Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-17 / 243. szám

14 • SPORT" SZERDA, 2007. OKTÓBER 17. Nagy László november elején térbet vissza a Barcelonába A maratont is bevállalná Nagy Lászlóra a februári Eb-n is főszerep vár Fotó: Nemzeti Sport Egri Viktor válaszol Lapunk tegnapi számában Pistrui László, a Pick Szeged kézilab­dacsapatának elnökségi tagja megfogalmazta véleményét az ok­tóber 7-én lejátszott Pick Szeged-Bosna Sarajevo Bajnokok Ligá­ja-mérkőzés Magyar Televízióban elhangzott tudósításával kap­csolatban. Az ügyben a TeleSport érintett munkatársa, Egri Vik­tor is szót kért. íme a riporter válasza: - Mindenekelőtt szeretnék gratulálni a Pick Szeged breszti győzelméhez, örülök, hogy a csa­pat továbbra is százszázalékos a BL-ben. Az írásban sajnos akad­tak részek, amelyek nem felelnek meg az ominózus tudósítá­somban elhangzott állításoknak. A Pick Szeged utánpótlás-neve­léséről egyetlen rossz szót sem szóltam, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy a szegediek kitűnő játékosokat nevelnek. Azon véle­ményemet, mely szerint „kár, hogy a 43. percig csak kényszerből volt támadásban magyar játékos a pályán", továbbra is fenntar­tom, és úgy gondolom, a mondat mögé semmiféle szörnyűséget nem kell odaképzelni. A hangsúly a „kár" szón van, és ezzel a különböző internetes fórumokon megjelent bejegyzések alapján jó néhány szegedi szurkoló is egyetért. Az egyetlen dolog, amin vitatkozni lehet, hogy a véleményem jó helyen hangzott-e el, megfelelő fórum-e egy ilyen horderejű probléma kifejtésére egy rövid tudósítás. A jelek szerint érzékeny pontra tapintottam, és az, hogy a mondatok sokakban heves reakciót váltottak ki, bizo­nyítja, hogy a téma felvetése megérdemelte a komoly nyilvános­ságot. Végezetül annyit: remélem, hogy a Pick Szeged képes lesz megvalósítani a kitűzött célokat, és bejut a Bajnokok Ligája leg­jobb négy csapata közé, miként abban is bízom, hogy a jövőben a magyar élcsapatok a magyar válogatott számára is előnyös mó­don tudják majd összeállítani csapatukat. Szerkesztőségünk ehhez csupán annyit tehet hozzá: mi pedig azt reméljük, hogy a felek között sorra kerülő vasárnapi televí­ziós vitával az ügy mindenki számára megnyugtató módon zárul majd le. Ingyenes aerobiknap Nagy László, az FC Barcelona csillaga szeptember 9-én, a Ci­udad Real elleni spanyol Szu­perkupa-döntőn szenvedett" csuklótörést. A válogatott át­lövő jobb kezéről vasárnap le­került a gipsz, és várhatóan no­vember 3-án, az Antequera el­leni bajnokin már újra pályára léphet. - Hogy van a csuklója I - Köszönöm, egyre jobban, bár a vasárnapi gipszlevétel igen fáj­dalmas volt - kezdte Nagy Lász­ló. - Most egy rögzítökesztyű se­gíti a gyógyulást, és a csapator­vos szerint november első napja­ira már újra harcra kész leszek. - Mivel múlatta az időt az el­telt egy hónapban I - Tétlenségről szó sem volt. Há­rom és fél hete edzek, és az utóbbi időben már a bemelegítéseket is végigcsináltam a csapattal. Erőn­létileg semmi gondom, a rehabili­tációs programban egy nap futás, majd egy nap kondizás szerepel, délutánonkent pedig a labda is előkerül. Mondtam a többieknek, hogy elindulok a következő rnara­tonon, és ha az aranyra nem is, de az ezüst vagy a bronzéremre min­denképpen jó lehetek. - Hirtelen nagy lett a zaj. Merre jár? - Fél óra múlva kezdődik az edzés, és most érkeztem meg a csarnok bárjába. Hagyomány, hogy a trénig előtt a fiúkkal meg­iszunk egy kávét. - A társak túl vannak a baba­látogatáson ? - Persze, már mindenki ismeri Deborát. A feleségem, Erika a meccseinkre is elhozza a picit, sőt az első alkalommal az öltözőbe is bevittem és bemutattam a srácok­nak. Tündéri mosolyával min­•denkit azonnal levett a lábáról. - Hány játékos van a csapat­ban, akivel meg tudja beszélni az apaság örömeit ? - Baruffet, (érome Fernandez és Lozano büszke apuka. Az elő­ző idényhez képest Perunicsics, Fernando Hernandez és Skrbics távozásával romlott az arány. - Alakul az új Barcelona ? - Szép fokozatosan összeáll a kép, bár tíz nappal ezelőtt Zara­gozában beleszaladtunk egy po­fonba. Félidőben 18-17-re vezet­tünk, az 50. percben viszont már hét gól volt a hátrányunk. Azon a meccsen úgy játszottunk, ahogy az előző idényben, azaz sehogy. Nem tehetünk mást, mint re­ménykedünk, hogy valahol a.Ci­udad Real is botlik. A mezőny egyre kiegyensúlyozottabb, szü­lethet még néhány nagy megle­petés a szezon során. - A Bajnokok Ligájában vi­szont három meccs után hat ponttal állnak. Az eredmény alapján mindhárom mérkőzés sima lehetett. - Az is volt. Nem nagyon kel­lett megizzadni a győzelemért, és ezzel nem szeretném lebecsülni az ellenfeleinket, az Ivry-Asztra­hany-Karvina triót. - Árulja el, miként fordulhat elő, hogy az ön posztján szerep­lő, nyáron igazolt Eric Gull a három BL-meccsen egyetlen gólt sem szerzett ? - Egyszerű a válasz: alig ka­pott lehetőséget. Hol egy jobb­kezes játszott a jobbátlövő posz­ton, hol pedig a jobbszélső Ro­cas. Gull korábban Leónban már dolgozott együtt Manolo Cadenas edzővel, és a hírek sze­rint ott sem ettek egymás tenye­réből. Hiába volt két éve spa­nyol gólkirály, úgy tűnik, a stílu­sa nem illik bele a mester elkép­zeléseibe. - Váratlan fordulat, ahhoz ké­pest, hogy a nyáron sokan ag­gódtak önért Gull érkezése mi­att. - Bevallom, egyáltalán nem foglalkoztam a mendemondák­kal. A felkészülés kezdetén ma­ximális bizalmat kaptam az edzőtől, aki elégedett is volt a munkámmal. A sérülésem után több helyről hallottam, hogy a csapat legjobb játékosa dőlt ki a sorból. Remélem, hogy a hízelgő szavakra rövidesen a pályán is rászolgálok. MÉHES GÁBOR A Nivea Fitnes Turné országos akciót hirdet a rendszeres moz­gás népszerűsítésére. Ma Sze­gedre látogat a stáb, hogy a Rad­nóti gimnázium tornacsarnoká­ban megtartsa ingyenes aerobik napját. A program, amelyet neves ae­robik szakemberek tartanak meg, 17 óra: Iron box, tartja: Ta­tarek Rezső; 18.: Dance aerobik (Füzessy Balázs); 19.: Strenght&flexibility (Füzessy Balázs). Előzetes regisztráció: 62/550-450-es telefonon, vagy a fitworld@invitel.hu címen. Ma 18 órakor a férfi kézilabda NBIA csoportjában: Pick-PLER Az irányító Dániel Andjelkovics játéka bizonytalan A Budapest Bank férfi kézilab­daliga csoportkör első felének utolsó összecsapását játssza ma a Pick Szeged. A Tisza-parti együttes az újszegedi sportcsar­nokban 18 órakor a PLER-Air­porttai meri össze felkészült­ségét. A csapat karmestere, Dá­niel Andjelkovics sérült. A vasárnapi Bajnokok Ligája cso­portkör harmadik mérkőzésének megvívása után újabb rangadón kell helytállnia a Pick Szeged fér­fi kézilabdacsapatának. Az ellen­fél a csoportban harmadik he­lyen álló PLER-Airport lesz. A fő­városi gárda az eddig lejátszott hat mérkőzésén négyszer győ­zött, legutóbb éppen a Debrecen ellen, egyszer döntetlent játszott, s egyszer vereséget szenvedett. - Szerintem a mai ellenfelünk jobb erőt képvisel, mint a Debre­cen - jelentette ki a tegnapi edzés után Vladan Matics edző, aki azt is kifejtette mire alapozza véle­ményét: - Három olyan játékos­sal rendelkeznek, akik különö­sen ellenünk nagyon motiváltak lesznek. Mindhárman, Lendvay Péter, Szabó Peti, Józsa Máté, megfordultak Szegeden, s ezért be akarják bizonyítani, hogy méltánytalanul kerültek annak idején szabadlistára. Mellettük még a fiatal utánpótlás-váloga­tott átUivöBalogbra hívtam fel a védelem figyelmét. Egyébként BL-szintű védekezést várok a csapattól. Azt hiszem, nem áru­lok el titkot: nagyon nehéz hat­van perc vár ránk. A tréner azt is elmondta, hogy három sikeres kupamérkőzés után nagyon nehéz a játékosokat áthangolni a hazai pontvadászat­ra. De, mint mondta a szakem­ber - aki legutóbb is bebizonyí­totta, jó meccselő - maximális koncentrációt, hozzáállást és összeszedett védekezést vár a csapattól. A debreceni fiaskó mi­att a Pick már egyetlen pontot sem veszíthet. Dániel Andjelkovics már Bresztben is csak injekcióval tu­dott játszani. - Meghúzódott a lovaglóiz­mom, ezért Szabó doktorral ab­ban egyeztünk meg, hogy kapok gyógyszert és injekciót, s meg­nézzük, hogyan reagál rá a sérült izom. Az első félidőben nem is volt semmi baj. Aztán a máso­dikban már egyre jobban fájt a meghúzódott rész. Most kihagy­tam az edzéseket, de még nem dőlt el, hogy leülök-e a kispadra ­mondta a csapat karmestere. • A nem bérletes szurkolók szá­mára akciót indít a Pick Szeged vezetése. Lele Ambrus ügyvezető elmondta: annak érdekében, hogy biztosítani tudják a BL má­sodik csoportkörére, azaz a leg­jobb 16 mezőnyére is az ülőhelye­ket, akik a hátra lévő két hazai BL-mérkőzésre (Velenje, Breszt) előre megveszik a jegyet (5000 fo­rint), és megőrzik a Breszt elleni mérkőzés belépőjét, annak janu­árban elővásárlási jogot biztosíta­nak. A teljesítés határideje: no­vember 13. A következő csoport­kör három hazai találkozójára 10 ezer 500 forintot kell egy összeg­ben kifizetni. A jegyeket a Vo­lán-sportirodán (Szeged, Bakay N. u. 48.), a hazai bajnoki mérkő­zések kezdete előtt, valamint no­vemberben, később meghatáro­zott napokon, a sportcsarnokban lehet megvásárolni. SÜLI JÓZSEF EZ TÖRTÉNT LEGUTÓBB A BL-BEN A férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkör harmadik fordulójában a követ­kező eredmények születtek: Montpellier-Hammarby 31-29, Zaporozsje-Ham­burg 24-28, Gummersbach-Celje 32-28, Drammen-Ciudad Real 23-29, Breszt-Pick 22-24, Schaffhausen-Zagreb 31-27(1), Bregenz-Gudme 32-26, Viborg-Medvegyi 28-32, Veszprém-Reykjavík 41-28, Velenje-Sarajevo 30-27, Barcelona-lvry 34-26, Asztrahany-Karvina 32-25, Constanta-Kiel 25-29, Flensburg-Lubin 32-33 (I), Leon-Skopje 28-31, Portland-Presov 40-29. Tényleg baráti lesz ez a meccs MUNKATÁRSUNKTÓL Ugye sokan emlékeznek Détári Lajosnak arra a góljára, amit szinte a szögletzászlótól szabad­rúgásból szerzett még 1987. má­jus 17-én? Ma este barátságos mérkőzésen ismét azok a lengye­lek lesznek a magyar labdarú­gó-válogatott ellenfelei, akiket az említett Détári-gólt is hozó meccsen győztünk le utoljára, mégpedig Verebes József irányítá­sával 5-3-ra. A lengyelek az Euró­pa-bajnoki selejtezők A csoport­jában az élen állnak, és nagyon jó eséllyel pályáznak a továbbjutás­ra. A magyarok ez ügyben már nem érintettek, hiszen maxi­mum a C csoport negyedik helyét érhetik el. A mieink szombaton legyőzték Máltát (2-0), az azon a meccsen eltiltás miatt nem sze­repelt hármas, Hajnal, Vanczák és Priskin már játszhat a Lódzban 18 órakor kezdődő összecsapá­son. Magyar, lengyel két jó barát - ez tényleg baráti meccs lesz. • A magyar U21-es válogatott az Üllői úton lejátszott Eb-selejte­zőn 1-0-ra kikapott Fehéroro­szországtól és visszacsúszott a csoport második helyére. SELEJTEZONAP Labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők, a mai program, A csoport: Kazahsz­lán-Portugália (16 óra), Azerbajdzsán-Szerbia (18), Belgium-Örményország, Brüsszel (20.45) A csoport állása: 1. Lengyelország 24, 2. Portugália 20, 3. Finnország 20, 4. Szerbia 17, 5. Belgium 12, 6. Örményország 9,7. Kazahsztán 7,8. Azerbajdzsán 5 ponttal. B csoport: Ukrajna-Feröer-szigetek (18), Grúzia-Skócia (19), Franciaor­szág-Litvánia (21). A csoport állása: 1. Skócia 24,2. Olaszország 23,3. Fran­ciaország 22, 4. Ukrajna 13, 5, Litvánia 10, 6. Grúzia 7,7. Feröer-szigetek 0 ponttal. C csoport: Málta Moldova (19.30), Törökország-Görögország (19.30), Bosz­nia-Hercegovina-Norvégia (20.30). A csoport állása-. 1. Görögország 22, 2. Tö­rökország 18.3. Norvégia 17,4. Bosznia-Hercegovina 13,5. Magyarország 12,6. Moldova 6,7. Málta 5 ponttal. D csoport: San Marino-Wales (20.15), Írország-Ciprus (20.30), Németor­szág-Csehország (20.45). A csoport állása: 1. (már Eb-résztvevő) Németor­szág 23,2. Csehország 20,3. Írország 15,4. Szlovákia 13,5. Ciprus 13,6. Wales 10,7. San Marino 0 ponttal. E csoport: Oroszország-Anglia (17), Macedónia-Andorra (20). A csoport ál­lása: 1. Horvátország 26,2. Anglia 23,3. Oroszország 18,4. Izrael 17,5. Mace­dónia 8,6. Észtország 4,7. Andorra 0 ponttal. F csoport: Dánia-Lettország (20), Liechtenstein-Izland (20), Svédor­szág-Észak-írország (20.30). A csoport állása: 1. Svédország 22,2. Spanyolor­szág 22,3. Észak-Írország 16,4. Dánia 14.5. Lettország 9,6. Izland 8,7. Liech­tenstein 4 ponttal. G csoport: Luxemburg-Románia (20.15), Hollandia-Szlovénia (20.30), Albá­nia-Bulgária (20.45). A csoport állása: 1. Románia 23,2. Hollandia 20,3. Bulgária 18,4. Szlovénia 11,5. Albánia 10,6. Fehéroroszország 7,7. Luxemburg 3 ponttal. Barátságos labdarúgó-mérkőzések: Észtország-Montenegró, LENGYELOR­SZÁG-MAGYARORSZÁG (18 óra, Sport2, élő), Svájc-Egyesült Államok, Auszt­ria—Elefántcsontpart, Olaszország-Dél-afrikai Köztársaság. Egy siófoki és egy nyíregyházi játékos is gyanúsított a kábítószerügyben Magyar labdarúgók őrizetben Négy személyt, köztük két él­vonalbeli futballistát vett őri­zetbe a rendőrség jelentős mennyiségű kábítószer birtok­lása miatt - közölte debreceni sajtótájékoztatóján Uzonyi At­tila rendőr alezredes. BUDAPEST (MTI) A Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányság bűnügyi osztá­lyának alosztályvezetője el­mondta: a hajdú-bihari rendőrök hétfő délután összehangolt akció keretében Siófokon, Budapesten, Nyíregyházán és Debrecenben fogták el és állították elő a négy férfit. Uzonyi Attila csak annyit mon­dott, hogy az egyik focista Siófo­kon, a másik Nyíregyházán ját­szik, ugyanakkor nem erősítette meg és nem is cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint a két NB l-es futballista a Siófokon játszó Lipcsei Roland, illetve a Debrecentől a Nyíregyházának kölcsönadott Máté Gábor. A nyír­egyháziak tegnap közleményben tudatták, hogy a nyomozás lezá­rásáig nem alkalmaznak semmi­lyen szankciót az érintett játékos­sal szemben, mert a bíróság jog­erős ítéletéig az ártatlanság vélel­me mindenkit megillet. A Siófok egyelőre nem kívánt reagálni. Az MLSZ vezetői számára elfo­gadhatatlan és a legsúlyosabb törvényszegésnek minősül, ha sportemberek keverednek kábí­tószerrel kapcsolatos bármilyen tevékenységbe. „Az ártatlanság vélelmét hangsúlyozva, s az el­követők személyétől függetlenül a magyar labdarúgás irányítói mélységesen elítélnek minden törvénybe ütköző cselekedetet, legyen szó kábítószerügyről, vagy bármi másról" - olvasható a szö­vetség kommünikéjében. A magyar futsalválogatott tizenhat csapat közt a Világkupán szerepel Csúri Csaba Brazíliába utazik MUNKATÁRSUNKTÓL Rangos nemzetközi tornára ka­pott meghívást a magyar futsal­válogatott: a brazíliai Santa Ca­terina állam három városában rendezik harmadik alkalommal a Világkupát, amelyen tizenhat csapat szerepel. A mieink csütör­tökön utaznak el, a keretben pe­dig helyet kapott az Első Beton labdarúgója, Csúri Csaba. - A 20-án kezdődő csoportkör­ben első ellenfelünk Hollandia lesz, amely velünk azonos játék­erőt képvisel, legutóbb le is győz­tük 2-1-re. Aztán 21-én jön Uru­guay, amely ugyan ismeretlen szá­momra, de dél-amerikai válogatott lévén nem lehet rossz. Végül az az Angola következik, amelyet Portu­gáliában 5-1-re megvertünk. Akár a négy közé kerülés is összejöhet. Elégedett lennek, ha minden talál­kozón pályára léphetnék, de bár­mennyi lehetőségnek is örülök majd - nyilatkozta Csúri.

Next

/
Oldalképek
Tartalom