Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-13 / 37. szám
KEDD, 2007. FEBRUÁR 13. • AKTUÁLIS* 5 Számolhatjuk a forintokat, amikor az influenza elleni gyógyszereket megvesszük Fotó: Karnok Csaba Az influenza ellen felírt gyógyszerek, az antibiotikum, a lázcsillapító, a köhögés elleni tabletták és a köptető ötezer forintnál is többe kerülhetnek. A védőoltással akár jól is járhatunk - a vakcina már ezer forint körüli összegért beszerezhető -, persze csak akkor, ha a szűri után valóban nem kapjuk el a betegséget. Többgyermekes családnak akár tizenötezer forint pluszkiadást is jelenthet az influenza. A kétgyermekes Molnár család nagyobbik, két és fél éves kislányának, Virágnak antibiotikumot, köhögéscsillapítót és szemcseppet írt fel a háziorvos. A receptek kiváltása 2200 forintba került a szegedi famíliának. - Lázcsillapítót mindig tartunk otthon, így azt nem kellett felíratnunk. Ilyenkor sok citromot és mézet is adunk a lányoknak. Nem sajnáljuk tőlük, de ez is sokba kerül - mesélte a lányok anyukája, Agi, aki a kisebbik lurkóval néhány napig kórházban feküdt. A féléves kislány inhalálást és gyógyszeres kezelést kapott. A kórház a zárójelentéssel együtt számlát is kiállított, de a költségeket a társadalombiztosítás fizeti. - Felnőttnek többe kerül a betegség vette át a szót az apuka, aki elmondta, hogy ő is influenzás lett. A gyógyszerekért közel ötezer forintot fizetett. A gyermekeknek adható hatdarabos lázkúpcsomag viszont már 50 forintért megvásárolható. A felépüléshez a gyógyszeres kezelés mellett ágynyugalom, sok pihenés és sok folyadék fogyasztása kell. Ajánlatos mézes, citromos teát kortyolgatni, de ez sem olcsó mulatság. Egy kilogramm méz és ugyanennyi citrom beszerzése közel 1200 forinttal könnyíti meg a pénztárcánkat. Sokan esküsznek a különböző pezsgőtablettákra és a vízben oldódó porokra is. A kedvelt Coldrex, Neocitran vagy Aspirin plus C pezsgőtabletta csomagjáért 800-1200 forintot kell fizetni. Az influenza főleg a légutakat és a nyákhártyákat támadja meg. A betegség során nátha, torokfájás, köhögés és végtagfájdalom is jelentkezhet, jellemző a láz és az étvágytalanság. A kór szerencsés esetben két-három nap alatt legyőzhető, de akár két hétig is eltarthat, így a gyógyszerekért is többet fizethetünk. A betegek antibiotikumokat, recept nélkül is kapható gyógyszereket, így például a légúti tüneteket enyhítő szereket szedhetnek. Nem árt tudni, hogy az antibiotikumok és a recept nélküli gyógyszerek nem támadják meg a betegség alapvető okát: magát a vírust. Az antibiotikumokkal a másodlagos bakteriális fertőzést és az esetleges szövődményeket kezelik. A köptető szirupért 800-1200 forintot, köhögéscsillapítóért 700-800 forintot, míg például a 250 mg-os Zinnat antibiotikumért receptre 1772 forintot kell fizetni. Ha egy négytagú család ' VÉDŐOLTÁS JH Az influenza Kialakulása általában megelőzhető védőoltással. Az idősek, valamint a szív- és tüdőbetegségben szenvedők receptre ingyen kapják az oltóanyagot. Bárki más is kérheti az oltást, amelyet recept alapján, ötven százalékos 0EP támogatással lehet beszerezni ezer forint körüli összegért. Az oltás nem véd a megfázástól, csak a valódi influenzától. A védőoltást minden évben újra be kell adni. valamennyi tagja beleesik az influenzába, akkor a két felnőttre számolt 5-5 ezer forint, valamint a gyermekenként kalkulált 2500 forint összesen tizenötezer forint pluszkiadást is jelenthet a famíliának. HORVÁTH LEVENTE ELINDULT A TANÍTÁS BORDÁNYBAN Tegnap már újra tanítottak a bordányi általános iskolában, ahol múlt héten az inflluenzás megbetegedések magas száma miatt kényszerszünetet rendeltek el. Simon Zoltánné igazgató szerint bevált az influenzaszünet, mert hétfőn mindössze egy-két diák hiányzott osztályonként az iskolából. A nebulóknak azonban valószínűleg pótolni kell majd a kieső tanítási napokat, így előfordulhat, hogy szombatonként egy darabig iskolába kell menniük. Összedőlt a Dóm Kft. Folytatás az 1. oldalról Mint azt korábban megírtuk, a Dóm Szeged Ingatlanközvetítő Kft. és a Daru-Füzes Építőipari Kft. tulajdonosai, dr. N. Piroska és M. Zoltán különböző trükkökkel pénzt csaltak ki ügyfeleiktől. Voltak, akiknek a hivatalos kamat sokszorosát kínálták, voltak, akikkel tervezés alatt álló társasházi lakás eladására kötöttek szerződést. A legrosszabbul azok jártak, akiknek papíron megvásárolták lakásukat vagy házukat, de nem fizették ki a vételárat, ráadásul az ingatlanra jelzáloghitelt vettek fel. N. Piroska és M. Zoltán ellen negyvenkilencen tettek feljelentést, a rendőrség ebből kilencet nem talált megalapozottnak. A két gyanúsított nyolcvan bűncselekményt követett el, hat illegális szoftverhasználattal függ össze. A sértettek száma hatvannégy. A nyomozás adatai szerint M. Piroska és M. Zoltán 375 millió forinttal csapta be ügyfeleit, ebből 59 millió forint megtérülésére van remény, a többi pénznek nyoma veszett. A Dóm Szeged Ingatlanközvetítő Kft. és a Daru-Füzes Építőipari Kft. tulajdonosai beismerő vallomást tettek, a bíróság szabadlábra helyezte őket, de Szegedet nem hagyhatják el. A két cég ellen időközben elrendelték a felszámolást. POLGÁRI UGY A károsultak harmada a büntetőeljárás befejezése előtt a bírósághoz fordult. Egyikük, S. Csaba azt mondta, polgári peres eljárásban szeretnék visszaszerezni a pénzüket. Az első tárgyaláson az alperes N. Piroska azonban nem jelent meg. ezért a bíróság ötvenezer forint pénzbüntetést szabott ki rá. Időt nyer az egyik, időt veszít a másik Folytatás az 1. oldalról Azóta megérkezett az indoklás, amely viszont egyértelművé teszi: a kereskedő csak időt nyert. Vagyis a kft. helyett új eljárás keretében a Úl KÖZLEKEDÉSI REND H Idén elkészül a Londoni körút és a Mars tér sarkán egy lámpás csomópont, amelynél a körútról, valamint a térről kis és nagy ívben egyaránt ki-be lehet majd hajtani - mondta Pusztai Lajos, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója. Akik innen közelítik meg a piac parkolóját, elhaladhatnak a börtön előtt, ahol kétirányú lesz a forgalom. A két sáv már elkészült, de a parkoló átadásának csúszása miatt egy sávot nem lehet használni. A buszpályaudvarra a buszok a jövőben ugyanott kanyarodhatnak be, mint most, a Mérey utcával szemben. A személygépkocsik viszont innen nem közelíthetik meg a parkolót, mivel az élelmiszer-ipari főiskola előtti szakaszt lezárják a közlekedés elől, ott zöld területet alakítanak ki. városnak kell majd elrendelnie a bontást. Ifj. Szilágyi János szerint ezzel akár fél évvel is eltolódhat a beruházás, hiszen a jogi utat végig kell járni. Máskülönben a bíróság szerint érvényes volt a bérleti szerződés, és érvényes volt annak felmondása is. Újra felhívtuk Tóth Pétert is, hogy most mit tervez. A kereskedő azt mondta, arra vár, mit lép a város. Még abban is reménykedik, esetleg olyan ajánlatot kap, hogy a mostani üzlet helyett újat építhet - a Mars téren. A kiskereskedők egy része elfogadta az önkormányzat feltételeit, maga bontotta el ideiglenes felépítményét és beköltözött a 2006 február végén átadott két új kiscsarnokba. Ok befizették a mintegy hatmillió forintos árat a bérleti jogért, vállalták a megemelt havi bérleti díjat. Mások az építési hatóság sokadik felszólításának sem tettek eleget, az ő bódéjukat tavaly januárban kényszerbontással távolították el. Csak azoké áll még mind a mai napig, akik fellebbeztek és hasonló ítéletre számíthatnak, mint Tóth Péter. F. K. Erős szervezet és vastag pénztárca szükséges az influenza legyőzéséhez Súlyos ezrekért lábadozunk A nagyposta mögött parkolók tudják a szabályt, mégis áthágják Magyarázkodó autósok a tilosban Sok a tilosban parkoló autós a szegedi nagyposta mögött. Még akkor is szabálytalankodnak a sofőrök, ha van a környéken üres parkolóhely. A szabálysértők indokaira voltunk kíváncsiak. Nem lehet parkolni a szegedi nagyposta környékén - hangzott a fő érv, amikor elterveztük, hogy megnézzük, ki miért áll meg a tilosban a Vár és a Deák Ferenc utca derékszögében. A tilosban parkolók leggyakoribb magyarázata: „Csak a postára szaladok be." „Csak itt van hely, mindig itt állok meg." Tegnap délelőtt két-két autóst csíptünk szabálytalankodáson, ebéd után viszont egyre szaporodott a számuk. A legrövidebb lerázó válaszért egy fehér Opellel érkező nőnek oszthattuk volna ki a díjat, ő legyintve visszakérdezett: „Mi köze? Ide állok és kész." És faképnél hagyott bennünket. Amikor a közterület-felügyelők megérkeztek, az egyenruhájuk szinte még vonzotta is a bírságolni való autókat. A postához bekanyarodó troli vezetőjének, látszott, ügyesen kell manővereznie, hogy egyik kocsinak se csússzon neki. Szabad parkolóhely alig akadt a környéken, néhány kört tennie kellett annak, aki szabályosan akart megállni. Persze gyorsabban bejutott a postára, aki eleve nem is törte a fejét holmi szabályok betartásán. Úgy mint egy ezüst Peugeot-val rutinosan leparkoló nó. Ő nem keresgélt, hiszen ide jött. Határozott mozdulattal kormányzott a járda mellé, behúzta a kéziféket, és mint aki jól végezte dolgát, benyomta a vészvillogót. A közterületesek odaléptek hozzá, megkérdezték: „Most romlott el az autója?" A nő zavartan mosolygott, de megvolt a riposzt: „Csak a táskámba akartam benyúlni." Ezzel el is felejtett postát, táskát. Vészvillogó ki, motort beindít, és már ott sem volt. Egy terepjáró megtermett vezetője adta a jól értesültet: „Büntessenek csak meg nyugodtan! Tudom, hogy rossz a pókos autójuk, elhúzatni úgysem tudják." Azzal elsétált a dolgára. DOMBAJ TÜNDE AKÁR 22 EZERBE KERÜLHET Miért nem lehet legalább egyik oldalon megállni a posta mögött? Azért, mert túl szűk az utca. Tilosban parkolásért a közterület-felügyelők mérlegelése alapján ezertől 10 ezer forintig terjedő összegről osztható ki a büntetőcsekk. Ha tartósan útban van egy autó, a pókos szállító viszi el. Egy fuvar 12 ezerbe kerül, plusz mellé csekk is jár, szintén legfeljebb 10 ezer forintos büntetéssel. A közterületesek napi 15-20 szabálysértőt bírságolnak meg A rendőrség közlekedési osztálya is büntet ezen az utcaszakaszon, náluk is 10 ezer forintigterjed a bírság Kell a hely a trolinak a nagyposta mögött Fotó: Frank Yvette A vásárhelyi polgármestert a Keviép perelte be A mentelmi bizottság kiadná Lázár Jánost Lázár János országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a mentelmi bizottság, a parlament jövő hétfőn dönt. A vásárhelyi politikus ellen a Keviép Kft. igazgatója indított magánvádas eljárást, rágalmazás cimén. A szegedi városi bíróságon lévő ügy kiindulópontja a Vásárhelyi Riportban megjelent Lázár-nyilatkozat. Még tavaly augusztusban jelent meg a Vásárhelyi Riport című társasági magazinban Lázár János polgármester nyilatkozata az uszoda kivitelezőjéről. A Keviép Kft. ügyvezető igazgatója, Miklóssy Ferenc erre válaszul magánvádas eljárást kezdeményezett, rágalmazás címén Lázár ellen. A vásárhelyi városi bíróság bírái mind elfogultságot jelentettek, ezért az ügy idővel a szegedi városi bírósághoz került. Az országgyűlés mentelmi bizottságának tegnap arról kellett döntenie, javasolja-e az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Mert csak ezután lehet elkezdeni az ügy érdemi tárgyalását. A bizottság - mint Géczi József Alajos lapunk kérdésére elmondta - hat igen és négy tartózkodás mellett úgy foglalt állást, hogy javasolja a mentelmi jog felfüggesztését, mégpedig azért, mert Lázár azt a bizonyos nyilatkozatot nem országgyűlési képviselőként, hanem polgármesterként tette. A bizottság javaslatáról hétfőn tárgyal a parlament. Ha a jelenlévők kétharmada igennel szavaz, a képviselő mentelmi jog nélkül áll a bíróság elé. Lázár fános lapunk érdeklődésére közölte: az országgyűlés hétfői döntéséig nem szeretné kommentálni az ügyet. Megkérdeztük Miklóssy Ferencet is, aki azt mondta, nem olyan nagy öröm az neki, hogy talán hamarosan pereskedhet Lázár Jánossal. - Lázár úr valótlanságokat állított rólam abban az újságban, azt mondta, mutyizni akartam, szerinte én azt mondtam, amikor tárgyaltunk, hogy a zsebemben van a vásárhelyi ellenzék, meg hogy majd a fideszes kapcsolataim segítségével fogok hatni rá mondta Miklóssy. - Mindez természetesen nem igaz. A cégnél megvitattuk az ügyet, és úgy határoztunk, hogy pert indítunk. Ennyi. BAKOS ANDRÁS