Délmagyarország, 2007. szeptember (97. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-01 / 204. szám

10 SZIESZTA 2007. szeptember 1., szombat „KÉKCÉDULÁS" VÁLASZTÁS VÁSÁRHELYEN - 60 ÉVE Csalással is vesztettek a kommunisták Csalással nyerte meg hatvan évvel ezelőtt az országgyűlési választáso­kat a Magyar Kommunista Párt, amely 100 mandátumot szerzett a parlamentben. Vásárhelyen azonban nem sikerült győzniük, csupán 7990 szavazatot szereztek, míg a Függet­len Kisgazdapárt 10 ezer 851 voksot kapott. Pedig a kommunisták min­den eszközt bevetettek a városban, hogy megnyerjék maguknak az em­bereket. A „kékcédulás" választás­ról a héten rendeztek konferenciát a vásárhelyi Emlékpontban. „Kékcédulásként" vonult be a ma­gyar választástörténetbe az 1947. au­gusztus 31-én zajlott voksolás, mi­után a szavazólapokat annak idején kék színű papírra nyomták. A Magyar Kommunista Párt egyszerű módon nyerte meg a választást, úgy, hogy ­kihasználva a törvény adta lehető­séget - embereit aznap több sza­vazókörben, s több helységben is voksoltatta. A kommunista aktivis­tákat - nehogy eltévedjenek - két település között teherautókkal szál­lították a szavazókörökbe. Kampány az újságban Vásárhelyen már júniusban meg­kezdődött a választási kampány, an­nak ellenére, hogy a választás pontos napját csak július végén tűzték ki. A Vásárhely Népe, amely demokratikus lapnak tüntette fel magát fejlécében, már nyár elejétől kezdte megdolgoz­ni a helybélieket a kommunista párt érdekei szerint. A lapban naponta közölték a fogságból hazatért helybe­liek névsorát, akik hazahozatalát Rá­kosi Mátyás ígérte meg. A lap azon­nal gyűjtést is indított számukra, majd örömhírként közölte azon volt hadifoglyok leveleit, akik arról írtak, hogy hazahozatalukért hálából kérik felvételüket a kommunista pártba. A kommunista befolyás alatt álló űjság szinte naponta közölte, hogy az MKP erélyes akciót indított a burgonya árának letörésére. Gerő Ernő közle­kedési miniszter olcsóbb vasúti köz­A választás tétje Nem a parlamenti hegemónia megszerzése volt az elsődleges célja a Magyar Kommunista Pártnak, mely száz mandátumával a legerősebb parlamenti erő lett ugyan, de csak koalíciós kormányban kapott tárcákat. Az igazi tét az volt, hogy új belpolitikai erőviszonyokat teremtsen a kommunista párt csalással elért győzelme még azelőtt, hogy életbe lépett volna a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződés. Magyarország szeptember 15-én tudta letétbe helyezni a már aláírt okmányokat a számára kijelölt Moszkvában, ami csak ekkor lépett életbe. íio?!ífvÉ^magyarnéP*" Korabeli választási plakátok a levéltár gyűjteményében. Nem sajnálták a nyomdafestéket sem FOTÓ: TÉSIK ATTILA lekedést ígért, mely nemcsak a sze­mély-, de a terményszállítást is érin­tette. „A szovjet kormány az űj válasz­tásokról szólva hangoztatta, hogy Magyarország nemcsak a politikai pártok működéséről mond ítéletet a választásokon, hanem arról is, ho­gyan hajlandó küzdeni a magyar nép a jobb jövőért és a demokrácia vég­leges uralmáért" - közli a lap a vá­lasztás kitűzése előtt, majd örömmel ad hírt arról, hogy Rajk László bel­ügyminiszter szabályozta az önkor­mányzati dolgozók juttatásait, ami azt jelenti, hogy mindenki vastagabb fizetési borítékot vihet haza. Júliusban tragédia történt, a jég elverte a vásárhelyi határt. A kom­munista propaganda azonnal lecsa­pott a voksszerző lehetőségre, Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes kétmillió forintot kért a gazdák kár­talanítására. Oláh Mihály nemzet­gyűlési kommunista képviselő Már­télyon avatta fel az MKP segítségével létrehozott községi könyvtárat. A vasutasoknak olcsó bakancsokat osztottak, levitték a textil- és a ci­pőáru árát. Oláh Mihály, akiről ha­marosan kiderül, hogy a kommu­nista párt országgyűlési képviselő­jelöltje, nemzetgyűlési képviselőként azt kérte, oszlassák fel az Országos Földrendező Tanácsot, amely „el kí­vánja ragadni a vásárhelyi gazdáknak kiosztott földeket". Veres Péter épí­tési és közmunkaügyi miniszter két­szer is meglátogatta Vásárhely jég­kárt szenvedett határát. Közben a nemzetgyűlés kijelölte a szavazás napjának augusztus 31-ét, s kizárta a szavazók közül azokat, akik a Magyar Közösség tagjai vagy tiszt­viselői voltak, fasiszta pártokban vál­laltak szerepet, svábokként kitele­pítés előtt álltak, „B" listán szere­peltek, s azokat is, akik 1945. október 31-e után tértek haza nyugatról. A választók közel negyven százaléka így nem vehetett részt a voksoláson. Szesztilalom a választás napján A vásárhelyi Nemzeti Bizottság Márton Árpád elnökletével július 27-i ülésén a korábbi 83-ról 51-re csökkentette a helyi szavazókörök számát. A Vásárhely Népe aznap közli Rákosi beszédét, melyben a pártvezető biztosít mindenkit, hogy a kommunista párt „a legtejesebb mértékben támogatja a vallássza­badságot". Oláh Mihály két nappal később már arról szólt a lap tu­dósítása szerint, hogy nem engedi elvenni a földeket a vásárhelyi gaz­dáktól, kéri az eljárások megszün­tetését. Az MKP pedig választási alapra gyűjtő felhívást tett közzé. A Vásárhely Népe legelsőként jú­lius végén kezdi pocskondiázni a többi pártot, különösen a Pfeif­fer-párt jelöltjét, a volt kisgazdapárti Keresztes Tamást. A kommunisták az augusztus 10-i űjság szerint ter­ménnyel segítették meg özv. Rácz Jánosnét. Négy nappal később a kommunista képviselők javaslatára 15 százalékkal csökkentette a köz­gyűlés a helyi áramdíjakat. Augusz­tus 19-én már arról olvashattak a vásárhelyiek, hogy majdnem gyilkos merénylet áldozata lett Kabódi Zol­tán vásárhelykutasi párttitkár. A kommunista vezető az eresz alatt aludt éjszaka feleségével, amikor két férfi ért a házukhoz, s egyikük em­berfej nagyságú követ ejtett Kabódi fejére. A férfi túlélte a támadást, a két tettest elfogták. Az űjság ügy tudja, hogy azok korábban „fasiszta tár­saságban" forgolódtak. Ettől kezdve a Vásárhely Népe na­ponta közli a kommunista párt vá­lasztási jelszavait. így olvashatták az emberek az „Első lesz az l-es lista, győzni fog a kommunista!" című el­híresült jelszót is. Különösen dom­borítanak a választás napján. Ekkor ugyanis a lapokra nem vonatkozott a kampánycsend, csak szesztilalom lé­pett érvénybe, s választási gyűlést volt tilos tartani. Traktorokat is osztottak A vásárhelyi választás azonban nem hozta meg a kommunista párt által el­várt eredményt, pedig azok még trak­torokat is osztottak a gazdáknak. Hiá­ba fordítottak hatalmas erőt, s nem kevés pénzt és gesztust a helybeliek meggyőzésére, szavazataik átcsábítá­sára, kudarcot vallottak. A 35 ezer 492 választásra jogosult közül megjelent, s érvényes voksot leadó szavazók nem az MKP-t favorizálták. A legtöbb, ösz­szesen 10 ezer 851 szavazatot a Füg­getlen Kisgazdapárt szerezte meg, az MKP csupán 7990 voksot szedett ösz­sze. Jól szerepelt még a Magyar Füg­getlenségi (Pfeiffer-féle) Párt a maga 5481 szavazatával. A többiek még hat­száz voksot sem szereztek, volt, ame­lyik százat sem. korom andrás A vendéglátás természetrajza A vendéglátásnak, a vacsoráknak, az estebédi baráti találkozóknak végtelen irodalma van, kezdjük bevezetésként Helioglobus római császár tüneményes megoldásával. E nagyszerű ember vendégül látta az ellenfeleit, szenátorokat, katonákat, bankárokat, majd vacsora közben rózsaszirmokkal fojtotta meg őket. Több tonna piros és fehér szirom, csak hull, hull padlásról, egy ideig még tetszik is, de aztán elfogy a levegő, az ajtók pedig zárva. Jézus is nagy vendéglátó volt, legalábbis komoly vendéglátás-befolyásoló tényező, gondoljunk csak a halszaporítás csodájára, de még inkább az utolsó vacsora baljós, szomorú estéjére. Szegény Júdás, onnantól már annyi esélye sem volt, mint nekünk az ötös lottó dzsóker számára. Jancsit és Juliskát is szépen és gondosan vendégül látják, hanem a cél közismert. A vendéglátó háromféle embert hív meg otthonába. Először is olyanokat, akiket szeret. Ez a legritkább. Kevés embert szeretünk szívből, tisztán és érdek nélkül, az emberek többségével nem ok és érdek nélkül töltjük el az időt. S vajon biztos-e, hogy azokkal kell együtt lenünk, akiket szeretünk?! Nem úgy van, hogy akiket szeretünk, azokkal nem megyünk kirándulni, azoknak ritkán írunk és telefonálunk, azokat nem hívjuk csülökre és tejbegrízre, s éppen azért nem, mert a szeretetet óvni kell?! Másfelől meghívunk olyanokat, akikkel üzleti kapcsolatot lé­tesítünk, nagy biznisz fényes tervei körvonalazódnak a fürj pás­tétomok és a rózsaszínre sült, kokárdás kismalacok fölött, pályázatok, alapítványok, a domboldalban zölden remegő szőlőföldek, kincseket rejtő bányák képét festi a gyertyafényes nagyfalra a vacsora félhalk diskurzusa. Vagy éppen a mutyi. Orosz fekete kaviár és in­ternacionalista sült tök, és mutyi, gőzfürdők szellemiségével átitatott csevej, borotváljuk egymás alapítványi hónalját, te fizetsz nekem, én fizetek neked, állami pénz, mutyi, mutyi. Aztán pedig olyanokat is meghívunk vendégségbe, akiket meg akarunk mérgezni, ez tradicionális eljárás, és már ritkán alkalmazzák. Olcsóbb robbantani, lelövetni. Jönnek barátaink a vendégségbe, akik már nem szeretnek bennünket, akik féltékenyek, akik igaz, de mégis aljas rágalmakat terjesztenek a hátunk mögött, és akikről mi magunk is hátrányos és igaz híreket terjesztünk évek óta, természetesen. Azok a legizgalmasabb vendégségek, ahol csupa ellenség van, mindenki utál mindenkit, fantasztikus szórakozás. A vendégség a színház egyik fajtája, de ritkán nyújt katarzist. Mert a kora hajnali szélgörcs, az orkánszerű, majd a fekete epét eredményező, már filozofikusabb hányás, illetve a borszagú mo­nojógdadogás nem az. A vendégségbe olyanok is érkeznek, akik aztán nem hordják el az irhájukat. Ezek a kedves vendégek általában azért nem mennek haza, vagy hova, azért maradnak a konyhaszéken, mert a továbbiakban szerelmeskedni akarnak. És teljesen mindegy, az illető nő vagy férfi, marad, és amikor az utolsó vendég léptei is elhalnak a körudvaron vagy a tanyavilágban, elnyomják a félig szívott cigarettát, és olyan tekintetet vágnak. Hogy milyet? Orgazmus van felkínálva, és nem is akármilyen, bálna méretű, egy Moby Dick. Csakhogy egy pompás hangulatú, jól sikerült vendégség után kutya nehéz mindenki megelégedésére - mi, ő, a hallgatózó szomszéd - szerelmeskedni. Egyrészt bőven ittunk, s az utolsó három konyakot már mi magunk is túlzásnak véltük. Másrészt igen sokat ettünk. Hogy mit, azt nem tudjuk, de a testsúlyunknál is többet. Harmadrészt pedig pont az maradt, az a szegény kislány, az a furcsa, savanyú szagú fiú, akinek nem kellett volna. Szörnyű családunk tagjait is rendre meghívjuk ebédre, vacsorára. A család különös képződmény, az ember nem válogatja meg a nagybátyját vagy a menyét. Mert például szőke, vékony, tartózkodó nőt szántunk a fiunknak, ehelyett barnát, és éles nyelvűt, talált magának, aki a vacsora alatt is fogdossa a Józsit. Nincs olyan család, ahol ne akadna legalább egy szalon fasiszta. De általában több fasiszta van, ezek összeállnak, és olyankor az emberen csak a bárszekrény vagy a borospince kulcsa segít. A vendégség különös, de nem ritka fajtája, hogy úgy adunk vendégsé­get, hogy egyáltalán nem állt szándékunkban, nem terveztük, nem ké­szültünk rá, ám az éjféli harangszó elkongása után váratlanul népes tár­saság állít be hozzánk, többnyire ismeretlenek, de mind kapatosak, nők, férfiak, kieszik a kamrát, megisszák még a titkos rumot is, a toalett légfrissítőt magukra fújják, feleségünket boldoggá teszik, férjünket ma­gukkal viszik, és éjjel kettőkor már nincsenek sehol, mi pedig állunk a romok között, a holdfény süt ránk, és csak reggel tudjuk meg, hogy a házmester feleségét is teherte ejtették. Egy vendégségben mindig akadnak titokzatos arcok. Ők a rejtélyek jóravaló ügyfelei, nem tudjuk, miféle birodalom küldöttei, miért érkeztek, illetve dehogynem, azért jöttek, hogy sokat egyenek, és sokat igyanak, jókedvűek, kedélyesek, a legfinomabb falatokat falják be, a legdrágább italokat nyakalják, és milyen érdekes, soha többé nem látjuk őket. De ez nem jelenti azt, hogy az újabb vendégségben ne tűnnének fel a régiekhez hasonló titokzatos arcok. Vendégséget azért adunk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, hogy barátaink a szeretetükről és a tiszteletükről biztosítsanak bennünket. A vendégség a múlandósággal szembeni harc re­ménytelen, mégis gyönyörű megnyilvánulása. Az ember mások, a szerettei, a jó barátai emlékezetében személyes helyet, múzeumot épít magának. Kicsi fészek, nagyon szép tud lenni. A mai polgári, köztársasági, posztmodern és szittya - illetve barnásodó - időkben az ember gyakorta maga készíti el a ven­déglátás archéját, a húsokat, pörkölteket, csülköket, és a tökpitét. Főzni, sütni önfeladást jelent, mártíromságot. Két jelentős hátránya származik a szakáccsá avanzsált vendéglátónak. Az étek többnyire fantasztikus lesz, ő mégsem kóstolja. Nemigen eszik belőle. Szakács ritkán eszik jót a sajátjából, egyrészt a gyakori kóstolás miatt, másrészt mert el is megy a kedve tőle. Neki csak az kell, hogy dicsérjék. És többször dicsérjék. Folyamatosan dicsérjék. Aztán pedig az evéshez nemcsak éhség szükségeltetik, hanem kedv is. Erről a kedvről Krúdy vagy Márai igen sokat tudna mesélni. A lényeg: az ételhez vezető kedvünk mindig legyen bonyolult, tra­dicionális, ugyanakkor nyitott is. Ám sajnos egy pörkölt vagy egy steakhegy elkészítése alatt többnyire lerészegedünk, s a kedv borba fúl. Mire kész a hurka, részeg a szakács. A szájba kása szóródott, a nyelv nehézkes lesz, és Klárát, akit éppen ezen a partin akartunk meghódítani, nem ismerjük meg. És aztán nem is Klára marad a vendégsereg távoztával, hanem Viola, a többit pedig tudjuk. szív ernő

Next

/
Oldalképek
Tartalom