Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-24 / 70. szám

6 •MEGYEI TÜKÖR­SZOMBAT, 2007. MÁRCIUS 24 Lapunk mulatósversenyének harmadik elődöntője - telt házzal Hat zenekar húzta a szentesi közönségnek A közönséget most sem hagyta hidegen a produkció Fotók: Segesvári Csaba Az utolsó előtti elődöntőt ren­deztük meg lapunk lakodalmas zenekaroknak meghirdetett versenyében tegnap este a szen­tesi Tóth József színházterem­ben. A helyiséget zsúfolásig megtöltő közönség igencsak elemében volt: füttyökkel, han­gos énekkel és vastapssal biz­tatta a színpadra egymás után fellépő hat együttest. A zsűri­nek nehéz dolga volt a végső döntésnél. Az ítészek végül a vajdasági Martonosi Révész együttest, a közönség a nagy­mágocsi Dél-Alföldi Négyesfo­ga tot juttatta az április 20-i sze­gedi nagydöntőbe. Nem túlzás kijelenteni: lapunk mulatószene-versenyének eddigi három elődöntője közül Szente­sen várták a legjobban, hogy vá­rosukba érkezzen lakodalmas menetünk. A belépőket már több mint egy hete szétkapkodták a lagzizene szerelmesei. így aztán nem is csoda, hogy az ezen az es­tén fellépő hat zenekart telt ház fogadta a Tóth József színházte­A SIKER TITKA-PALOTAIEK SZERINT A csongrádi Palotai zenekar már a szegedi elődöntőn is tiszteletét tette. A csapat az ott fellépő zenekarok képzettségére volt kíváncsi. - Ettől tettük függővé, hogy benevezünk-e - mesélte izgatottan színpadra lépésük előtt a banda vezetője, Bernát János. Szerinte a jó szereplés nem feltétlenül az énektudáson, inkább a hangulatteremtésen és a zeneválasztáson múlik. remben, amelynek bejáratánál már egy órával a műsor kezdete előtt kígyózott a sor. Miután a közönség egy szempillantás alatt birtokba vette a nézőteret, a kez­désig hátralevő időt kedélyes cse­vegéssel töltötték el. A téma mi más is lehetett volna, mint a la­kodalmas zene. - Már előre sajnálom, hogy a szegedi döntőre a jelek szerint nem tudok elmenni. Nincs, aki bevigyen Szentesről - mondta kicsit szomorúan Marton Györgyné, aki szomszédasszo­nyával, Vecseri Gyulánéval ér­kezett mulatni. Mondta, jó len­ne, ha a televízió is sugározná a nagydöntőt. Sajnálta, hogy szentesi zenekar nem lépett ezen az estén színpadra, de na­gyon várta, hogyan muzsikál a három csongrádi, a magyarka­nizsai, a nagymágocsi és pu­szatszeri banda. Nem kellett sokat türelmetlen­kednie: a fellépők bemutatása után negyed 7-kor csapott a hú­rok közé az est első fellépője, a csongrádi Pető zenekar. A közön­séget leginkább a Lakodalom van a mi utcánkban című nótával hangolták rá az est hátralevő ré­szére. A zsűri - Pálinkó Lujza táncművész és V. Fekete Sándor, lapunk főszerkesztő-helyettese mellett ezúttal Szurdi Zsolt zene­tanár, Jurkovics lános, az MTV szegedi körzeti stúdiójának veze­tője és Kruzslicz Pál, a szentesi Színpadon a nagymágocsi Dél-Alföldi Négyesfogat. A zenetanár szerint is kiválóan játszottak a fiatalok művelődési központ vezetője ér­tékelte a produkciókat - mint minden versenyen, most is meg­osztotta a zenekarokkal apró ész­revételeit, jobbító szándékú kri­tikáit. Kruzslicz Pál például a Pe­tő zenekar gitárosának azt taná­csolta: kicsit több életet és moz­gást vigyen játékába. A következő fellépő a Palotai zenekar volt: nótacsokrukat hangos tapssal és énekléssel ju­talmazta a közönség. Pálinkó Lujza külön kiemelte énekesük­nek, Bernát Jánosnak a szép, ta­golt énekét. Erre kontrázott rá la­punk főszerkesztő-helyettese, akinek épp a szövegmondással akadt gondja, bizonyítva: nem egyformán halljuk a nótákat. A közönség is a legkülönbözőbb módon reagált a számokra: hol füttyögve és teli torokból énekel­ve, hol visszafogottabban buzdí­totta a zenészeket. A nagymágo­csi Dél-Alföldi Négyesfogat „Egy szál harangvirág, Se veled se nél­küled, Aki rózsát kap" blokkja például igencsak megmozgatta az emberek kezét és hangszálait egyaránt. Szurdi Zsolt azt mond­ta: ilyen fiatal zenekart ennyire jól játszani még nem látott. A Kabala zenekar popnótáival fűtötte tovább a hangulatot, míg a magyarkanizsai Martonosi Ré­vész együttes egyedi rapbetétes Aranyeső-mixével kápráztatta el a hallgatóságot. A jó hangulatú estét a Hegedús zenekar zárta a színpadon. Az ítészeknek a kivá­ló produkciók után nehéz volt dönteniük. A zsűri végül a vajda­sági Martonosi Révész együttest juttatta egyenes ágon az április 20-i szegedi döntőbe. A közön­ségszavazatok nyertese a nagy­mágocsi Dél-Alföldi Négyesfogat lett. K. G. G. ELLENFELNEZOBEN A szentesi elődöntőn találkoztunk az előző fordulóban, Hódmezővá­sárhelyen fellépett, de a döntőbe nem jutott Bea és Vili duó tagjai­val. Börcsök Bea elmondta, leske­lődni jöttek. - A Gera fivérek - ők a szegedi elődöntőből jutottak be a fináléba - megbízásából va­gyunk itt. Mivel fellépésük van, megkértek, vegyük videóra a ve­télytársakat - mondta Bea. 128128/08/90 OIJHUJHOJUI . g V- ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom