Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-03 / 53. szám

-BELFOLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2007. MÁRCIUS 3. Elfogták a rabot BUDAPEST (MTI) Elfogták pénteken kora délután a Pest megyei Csévharaszton azt a fogva tartottat, aki a fővárosban a IV kerületi bíróságról szökött meg előző nap — erősítette meg az MTI információját pénteken Lukácsi Zsuzsa, a Pest Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtóügyeletese. Tájékoztatása szerint a férfit la­kossági bejelentés alapján kora délután egy családi házban fogták el, ittas állapotban a Pest megyei rendőrök. Az akcióban négy rend­őr vett részt. A férfi nem tanúsí­tott ellenállást, ám tagadta, hogy ő lenne a szökött fogoly. Ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság (BRFK) folytatja le az eljárást. A 47 éves Dusa András - aki lopás bűncselekménye miatt töl­tötte büntetését - csütörtökön 10 óra 45 perckor szökött meg a IV. kerületi bíróságról. A mogyo­ródi férfi fotóját a BRFK kommu­nikációs osztálya feltette a poli­ce.hu honlapra. Verekedő tüntetők BUDAPEST (MTI) Verekedés tört ki tüntetők és autósok között péntek reggel a 2/A főúton, a kormányváltást követelők egy autót összetörtek, annak vezetőjét megverték; a rendőrség feloszlatta a demonstrációt, három embert elő­állítottak - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese. Egy gépkocsivezető és a demonstrálók között veszeke­dés alakult ki, majd a tüntetők közül néhányan a gépkocsit megrongál­ták, szélvédőjét betörték, a sofőrt pedig bántalmazták - mondta Lukácsi Zsuzsa. Hozzátette: a tüntetők közül három embert csoportos garázdaság, rongálás és testi sértés miatt előállítottak a Dunakeszi Rendőrkapitányságra. A sajtóügyeletes az MTI-nek azt is elmondta, hogy az eddigi adatok szerint a sofőrt egy úgynevezett nuncsakuval, az­az láncos bottal bántalmazták, amely veszélyes fegyvernek minősül. The Times: Gyurcsány szerint 2010-2015 között lesz közös valuta Euró és antiszemitizmus Magyarország 2010-2015 között csatlako­zik az euróövezethez, mondta Gyurcsány Ferenc a pénteki The Timesnak. Londoni feltörekvő piaci elemzői vélemény szerint a 2015-ös, vagyis minden eddiginél távolabbi csatlakozási dátum lehetőségének felvetése valószínűleg „nem nyclvbotlás". A minisz­terelnök beszélt az antiszemitizmusról is. LONDON (MTI) A magyar miniszterelnök a vezető londoni napilap pénteki számában megjelent interjú­ban kijelentette: a kormány Simor Andrással, az MNB éppen most hivatalba lépett új elnö­kével együtt fogja elkészíteni az útitervet az euróövezeti csatlakozásra, és arra, hogy mi­ként lehet teljesíteni a konvergenciafeltétele­ket. „2010 és 2015 között csatlakozni fo­gunk az euróhoz, de erről közösen kell dönte­nünk", mondta a kormányfő. A londoni elemzői és hitelminősítői közös­ségben 2014 szerepel a legvalószínűbb kon­szenzusos magyar eurócsatlakozási dátum­ként; 2015 az eddigi legtávolabbi lehetséges időpont, amely magyar hivatalos részről fel­merült. Az MTI kérdésére, hogy ennek milyen je­lentősége lehet, Dwyfor Evans, a Bank of America (BoA) londoni befektetési részlegé­nek európai feltörekvő piaci stratégiáért fele­lős alelnöke pénteken azt mondta: nem ma­gyarázna bele túl sokat, de azt sem hiszi, hogy „puszta nyelvbotlásról lenne szó... csak arra tudok következtetni, hogy 2015 mint le­hetőség kormányzati szinten szóba került". Az Árpád-sávos lobogó körüli vitára vonat­kozó kérdésre Gyurcsány Ferenc azt mondta: az ország demokratikus többsége számára ez a zászló a magyar nemzetiszocialisták jelké­pe, amely alatt több százezer zsidót hurcol­tak Auschwitzba. Az emberek többsége szá­mára ez a zászló azt jelenti, hogy „a Fidesz ér­dekközösséget vállal a szélsőjobboldali anti­szemita erőkkel ... nem akarnak tőlük elha­tárolódni". - Azt mondják, hogy nem szélső­jobboldaliak és nem antiszemiták, de nem is akarják megkülönböztetni magukat, és na­gyon tudatosan mossák el az elválasztó vona­lakat - fogalmazott az interjúban a minisz­terelnök. Arra a kérdésre, hogy erősödött-e az anti­szemitizmus a tavaly őszi események óta, a kormányfő kijelentette: soha nem volt annyi antiszemita megjegyzés, mint mostanában. Arra a felvetésre, hogy ezzel nem inkább si­keres üzletemberi, semmint politikusi képet akar-e magáról közvetíteni, a kormányfő azt mondta: nem szokott azon gondolkodni, hogy miképp kellene kinéznie. „Legfőbb ve­télytársam [Orbán Viktor Fidesz-vezető) fri­zuráját és öltözködési módját is teljesen megváltoztatta annak érdekében, hogy in­kább egyszerű embernek tűnjék ... a magya­rok azt mondták: olyan, mint egy vidéki El­vis-utánzó, a választásokat pedig nem nyerte meg" - idézte Gyurcsány Ferencet a brit na­pilap. A FIDESZ TILTAKOZIK A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoport­ja Gyurcsány Ferencnek semmi sem szent cím­mel hozott nyilvánosságra nyilatkozatot pénte­ken Brüsszelben, reagálva az interjúra, amely­ben többek között az antiszemita jelenségek megsokasodására figyelmeztetett. A nyilatko­zat szerint „Gyurcsány az interjúban antisze­mitizmussal vádolja a Fideszt, és egyben azt állítja, hogy Magyarországon komoly veszélyt jelent a növekvő zsidéellenesség. Ezzel szem­ben a valóság az, hogy a Fidesz politikusai tet­teikben úgy is, mint nyilatkozataikban mindig, ismételten és határozottan kiálltak a demokrá­cia mellett és minden szélsőség, így az anti­szemitizmus ellen is" - olvasható a nyilatko­zatban. Petrétei József perli Orbán Viktort Személyiségi jogi pert indít az igazságügyi és rendészeti mi­niszter Orbán Viktor ellen ­tájékoztatta a tárca sajtóosztá­lya pénteken az MTI-t. A TASZ tiltakozik az ellen, hogy Pet­rétei József polgári peres eljá­rást indít a Fidesz elnöke ellen. BUDAPEST (MTI) A pártelnök a 2006. október 23-i eseményekkel kapcsolatban a kormányzatot törvénysértéssel és az alapvető demokratikus ér­tékek megsértésével vádolja ­emlékeztetett közleményében a minisztérium. A Fidesz elnöke a közelmúltban több ízben han­goztatta, hogy a rendőrség nyil­vánvaló politikai utasításra és nyomásra hajtott végre saját pol­gáraival szemben brutális akció­kat 2006. október 23-án, vala­mint hogy a kormány uszította a rendőröket békés emberekre - ír­ja a minisztérium. A tárca még hétfőn szólította fel Orbán Viktort, hogy három napon belül kérjen bocsánatot, amiért azt állította, hogy október 23-án a rendőrség politikai pa­rancsra cselekedett. Orbán Viktor múlt héten szer­dán újságíróknak arról beszélt: amennyiben a rendőrség nem engedi, hogy politikai célokra használják, akkor béke lesz már­cius 15-én. A pártelnök hangsú­lyozta: október 23-án is béke és nyugalom lett volna, ha a rend­őrség „nyilvánvaló politikai uta­sításra" nem támadja meg a jog­szerűen és békésen összegyűlt megemlékező ket. Orbán Viktor kedden beje­lentette: nem kér bocsánatot Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztertől. A poli­tikus megismételte korábbi ki­jelentését: „az a véleményem, hogy Magyarországon 2006. október 23-án a rendőrség poli­tikai nyomásra és utasításra hajtott végre saját polgáraival szemben brutális rendőri ak­ciókat". A Társaság a Szabadságjog­okért (TASZ| tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy Petrétei József igazságügy-miniszter polgári pe­res eljárást indít Orbán Viktor el­len - tájékoztatta a jogvédő szer­vezet pénteken a távirati irodát. „A közintézmények jó hírnevét nem a mások véleménynyilvání­tási szabadságát perekkel vagy büntetőeljárásokkal korlátozni kívánók védhetik meg, hanem maguk a közintézmények" - fo­galmazott a szervezet közlemé­nyében. GYEVITUR Kft. Algyő, Téglás u. 151. Vendéglátás, szállásbiztosítás, rendezvények szervezése. Nyitva tartás: folyamatos Tel.: +36-62/267-426 •». m ufcLSí BORBALA FURDO Algyö, Sport u. 9. Sport- és élménymedence, vendéglátás, úszásoktatás, lávaköves masszázs, intra- és finn szauna, hétvégén pedikűr és talpmasszázs. Nyitva tartás: 8-20 óráig mindennap Tel: +36-62/517-520 • VALUTAVÁLTÓ ^ Vételi Eladási euró 247,99 260,71 USA dollár 188,26 197,92 angol font 368,46 387,36 cseh korona 8,59 9,49 horvát kuné 32,94 36,40 svájci frenk 153,07 162,53 szlovák korona 7.03 7,77 Fogadjon őrökbe g a Tappancstól 1 egy bőséges társat! Kidobott kutyák várják befogadóikat, hogy életük jóra fordulását meghálálhassák Érdeklődni: 70/380-9922 (8-20 között). Számlaszám: HVB Bank 10918001-00000019­48600008 MMG Kodfö mivu/t. (STOP) SZEMELYI KÖLCSÖN INGATLAN FEDEZETTEL • Folyósítás akár 1 héten belül. • A kölcsön összege akár az ingatlan értékének 70-90%-a is lehet. • Szabadon felhasználható. Santander Consumer Fináncé Zrt. Szeged, Kossuth L. sgt. 53. Tel.: 62/541-765 • 62/541-766 NOMINA 30* Ökletiutemit 41 ílolfUltotőZrt. Szociális, mentálhigiénés, geriátriai, önkormányzati képzések A Nomina 3P Zrt. szervezésében OKJ-s és államilag akkreditált képzések indul­nak márciusban. Képzés neve Óraszám Geriátriai szakápoló 300 Szociális gondozó ét ápoló 1120 Gerontológiai gondozó 600 Települési önkormányzati képviselők képzése Vf? 140 Jelentkezési határidő: 2007. március 14. Részletfizetési kedvezmény. Rugalmas tanítási időbeoszlás. Érdeklődjön a támogatási és finanszírozás] lehetőségekről kollégáinktól! ' További információ: Nomina 3P Zrt. Baláti Anita -Tel.: (62) 310-989 szeged @ nomina3p.hu Szeged, Szilágyi u. 2. II/209. www.nomina3p.hu F OV IZ: 01-0320-04 - A. tz: 0790 - MSZ EH ISO 9001:2001 Mikro- és kisvállalkozóknak szá­mítástechnikai és nyelvi képzé­sek, akár 85%-os európai uniós támogatással (Támop 2.1.3.) Az első Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként megjelentek az első pályázati kií­rások. Az egyik közülük a Támop 2.1,3.-as számú, mely kifejezetten a mikro- és kis­vállalkozásoknak szól. Magas támogatási intenzitással. Sajnos meglehetősen kevés forrás (1 milliárd Ft) áll rendelkezésre, ezért nagy lesz a verseny a vállalkozók közt az olcsó képzésekért, mint pl.: idegen nyelvi, számítástechnikai és vezetőképzés stb. A támogatási keret a tervek alapján mindösz­sze 100 vállalkozásnak elég. Nem árt minél előbb egy pályázatírót megkeresni, nehogy lemaradjanak róla. Amennyiben nincs ideje, energiája vagy pénze megírni a pályázatot, érdemes olyan oktatásszervező céget meg­keresni, mint például a NOMINA 3P Okta­tásszervező és Szolgáltató Zrt., akik a kép­zéseik mellett a pályázatírást, mint extra szolgáltatást is elvállalják. A pályázat cél­csoportja minden olyan vállalkozás, ahol 50 főnél kevesebben dolgoznak. Kizárólag akkreditált intézmény által nyújtott - OKJ-s vagy akkreditált - képzés vehető igénybe. A támogatás mértéke elérheti akár a 85%­ot is, de minimálisan is 75%, minimum 1 millió, maximum 25 millió Ft. Ne maradjon le róla! Fóazetfasztó: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő -helyettes: ÓRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDÚS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszcrkeszlő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információi SULI Rt tBERT |spon | • DélvüJg szerkesztőséitvezető: BAKOS ANDRÁS ICsimgrad, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pt:lS.t. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. sportrovat: 62/567-808 Interneteim: wwty.deltnaRy4r.hu • E mail: szerkesztőségin delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegifi u. 1-3. Tel./íax: 62/241-905 Hirdetési teL/fax 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. TEL: 63/401-024. TEL/fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel /fax: 63/481 -010. • KIAD)A ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAC.YARORSZÁC KIADÓ• Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887 Hirdetéstelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. TEL: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel. 62/567 872, lax 62/567-8X4.Terjesztési vezető: KÖTI ZOLTÁN Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen hívhatói- Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dlj egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarországi, 1495 Ft (Délviligl • Árus terjesztés: Délhir Rt. és Délmagyarorszag Kiadó* ISSN 0133-025X (Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilág)* A Délmagyarország Kiadóa Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Hazaérkezett Dávid Árpád Robbanás és tűz az Egisnél Senki nem sérült meg abban a robbanásso­rozatban, ami pénteken kora este történt az Égis gyógyszergyárban Budapesten. A Fővá­rosi Tűzoltóság helyszínre érkező parancs­noka, Bende Péter elmondta, hogy sikerült eloltani a tüzet. A gyárban izopropil alkohol égett, mérgező anyag nem került a levegőbe - tette hozzá. A tűzoltók szóvivője arról tájé­koztatta a távirati irodát, hogy a robbanások okát még nem ismerik. BUDAPEST (MTI) Hazaérkezett a Szlovákiából Svájcnak kiadott, de a berni bíróság által felmentett Dávid Árpád György, akit több mint százezer eurós csalás­sal gyanúsítottak meg - közölte a fiatalember édesanyja péntek este az MTI-vel. A nagybajomi illetőségű magyar fiatalem­bert tavaly novemberben az Interpol körözése alapján a szlovákiai Párkányban szedték le a vonatról a szlovák rendőrök, s vitték a nyitrai börtönbe. Svájc az Interpol segítségével azért körözte a fiatalembert, mert - mint később kiderült -, egy csaló az ő útlevelével Svájcban bérelt lakást, ahonnan interneten olyan számító­gépekért fizettetett megrendelőivel, amelye­ket soha nem szállított le. Dávid Árpád György útlevelét még 2005 márciusában lopták le, ezt a fiatalember be is jelentette. Mivel a csaló Dávid Árpád György ellopott útlevelével „dolgozott", a svájci rendőrség ragaszkodott az útlevél tulajdonosának ki­hallgatásához. Hárman haltak meg Győrnél BUDAPEST (MTI) Egy Audi és egy Lada ütközött össze a 8 l-es úton a hajnali órákban Háromra emelkedett a péntek reggeli 81 -es főúton történt baleset halottainak száma, azt követően, hogy a szerencsét­lenség súlyos sérültje életét vesztette a kórházban - mondta el az MTI-nek Szendrei Attila, az Országos Rendőr-fő­kapitányság sajtóügyeletese. Péntek hajnalban egy német rendszá­mú autó ütközött össze egy magyar sze­mélygépkocsival a 8l-es főúton Győr kö­zelében. Mindkét jármű vezetője a hely­színen meghalt, az egyik utasát súlyos sé­rülésekkel szállították kórházba, ahol életét vesztette - mondta Szendrei Attila. A baleset egy szabálytalan előzés miatt történt - tette hozzá a sajtóügyeletes. A szerencsétlenség miatt órákon keresztül teljes útzár volt a 8l-es főút adott szaka­fotó: MTI/Győri Károly szán. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom