember 11 -én szabadultunk. Mivel Szegedet nem hagyhattam el, a nagyszüle­im után Erzsihez vezetett az utam, és lassacskán szerelemmé szövődött a levélbarátságunk. Két és fél éven át tartott, a városháza előtti tulipánfák alatt találkoztunk. Aztán elsodort bennünket az élet egymás mellől, de rendszeresen levelezünk azóta is. DOMBAI TÜNDE Hatvan éve, 1947. március 19-én diákmeg­mozdulás tört ki Szegeden, mert a kormány eltörölte a tanrendből a hittanórát. Kiss A. Sándor vegyészhallgatóként csatlakozott a de­monstrálókhoz. A büntetőtáborról és szerel­méről kérdeztük az idős professzort.

Next

/
Oldalképek
Tartalom