Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-07 / 56. szám
6 -MEGYEI TÜKÖRCSÜTÖRTÖK, 2007. MÁRCIUS 8. Békából cápává nőnek a murénás lurkók A szülők nem spórolnak - csak sportoljon a gyerek Nem kevés anyagi áldozattal jár, ha a szülők rendszeres sportolási lehetőséget szeretnének biztosítani csemetéjüknek. Pedig a legtöbb lurkóból nem lesz profi sportoló. Annak jártunk utána, hogy a szegedi egyesületeknél mennyiért sportolhatnak gyermekeink. A Tisza Volán sportegyesületének három legnépszerűbb szakosztályában - a labdarúgóknál, a kézilahdásoknál és a jégkorongosoknál - közel háromszázötven általános iskolás gyerek sportol. A labdarúgó-szakosztály 12 gyerekcsapatot tart fenn, korcsoportonként saját trénerrel. Az edzők kivétel nélkül UEFA B licences bizonyítvánnyal rendelkeznek. A szakosztály 14 éve működik: eddig 26 korosztályos és - Szabics Imre valamint Hrepka Ádám személyében - két felnőtt válogatott játékost adott a nemzeti csapatnak. A magyar NB I-ben eddig éppen egy csapatra valóan: tizenegyen szerepeltek. A Démász-Szegedi VE kajak-kenu szakosztálya olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolókkal is büszkélkedhet. Az éremhalmozók közül jó néhányan Szegeden ismerkedtek meg a sportággal. Az elmúlt esztendőben az egyesületnél hetven-nyolcvan magyar bajnoki érmes lurkó készült. A korosztályos kenusok évek óta az ország legjobbjainak számítanak. Az egyesület sportigazgatójától, Petrovics Kálmántól megtudtuk, hogy kajak-kenuban tízéves korban kezdődik a versenyeztetés, de a klub a kisebbekkel is igyekszik megszerettetni a sportágat. - Jelenleg 150-200 általános isA víváshoz a legdrágább a felszerelés Fotó: Karnok Csaba BUDAY ES NAGY IS A V0LANBAN KEZDTE A Tisza Volán kézilabda-szakosztálya négy korcsoportban hat országos kiírásban versenyezteti a gyerekeket. A lurkók minden évben szinte minden korosztályban bekerülnek a hatcsapatos országos döntőbe. Annak idején Buday Dániel, Nagy László és Laluska Balázs is itt kezdte. kolás korü gyermek sportol nálunk, akik a hétvégét kivéve mindennap edzenek. A gyerkőcökkel Kása Ferenc mesteredző mellett szak- és segédedzők foglalkoznak. A klub utánpótlás-nevelési stratégiája szerint egységes rendszerben kezeljük a gyerekek felkészítését. A hajókat és a lapátokat is biztosítjuk az utánpótlásnak, így a szülőknek csupán néhány kiegészítőt kell megvásárolniuk - árulta el a sportigazgató. A Démász a nagyobb országos versenyekre, diákolimpiákra maga viszi a fiatalokat. Az utazási költségeket, a nevezési díjakat és a sátras szállást is fizetik. A Szegedi Vívó Egyesület nem tudja önállóan megoldani a versenyeztetést, így a szülők segítségére is számít. Az átlagosan havi három utazás húszezer forintos pluszköltséget jelent. A kezdőknek kesztyűt és gyakorlótőrt is biztosít a klub, ugyanakkor a verÁLTALÁNOS ISKOLÁS GYEREKEK SPORTOLÁSI KÖLTSÉGEI SZEGEDEN LABDARÚGÁS (TISZA VOLÁN) KÉZILABDA (TISZA VOLÁN) JÉGKORONG (TISZA VOLÁN) KAJAK-KENU (DÉMASZ-SZEGED) VÍVÁS (SZVE) BÚVÁRÚSZÁS (MURÉNA) tagdíj(forint/hó) 4000 4000 3000 2500 6000 2500 felszerelés(forint) 15000 15000 70000 10000 150000 15000 gyerekek száma az egyesületben 180 80-100 70-80 180-200 20 30 Forrás: DM-gyűjtés DM-grafika senyfelszerelés önköltséges: százötvenezer forintba is belekerül. - Három korosztályban, négy edzővel összesen húsz kisiskolással foglalkozunk. A legkisebbek egy héten két alkalommal, a haladók hetente négyszer tréningeznek - mondta el Drevenka Péter, az egyesület elnöke. A Muréna Búvárúszó Klub az újszegedi sportuszodában tartja foglalkozásait. Az extrémnek is nevezhető sportágat egyre többen fedezik fel. A klubnak 1970-től minden évben volt és van válogatott versenyzője. A murénások az uszonyos és búvárúszó sportágban a felnőtt világversenyeken elért 23 aranyérmükkel a legeredményesebb egyesület az országban. A béka, a cápa, a gyerek, a serdülő és az ifjúsági korosztályban közel harmincan készülnek a klubban. A békák heti kétszer edzenek, míg a nagyobbak akár heti tíz edzésen is részt vesznek. - 2500 forintos tagdíjat szedünk havonta, de ezzel a gyerekek edzésidő alatt ingyen járhatnak be az uszodába. Sok olyan tehetségünk akad, akik az idén kezdik meg a hazai versenyeken való, reméljük, eredményes szereplést - mondta el az Európa-bajnok elnök-edzö, Kanyó Dénes. De profundis... A mélységekből kiáltok hozzád. Uram - magyarul így kezdődik a százharmincadik zsoltár. Himnikus ének nem lesz betűimből, kétoldali barátságból kell a kegyetlen fohászt indítanom most. Képletesen szólva a küszöb a mélység, és a torony gombja a plafon. Furcsa dolog ez is, meg kell magyaráznom. Nem betegségelméletem, inkább gyógyításeszmém sarkalatos pontja, hogy kemény helyzetekben nem a küszöbön kell kezdenünk az orvosjárást. Minden lépcső fölfelé: lassú út a pokolba. Menjünk azonnal a torony gombjához, a legfőbb tudorhoz, ezt ajánlgattam fűnek-fának. Biztosan nem tesz belénk egyetlen nyavalyát se, hogy illetékességét igazolja, de ha azt mondja, hogy az ő „szintjén " nincsen baj, minden lépcső lefelé valóságos mennybemenetel. Most az a doktor, akire elméletemet alapoztam, azt mondta, dobjam ki az egészet. Legfrissebb - és egyik legfájdalmasabb - példáját hozta elő. Ismétlem, barátságok szövevényéből jön a szomorú kép, de azért leírom. Déltájban fölkereste valaki a vizitdíj debütálásának a napján. Barátként és nem páciensként, bár tudván tudta, nem az ő asztala. Eligazítást remélt tőle. Talán nem kell a klinikai rengetegben bócorognia, amíg rátalál gyógyító forrására. A lába duplájára dagadt, bőrpír mellett ujjnyi vastag vénás trombózissal, kiterjedt rögösödéssel. Ha innen csak egy morzsa is nekilódul, halálos tüdőembóha íródik a zárójelentésbe. Itt tehát azonnal intézkednie kell. Doktomnk fölhívta azt a nagytekintélyű orvostársát, aki egyéb panaszokkal is kezelte. Azt tanácsolta, legjobb lenne, ha előbb ultrahangvizsgálat tisztázná, csak a fölszíni véna érintett-e, vagy a mélyen húzódó is. A hozzá való készülék azonban a Tisza Lajos körút másik oldalán van. Beteghordó a körúton át nem viheti az iszonyatos balesetveszély miatt, a mentőszolgálatot meg annyira sikerült korszerűsíteni már, egyetlen betegért nem gazdaságos az útja. És van még egy icipici-óriás probléma: beutaló kell a vizsgálathoz! A nagy Szajuz diktatúrájában bumacskának csúfolták. Megírná 6 kérő levelét, ahogy eddig is szokta, de „szézám, nyílj meg" szózatára a számítógép ki se nyílik. A beutaló kódja a kulcsa. A rendes menet tehát az lenne, ha beteg barátom elmenne a járóbeteg-rendelésre beutalót kérni. Ha egyáltalán mozdulni merne. Ha a háziorvos akkor éppen rendelne! Ha rendelne is, a várólistájára kellene bejelentkeznie. Vigyázat, trombózisveszély! Áthidaló megoldás lenne, hogy minden kockázatot vállalva átkocog a kiskörúton, szívességből megvizsgálja az egyébként szintén szakmája kiválóságaként ismert ultrahangos doktornő, és majd utólag hoznák a beutaló kódját, de ez a híd már a fölvetés pillanatában le is szakadt. Kód nélkül nem engedi a ketyere. Gyógyító szándékkal találták ki, de a Hippokratész-esküt - segíteni, és nem ártani! - eleve kivették belőle. Vagy bele se tették ? Nem terhelném a rendelkezésemre álló terjedelmet további részletekkel, hatalmas erőfeszítések árán mégis sikerült az este hatra megígért műtétet már délután négykor elvégezni, altatással. A család arról értesülhetett, nincsen semmi baj, már magához is tért. Tessék elképzelni a sokkhatást! Az éjszakát bent kellett töltenie, hogy az altatás bódultsága elmúljék belőle, de reggel hazamehetett. Fia jött érte autóval, az otthoni lépcsőt így is meg kellett másznia. Semmi morzsa neki nem lódult, szerencsésen fölért. Azóta csak annyi a dolga, ne nagyon mozogjon, és előírás szerint szurkálja magába a vérhígítókat. A várvédők jutottak eszembe. Mintha támadó ármánynak vélné az egészségügyi kormányzat a súlyos beteget, és az egri nők hazafias vehemenciájával forró levest öntetne rá orvosaival. Egyébként a vizitdíjjal-napidíjjal hajszálra úgy vagyunk, mint autósok a benzinbe fojtott legmagasabb adóval. Állítólag arra való, hogy út épüljön belőle, de ha használni is akarja valaki a sztrádát, nálunk kell legjobban megfizetnie. Egészségünk érdekében is adózunk, de ha meg is akarunk maradni, azt is meg kell fizetnünk. Reszkess, nyugdíjintézet, ha nem lesz elég rá a kódisnyugdíj! Vagy akkor a hajléktalanstátusba avanzsálunk ? Képviselőinknek ajánlottam volna először, kóstolásra. Mea culpa! A zsoltáros fohász, orvosi túlszabályozással ütközve, el se juthat a küszöbtől a torony gombjáig. H. D. Családi események Csongrád megyében SZEGED HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Berki Róbert és Szöllősi Gabriella. Erdélyi Zoltán és Marót! Zsuzsanna Zita, Nagy Miklós és Tóth Renilda, Szabó János és Lippai Brigitta Katalin, Verik Roland és Ungi Katalin Erzsébet, Tóth Róbert Szilveszter és Poljak Éva.. SZÜLETETT Verebély Károlynak és Erdei Gréte Katalinnak Ákos Károly, Kulcsár Gergő Csabának és Lucza Valériának Márk, Marótl Józsefnek és Bálint Erikának József. Nagy Zsoltnak és Herczeg Beáta Ildikónak Szabolcs. Jenei Zoltán Károlynak és Fodor Editnek Péter Kálmán, Börcsök Arnoldnak és Rádóczkl Erika Juliannának Petra, Lobozár Róbertnek és Szívós Brigittának Vanda Éva, Ferenczi Istvánnak és Horváth Barbarának-lstván. Báder Gábornak és Varga Mónikának Míra, Markó Zoltán Ferencnek és Kis Andreának Zoltán András. Molnár Tibor Andrásnak és Buka Mariannak Balázs Bence, dr. Csont Tamás Bálintnak és dr. Kiricsi Mónikának Lilla Katalin, Szélpál Zoltánnak és Pap Tündének Réka. Hegedűs Zoltánnak és Lendvai Tünde Zsókának Zétény Kenéz, Hevesi Ottónak és Gulyás Éva Anitának Ottó, Bangó Péternek és Kovács Magdolnának Szabolcs. Rideg Zoltánnak és Palotai Anita Ágnesnek Máté. Laudisz Tamásnak és Fehér Éva Bojánának Lénárd László. Majernylk Lászlónak és Szakái Gertrúdnak Eszter Anna, Hódi Gábornak és Illés Andreának Szabolcs Bence, Szép László Ernőnek és Fejér Dlna Zsuzsannának Lea Dina, Csányi Zoltánnak és Kelemen Tünde Andreának Norman, Vanyorek László Zoltánnak és Pántya Mónikának Liliána Mirella, Bakos Mihálynak és Dimák Margitnak Margit, Gordos Kundnak és Dankó Jutkának Sára, Kertész Istvánnak és Zalaváry Renáta Adriennének Csongor Noel, Bánfi Péternek és Villám Zsuzsannának Péter, Pőcze Tamásnak és Kispéter Györgyinek Roland, Détári Ákos Jánosnak és Görbe Anikó Zsuzsannának Áron Ákos. Klacsák Ferenc Attilának és Juhász Tímea Noéminek Ferenc, Major Ferencnek és Szabó Mariannának Bence. Miklós Tibornak és Tóth Andreának Mílla, Németh Richárdnak és llrban Melainének Christina, Molnár Péternek és Szűcs Orsolyának Maja Dorka. Csonka Zoltán Csabának és dr. Szekeres Szilvia Zsuzsannának Bíbor, Horváth Miklósnak és Hekele Helgának Ármin, Szabó Zsoltnak és Forster Évának Fanni, Csizmadia Gábor Csabának és Kothencz Andreának Csongor, Fári Imrének és Kis Mónika Máriának Bence Imre, Pintér Jánosnak és Jenei Évának Janka és Borka, Kocsispéter László Gézának és Csikós Szilviának Patrik, Vér Istvánnak és Hegedűs Bernadettnek Vencel Flórián, Kovács Péter Györgynek és Huszka Gabriellának Botond nevű gyermeke.. MEGHALT Kovács György Ernőné Lukács Mária Magdolna, Molnár Ferenc Attila, Vass István Ignác, dr. Timár Sándorné Gylmesl Ilona, Molnár János, Kerekes Flórián, Schulcz Lászlóné Mészáros Erzsébet, Németh Vendelné Kara Margit, Szűcs Mihályné Takács Ilona, Béres Antal Sándor, Káity András, Koza Lászlóné Petrics Mária Rozália. Fontos Sándorné Balázs Mária Magdolna, Zádorl József, Pauk József, Farkas András. Kapunovics Béláné Vukovics Anna, Kárász Lászlóné Fürst Zsuzsánna Emma, Sebők Péter, Farkas Józsefné Truczán Zsófia, Ördögh Ferencné Balogh Erzsébet, Csíkos Andrásné Turú Mária, Terhes László, Tóth Károlyné Horváth Etelka Cecília, Kovács Imréné Boros Lídia, Makra Ferenc, Papp György, Fodor István, Nagy Sándorné Dávid Ilona, Stéfán László Jakab, Tóth Jánosné Mészáros Julianna, Fogas Józsefné Magyar Gizella, Varga Istvánná Gróf Katalin, Juhász Béla, Nádassi Mihály, Németh Lászlóné Mizsei Erzsébet Mária, Miklós Lajos, Skultéti Julianna, Bánkúti Józsefné Krusch Erzsébet, Bernáth Béláné Radics Matild Mária, Fábián Györgyné Dohány Ilona, Barta József Gábor, Sós Sándor, Simonka Jánosné Grósz Mária, Györfi Istvánná Balogi Ilona Mária, Kovács Endréné Faragó Piroska, Romsics Ignácné Szabó Mária Etel, Dénes Lajosné Csanádi Rozália, Üveges András, Sajti Sándor. Pósa István, Vlncze Antal, Szabó Mihályné Tóth Julianna Katalin. Illés Gáborné Gyuris Juliánná, Rlmóczi Károly, Sánta László, Rempoirt Lajos István, Tábit Ferencné Kiri Erzsébet, Takács József, Kruppa Dezső Géza, Bárányi Józsefné Dékány Viktória, Keller Ernőné Horváth Viktória, Kotriné Tóth Anikó Erzsébet, Faragó Miklósné Csányi Ilona, Kónya István, Nagy István Ambrus, Juhász Lajos, Árkus Béláné Vecsernyés Ilona, Gazsó Imre Tibor, Gémes Ilona, Gál Sándor, Rabóczi Józsefné Gyarmati Terézia, Pataki Józsefné Sánta Etelka, Keresztényi Lászlóné Kunszabó Ilona, Papp Sándorné Puskás Julianna, Juhász Mihályné Tóth-Andor Mária, Szabó Sándorné Varga Katalin, Józsa Ferencné Német Ilona, Csatordai Lajos Sándorné Mihály Valéria, Majoros János, Sebők István, Ungár József László, Őze Imre Antalné Csillag Margit, Pálfi Andrásné Molnár Erzsébet Anna, dr. Komocsin Mihályné Szirovícza Ilona, Molnár Sándor János, Dell Zoltán Mihály, Farkas Sándor, Bencsik János, Vass László, Terhes Mihályné Kotogány Rozália, Nagy István Lászlóné Simhercz Etelka, Molnár József.. MAKÓ SZÜLETETT Sándor Attilának és Kocsis Zsuzsanna Évának Szilárd, Oláh Józsefnek és Molnár Krisztinának Réka, Kurunczi Jánosnak és Kovács Katalinnak Kevin Márk nevű gyermeke. MEGHALT Fazekas Mihályné Sipos Etelka (Királyhegyes), Pópity Istvánná Csávás Viktória (Klárafalva). Keresztúri Imréné Mátó Julianna (Királyhegyes), Gera Antalné Szentpéteri Irén, Dobi Mihály, Sepsei Sándorné Barta Mária, Nagy-György István, Halmágyi Imre, Szalma János, id. Bódi János, Biroga Lászlóné Vetró Anna, Nagy Józsefné Jancsik Erzsébet, Szakács Ferenc, Szabó Sándor, Erdei Mátyás, Leczki Imre, Csókás Zoltán, Fekete Mihály, Szabados Pál, Kaszián András, Szabó Mihályné dr. Szekrényessy Margit, Juhász Ernőné Szedlacsek Ilona, Pádár Gergelyné Gyuris Terézia, Nagy István, Juhász Sándorné Rontó Piroska Mária, id. Kakuja János. SZENTES HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Gerendi Norbert és Bali Gabriella Irén. SZÜLETETT Gere Antalnak és Kanász Szabó Mónikának Dánlel, Csonka Zsoltnak és Varga Tündének Zsolt, Busi Bálintnak és Sztanó Erzsébetnek Bendegúz, Holman Istvánnak és Usztrunul Szilviának Dóra, Nagy Balázsnak és Polyák Zsuzsannának Csillag Róza, Nyitrai Tibornak és Rusznák Editnek Tibor Gergő, Hajdú Lászlónak és Tóth Juliannának Hanna Julianna. Gulyás Istvánnak és Huszka Évának Dorina, Nagy Csabának és Harkai Gyöngyinek Eszter, Kovács Pálnak és Koszti Liliánának Mlnna, Antal Tibornak és Vass Ilonának Flóra Sára, Gémes Róbertnek és Bányai Ágnesnek Gergő, Tedás Krisztiánnak és Zsidó Mártának Csenge, Orosz Csabának és Mészáros Renátának Petra, Bálint Róbertnek és Bohus Anitának Zétény Róbert, Egri Lászlónak és Csomor Évának Renáta, Fölk Béla Attilának és Elekes Alexandrának Balázs Akos, Szigeti Sándornak és Nagy Ramónának Márk, Magyar Zoltánnak és Antal Katalinnak Szabolcs, Bíró Mihálynak és Emődi Krisztinának Milán nevű gyermeke. MEGHALT Szolga Gézáné Molnár Mária, Blazséj Józsefné, Ács Jószef (Szegvár), Gyovai Jánosné Németh Mária (Csongrád), Vigh János (Nagymágocs), Kovács Zoltán (Szelevény), Kovács István (Felgyő), Gubina István (Szegvár), Török Ernő, Vincze Imre, Nagy Andrásné Gergely Rozália, Berényi Imre, Szabó Bálint, Gémes Mihály (Szegvár), Dóczi Sándorné Makai Gizella (Öcsöd), Kacziba István (Csongrád), Szatmári József (Szegvár), Hajdú Istvánná Kallai Julianna (Csongrád), Pataki Józsefné Csatári Katalin (Szegvár), Ajtai Imréné Jankó Jolán (Csongrád), dr. Tóth Lászlóné Tóth Erzsébet (Öcsöd), Oláh József (Csongrád), Kószó István (Nagymágocs). VÁSÁRHELY HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Sós Angéla és Tóth Illés. SZÜLETETT Tóth Csabának és Jancsó Anikónak Anikó, Mérai Norbertnek és Schleifer Ildikónak Lili, Kiszel Tibor Lászlónak és Böröcz Henriettnek Jennifer, Kovács Attila Imrének és Vörös Beátának Enikő, Bánfi Pál Józsefnek és Bozó Mónikának Hella nevű gyermeke. MEGHALT Szabó Józsefné Vernyik Katalin, Szunyi Márton, Tóth Jánosné Juhász Julianna, Fekete Sándorné Szekszárdi Erzsébet, Térjék Sándorné Vajda Erzsébet, Gémes István (Mindszent), Magyar Imre, Bereczki Imréné Maczelka Mária Katalin, Mérai Józsefné Kristó Etelka, Farkas Imréné Dévai Margit, Nagy Sándorné Lugosi Ida, Kristó Lajosné Béres Anna, Kállai Sándorné Gyöngyi Erzsébet, Hajdú Lászlóné Lipcsey Zsuzsanna.