Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-02 / 127. szám

6 •MEGYEI TŰKOR* SZOMBAT, 2007. JUNIUS 2. Fél évszázada készít süteményeket az aranykoszorús cukrász Buchholcz Tivadar hétvégi édességei Buchholcz Tivadar kereken ötven éve készít süteményeket. A szakma fortélyait a régi Virág cukrászdában tanulta ki. Kizárólag adalékanyag nélkül, főzött krémből állítja elő a finomságokat. Az aranykoszorús cukrászmester csak hét végén tart nyitva. Jó néhány évtizede, minden szombaton és vasárnap, óramű pontossággal, hajnal négy órako^ bújik ki az ágyából Buchholcz Tivadar. Előveszi a hűtőszekrényéből az előző éjszaka begyúrt vajas tésztát és a sós teasüteményt. Betölti és ízesíti a piskóta alapokat. A tejszínes sütemények habjához friss tehéntejet ver fel, majd a finomságokat cukrozott gyümölcsökkel díszíti. A portékáit kizárólag természetes anyagokból készíti, nem használ adalékokat. így tanulta még 1957-ben, amikor a regi Virág cukrászdában inaskodott. Olyan kiváló mesterektől tanult, mint Szűcs Endre vagy Szabó Ferenc, aki ügy tekerte a karamellt, mint más a fonott kalácsot. A süteATTILA, A CSEMEGE A Buchholcz Tivadar által kitalált Attila desszertet szakmai berkekben a desszertek királyának is nevezik. A csemegék kategóriába tartozó édességnek három hónap a szavatossági ideje és a készítője a tokaji aszú mellé javasolja. mény- és fagylaltkészítés, valamint a marcipándíszítés mellett megtanulta, hogyan kell eltenni a befőttet, miként kell szaloncukrot készíteni, mitől lesz jó a tortabevonó. - Minden egyes ott töltött nap élményszámba ment. A cukrász szakma minden csínját-bínját ellestem a mestereimtől - révedt a múltba az aranykoszorús cukrász. Huszonöt éve váltotta ki az ipart. Kezdetben a marcipán díszmunkára szakosodott: az ország minden területéről keresték a portékáját. Manapság egy kis műhelyben szorgoskodik hétvégenként, ahol sütemények, torták, krémesek, piték és rétesek kerülnek ki a kezei közül. Minden részletre figyel, még azt is fontosnak tartja, hogy megfelelően legyenek felszeletelve a torták. Amit csak lehet, kézzel csinál, így a bonbonokat és a marcipán rózsákat is. Ez utóbbiból egyetlen darab öt levélből áll, de ha jó hangulatban van, akkor óránként negyvenet-ötvenet is összerak. Általában kilenc óra körül végez, amikor már megjelennek az első vásárlók. Kérésünkre előttünk is bemutatta a tudományát, és bizony csak ámultunk az ügyes kezek precíz mozdulatain. Mikor megkérdeztük tőle, hogy miért nem méricskél, kapásból visszakérdezett: minek? Fotós kollégámmal - biztos, ami biztos - megkóstoltunk egy-egy kímélő és extra szeletet. Miközben nyeltük a mennyei falatokat, arra gondoltunk, hogy tényleg nincs szüksége a méregetésre. A kisujjában van a cukrászmesterség. HORVÁTH LEVENTE Buchholcz Tivadar a túrókrémet is a saját kezével keveri ki Fotó: Karnok Csaba Gyilkolgatna is az ember Holott csak író lenne, következésképpen fegyvere sem lehet más, mint a szó, a papír, illetve a számítógép súlyosan érthetetlen szerkezete. Aztán pedig műpártoló szenvedélyek is mindig akatlnak, s a teóriák rongyain és a fantázia szivárványán kívül ök. az érzelmek éltetik az irodalom aranyhalát, keszegét. Ilyen a mélységes elkeseredés, a düh, a harag, a dafkeláz. a csakazértis-horgadás, az elragadtatás, az öröm, a hőbörgö mámor. Sok szenvedélyes kismadár sürög a klaviatúrán billegő ujjak fölött, csipketiik a pattogó ujjakat, halad a szöveg, tegyük fel éppen egy Szegedről szőlő regény, egy jőságnovella, egy szedett-vedett, icike-picike tárca, egy olyan butácska kis színes fölött, és az ember nagyon szereti, amit ír, vagy egyáltalán nem szereti, ki nem állhatja, utálja, szenved tóle, belebetegszik. Hogy például a saját mondataiba örül bele. A saját mondatai fogják kézen, s vezetik az állomás gesztenyefái alá, nézd a sínek ezüstös csillogását, már dohog Ls felénk a vonat, ugorjunk, Attila, hopp. És aztán az ember, az író, ki éppolyan adófizető, mint bárki más kamerád, utcára, parkra, közterületre „mén", s ott találkozik régen nem látott ismerőssel, jó állásban lévő mérnökkel, pedagógussal, kertésszel, mondok merészet, rendőr osztálytárssal. Nagy az öröm, előlibbennek a családi fotók. Majd hirtelen a vállát lapogatva barátságosan azt is kérdezik, hogy mondd, és irogatsz-e még. Kis csend a szívben, nem dobog, de ökölbe szorul a kéz. Nos, igen, gat, get az ember. S ha már így vagyunk, lenne javaslatom néhány új, illetve kevésbé használatos szóra, a lista tetszés szerint bővíthető. Például: magyargat az ember, miniszterelnökget, öszödget, spirituálgat. forradalomgat, szerelmeskedget, életget, halálgat. És rendórget, ha tetszenek érteni, mire gondolunk. Ha nem, az se baj, eléggé tágas az asszociációs háló. SZÍV ERNÓ Vadállatok a városban - Ha kopog a mennyezet, nem szellem jár a padláson, hanem nyest Fülesbagoly fészkel a tizedik emeleten Fülesbagoly neveli fiókáit egy szegedi panelház tizedik emeletén, az erkély virágládájában. Már tavaly is sikerrel költött itt a madár, és most sem lesz ez másként. Különben pedig egyre több állatfaj választja otthonául a közvetlen emberi környezetet, a várost - a nyesttől a vidrán, a rókán át a vízisiklóig, s tovább. Lelkesen meséli Herczeg Éva a családi bagolyélményeket. Amikor azon gondolkozott, hogyan tudná segíteni a táplálékszerzésben az - egyébként impozáns tollfülekkel rendelkező - anyamadarat, nyers húsra gondolt. A Szegedi Vadasparkban érdeklődésére elmondták: a bagoly magától is talál elegendő táplálékot; ha mégis ad neki olykor-olykor nyers húst, a falatokba mindenképpen célszerű macska-táplálékkiegészítőként kapható kalciumtablettát dugni, mert a színhús a baglyok számára nem megfelelő. Hiszen a csontoknak, tollazatnak is fejlődniük kell valamiből. - Imádjuk a kis családot mondja Éva. A bagoly tudja is, nincs tartanivalója az embertől, csak tessék-lássék borzolja föl tollazatát, s pattint olykor harciasan csőrével, jelezve: átléptük személyes zónáját. - A baglyokkal addig nincs is gond, amíg kotlanak és nevelik a fiókáikat, csak akkor, amikor a szülők megpróbálják a fészek elhagyására késztetni a fiókákat. Ez úgy történik, hogy nem hoznak nekik enni, és így a fiókák előbb-utóbb kénytelenek kirepülni, s követni a szülőket. Csakhogy, míg ez megtörténik, eltelhet pár hét, és a kis baglyok éjszakánként - a szülőktől eleséget koldulva - kellemetlen, sípoló hangot hallatnak. Aki azonban igazán állatbarát, elviseli ezt a kis kellemetlenséget mondja Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója. Éváék . igazi természetbarátok - náluk, hogy ez gond lenne, föl sem merült. Világszerte több állatfaj igyekszik alkalmazkodni az emberhez. Nincs ez másként Szegeden sem, hívja föl a figyelmet az igazgató. Gyakran hívják a vadasparkot az emberek: éjszakánként titokzatos dörömbölés-kopogás hallatszik a padlásról, mi lehet az? A válasz: nyest. Ez a rendkívül mozgékony menyétféle kitűnő búvóhelyet talál a padlásokon, s tápláléka is megvan, az ott szintén gyakran nagy számban élő galambok személyében. Ha tapasztalja, hogy nem üldözik őket - szinte minden állat az emberhez szelídül. A vidra - melyet mint rendkívül emberkerülő állatot ismerhettük meg korábban Fekete István kitűnő regényéből - ma már a szegedi úszóházak rejtett szögleteit is fölhasználja nappali pihenőhelyül. És mert éjjel mozog, ottlétéről az embereknek általában sejtelmük sincs - Veprik Róberték azonban már megtalálták ottlétük bizonyítékait. A rókák is mind gyakrabban költöznek be a városba. Elvárosiasodásukat fokozza: kölyökkorban sok róka kerül emberhez, s felnőve, bár nem keresi az emberi közelséget, de nem is tart az embertől. El sem megy a városból - és megfoghatatlan is marad. Nyugat-Európában néhol már teljesen megszokott a városszéleken fényes nappal parádézó rókát látni, előbb-utóbb nálunk sem lesz másként. A legújabb, városiasodé állat: a vízisikló. Amióta egyre többen létesítenek kerti tavakat, s azok magukhoz vonzzák a szintén urbanizálódó békákat, gőtéket, tehát a kígyónak van mivel táplálkoznia - mind gyakrabban tűnik fel emberközélben. Sajnos sokan zargatják őket, holott a sikló - a már említett békákkal, gőtékkel együtt - védett állat, és egyébként is teljességgel ártalmatlan. Az KAKUKK A VAROSBAN jgj Idén gyakran hallanak a szegediek kakukkszót a városon belül - ilyen korábban nem volt. A Petőfi Sándor sugárúton éppúgy hallani időnként, mint Felsövároson. Kasza Ferenctől, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Beretzk Péter Munkacsoportjának vezetőjétől megtudtuk: a „fészekparazita" - tojásait más madarak fészkébe csempésző, velük fölneveltető - kakukk utódait a barátposzátára és a kisposzátára bízza a városon belül. ugyancsak terjedő sziklakertek pedig az ugyancsak védett gyíkok számára nyújtanak életlehetőségeket. Az, hogy a szegedi panelépületek réseibe denevérek fészkelik be magukat, lassanként megszokott - a panelszigetelési program kapcsán meg kell győződni arról: a réseket nem lakják-e repülő emlősök. Egyébként a panelszigetelési program a sarlósfecskéket is fenyegeti - melyek egyre nagyobb számban a város régi épületeit, például zsinagógát is fölfedezik maguknak, mint fészkelési lehetőséget. A gólya, pontosabban a fehér gólya urbanizálódása külön történet meséli az állatkert-igazgató. Eredetileg fákon fészkelt, ezután jött a kémények, majd a villanyoszlopok korszaka. Az áramszolgáltató cég évről évre sok pénzt szán arra, hogy az oszlopokat külön gólyafészekalappal lássa el - kitűnő példa ez emberek és állatok együttélésére. F. CS. Ez az erdei fülesbagoly már második éve Herczeg Éváék erkélyén költi ki tojásait, neveli fiókáit Fotó: Karnok Csaba ZOLD VARANGY A MEDENCEBEN Ilyenkor, nyár elején gyakran hallani a szegedi Dugonics téri szökó'kútból a zöld varangyok jellegzetes, tücsökszerűen pirregő hangját. A zöld varangy szárazföldi állat, petéit azonban vízben rakja le. Hogy a kikelő békalárváknak, azaz ebihalaknak a szökőkútban mi lesz a sorsa, kérdéses. Ha azonban a medencegondozók nem eresztik le időnek előtte a vizet - az ebihalak átalakulhatnak, és miniatűr békácskákként kiügyeskedhetik magukat a medencéből.