Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)

2007-10-06 / 234. szám

10 SZIESZTA - REJTVÉNY 2007. október 6., szombat TÍZ ÉVE CSONGRÁD MEGYE RENDŐRFŐKAPITÁNYA LUKÁCS JÁNOS Családja körében pihen a tábornok Törvényesen, szakszerűen, tisztességesen! Ezzel a jelszóval kezdte meg főkapitányi munkáját tíz évvel ezelőtt Lukács János. Az akkor ezredesi rangban szolgáló rendőrtiszt ma már dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, s egyike annak a két főkapitánynak, aki egy évtizede tölti be ezt a posztot. Lukács tábornok úgy értékeli, munkatársaival jól dolgoztak az elmúlt esztendőkben, s a jövőben is arra törekszik, hogy még szakszerűbben működő, a lakosság igényeit magasabb szinten kiszolgáló rendőrség legyen a munkahelye. Ékl Jf" M Ü*. Ml, I |t H fF'jm JlW' É á. ji m? üjr y • ^fl Mí & !M j T T Bplft •• í lÉlki % 11 l^M • JLgfc: Lukács János: A bűncselekmények felderítésében eredményesek vagyunk FOTO: SCHMIDT ANDREA Főkapitányi megbízatásának átvételekor a Kálvária téri arab-roma csatározás híre borzolta a szegediek kedélyeit. Azon nap hajnalán, mikor Csongrád megye közgyűlése előtt ismertette programját, terveit, az egyik autókereskedés udvarára kézigránátot dobtak. Főkapitányi kinevezését megelőzően néhány nappal pedig a József Attila sugárúti Delhi bár előtt robbantottak fel egy Mercedest. Babonásabb, félősebb rendőrtiszt ilyen előjelek után alighanem ezerszer átgondolja, érdemes-e belevágni a Csongrád megyei rend és biztonság szolgálós-védős irányításába. Nem félős ember - Soha nem voltam félős ember, a többéves rendőri gyakorlat idején volt időm megedződni is, éppen ezért azokban az igencsak viharos időkben is csak arra koncentráltam, hogyan lehet ezen a nem éppen rózsás közbiztonsági helyzeten változtatni - emlékezett főkapitányi munkájának első időszakára lukács tábornok, aki éppen tíz esztendeje az első számú főrendőr Csongrád megyében. - A következőket mondtam munkatársaimnak: törvényesen, szakszerűen, tisztességesen kell végezni a munkát. Céljaim között megfogalmaztam a lakossággal rendszeresen és jól kommunikáló testület kiépítését, az embereket leginkább irritáló bűncselekmények gyors felderítését és megnyugtató bizonyítását. Gondolok itt az emberölésekre, az erőszakos jellegű, garázda, a közterületek és a szórakozóhelyek rendjét sértő bűnökre, a gépkocsilopások, a lakásbetörések számának viszszaszorítására. Lukács tábornok jelentős sikerként könyveli el, hogy a bűncselekmények felderítési eredményessége minden évben meghaladta az országos átlagot, amiért külön köszönet illeti a rendőrséggel együttműködő lakosságot. A főkapitányság minőségfejlesztő törekvéseit 2004-ben a HASA SHIBA díj adományozásával ismerte el egy nemzetközi zsűri emelte ki Lukács János. Bűn és feszültség - Az elmúlt tíz évben az életritmus rendkívül felgyorsult, a megye útjai megteltek autókkal, szinte minden zsebben ott már a mobiltelefon, a rendőrség technikai háttere is megnyugtatóan fejlődött. Ugyanakkor jóval indulatosabb lett a világ, olyan feszültségek terhelik az emberi kapcsolatokat, amilyenekkel a 90-es évek második felében még nem találkoztunk. Gondolok itt például az elmúlt években lezajlott fővárosi eseményekre. Szerencsére ez a politikai feszültség, valamint a rendőrséget érő kritikák nem érték el megyénket, ilyen szempontból a mi vidékünkön béke honol - értékelte a helyzetet Lukács János. - A rendőrség tekintélye - kár is lenne tagadni - csökkent az utóbbi időszakban, s ezt a tekintélyt csak maga a rendőrség tudja visszaszerezni alázatos, szakszerűbb és a lakosságot szolgáló munkával - fogalmazott a tábornok. -Arra biztatom kollégáimat, hogy viták helyett erejüket a még megoldatlan bűnügyekre összpontosítsák. Mert sajnos ez elmúlt tíz év szolgált néhány tanulságos kudarccal is. Adósak vagyunk nem is egy gyilkosság felderítésével. De egyetlen olyan ügyünket sem zártuk le, ahol még ismeretlen a tettes. Lukács János korosztályából szinte már alig maradt valaki a rendőrségen. A Csongrád megyei főkapitányság állományában összesen négy(!) olyan vezető beosztású rendőrtiszt dolgozik, aki elmúlt ötvenéves. Megszámlálni sem könynyű, hány országos főkapitánytól köszöntünk el azóta, hogy Lukács János főkapitányként dolgozik. Évi 15-19 ezer ügy - Nézzük csak: Forgács László nevezett ki, majd jött Orbán Péter, Salgó László, Bene László és most Bencze József a főnököm. Az egy pozícióban eltöltött időt tekintve a főkapitányok között pedig majdhogynem magamra maradtam, ugyanis csupán Komárom-Esztergom megye főkapitánya, Illés László tábornok tudhat maga mögött tízéves főkapitányi múltat - sorolta a neveket Lukács János. Most éppen a rendőrség és a határőrség összevonása adja a legfőbb feladatot. És közben persze meg kéne oldani évente úgy 15-19 ezer ügyet - a Csongrád megyei rendőrstatisztikáka szerint. Hogyan lehet ezt erővel bírni? - vetettem fel. - Először is a biztos családi hátteret említeném. Én ilyennel büszkélkedhetem. Emellett igyekszem a rendőri hivatással járó kiszámíthatatlan napirendbe egy kis rendszert belopni. Akik jól ismernek, tudják, minden napomat úszással kezdem, előfordul, hogy 3 és fél, 4 kilométert is leúszom, mielőtt bemegyek a munkahelyemre. Még az is a megnyugvást szolgálja számomra, amikor beírhatom a határidő naplómba, aznap mekkora távot teljesítettem, így tudtam összeadni: tavaly csupán 80 napon nem úsztam, és összesen 853 kilométert hagytam magam mögöttmosolyodott el Lukács tábornok. Majd megemlítette másik kedvenc időtöltését, a zenehallgatást is. - Minden műfajt nagyon szeretek, de leginkább a könynyűzene áll hozzám közel. Évtizedek óta az Illés zenekar Karrier Lukács János 1954-ben született Hódmezővásárhelyen, 1981 óta nős, felesége pedagógus, három gyermekük van. A kiváló kézilabdásként híressé vált fiatalember 1972 és 1974 között a Hajdú-Bihar megyei rendőrségen dolgozott polgári alkalmazottként, s 1982 óta teljesít szolgálatot a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, abban az évben szerzett jogi diplomát a JATE-n, majd 1985-ben sikerrel diplomázott a rendőrtiszti főiskolán is. 1997 őszétől kinevezett főkapitánya lett Csongrád megyének. 1991 óta a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék tudományos munkatársa. rajongója vagyok. Ott voltunk Csíkszeredában, és a búcsúkoncerten is a Szigeten. De szívesen teszek fel egy-egy Jimi Hendrix, Eric Clapton, Deep Purple vagy John Mayall lemezt is. Több hanghordozó őrzi az újévi koncertek emlékét, de a legbüszkébb szegény Gregor Jóska DVD-jére vagyok, amelyet a családtól kaptam. Másfél évtizede a szegedi egyetem jogi karán oktatok kriminalisztikát, ami szintén olyan agytornát jelent, ami kikapcsol a rendőri munkából - engedett egy kis betekintést magánéletébe Lukács János. De megjegyezte: a kikapcsolódásra szánt időben sem sikerül megfeledkeznie arról, ami leginkább fel tudja dühíteni. Ez pedig a rendőrök által elkövetett bűnök. Ugyanis egy jogsértő rendőr nem csupán magára, de társaira is szégyent hoz, és ez nem megbocsátható mondta Lukács János. BÁTYI ZOLTÁN Számtalan, kedvesebbnél kedvesebb dijat ismerünk, itt van például mindjárt a vizitdíj, vagy az egyetemi diákság körében oly népszerű tandíj, viszont talán kevéssé ismert a becslési díj. Például most olvastuk, hogy Lajkó Félix érzése szerint újabban egy több százezer forintos hegedűvei játszik, de nem tudja felbecsültetni a hangszert, mert a szakértői díj az érték tíz százalékát teszi ki. A szakértői díj nagyon rafinált dolog, egészen bizonyos, hogy tüntetéseken és kődobálós, füttyögős, csörgős, hörgós, hányós fölvonulásokon vagy éppen labdarúgó-mérkőzéseken minden résztvevőnek, illetve nézőnek szakértői dijat kellene adni, nemhogy jegyvásárlási kötelezettséggel vegzálni. Javaslatunk tehát a következő: ha már annyi szép, és szívünknek kedves díj édesíti az életünket, haladéktalanul vezessék be a magyarok diját is! A magyarokat, akár az adózókat vagy a labdarúgókat, több osztályba sorolnánk, s ugyan lehet, sőt biztosan szükséges is majd finomítani a rendszeren, mi egyelőre három nagy magyar csoport elkülönítésére tennénk szíves javaslatot. Az első körbe a nagyon magyarok tartoznának, a második, feltehetően a legtágasabb csoportba az átlag magyarok, a harmadikba pedig azok a magyarok, akik nem magyarok. A nagyon magyarok, vagy másképpen a magyar magyarok tiszteletre méltó csoportjának jellemzésére legyen elég annyi, hogy életüknek egy korábbi szakaszában biztosan voltak kommunisták, bár a nemzeti érzelem már akkor is kibújt belőlük, mint kutya a sintér zsákjából, vagy talán eregettek csúf kis liberális léggömböket, ám egy gyönyörű, nemzeti látomástól vezérelve rátaláltak a helyes magyar útra, mely a virágos Lakiteleken keresztül egészen a magyarok Istenéig vezet. Ezek a honfitársaink nagy és küzdelmes utat jártak be, sőt járnak még ma is, életükben ritkán nyernek elismerést, igaz, ők nem holmi kárászbonbonokért teszik, amit tesznek, őket majd a történelem fogja igazolni. A jövő, persze, ha lesz egyáltalán. Helyzetük nem csak a mind közelebbről fenyegető nemzethalál miatt nehéz, de főnixmadárként kell nap mint nap megújulniuk, hogyan csomagolják újabb és újabb díszpapírokba a nemzetvesztőkre és a dög ideA magyarok díja genszívűekre tett elmés megállapításaikat, illetve aki nem látja be, hogy egy árpádsávos zászló lengetése nemcsak metafizika és történelemfilozófiai tett, hanem fizikailag is komoly kihívás, nos, az hülye. Néhány napja egy tomboló ülőideg-gyulladással a jobb tomporunkban araszoltunk a váci utcán, kezünkben egy sportújság, illetve egy napilap, azt böngésztük egyre rosszabb szemekkel, amikor a matyó boltból kisüvöltöttek, szó szerint, „Mi van, csöves, részeg vagy, hogy Népszabadságot olvasol?!" Teljesen nyilvánvaló, hogy egy nagyon magyar honfitársam tette föl ezt szokatlan, de természetesen elgondolkodtató kérdést. Az átlag magyarok, mint mondtuk, sokan vannak, gyerekek, galambhajú nénik, biztosító ügynök magyartanárok, nem soroljuk, ők a reményteljes többség, a derékhad, csupa potenciális nagyon magyar. Egyfelől nyugodtan fizethetik a magyarok diját, sokan vannak, másfelől azonban érdemes lenne őket okító filmekkel, felvilágosító kazettákkal, nevelő célzatú hangfelvételekkel ellátni és kitanítani, hogy mihamarabb döntsék el, igazából melyik táborba akarnak tartozni, mert átlag magyarnak lenni, bármennyire is kényelmes helyzet is, pusztán átmeneti állapot. Dönteni kell, dönteni, lehet a malacból sápadt virsli is, de hát nem szebb a pörkölt aranyló bugyogása?! A nem magyar magyarok undok csoportjába az idegenszívűek, a nemzetárulók, a globalisták, és azok a tetű posztmodernek tartoznának, reméljük nem felejtettünk ki senkit. Amiga nagyon magyar honfitársak tekintete lángban ég, homlokuk piros, s az ujjaikat rendesen ökölben tartják, addig a nem magyar magyarok szája lefelé biggyed, nézésükből gúny, jobb esetben lenéző fölény sugárzik, ezek az alakok mindenből viccet csinálnak, még saját magukból is, rendesen ateisták, a nők, merthogy sajnos azok is vannak közöttük, pusztán csak véletlenül szülnek, arcpirító módon szeretik a kamatyolást, és a férfiak rendszeresen csókolóznak egymással. Úgy gondoljuk, ennyi elég is annak jellemzésére, hogy a nem magyar magyarok elveszett, romlott társaság. Mi legyen mármost a magyarok díja? Pénz? Nagyon megalázó lenne, ha a magyarok diját árfolyamban szabnánk meg, igazgatni bizonyos inflációs történésekhez, egyáltalán holmi lelketlen világgazdasági eseményekkel mérni. A magyarok díja természetesen a verés legyen. Már Sándor is akasztani akart, s nem csak királyokat, de magát a kormányt, aztán persze később a bölcs Ady cizellálta a dolgot. A magyarok díja tehát a verés lenne! Ki lehetne osztani az Ady-tockost, a Petőfi-nyaklevest, a Móricz-maflást, a Márai-körmöst, a Mészöly Miklós seggberúgást, vagy a Bartók-barackot. Ezek ugyanolyan komoly és jelentőségteljes dijak lennének, mint az irodalmi, s egyéb művészeti díjak, állami kitüntetések vagy a nagyon szép, és emberi APEH-késedelmi díj. Adja magát a kérdés: használ egy nem magyar magyarnak a jól elhelyezett Ady-tockos?! Teljesen nyilvánvaló, nem használ. Nincs értelme, felesleges, mint világos nappal az égen bóklászó, szabadelvű Hold. A nem magyar magyarok elvesztek, ők végleg kiiratkoztak az izmos és egészséges nemzettestből, s bár még papíron idetartoznak, őket már verni is felesleges. Mást lehetne tenni velük, de annak még nincs itt az ideje, ugye. Mondjuk, lehet verni rendesen az átlag magyarokat, ők bírják. Kivételesen sokat bírnak, és még ők is megtalálhatják a helyes utat. Természetesen leginkább a nagyon magyarokat kell verni, ők mindenre fölkészültek, és bevállalósak, akár Krisztus, másrészt, ha majd az átlag magyarok látják, miként kapják a Móricz-muffot, vagy a Mészöly Miklós tomporbillentőst a nagyon magyar honfitársak, rájönnek, hogy ez a tortúra értük és miattuk is van, hogy őket menti és emeli föl, és akkor mind átállnak. Ott lesz mindenki végre, ahol lennie kell. És akkor biztosan nagyon, nagyon jó lesz. SZÍV ERNŐ