Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-03 / 29. szám

Szombat, 2007. február 3. SZIESZTA 11 A média jövője: NAMIBIABAN FAT ÜLTETTEK A CSUCSHALMOZO SZABÓ PETER TISZTELETERE - Mit jósol a médiának az internet és a digitalizáció tér­nyerése mellett? -A döntő jellemzője a média fejlődésének egyfajta frag­mentálódás, töredékesedés. Eddig az volt a jellemző, hogy nagyon kevés médiumot na­gyon sokan néztek, olvastak, hallgattak, most azt fog tör­ténni, hogy nagyon sok mé­diumot egyre kevesebben néznek, olvasnak, hallgatnak. Mindenkinek meglesz a saját területe. A nyomtatott sajtó jövője pedig az internet felé tart. Nem kevés nagy lap ma már nagyon komoly, nagyon nagy pénzeken működtetett internetes portálokkal dolgo­zik. Ezekre a lap cikkei az el­készülés pillanatában felke­rülnek, videoanyagokkal, gra­fikákkal is kiegészítik. A gyor­saság és a részletesség számít. Egy újság akkor maradhat ver­senyképes, ha írásai közül azokhoz, amelyeket fontosnak talál, nagyon nagy mennyi­ségű háttérinformációt kínál internetes oldalán, olyanokat, amelyek a nyomtatott kiadás­ba nem férnek be. - így kevesebb újságíróra lesz szükség, ha egy ember sokkal több információt össze tud „lapátolni"? - Összelapátol akkor, ha má­soktól átvesz. De én azt hi­szem, az eredeti információk értéke nő. Ma az a probléma, hogy nagyon kevés informá­ció járja át a médiát. Azt gon­dolom, hogy az exkluzív in­formációból meg tud élni va­laki. Olyanból, ami nálam van, másnál nincs, én találtam ki, én jártam utána, satöbbi. - Mi számít jobban, hogy az újságíró gyorsan és eredeti információt szerezzen vagy az, hogyan tálalja, jó stílus­ban, irodalmian, frappán­san? - Gyorsan és eredetien. Ezt az ember rosszkedvvel mond­ja, hogy a tálalásnak és az egyebeknek sokkal kisebb sze­repük lesz, de ott tartunk, hogy majdnem mindenki le­het médium. És ha valaminek Baló György szerint a jó riporter ismérvei: érdeklődés, kíváncsiság, nyitottság, tolerancia, felkészültség, a visszakérdezés és a reagálás képessége FOTÓ: KRIZSÁN CSABA magas a hírértéke, akkor nem fog számítani, milyen stílus­ban adták elő. Ha valaminek magas a hírértéke, akkor az mobiltelefonon is adásba ke­rül, amatőr kamerával felvéve is. Ugyanígy nem számít, hogy milyen stílusban születik a cikk, ha gyors és eredeti. - Veszély a digitalizálódás térnyerése vagy alkalmazko­dást, átalakulást kívánó vál­tozás? - Megtanulandó lehetőség, de amíg megtanuljuk, az so­káig is tarthat. Én igazából a veszélyt abban látom, hogy esetleg kialakulhat egy digi­tális szakadék azok között, akik nagyon tudnak élni en­nek a digitális forradalomnak az előnyeivel, és azok közt, akik ebből valamilyen oknál fogva kimaradnak. Például azért, mert nincs internetjük otthon. Ezért kulcsfontossá­gú, hogy minél több ember­nek legyen számítógépe. Meg­győződésem, hogy radikálisan átalakulnak a médiafogyasz­tási szokások, és erről még nagyon keveset tudunk. A di­gitális televíziózást az fogja jellemezni, hogy nem azt né­zem, amit adnak, hanem azt nézem, amit akarok, és akkor, amikor akarom. A csatorna­hűség meg a hozzá hasonlók szerintem valószínűleg olyan dolgok, amiknek látható a vé­ge. Össze fogják maguknak vá­logatni az emberek a saját té­véműsorukat. Brandek (véd­jegyek) fognak számítani és emberek. Ismert brandek, amit már ma ismernek. Pél­dául A szólás szabadsága egy ismert brand, azt még ebben a digitális dzsungelben is fel fogják ismerni, és aki kedveli, meg fogja nézni. Lehet, hogy nem akkor, amikor adják, de meg fogja nézni. Ugyanez igaz az ismert médiaszemélyisé­gekre is. - Mitől jó egy riporter? - Érdekelje az, amit csinál, le­hessen rajta látni, érdekli a má­sik ember. Nagyon sok neves ri­porter van, akinél nagyon ne­héz észrevenni az érdeklődés jelét. A legfonto­sabb az érdeklődés, a kíváncsiság, a nyi­tottság, a toleran­cia, aztán a felké­szültség és a vissza­kérdezés képessége, a reagálóképesség. Hiába tanul meg valaki nagyszerűen tíz kérdést, hiába tudja eljátszani, hogy a tíz kérdés most jutott eszébe, pedig már két napja fel van írva a súgó­gépre, ha nem ké­pes arra reagálni, amit mondanak ne­ki. Ezen túl pedig le­gyen a riporter hite­les, elfogulatlan. Kérdezze meg ne csak azt, amit senki más nem kérdezne meg, hanem azt is kérdezze meg, amit mindenki megkér­dezne. R. M. „Az exkluzív információból meg lehet élni, és a magyar médiának e téren gigantikus tartalékai vannak, mert nagyon kevés dolognak jár kellőképpen utána - állítja Baló György, riporter, a Magyar Televízió igazgatója. az afrikai sivatag felett Szabó Péter kedvenc gépével a kecskeméti versenyen nyerte el másodszora a nemzeti bajnoki címet FOTÓ: DM/DV A szegedi pilóta, Szabó Péter közel húsz éve kezdett repülni, több mint tíz éve tagja a válogatottkeretnek. A nemzeti együttessel egész Európát berepülte, négy al­kalommal az afrikai Namíbiában is járt. Szabó Péter 1988-ban, tizen­hat éves középiskolásként kezdett el repülni. Akkoriban a repülő műszaki főiskola a ta­nulmányok megkezdése előtt két évvel biztosította a felvé­telizőknek az előképzést. Pé­ter egy Zlin-142 típusú mo­toros géppel ismerkedett meg először, majd két héttel ké­sőbb vitorlázórepülésre is je­lentkezett. - Mire beiratkozhattam vol­na a főiskolára, megszűnt a képzés, így a szegedi keres­kedelmi iskolába kerültem, de a repülés iránti szenvedélyem cseppet sem lankadt - em­lékezett vissza a férfi. Péter az iskola mellett - amolyan min­denesként - egy évet dolgozott a szegedi repülőtéren. Mun­kájáért cserébe húsz motoros repülő órát kapott fizetség­ként, így megszerezhette szak­szolgálati engedélyét. Segédszerelőből ügyvezető Hősünk 1991-ben indult el az első vitorlázórepülő-verse­nyén, Őcsényben. A rossz idő­járás nem kedvezett IS—28 tí­pusú kétüléses gépének - ve­télytársai könnyebb felszálló súlyú gépekkel versenyeztek. - Nem sikerült valami fé­nyesre a bemutatkozásom: a leszállópálya helyett majd minden nap a szántóföldre ér­keztem meg. Ennek ellenére az akkori edzőm, Molnár Gé­za, aki jelenleg is a trénerem, látott bennem fantáziát. Maga mellé vett segédszerelőnek. A mentor a mezőgazdaságban dolgozott repülőgép-vezető­ként, így a fiatal tanítvány a munka mellett élesben is gya­korolhatott a műtrágyázó és permetezőgépeken. Péter gyorsan haladt a ranglétrán: segédszerelőből néhány év Namíbiai csúcsok A szegedi pilóta az első namí­biai kalandjakor töltötte a leg­több időt a levegőben: némi helyben várakozás után 980 ki­lométerttett meg, óránként 120 kilométeres átlagsebességgel kilenc és fél óra alatt. A legna­gyobb átlagsebességet, 151 ki­lométer/órát egy 786 kilométe­res hurkon érte el. A leghosz­szabb távot a Bitterwasser-Wre­deship-Kentucky háromszögben repülte, 1105 kilométert. Péter számára vitorlázóre­pülősként az első igazi áttö­rést a '96-os magyar bajnok­ságon szerzett első bajnoki ér­me jelentette. Egy három hét­re háromszázötvenezer forin­tért bérelt Discus géppel ­amelyből csak négy volt az országban - a standard osz­tályban a harmadik helyen végzett. A szegedi pilóta a ver­seny után meghívót kapott a válogatottkeretbe, amelynek azóta is, több mint tíz éve tagja. A nemzeti együttessel egész Európát berepülte, négy alkalommal az afrikai Namí­biában is járt, legutóbb tavaly december 27-étől, ez év ja­nuár 18-áig. A Kalahári-siva­tag felett repülve nyolc ma­gyar csúcsot adott át a múlt­nak. A szervezők a helyi szo­kások szerint egy pálmafát ül­tettek a tiszteletére, miután egy ezer kilométer feletti há­romszöget repült be előre meghatározott útvonalon. Kiszáradt tó volt a felszállópálya A világ vitorlázórepülő­sportjának színe-javát Bitter­wasserban, a sivatag kellős közepén, egy hatalmas oázis­ban szállásolták el. Felszálló­pályának egy három kilomé­ter átmérőjű kiszáradt tavat használtak. A táj meseszerű­nek hatott: délen, ameddig csak a szem ellátott, vörös homok terült el. Keleten, a botswanai határ mentén ér­dekes természeti jelenség fo­gadta a versenyzőket: a határ egyik oldalon vörös, a másik oldalán egy árnyalattal bar­nább sivatag volt kivehető a masinákból egy képzeletbeli egyenes vonal mentén, több száz kilométeren keresztül. A nyugati, kies hegyvonulat hatalmas krátereivel holdbéli tájat idézett meg, míg az északi szavannás vidék nyüzsgött az afrikai állatok­tól. Éjszakai kaland Két évvel ezelőtt történt, hogy Péter egyik váloga­tott-társa nem ért vissza nap­nyugtáig a bázisra, egy kiszá­radt tónál volt kénytelen lan­dolni. A pilóta a gépen töltötte az éjszakát, másnap húsz ki­lométert gyalogolt, mire a töb­biek rátaláltak. Köszönés he­lyett azonmód felhörpintett négy liter vizet, és csak utána döbbent rá, hogy rosszabbul is végződhetett volna a kaland. HORVÁTH LEVENTE Szegeden is repülhetünk Péter klubjánál, a szegedi Alföldi Repülő Klubnál is beszerezhető a vitorlázórepülő-vizsga. A húszezer forintos elméleti képzés mellett egy minimum harmincórás gyakorlat következik. A jo­gosítvány megszerzéséig ez további kétszázötvenezer forintba kerül. A gyakorlati órák felét egyedül kell teljesíteni a levegőben. alatt ügyvezető lett a cégnél, és azóta is sikeresen viszi a vállalkozást. Tíz éve válogatott Pálmaültetés után Jean-Renaud Failaur, a nemzetközi repülőszövetség sportbírója (balról), Szabó Péter és a szegedi klubtárs, Marosi Péter FOTÓ: DM/DV

Next

/
Oldalképek
Tartalom