Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-17 / 243. szám
CSÜTÖRTÖK, 2007. OKTÓBER 18. • SPORT* 15 Chicago a célállomás Nagy útra indul holnap reggel a Szeged BC öklözője, Oltványi Dávid, aki Chicagón kere&tül juthat el a végállomásra, Pekingbe, a 2008-as olimpiára. A hírek szerint megdől az AIBA által rendezett ökölvívó-világbajnokságok nevezési rekordja az USA-beli Chicagóban jövő csütörtökön kezdődő eseményen. Az eddigi csúcs a 2005-ös esemény volt, amelyen 74 ország 412 bokszolója indult. Ezen a vb-n viszont már 114 állam 623 versenyzője lesz érdekelt. A hatalmas mezőny oka, hogy ez a világesemény kvalifikál a jövő évi pekingi olimpiára. A magyar válogatott holnap reggel 7-kor száll repülőre, hogy aztán magyar idő szerint éjszaka megérkezzen a szelek városába. A mieink keretében ott van a Szeged BC öklözője, Oltványi Dávid is. - Július óta készültünk Tatán, és az eltelt időben rengeteg versenyen vettünk részt - mondta Oltványi. - Összességében nagyon jó felkészülés volt, bár szinte csak hétvégente sikerült hazajutnom Szegedre. Még nincs bennem izgalom, de amint megérkezünk, meglátom a mezőnyt, és beindul az élet, biztos felfokozottabb hangulatba kerülök. A súlycsoportomban, az 54 kg-ban az ellenfeleket majd csak a helyszínen, a nevezések leadása és a sorsolás után ismerem meg. A szakemberek 2-3 olimpiai kvótát várnak a magyaroktól: Bedák Pál és Káté Gyula mellett titkos remény, hogy a harmadik Oltványié lehet - ehhez az első nyolc közé kellene jutnia a szegedi bokszolónak. M. J. A NŐK DÁNIÁBAN A férfiak vb-je mellett a nőknek Európa-bajnokságot rendeznek a dániai Vejlében, ahol 26 ország 137 versenyzője küzd az érmekért. A Szeged BC-ből (edző: Gál László) Szuknal Zsuzsanna (57 kg) a spanyol Susanna Torrest, míg Kovács Mária (81 kg) a román Adriana Hosut kapta ellenfélnek. Oltványi (balról) és edzője, Gál László bízik a kvótában DM/DV-fotó A legjobbak között MUNKATÁRSUNKTÓL A belgiumi Larnakenben rendezték meg a fiatal (5, 6 és 7 éves) lovak díjugrató világbajnokságát. A sportág legnagyobb versenyének népes mezőnyében (193 induló) ott volt a szegedi Panca C. Teodor az ötéves Gavallér nevű ló nyergében. A Tisza Volán SC versenyzője kitűnően szerepelt a selejtezőben, hiszen hibapont nélküli teljesítménnyel került a fináléba. A harminc ország legjobbjainak versenyében végül a Tisza-parti lovas a 32. lett. - Ilyen fiatal magyar tenyésztésű lóval az utóbbi évtizedben nem került be versenyző a döntőbe. Panca C. Teodor és Gavallér nagyon jól szerepelt. Maximálisan elégedettek lehetünk - mondta Palotás Sándor, a ló tulajdonosa, aki a helyszínen izgulta végig a nagy versenyt. Ma 19.30-kor az OSC csapatát fogadja bajnoki meccsen a Szeged Beton Sibenikben kupáznak majd A férfi vízilabda LEN-kupa második sclejtezőkörébcn, a 16 közé jutás kiharcolásáért a jövő hét végén, Horvátországba, Sibenikbe utazik a Szeged Beton. A malagai sorsoláson kiderült, hogy a kvartett másik két csapata a szerb WPC Beograd és a portugál Da Amadora lesz. Az erőviszonyokat figyelembe véve Komlósi Péterék joggal bízhatnak a továbbjutásban, mint ahogy az OSC elleni bajnoki győzelemben is. A fővárosiak elleni találkozó ma 19.30-kor kezdődik az újszegedi sportuszodában. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Szeged Beton könnyedén vette a LEN-kupában az első akadályt (Weszelovszkyék 6-5-re verték a román Steaua Bucurestit, 23-1-re páholták el az izraeli Hapoel Qiriat Tivont, a házigazda olasz Cataniával pedig 9-9-re végeztek), de a továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben. Végül az első helyen zárta a cataniai meccssorozatot, amely reálisan tükrözte az erőviszonyokat. A Malagában elkészített második selejtezőkör sorsolása után is méltán reménykedhetnek Varga Péterék a továbbjutásban, a 16 közé kerülésben. A házigazda horvát VK Sibenik, a szerb WPC Beograd és a portugál Da Amadora gárdája nem képezhet leküzdhetetlen akadályt. - Csalódott vagyok, azt vártam, hogy rendezők lehetünk CSOPORTOK, MAGYAROK A LEN-kupában három magyar pólócsapat érdekelt a második selejtezőkőrben. Az Euroligából visszaesett Egernek, valamint a Szegednek jókora esélye mutatkozik a továbbjutásra, a Pécs viszont nincs könnyű helyzetben. J csoport (Sibenikben rendezik): VK Sibenik (horvát), Szeged Beton, Amadora (portugál), WPC Beograd (szerb). L csoport (Eger): Eger, Savona (olasz), Lodz (lengyel), Esslingen (német). M csoport (Nagyvárad): Nagyvárad, Panioniosz (görög), Strakonice (cseh), Pécs. A mérkőzéseket október 26. és 28. között rendezik a kvartettekből az első kettő jut a legjobb 16 csapat közé. Gyöngyösi és csapata nem unatkozik mostanában Fotó: Schmidt Andrea TÓTH LASZL0 MA ESTE „HAZALAT0GAT" Nagy menetelés közben ma 19.30-kor az újszegedi sportuszodában fogadja a Szeged Beton az OSC-t az 0B I 4. fordulójában. A százszázalékos Tisza-partiak hétfő hajnalban értek haza Cataniából, ma az OSC-vel játszanak, szombaton Szentesre utaznak, jövő kedden jön az Eger, az utána való hét végén Sibenikben vár rájuk három meccs, október 31-én jön a Fehérvár, három napra rá pedig a Szolnok. Huszonhárom nap alatt tizenegy meccs... - Ilyen bajnoki naptár, mint a magyar, nincs még egy a világon - nyilatkozta Gyöngyösi András, a Szeged edzője. - Szinte rövidebb az 0B l-es szezon, mint a válogatotté. Nem egyszerű feladat ehhez alkalmazkodni, hiszen valamikor edzeni is kell. A többek között a nyáron tőlünk távozott Tóth Lacival erősebb az OSC, mint tavaly, hiba lenne lebecsülni, de van akkora különbség a két gárda között, hogy ne okozzon problémát a mérkőzés. mondta Gyöngyösi András, a Beton edzője. - Ki kell jelenteni: a magyar sportdiplomácia javításra szorul, nem nagyon vesszük észre, hogy valaki is képviselné az érdekeinket. Igazságtalannak tartom, hogy például a Nagyvárad az Euroliga második selejtezőköre után újból házigazdaként ugorhat a vízbe... Ezzel együtt persze meg sem fordul a szakember fejében, hogy csapata ne tudná kiharcolni a nyolcaddöntőbe kerülést. - A Sibenikkel nemrég kétkapuztunk a dubrovniki edzőtáborban - folytatta a tréner. - Három góllal megvertük őket, de ebből messzemenő következtetést nem érdemes levonni: egyrészt csak felkészülési meccs volt, másrészt nem Sibenikben játszottunk. Az Euroligában a Kőér utcában a Domino csoportjában szerepeltek, majd érdeklődünk a honvédosoknál. A WPC Beograd a Partizan, a Student és a Crvena zvezda mögött csak a negyedik számú szerb gárdának számít. Még véletlenül sem becsüljük le, de azért az sokat elárul erejéről, hogy hazai medencében 18-6-ra kikapott az olasz Savonától. A portugál Da Amadora nagyon kilóg a sorból, tudása nagyjából az izraeli Hapoel Qiriat Tivonnal egyenértékű. Az első hely, a csoportgyőzelem megszerzése a célunk. Addigra a sokat kihagyott Milos Korolija még jobb fizikai állapotban lesz, és nagyon bízom benne, hogy Varga Tamás hátfájása is a múlté lesz már akkorra. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Massa 2010-ig marad FORMA-1 MUNKATÁRSUNKTÓL A már világbajnok Ferrari Forma-l-es csapata bejelentette, hogy 2010-ig meghosszabbította a brazil Felipe Massa szerződését. Ezzel véget vetettek annak a találgatásnak, miszerint a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a McLaren-Mercedestől az olasz istállóhoz igazol. A Ferrari továbbra is számít másik pilótájára, a vbcímre az utolsó, vasárnapi Brazil Nagydíj előtt még esélyes Kimi Ráikkönenre, aki a finn Alonsóval és csapattársával, a listavezető brit Lewis Hamiltonnal van még versenyben a trónért. Massa bárhogyan végez Interlagosban, biztosan negyedik lesz a pontversenyben. A brazil versenyző 2006-tól szerepel a Ferrari színeiben a FI-ben. Eddig 34 futamon indult, ötször győzött, és nyolcszor szerezte meg az első rajtkockát. Supermoto ob: szuper hazaiak A szegedi Tóth Ádám nagyot alakított Fotó: Karnok Csaba Két szegedi, Tóth Ádám és Varga Oszkár nyerte a Huszár Mátyás rakparton rendezett Szeged-kupa supermotoverseny első díját a presztízs és az open kategóriában. MUNKATÁRSUNKTÓL Jó ötlet volt a szegedi Huszár Mátyás rakparton megrendezni a Szeged VSI és a Gold Supermoto SE szervezésében a supermoto országos bajnokság hetedik futamát. Az események ugyanis nagy közönségsikert arattak, a finálékat például közel háromezer néző figyelte - nem kis fennakadást okozva a környéken ekkor parkolni akaróknak. A viadalon két kategóriában is nagyszerűen szerepeltek a szegediek. Presztízsben Tóth Adám mindkét futamban hatalmas csatát vívott a kétszeres Európa-bajnok Kökényesi Györggyel. Előbb Tóth nyert, Kökényesi pedig a második helyről motorhiba miatt kiesett, majd a második etapban óriási verekedés közepette Kökényesi győzött úgy, hogy Tóthnak leesett a váltókarja, így nem maradt neki más sebességi fokozat, mint az egyes. Ám így is Tóth kapta ebben a kategóriában Szeged város kupáját. Összetettben a szegedi ugyan csökkentette hátrányát Kökényesivei szemben, ám megelőzni nem bírta, így obmásodik lett. Openben Varga Oszkárral senki sem tudta tartani a lépést: a fiatal tehetség mindkét futamot megnyerte, és ezzel annyi pontot szerzett, hogy felkapaszkodhatott az összetett harmadik helyre, nem mellékesen pedig ő is megkapta a Szeged-kupát. A hazai motorosok közül egyedül Kakuszi Róbert lehetett szomorú: egy rossz letámasztásnál megsérült a lába, és vélhetően komoly sérülést szenvedett a térde. A versenynek egy nagyon fontos üzenete volt: aki ki szeretné próbálni a supermotót, ne felügyelet nélkül és ne az országúton próbálja ki! EREDMÉNYEK A szegedi Gold Supermoto SE versenyzőinek eredményei, presztízs kategória, 1. futam: 1. Tóth Ádám, 2. futam: 2. Tóth Ádám. Ob-összesítés: 1. Kökényesi György, 2. Tóth Ádám. Open kategória, 1. futam: 1. Varga Oszkár, 2. futam: 1. Varga. Ob-összesítés: 3. Varga. Szeged város supermotokupáját Tóth Ádám és Varga Oszkár kapta. REFLEKTOR KÉT KÉZIS GYŐZELEM NB ll-es férfi kézilabdamérkőzésen: SüdbauBercsényi-Kiskunmajsa 28-20 (15-13), a vásárhelyi gólszerzők: Zöldi 6, Országh, Varsandan 5-5, Szalma, Konkoly, Teimel, Temesvári 2-2, Gyuris, Kovács L., Sobják, Grünfelder l-l. Ifjúságiak: Südbau-BercsényiKiskunmajsa 30-50(12-25). NB ll-es női kézilabdamérkőzésen: Makói NKSESzeghalmi NKC 27-19 (15-7). Makó, városi sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Horváth, Simó. Makói NKSE: KLEMBUCZ Sárkány 5, ERDEI 10(4), Szebehelyi 1, Kürti P. 2, KOZSERÁN 5, NAGY 3. Csere: Kovács 1. Ifjúságiak: Makói NKSE-Szeghalmi NKC 27-19 (16-8). A Makói NKSE kézilabdásai legközelebb október 27-én (szombaton) lépnek pályára hazai környezetben, és a Kistelek együttesét fogadják. A felnőttek mérkőzése 16, az ifjúságiaké 18 órakor kezdődik. NŐI PÓLÓMECCSEK A vásárhelyi városi sportuszodában rendezték a női vízilabda OB I/B legutóbbi körét. Eredmények: Kecskeméti Villanó Fókák-UNO SE 7-8; Universitas Szeged-Hungerit Szentes II. 13-7, UNO SE-HVSC 6-5, Hungerit Szentes II.-Kecskeméti Villanó Fókák 10-8. VETERÁN-GÓLOK A szegedi Kisstadionban zajló Veterán-kupa kispályás focitorna eredményei: Fit World-Tervezők 6-3, Altax-Bokafogó 2-2, SZAK-Együtt Szegedért 4-1, Metálduó-Piac Kft. 0-0, Első Beton-Dózsa 4-1, Plaza O'Neill-Domaszék 2-4. ÚJ HELYSZÍNEN A Szegedi Küzdősport-egyesület az újszegedi sportcsarnokban a következő időpontokban tartja thai-box edzéseit: hétfő, szerda, csütörtök 19 órától. Felkészítők: Nagymihály, Dedi, Lchoczky. Érdeklődni a'06-70-370-6422-es számon lehet. SIKER GYULÁN A női labdarúgó NB Il-ben: Gyula-Szegedi AK Amazonok 0-2 (0-1). A szegedi gólszerzők: Zimányi, Gedei. SZEGEDI ARANYHALMOZÓK Szeged adott otthont a kick-box full-contact magyar bajnokság második fordulójának. A szegedi klubok eredményei, nők, -50 kg: 1. Gránási Bettina (Tigers SE Szeged), -56 kg: 1. Szuknai Zsuzsanna (Szeged Boksz Club), -60 kg: 1. Pezdány Edina (SZBC), +70 kg: 1. Zatykó Zita (Tigers). Férfiak, junior, ok, -75 kg: 1. Kakuszi Tibor (SZBC), -81 kg: 2. Forgó Balázs (Tigers). Felnőtt, -54 kg: 1. Oltványi Dávid (SZBC), -67 kg: 2. Gerebecz József (SZBC), -71 kg: 2. Ábrahám Péter (Tigers), 3. Grécs Tamás (Tigers), -75 kg: 1. Hornok Zsolt (SZBC), 2. Nedreu Dániel (Tigers), -81 kg: 1. Rácz Dénes (Tigers). Edzők: Gál László, Papp Róbert (SZBC), Stricz Richárd, Szabó Sándor, Kovács Sándor (Tigers). AMATŐR PINGPONG Amatőr asztalitenisz ranglistaversenyt rendezett az ATSK Szeged M and T-kupa néven. Eredmények, férfi egyes: 1. Vér Lajos (Energo SC), 2. Csikós Gergely (ATSK Juniorok), 3. ifj. Szemendri Sándor (Puskás-Ker). Vigaszverseny: 1. Molnár András (Phoenix Emergé), 2. Szügyi Károly (Volvox), 3. Kurucz Tibor (Sipos Magániskola). Páros: 1. Péli László, Sári Csaba, 2. Ifj. Szemendri, Csikós, 3. Czebe Gyula, Bohács Gábor.