Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-25 / 146. szám

10 A PÉNZ BESZÉL 2007. június 25., szombat BUDAPEST NINCS BENNE AZ ELSŐ ÖTVENBEN Moszkva a legdrágább város Moszkva a világ legdrágább városa a kül­földi kiküldötteknek, megelőzve Londont és Tokiót - áll az egyik legnagyobb nem­zetközi humánerőforrás-tanácsadó cég Londonban kiadott éves felmérésében, amely szerint Budapest - jóllehet jelentő­sen drágult - más térségbeli nagyvárosok­kal ellentétben továbbra sincs a legdrá­gább ötven város között. MTI A Mercer Humán Resource Consulting által évente összeállított lista 143 város megélhetési költségeit vizsgálja 200 ter­mékből és szolgáltatásból álló kosár át­lagos dollárárának összevetése alapján; az összehasonlítási alap New York, 100-as megélhetési mutatóval. A felmérés célja útmutatást adni a vállalatoknak tartós kiküldötteik várható mindennapos költ­ségeiről. Az idei összeállításban a tavalyihoz ha­sonlóan Moszkva került az első helyre, 134,4-es megélhetési mutatóval. Az orosz főváros jelentősen drágult New Yorkhoz képest egy év alatt: tavalyi költségindexe 123,9 volt. A világ legdrágább 15 nagyvárosa között nem Moszkva az egyetlen orosz: Szent­pétervár 103-as mutatóval a 12. helyre került, ugyanoda, ahova tavaly, csak ak­kor még New Yorknál olcsóbb volt, 99-es átfogó mutatóval. A világ második legdrágább városa Lon­don, amely azonban Moszkvánál sokkal nagyobb mértékben drágult, és ezzel a tavalyi 5. helyről jött fel az idei másodikra. A brit főváros megélhetési mutatója a 2006-os listán kimutatott 110,6-ról 126,3-ra nőtt, és ennek szinte kizárólagos oka a lakbér meredek emelkedése, va­lamint a font egy év alatt végbement, 11 százalékos erősödése a dollárhoz képest. Egy bútorozatlan, két hálószobás, luxus­kategóriásnak nevezhető londoni belvá­rosi lakás átlagos havi bérleti dfja ma már kétezer font (750 ezer forint), éppen a T0P20 1. Moszkva (134,4) 2. London (126,3) 3. Szöul (122,4) 4. Tokió (122,1) 5. Hongkong (119,4) 6. Koppenhága (110,2) 7. Genf (109,8) 8. Oszaka (108,4) 9. Zürich (107,6) 10. Osló (105,8) 11. Milano (104,4) 12. Szentpétervár (103) 13. Párizs (101,4) 14. Szingapúr (100,4) 15. New York (100) 16. Dublin (99,6) 17. Tel Aviv (97,7) 18. Róma (97,6) 19. Bécs (96,9) 20. Peking (95,9) A GUM Áruház Moszkvában kétszerese az azonos kategóriás lakások római, madridi vagy sydneyi havi lak­bérének. A Mercer listájának legdrágább cso­portját nagyrészt európai városok fog­lalják el: a felső ötvenből harminc eu­rópai, köztük öt kelet-európai. Ez utóbbi térségből - Moszkva és Szentpétervár mellett - bekerült a legdrágább ötvenbe Kijev, amelyet 91,4-es indexe a 28. helyre sorolt, valamint Pozsony, amely a tavalyi 48. helyéről meredek drágulással a 31.-re jött fel 82,4-ről 89,2-re emelkedő meg­élhetési mutatójával, és ezzel a legdrá­gább a négy közép-európai EU-tagállam nagyvárosai közül. A térségből a felső ötvenes kategóriába még éppen bekerült Prága is, amely a 49. helyen van 85,6-os mutatójával. Budapest 83, l-es átfogó megélhetési mutatója ugyanakkor csak a 60. helyre volt elég, igaz, a magyar főváros is je­lentősen drágult, ugyanis tavaly 80,2-es mutatóval a 65. volt a Mercer felméré­sében. Nem ez az első idei felmérés, Vagyonelvonási kísérletek Az esedékességig meg nem fizetett adót az APEH kényszer útján is beszed­heti. A végrehajtás során azonnali be­szedési megbízást, jövedelemletiltást, követelésfoglalást, ingó- és ingatlan­végrehajtást lehet alkalmazni. Az eljá­rások során az adósok nagy része a kényszerítő cselekmények hatására rendezi tartozását. Vannak azonban olyan adósok is, akik a tartozás rende­zését szeretnék elkerülni, ezek szem­léltetésére álljon itt két példa az adó­hatóság gyakorlatából. Végrehajtási eljárás során nyilván­tartás alapján lefoglalják az adós gép­járművét. Ezzel a cselekménnyel ak­kor él az APEH, amikor sem az adós, sem a gépjármű nem lelhető fel. A foglalásról jegyzőkönyv készül, me­lyet általában az adós postai kézbesí­tés után át is vesz. Ezek után megjele­nik az adós, és bemutat egy adásvéte­li szerződést, amely szerint a gépjár­művet a foglalást megelőzően értéke­sítette, de a vevő „feledékenység" vagy az átírási költségek „hiánya" mi­att nem íratta át a saját nevére. Eb­ben az esetben a vevő igényperrel él­het tulajdonának megállapítása érde­kében a bíróságon, melyben neki kell hitelt érdemlően igazolni az adásvé­telt: a vételár kifizetését, a kötelező biztosítás megfizetését, a gépjármű vizsgáztatását. Ezeket már nem min­hirdetői ajánlatok a mai napra Livejo AJÁNLJUK DIVATOS ÖLTÖZÉKEINKET | (36-52-es méretig) elegáns és sportos stílusban egyaránt, liozzá illő táskákkal és kiegészítőkkel. MÁRKÁINK: Street One Live/fo di vita LEGYÉL DIVATOS! www.livello.huD Szeged, Passage sor Diókai u. 7. Bertatherm Zrt. 6723 Szeged, Sándor u. 3. Tel.: 62/470-604,62/491-180 BERETTA KOMBI FALIKAZÁNOK 91 600 Ft + áfától amely Budapest dollárban számolt vi­szonylagos olcsóságát mutatja a térség­ben. Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ legnagyobb, nem befekte­tési banki jellegű gazdasági elemző és előrejelző háza - amely félévente állít össze hasonló listát a vállalati kiküldöt­tek eligazítása végett a világ nagyváro­sainak dollárban mért megélhetési költ­ségeiről, szintén New Yorkot véve ösz­szehasonlítási alapként - márciusban kiadott legutóbbi felmérésében azt mu­tatta ki, hogy a közép-európai EU-ta­gországok nagyvárosai közül Budapest a legolcsóbb a kiküldötteknek. Az EIU szerint - amely a Mercerétől eltérő, szű­kebb áru- és szolgáltatási kosarat vizs­gál - a magyar főváros ráadásul a leg­utóbbi felmérés óta jóval olcsóbb is lett: 74-esről 67-esre csökkenő költséginde­xével - Bangkokkal, Belgráddal és Ho Si Minh-várossal holtversenyben - a 92. helyre süllyedt vissza a tavaly elfoglalt 77. helyéről a cég 132 várost vizsgáló listáján. Fűnyíró Traktor Akció 380.300 Ft-tól Szöregi Gazdabolt: Szeged-Szöreg, Hösók tere 10. Tel/Fax: 62/555-422 Nyitva: H-P 7"-16", Szo: 7"-12~ RONCS AUTÓ KFT & AUTÓBONTÓ Forgalomból történő végleges kivonás teljes körű ügyintézéssel. Tel.: 62/541-277 Bontott alkatrész értékesítése: 62/461-687 6728 Szeged. Kollégiumi út 8. Tel.: (36-62) 461-687 • 461-727 Nyitva: h.-p.: 8-17 óráig szo.: 8-12 óráig Web: www.roncsautokft.hu den esetben tudja az adós és a vevő egyértelműen bizonyítani, vagyis jog­szerű a foglalás. A bírósági végrehajtásról szóló tör­vény alapján a házastársi közös vagyon is végrehajtás alá vonható, függetlenül attól, hogy tulajdonosként nem az adós szerepel. Kivétel ez alól, ha a nem adós házastárs hitelt érdemlően iga­zolja, hogy a vagyontárgy az ő különva­gyonának minősül. Ellenkező esetben ezek a vagyontárgyak is bevonhatók a tartozás kiegyenlítésébe. Ez a két példa is mutatja, hogy az adósok egy szűk ré­tege megpróbálja vagyonát kivonni a tartozások rendezéséből - áll az APEH közleményében. Váltsa meg tömegközlekedési bérletét sorbaállás nélkül! Már a Délmagyarország ügyfélszolgálatán és a Sajtóházbao is kapható [ZVONALAS BERLET ES MENETJEGY! Ügyfélszolgálati Iroda: Szeged, Kölcsey u. 5. (Royal szálló mellett) Nyitva tartás: h.-p.: 7.30-17.30 Sajtóház: Szeged. Szabadkai út 20. (A 4-es villamos kecskéstelepi végállomásánál) Nyitva tartás: h.-p.: 8.00-17.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom