Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-25 / 146. szám
SIKER, ÉRTÉK ÉS GAZDASÁG MINDEN HÉTFŐN A PÉNZ BESZEL MlllMiMMliSiWfl^MMl^^ SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS, FÁBIÁN GYÖRGY « 2007. JÚNIUS 23. NAPI MELLEKLETEK Kedd GYÓGY ÍR Szerda LÉGYOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA ••NHNHNHNMNNHi WWW.DELMAGYAR.HU TŐZSDE Nyereségek hete A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX egy hét alatt 819,38 ponttal, 3,05 százalékkal emelkedett, 27 ezer 664,18 ponton zárt pénteken. A héten kétszer is csúcsot javított az index: először hétfőn 27 ezer 184,93, majd pénteken 27 ezer 664,18 ponton. MTI A vezető részvények kivétel nélkül nyereséggel zárták a hetet, a legtöbbet a Mol profitált. A BÉT részvénypiacán 162,5 milliárd forint értékben születtek üzletek, míg az előző hét forgalma 153,8 milliárd forint volt. Az OTP Bank részvényei 68 milliárd forint értékben forogtak, az összforgalom 42,1 százalékát adták. A bankpapír árfolyama 3,48 százalékkal 10 ezer 50 forintra, új történelmi csúcsra ugrott. A Mol-részvények 66,4 milliárd forint értékben forogtak, ami a teljes részvénypiaci forgalom 40,85 százalékát tette ki. Az olajrészvény 4,71 százalékkal nőtt, 26 ezer forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom 1,74 százalékkal drágult, 994 forintra nőtt az árfolyama. A Richter 0,71 százalékkal 35 ezer 665 forintra emelkedett, az Égis pedig 0,51 százalékos bővüléssel, 21 ezer 800 forinton zárta a hetet. NYÁR VÉGÉTOL CSÖKKENNEK A ROAMINGTARIFÁK Olcsóbban telefonálhatunk haza Nyár végétől felére-kétharmadára csökken a mobilok külföldi használatának, pontosabban uniós roamingjának ára. Becslések szerint nyolcmilliárd forint marad a magyar fogyasztók zsebében. MUNKATÁRSUNKTÓL Európában három évig biztosan jóval alacsonyabb lesz a jelenleginél a küföldi telefonálás, miután az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a csökkentést előíró jogszabályt. Már augusztustól a felére csökkentett tarifákkal használhatók a mobiltelefonok a külföldi tartózkodáskor. A fogyasztók számára a szolgáltatók által kötelezően ajánlott eurotarifa percdíja (áfa nélkül) külföldi híváskezdeményezés esetén nem haladhatja meg a 49 eurócentet (mintegy 122 forint), a hívásfogadásé pedig a 24 eurócentet (mintegy 60 forint). Ez a jelenleginek körülbelül egynegyede. A tarifacsökkenés ezzel nem áll meg, jövőre 46, illetve 22, egy évvel később 43, illetve 19 centre mérséklődik, majd utána megszűnik a felső határ, hacsak azt az egyes országok, illetve az Európai Parlament meg nem hosszabbítja. A minden fogyasztó számára automatikusan elérhető eurotarifa mellett a szolgáltatók továbbra is kínálják majd egyéb csomagjaikat, az egyes tarifák közötti váltás pedig inMTL Kína vette át az első helyet a világ széndioxiddal szennyezőinek soráhan tavaly, megelőzve az addig vezető Egyesült Államokat. Mindezt azzal sikerült elérnie, hogy az ázsiai állam C02-kibocsátása tavaly 8,4 százalékkal nőtt, miközben az amerikai kibocsátás 1,4 százalékkal csökkent, ennek megfelelően a kínai kibocsátás mennyisége 6,2 milliárd tonna Az előfizetők maguk dönthetnek arról, hogy az új, olcsóbb tarifát választják, vagy megtartják korábbi előfizetési csomagjukat FOTÓ: DM/DV gyenes, és egy napon belül teljesítendő lesz. Ázok a fogyasztók, akik az uniós tarifánál is kedvezőbb díjakat fizetnek, megtarthatják korábbi díjcsomagjukat. A határ átlépésekor minden fogyasztót kötelező lesz automatikusan (SMS formájában) tájékoztatni arról, hogy az adott országban percenként mekkora összegbe kerül a roaminghívás kezdeményezése, valamint fogadása. Az előfizetők maguk dönthetnek arról, hogy az új, olcsóbb tarifát választják, vagy megtartják korábbi előfizetési csomagjukat. Ha a fogyasztó nem jelez más döntést, aumillió forintnyi költséget jelent, alkalmazása pedig további évi 8 milliárd forint bevételkiesést eredményez a szolgáltatóknak. Becslések szerint nyolcmilliárd forint marad a magyar fogyasztók zsebében. tomatikusan az új tarifa vonatkozik majd rá. Becslések szerint az új tarifarendszer bevezetése Magyarországon 400 Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter egy korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az uniós roamingrendelet az uniós országokból kezdeményezett hazatelefonálás 250-650 forintos percdíjait 147 forintra, a hívásfogadás 95-220 forintos díjait pedig 72 forintra szorítja le a magyarországi mobilszolgáltatók esetében. Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke közölte: a jogszabály a három hazai szolgáltatót arra kötelezi, hogy legkésőbb július végéig személyre szabott árajánlatot tegyenek ügyfeleiknek. Ezt követően igény esetén egy hónapon belül az új tarifák szerint lehet telefonálni külföldön, de legkésőbb szeptember végéig mindenkinél érvénybe lépnek az új díjszabások - tette hozzá. A mobiltávközlési szolgáltatók bevételeinek egyébként 2,5 százalékát teszik ki a roaming-bevételek. A szolgáltatók a díjcsökkenés miatt kieső bevételeiket kompenzálhatják azzal, hogy az emberek várhatóan többet telefonálnak majd külföldről véli a miniszter, aki bízik abban, hogy ha a díjcsökkenés nem is vonatkozik a külföldi SMS-esekre, illetve MMS-ekre, továbbá az internetezésre, de hatása idővel némileg begyűrűzik az adatforgalom áraiba is a szolgáltatói verseny eredményeként. Az eddigi verseny jótékony hatásai között említette, hogy az elmúlt négy évben a belföldi mobiltelefonálás percdíjai reálértéken 35 százalékkal csökkentek. Rengeteg dinnye lesz MTI Elkezdődött a dinnyeszüret, az idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem Magyarországon, az előző évinél 50-70 ezer tonnával több. A jó termés annak köszönhető, hogy a tavaszi fagyok nem érintették a legfontosabb dinnyetermő területeket az országban, az időjárás kedvezett a növények fejlődésének mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) ügyvezető igazgatója. Annak ellenére nagyobb lesz a termés, hogy az utóbbi években a dinnye termőterülete fokozatosan csökkent 10 ezer hektárról 7 ezer hektárra. A területcsökkenést azonban ellensúlyozta a korszerűsödő technológia, például a fóliasátrak, az öntözés egyre kiterjedtebb alkalmazása. így jelenleg átlagosan egy hektáron már 40 tonna dinnye terem. A magyar dinnye több mint kétharmadát, mintegy 150 ezer tonnát az országhatárokon kívül értékesítik. A dinnyéből a termelők együttes árbevétele az idén elérheti a 10-12 milliárd forintot. Kína megelőzte Amerikát szén-dioxid-kibocsátásban Az év kisvállalkozása Qualitas Kft. DÍlMAGYATtOISZAS Az év vállalkozása PRESZTÍZS DÍJ Szeviép Zrt. Az év környezetvédelmi dija Csomiép Kft. Az év üzletembere 2006. DÉLMAGVARORSZÁG PRESZTÍZS DÍJ DÍJAZOTTJAI Rácz József Mórakert Termelői Értékesítő Szövetkezet Üzleti Innováció Délalföldi Leolvasó Szolgáltató Kft. volt, az amerikai 5,8 milliárd. Mindezt egy az ENSZ-nek is dolgozó holland kormányzati ügynökség állapította meg, emlékeztetve arra, hogy a kínai kibocsátásnövekedés hátterében a szénfelhasználás, illetve cementtermelés erőteljes fejlődése áll. Kína csak az összkibocsátás terén lett világelső, az egy főre számított C02-szenynyezés terén messze elmarad még az Egyesült Államoktól. Ön szerint érdemes hiteit felvenni a nyaralásra? 78% igen 22% nem Véleményközeiben A Pannon véleményalkotó SMS-rovata írja meg heti kérdésünkre válaszát SMS-ben a 06-20/554-2444es telefonszámra! A hét kérdése: Ön szerint lehetséges alapszókincset megtanulni nyári utazás előtt? Várjuk olvasóink SMS-szavazatait! Küldjenek frappáns választ vagy egy egyszerű igent, nemet a kérdésre! A legjobb válaszokat megjelentetjük! Szívesen vesszük, ha kérdést is javasolnak, miről tudjuk meg a köz véleményét? pannon FIZETETT HIRDETÉS Rugalmas segítség gazdálkodóknak is Korszerű termelés takarékszövetkezeti támogatással Sokféle érv hozható elő, amikor a Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezet egyre erősödő piaci pozícióit szemléljük. Az mindenképpen az elsők közé veendő, hogy a patinás múltú pénzintézet bár ragaszkodik hagyományaihoz, lépést tart a 21. századi elvárásokkal. Emellett nem csak a városokban, hanem a kistérségekben is jelen van, sokrétű szolgáltatással segítve az ott élőket. Természetesen ahány ügyfél, annyiféle megítélés és vélemény a Takarékszövetkezettel kapcsolatban. Az üllési Péter Mihály zöldségtermesztéssel foglalkozik. Nagy légterű, francia típusú fóliaházakat üzemeltet, bennük korszerű növényvédelmi, klímaszabályozási, tápanyag-utánpótlási technológiákkal. A gazdálkodó elmondta, hogy 2003 óta ügyfele a Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezetnek. Vállalkozói hitelt vett föl, azért itt, mert ez a pénzintézet azon kevesek egyike volt, amely kitartott a mezőgazdaság támogatása mellett. Péter Mihálynak a Takarékszövetkezetnél vállalkozói számlája van, folyószámlahitelt is igénybe vett és építkezéséhez segítségként itt intézi a „szocpol." támogatást is. Emellett rendszeres használója a Netbanknak, mert így munka után otthonról gyorsan és költséghatékonyan tudja elintézni a szükséges banki tranzakciókat. A Takarékszövetkezetről az a véleménye, hogy hitelkonstrukciói rugalmasak, a munkatársak hozzáállása közvetlen és segítőkész. Mindez a gazdálkodó megítélése szerint nagyban segítette azt, hogy korszerű körülmények között, hatékonyan végezheti munkáját.