Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-12 / 135. szám
Parlamenti párbaj A szembenézést a cselekvés jelenti, ez a kormány cselekszik. Az ellenzék gyáva, nines programja, csak árpádsávos zászlós tömeget tud a Kossuth térre hívni. E szavakkal reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn az országgyűlésben napirend előtt az ellenzék felszólalásaira. BUDAPEST (MTI) „Önök döntik el: együtt jönnek tisztességes, egyensúlyt tartó növekedési politikát csinálni, velünk együtt jönnek, nem csak beszélni, hanem megtenni ezeket, velünk jönnek építeni az országot, vagy csak ahhoz értenek, hogy itt a parlamentben sértegessenek bennünket. Meg az adófizetők pénzén kivonuljanak a büfébe linzerkarikát enni" - mondta a kormányfő, hozzátéve: az ellenzék nélkül sem lehetetlen rendbe tenni az országot, de velük együtt könnyebb lenne. Gyurcsány Ferenc azt is írffgkérdezte az ellenzék pártjaitól, miért nem javasolták annakidején, hogy a kormány vonja vissza egyebek mellett a minimálbér adómentessé tételét, a közalkalmazotti béremelést, a szociálpolitikai támogatás emelését, ha „annyira fáj a szívük a makrogazdasági mutatók miatt". A miniszterelnök azért is bírálta az ellenzéket, mert ahogy mondta - az elmúlt négy-öt évben egyetlen dologhoz sem tettek hozzá semmit, csak nyafogtak. „Lehet azzal vádolni a kormányt, hogy nincs világképe, de egyvalamivel nem vádolható: hogy amije van, abba nem fér bele antiszemita, radikális ellenzékkel való kokettálás" - tette hozzá a kormányfő. A kormányfő felszólalása további részében az Európai Bizottság egy hírügynökség Vizsgálatra hív fel az MDF által nyilvánosságra hozott jelentéséből idézett. A szöveg szerint nincs szükség további megszorításokra Magyarországon, az ország jó úton halad az államháztartási hiány 3 százalékra történő lefaragása felé. Ezzel kapcsolatban Gyurcsány Ferenc kitért arra, az ellenzék egyes pártjai azt állították, hogy számos megszorító csomag következik még az első után. Vajon bocsánatot kérnelc-e ezek után a szavazóiktól, hogy hazudtak nekik itt, az országgyűlésben? - tette fel a kérdést a miniszterelnök. A FIDESZ KIKÉRI MAGANAK A Fidesz és a KDNP kikéri magának, hogy a miniszterelnök antiszemitának és antidemokratának nevezze az ellenzéki képviselőket - reagált Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a miniszterelnök parlamenti felszólalására hétfői sajtótájékoztatóján. „Kikérjük magunknak az ellenzék nevében is, hogy az ellenzéki pártokat és az ellenzéki képviselőket antiszemitának, antidemokratának nevezi" - mondta Navracsics, aki Gyurcsány Ferenc frakcióknak adott viszontválaszára reagált újságíróknak, mivel a házszabály arra nem ad lehetőséget arra, hogy ezt az ülésteremben tegye. Szerinte Gyurcsány Ferenc gyáva, kétségbeesett és hazudik, így - saját definiciója szerint - nem férfias. Áfacsalási kérdések, vitatott válaszok Nemmel válaszoltak a kormány tagjai a miniszterelnök kérdésére, hogy érintettek-e áfacsalás ügyében - válaszolta Veres János pénzügyminiszter egy MDF-es azonnali kérdésre, hétfőn az országgyűlésben. BUDAPEST (MTI) Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy néhány hete a Manager Magazin azt írta: egy kormánypárti politikus egy magánrendezvény után a számla kiegyenlítésekor nem fizetett általános forgalmi adót. Az ellenzéki politikus azt mondta, levélben fordultak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz arra kérve, folytasson vizsgálatot miniszterei és a kormánypárti politikusok körében, vajon ki volt az érintett. A vizsgálatot a kormányfő nem folytatta le, ezt pedig úgy kell értelmezni, hogy Gyurcsány Ferenc a lap állítását nem fogadta el - fűzte hozzá Herényi Károly. Az MDF képviselője elmondta azt is, hogy az eset után a havilap főszerkesztőjét és főszerkesztő-helyettesét „rejtélyes körülmények között", átszervezésre hivatkozva eltávolították posztjáról. Veres fános pénzügyminiszter válaszában azt mondta: ha a kormány minden rágalom esetében bírósághoz fordulna, a bíróságok mást sem tennének, csak ilyen ügyeket vizsgálnának. A miniszter elmondta: ő maga és munkatársai az MDF-től és az újságírótól is megkérdezték, kiről van szó, dc a megkérdezettek nem mondtak nevet. így nem volt lehetőségünk az ügy vizsgálatára fűzte hozzá. „A miniszterelnök úr megkérdezte a kormány tagjait, hogy érintett-e bárki az adott cikkben szereplő állítások kapcsán. Mindenki nemleges választ adott" szögezte le a pénzügyminiszter. Veres János kitért arra, hogy a sajtó által emlegetett cégeknél az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) nem végzett vizsgálatot. iÉ.tVYOö>l teéJÚYgfLésrrO xA 'ÍVIÖIÖJ ídörvf üfri ifi •BELFÖLD - KÜLFÖLD KEDD, 2007 . JÚNltJS 12. / Újra az OVB előtt a Fidesz népszavazási kezdeményezése Döntés csak két hét múlva Két hét múlva, június 25-én dönt a Fidesz-KDNP népszavazási kezdeményezéséről az Országos Választási Bizottság (OVB); erről a testület hétfőn hozott határozatot. BUDAPEST (MTI) A testület nyolc igen, egy nem szavazat ellenében döntött úgy, hogy június 25-én, hétfőn tárgyalja azt a három népszavazási kcrdcst, amelyet az Alkotmánybíróság döntése értelmében újra napirendre kell vennie. Bordás Vilmos, az OVB Fidesz által delegált tagja azt javasolta, hogy a lehetőségekhez képest minél hamarabb döntsenek érdemben a három kérdésben. „Meglehetősen egyszerű dolgunk van. Most már végre jóvá kell hagyni az aláírásgyűjtő íveket, ezért a feladatunk sem olyan óriási, hogy ne lehetne gyorsan megtenni" - mondta. Halmai Gábor, a testület elnökhelyettese szerint viszont nem egy technikai döntés meghozatala előtt állnának. „Itt bizony nagyon fontos alkotmányossági kérdéseket kell mérlegelni és én, aki ennek a testületnek választott tagja vagyok, van főállásom, egyszerűen kikérem magamnak, hogy bárki azt gondolja, hogy egy vagy két nap alatt döntsek ezekről a kérdésekről" mondta. Szoboszlai György, a testület MSZP által delegált tagja szerint sem egy egyszerű automatikus Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője és Szigeti Péter elnök Fotó: MTI döntés előtt áll az OVB. Mint mondta, az ügyben nagyon körültekintően kell eljárniuk annak érdekében, hogy szakmailag teljesen megalapozott, támadhatatlan döntést hozzanak. Szigeti Péter, az OVB elnöke a döntést követően közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: értékelése szerint a közjogi alapintézményekhez méltatlan a testületet ért támadás és az a vita, amely az Alkotmánybíróság határozatának kihirdetését követően alakult ki. Szigeti Péter szerint „a jogállamisággal és a demokratikus intézményekkel kapcsolatos közbizalmat gyengíti, ha akár az Országos Választási Bizottságot, annak egyes tagjait, vagy az Alkotmánybíróságot bárki politikai elfogultsággal vádolja". Az Alkotmánybíróság június 5-én semmisítette meg az OVB-nek a vizitdíj, a kórhá^ygapidíj, valamint a képzési hozzájárulásra vonatkozó népszavazási kezdeményezések aláírásgyűjtő ívének hitelesítését megtagadó határozatát. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint mind a három kérdés népszavazásra bocsátható. Tízmillió forintot követel a rendőrség a székházostromért Toroczkai László kártérítési pere Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon hétfőn a BRFK Toroczkai László ellen indított kártérítési pere, amelyben a rendőrség mintegy tízmillió forintot követel az MTV-székház ostrománál keletkezett rendőrségi károk miatt Tbroczkai Lászlótól. BUDAPEST (MTI) A rendőrség keresete szerint a Kossuth téren szeptember 18-án demonstráló tömeg egy része egyértelműen Toroczkai László felszólítására ment át a Szabadság térre az MTV székháza elé. Toroczkai László így a demonstráció szervezőjeként felelős volt a gyülekezési törvény szerint a rendezvény rendjéért. A jogszabály szerint ha a résztvevők magatartása a rendezvény törvényességét veszélyeztetni, a szervező köteles feloszlatni a rendezvényt ezt Toroczkai László nem tette meg. A felperes keresetében 9 millió 950 ezer 453 forintot és annak járulékait szeretné érvényesíteni az alperessel szemben a szolgálati autókban és technikai eszközökben keletkezett károk miatt. Ez ügyben fizetési meghagyást is kibocsátott a bíróság a rendőrség kérésére. A hétfői tárgyaláson megjelent Toroczkai László is, aki Gaudi-Nagy Tamással és Tóth Lászlóval, az alperes édesapjával képviseltette magát. Gaudi-Nagy Tamás a jogalapra hivatkozva a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a rendőrségi közlések alapján választási gyűlés történt, amire nem vonatkozik a gyülekezési törvény hatálya és bejelentési kötelezettség sem fűződik hozzá. Utalt rá, hogy a Szegedi Városi Bíróság május elején jogerős végzésében kimondta: nem követett el Toroczkai László szabálysértést azzal, hogy nem jelentette be, amikor a tömeg egy része a Kossuth térről az MTV székház elé vonult és ott demonstrált. Kitért arra is, hogy ügyfele úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben elvárható volt, többletfelelösség nem terheli. Mások is mondták - tette hozzá -, hogy a demonstrálók menjenek át a Szabadság térre, nem csak Toroczkai László. RENDŐRI FELELŐSSEG? Mindkét jogi képviselő felidézte: a szeptemberi eseményekkel összefüggésben több jelentés is készült, amelyek egyöntetűen megállapítják a rendőri felelősséget is. Mint mondták, eleinte 30 fős „tömeg" volt az MTV-székház előtt, de a rendőrség nem figyelmeztette őket a jogellenességre. Tóth László külön kérdésként vetette fel azt is, hogy az MTV székháza előtt történteknek volt-e egyáltalán szervezője. Álláspontja szerint a demonstráció spontán esemény volt. Kállai ombudsman BUDAPEST (MTI) Kállai Ernőt választotta a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának hétfőn titkos szavazással az országgyűlés,- a képviselők a köztársasági elnök másik jelöltjét, Majtényi Lászlót nem választották meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának. Kállai Ernő történelem szakos tanárt, jogászt 326 igen szavazattal, 14 ellenében választotta meg az országgyűlés. Majtényi László jogászra, volt adatvédelmi biztosra 183 igen és 156 nem szavazatot adtak le, így őt nem választották meg a posztra. A támogatáshoz a képviselők kétharmadának, 258 képviselőnek a szavazatára lett volna szükség. Franciaországi választások PÁRIZS (MTI) A francia nemzetgyűlés 577 képviselői helyéből 110 sorsa dőlt el az első fordulóban, közülük egy jutott a haloldalnak - derült ki hétfőn a francia belügyminisztérium által közzétett végeredményből. A parlament alsóháza, a nemzetgyűlés 577 képviselőjét 7639 jelölt közül választhatják meg a franciák: a szavazásra jogosultak csak jelöltekre szavaznak. A vasárnapi első fordulóban 110 képviselői hely sorsa eldőlt, közülük csak egyet nyertek a szocialisták az észak-franciaországi Pas-de-Calais választókörzetében. A kormányzó jobbközép Ncpi Mozgalom Uniójának (UMP| 99 helye már biztos, az Új Centrum nevű formáció hét helyen, az idegengyűlölő Mozgalom Franciaországért (MRR) két helyen tudott győzni az első fordulóban. • VALUTAVÁLTÓ 1 Vételi Eladási euró 247,40 260,08 USAdollár 185,29 194,79 angol font 364,49 383,19 cseh korona 8,47 9,37 horvát kuna 32,81 36,27 svájci frank 149,09 158,31 szlovák korona 7,02 7,76 Forrás: OTP Apátfalvi Takarékszövetkezet Központ: 6931 Apátfalva, Hunyadi u. 18. • Tcl./fax: (62) 260-005, (62) 260-097 I mail aplks/t+vncl-lni Kirendeltségek: * Apátfalván: Ifunyadi u. 18., tel.: 260-0% • Magyarcsanádon: Állomás u. 22.. tel.: 261-719 • Királyhegyesen: Jókai u. 38., tel.: 287-749 Meghívó Az Apátfalvi Takarékszövetkezet igazgatósága a jogszabályokban és az alapszabályban előírt kötelezettségének eleget téve a szövetkezet részközgyűléseit összehívja: Makón: 2007. június 26-án (kedd), 16 órára a takarékszövetkezet kirendeltségébe (Deák F. u. 39/B) Királyhegyesen: 2007. június 26-án (kedd), 18 órára a polgármesteri hivatal üléstermébe Magyarcsanádon: 2007. június 27-én (szerda), 18 őrára az iskolai napközi otthon ebédlőjébe Apátfalván: 2007. június 28-án (csütörtök), 18 órára a művelődési házba Javasolt napirend: 1. Az alapszabály elfogadása 3 2. Egyebek A napirendek fontosságára való tekintettel a megjelenésére feltétlenül számítunk! Határozatképtelenség esetén tartandó második részközgyűlést - a megjelentek számától függetlenül - azonos napon, azonos helyen és azonos napirenddel 30 perccel későbbi időpontban hívja össze: az. Apátfalvi Takarékszövetkezet igazgatósága Főszerkesztő S7.ETEY ANDRÁS • f<„ ,-tkesztó-hclyeUes: ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR •Sasfasztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAYISTVÁN*Képszcrkcsztó: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó}, SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SlIU RÓBERT (sportl • Délvilág szerkesztóaégvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely! • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Leveleim: 6740 Szeged, PL: 153. telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567 881 Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szcrkesziosegiodelmagyar.hu • 6S00 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242 419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TH/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel. 63/401 024. TH/lax: 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tci./íax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkátság: te! : 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887 Hirdetéslelvétcl: 6720 Szeged, Kölcsey u. S. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67 Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. TL-L: 62/567-872, lax: 62/567 884.Tencsztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra I595Ft|Dclmagyarországl, 1495 Fl IDélvilág) 'Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó* ISSN 0133 025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.