Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-13 / 37. szám

4 • AKTUÁLIS* PÉNTEK, 2007. FEBRUÁR 16. KORKÉP BALASTYA. Farsangi mulatságot rendeznek február 18-án 15 órától a művelődési házban. DESZK. A képviselő-testület tegnap ülésezett. A polgármesteri tájékoztató után a képviselők megvitatták a 2007. évi költségvetési rendelet első változatát. Elfogadták az önkormányzat és a deszki szerb önkormányzat közötti gazdálkodásra vonatkozó megállapodást. Módosították a közterületek használatáról és rendjéről szóló rendeletet, valamint a helyi köztemetőről és a temetkezés rendjéről, illetve az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről szóló rendeletet. DOMASZÉK. A képviselő-testület csütörtök 14 órakor tartja soros ülését. Napirenden szerepel a szegcdi rendőrkapitány kinevezésével kapcsolatos állásfoglalás, majd civil szervezetek beszámolója következik a 2006. évi önkormányzati támogatás felhasználásáról. Az Élhetőbb Faluért Egyesület tevékenységéről tájékoztat Kispéterné Kotogán Erzsébet egyesületi elnök. A képviselők elfogadják az önkormányzat és a Domatisz Kht. 2007. évi költségvetését. Sző lesz a 2006-2010 közötti önkormányzati választási ciklus gazdasági programjáról. Ezután döntési javaslatok és polgármesteri jelentés következik. PUSZTAMÉRGES. Holnap délelőtt 9 és 12 óra között „lön a méhecske" a művelődési ház előterébe. SÁNDORFALVA. A szennyvízberuházás előkészítéséhez szükséges nyilatkozatok megtételére, lakás-takarékpénztári szerződések megkötésére további pótnapokon nyílik lehetőség a Budai Sándor Művelődési Házban: február 16-án és 17-én 8-19, február 18-án 8-17 óráig. - A képviselő-testület a következő ülését szerdán 15 órakor tartja a Budai Sándor Művelődi Házban. Az ülés közmeghallgatással kezdődik, mely 17 óráig tart. Témája a szennyvízberuházás aktuális helyzete. Az ülésen a polgármesteri beszámoló után a képviselők elfogadják a 2007. évi költségvetést. SZATYMAZ. Az óvoda alapítványa és a szülök február 17-én jótékonysági bált szerveznek, melynek bevételéből az udvari játékokat tennék biztonságosabbá. SZEGED. A Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a 2007/2008-as tanévben induló testnevelés tagozatra felmérést tartanak ma 16 és 18 óra között. Aki részt kíván venni, felszerelést vigyen magával. l'llSZENTIVÁN. Képviselő-testületi ülést tartanak február 15-én. A képviselők elfogadják a 2007. évi költségvetést, módosítják a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő intézményi térítési díjakról szóló rendeletet, és az önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek méretéről szóló rendeletet. ULLÉS. Farsangi bált rendeznek szombaton 19 órától Üllésen. A tavalyi bálnyitó előadás sikere miatt ismét egy klasszikus darabot láthat a közönség, Arany János A nagyidai cigányok című művét. A színészcsapat erre az alkalomra alakult, a rendező Boka Gábor. A belépő 3 ezer 500 forint. Jelentkezni a Déryné Művelődési Házban lehet. A Kodály téri iskola előtt körülbelül hetvenen gyűltek össze Szülők is tiltakoztak a bezárás ellen Körülbelül hetvenen tiltakoz­tak tegnap a szegedi Kodály téri általános iskola bezárása ellen. Az ellenzéki képviselők mellett a szülők is elmondták a vé­leményüket. A Kodály téri általános iskola tervezett bezárása ellen tilta­koztak tegnap képviselők, szü­lők, tanárok és gyerekek, kö­rülbelül hetvenen. Az intéz­mény előtt Kalmár Ferenc (KDNP) önkormányzati képvi­selő azzal kezdte beszédét: az iskolát 1979-ben, a nemzetkö­zi gyermekévben nyitották meg, idén, a Kodály-évben pe­dig bezárják. Korábban megír­tuk: a mostani általános iskola épületébe szeptembertől a Kos­suth Zsuzsanna egészségügyi szakközépiskola és a Tisza La­jos Könnyűipari Szakközépis­kola költözik. A képviselő közölte: a kam­pányban megígérte, hogy meg­védi az iskolát. Akkor a város­vezetés cáfolta a bezárás hírét. Most azt mondják, hogy az in­tézmény megszüntetéséből származó megtakarítást a töb­bi iskolára fordítják,"de - fogal­mazott Kalmár - ne újítsa fel a házát, akinek nincs pénze a csaladját etetni. Szerinte a vá­rost vezető koalíció a két szak­középiskola épületét megpró­bálja majd értékesíteni, a vétel­árból pedig Szeged adósságát akarják csökkenteni. Közölte: a Kodály téri épületben ifjúsági oktatási és szabadidő közpon­tot kellene kialakítani. Itt a gyerekeknek tanárok segítené­nek a házi feladatban, sportta­nárok felügyelete alatt pedig kosárlabdázhatnának, futbal­lozhatnának a fiatalok. Ötletü­ket módosító javaslatként a közgyűlés elé tárják. - Akkor Hogyan tovább? Teljes tanácstalanságban az intézmény diákjai Fotó: Segesvári Csaba mi jutna a multiknak? - kér­dezte egy résztvevő. Az iskola előtt felszólalt Péter Szilveszter fideszes önkormány­zati képviselő, az iskola egykori diákja, valamint a szegedi kor­mányellenes tüntetések rendsze­res résztvevője, Jóljárt Tamás is. A szülői munkaközösség okta­tási bizottságnak szóló levelét Borbélyné Bite Ágnes adta át Kal­már Ferencnek. Elmondta: nem fogadják el az iskola megszünte­tése melletti érveket, szerintük a városvezetés statisztikák mögé bújik. Az intézmény iskolaszéke és INDULATOK KORBACSOLASA Solymos László várospolitikai alpolgármester az esemény után közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz. Ebben azt írta: a Kodály téri iskolába járó tanulók és szüleik ha nem is örültek neki, de tudomásul vették, hogy az in­tézmény működtetése a jelen körülmények között a továbbiakban racioná­lisan nem folytatható. Az önkormányzat sokáig bízott abban, hogy a körzet­ben élő szülők a Kodály térre íratják be gyermekeiket, de 107-ből csupán 25-öt, kevesebb, mint az itt élő gyerekek negyedét járatták volna ide. Az alpolgármester szerint a demonstráció csupán „az indulatok tovább korbá­csolására" alkalmas. a szülők közössége többek kö­zött arra hívja fel levelében az oktatási bizottság figyelmét, A Mazsihiszé a krízisszálló épülete - Eladják, a bevételt az új zsinagóga felújítására fordítják Májusig hajléktalanszálló marad Visszakapta a zsidó hitközség a szegedi, Moszkvai körúti épületet, amelyben egykor árvaházat működtetett. Jelenleg ősztől ta­vaszig hajléktalanszálló üzemel itt. Az in­gatlant értékesítik. Az éjjeli menedékhely a megszokott rendben működik tovább - áp­rilis végéig. Az egyházak kárpótlása során visszakerült a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsé­ge (Mazsihisz) tulajdonába a szegedi Moszk­vai körúti épület, amely évek óta éjszakai hajléktalanszállóként üzemel novembertől április végéig. - A Miniszterelnöki Hivatal elküldte ne­künk a határozatot, hogy visszakapjuk az in­gatlant, ami a második világháború előtt zsi­dó árvaházként működött. A telekkönyvbe be is jegyezték a Moszkvai körút 1-3. új tu­lajdonosaként a Mazsihiszt - mondta Led­nitzky András, a hitközség szegedi elnöke. A várossal kötött megállapodás szerint a haj­léktalanszálló tavasz végéig üzemelhet a megszokott rend szerint. Az épületben évek óta működik az ötven férőhelyes krízisszálló. Az intézmény fenn­tartója ez év január elsejétől már nem a sze­gedi önkormányzat, hanem a Szegedi Több­célú Kistérségi Társulás.— A Hunián Szolgál­tató Központ és intézményei, így a Moszkvai körúti krízisszálló is január l-jén került a ke­zelésünkbe, az átvételkor már világos volt számunkra, hogy az épület visszakerül a zsi­dó hitközség tulajdonába - mondta Ratkai Imre, a szervezet elnöke. Idei költségvetésük csak ezen a héten készül el, ezután vizsgálják meg, hogyan tudnak kötelező feladatuknak, a krízisellátásnak eleget tenni: új épületet nyitnak, vagy a meglévőket bővítik. A Moszkvai körúton november 1. és április 30. között este 8-tól reggel 8-ig biztosítanak alvási és tisztálkodási lehetőséget a hajlékta­lanoknak. - A mostani enyhe téli hónapok­ban nyolcvanszázalékos volt átlagosan a ki­használtság - mondta Papp Istvánné, a Hu­mán Szolgáltató Központ vezetője. - Mivel nincs hideg, a városban élő 500-600 hajlék­talan közül kevesen töltik az éjszakát a szál­lókon. NYEMCJOK ÉVA FELBECSULTETIK A Moszkvai körúti épület értékét a napokban be­csülteti fel a szegedi hitközség, ugyanis szándé­kukban áll eladni. A pénz helye már megvan: a vételárat az új zsinagóga rekonstrukciójára for­dítják, uniós pályázathoz használják majd önerő­ként. Az új zsinagóga teljes felújítása 1,2 milliárd forintra becsülhető. Fel kell újítani a kerítést is, ami újabb kétszázmillió forintba kerül. A szegedi zsidó hitközség tervezi egy bibliai park kialakítá­sát is, ami további költségeket jelent. hogy a két befogadóiskola (a Makkosházi és a Rókusi Il-es) nem biztosítja a gyerekek szá­A krízisszállón ötvenen alhatnak novembertől áprilisig Fotó: Segesvári Csaba Kalmár Ferenc az iskola előtt szólt az egybegyűltekhez mára az itt megkezdett emelt szintű ango- és testnevelésórá­kat, és nem biztosított a sajá­tos nevelési igényű gyermekek oktatása sem (a Kodály térinek 38 ilyen tanulója van). Szerin­tük a környék fiatalodik, ezért egyre több tanulója lehetne a Kodály térinek. G. ZS. HÍREK SZEMKÖZT BOTKALÁSZLÓVAL Szerda esténként látható a Szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Holnap este fél nyolctól Botka László szegedi polgármestert a város 2007. évi költségvetés-tervezetéről kérdezi Márok Tamás és Oláh Zoltán. IFJÚSÁGKUTATÁS ÚJRA Újra ifjúságkutatást végeznek Szegeden. A felmérés a 14-30 évesek körében vizsgálja többek között a családi hátteret, az értékeket, a városhoz való kötődést. A kutatás márciusban indul, 1800 főt kérdeznek majd meg - jelentette be tegnap Solymos László várospolitikai alpolgármester azon a tájékoztatón, ahol a Szegedi Ifjúsági Kht. új közösségi terét mutatták be, és a Helyi Ifjúsági Szolgáltató Iroda működését is ismertették. TAVASZI FESZTIVÁL Ma megkezdődik a Szegedi Tavaszi Fesztivál jegyeinek árusítása a Fesztivál Jegyirodában (Szeged, Kárászu. 9., Átrium Üzletház). A programokról bővebben tájékozódhat a www.sztf.hu honlapon, illetve a 62/466.-464-es telefonszámon. A HUBAY-ISKOLA TITKA A Hubay Jenő Társaság és a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara rendezésében szerdán 19 órától a kar kistermében (Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.) Szecsődi Ferenc Liszt-díjas hegedűművész, tanszékvezető egyetemi tanár tart előadást A világhírű Hubay-hegedűiskola titka címmel. Hegedűn közreműködik: Farkas Dóra. Meghívott vendég: Káté István hegedűművész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom