Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-05 / 4. szám
SZOMBAT, 2007. JANUÁR 6. •KAPCSOLATOK" 13 MEGKERDEZTUK AZ OLVASOT Tett-e újévi fogadalmat \ BOBKO ATTILA ügyvezető: - Nem tettem újévi fogadalmat. Nem hiszek benne. Korábbi években megfogadtam, hogy leteszem a cigarettát, de mégsem sikerült felhagynom ezzel a káros szenvedéllyel. Úgy gondolom, nem kell újévnek lennie ahhoz, hogy az ember megfogadjon valamit. KACZKO SZILVIA színművész: - Igen, megfogadtam, hogy abbahagyom a dohányzást. Újév előtt két héttel letettem a cigarettát, és azóta nem is gyújtottam rá. Egyszer már volt egy hároméves szünetem, de aztán mégis visszaszoktam. Hiszek benne, hogy ez alkalommal sikerülni fog. ORVOSI ÜGYELETEK ÜGYELETEK SZEGEDEN ES KORNYÉKÉN BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika. Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart, valamint a sürgősségi betegellátó osztály (Kálvária sgt. 57.) mindennap 0-24 óráig fogadja a sürgős ellátást igénylő, felnőtt betegeket. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (A Szilágyi utca felől). Tel: 62/474-374 vaar 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. SZEMÉSZETI ÜGYELET a szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. s.o.s. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT A telefonszám, mely az egész megye területéről ingyenesen hívható: 06-80-820-111 és (nem díjmentesen) 62/548-294. KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET A HÉTVÉGÉN ÚJSZENTIVÁN ÉS KÜBEKHÁZA felnőtt betegek ellátása hétköznap du. 4 órától másnap reggel fél 8 óráig; gyermekügyelet hétköznap du. 1 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap, ünnep- és munkaszüneti napokon felnőttek és gyermekek részére reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a szegedi ügyeleten történik, Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (A Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. RÚZSA, FORRÁSKÚT, ÜLLÉS, PUSZTAMÉRGES, ÖTTÖMÖS Rendelési Idő: hétköznap 17 órától másnap reggel 7 óráig; szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. Helye: Rúzsa, Rózsa u. 2. Tel.: 62/285-076; 62/474-374, egységesen hívható sürgősségi telefonszám 104. ÁSOTTHALOM, MORAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK ügyelet a mentőállomáson, Mórahalom, Kölcsey u. 2. Telefon: 104. SZATYMAZ ÉS ZSOMBÓ betegeinek ellátása szombaton, vasárnap és ünnep- és munkaszüneti napokon Szegeden történik. Elérhetőségi telefonszám: 62/474-374 vagy 104. KISTELEK ügyelet a mentőállomáson (Kossuth u. 17.). Tel.: 62/597-040,62/598-610 vagy 104. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Tel.: 62/547-174 Csak sürgős esetben! ALLAT0RV0SI ÜGYELETEK SZEGEDEN ES KORNYÉKÉN KISALLATUGYELET Pénteken este 8 órától "hétfő reggel 6 óráig, hétköznap esténként 8 órától másnap reggel 6 óráig: január 5-12-éig: dr. Szalay János, Szeged, Körtöltés u. 23. Tel.: 06-30-953-2698. Szombaton reggel 6 órától kedden reggel 6 óráig SZEGED VÁROS TELJES KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS ALGYÓN január 6-8-áig: dr. Somlai Tibor, Szeged, Nyíl u. 15. Tel.: 06-20-926-2372. DOMASZÉK, RÖSZKE január 6-8-áig: dr. Perényi János, Szeged, Zárda u. 21. Tel.: 62/322-050. BAKS, CSENGELE, DÓC, KISTELEK, PUSZTASZER, ÓPUSZTASZER január 6-8-áig: dr. Kunstár Pál, Kistelek, Tömörkény u. 10. Tel.: 62/597-032 és 06-30-488-0267. BALÁSTYA, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ január 6-8-áig: dr. Szigeti Gábor, Szeged, Fürj u. 110. Tel.: 06-30-297-4435. MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK január 6-8-áig: dr. Perényi János, Szeged, Zárda u. 21. Tel.: 62/322-050. ÁSOTTHALOM, ÖTTÖMÖS, PUSZTAMÉRGES, RÚZSA január 6-8-áig: dr. Tóth László, Pusztamérges, Móra tér 4. Tel.: 62/286-840. BORDÁNY, FORRÁSKÚT, ÜLLÉS, ZSOMBÓ január 6-8-áig: dr. Hursán Mihály, Forráskút, Csongrádi u. 10. Tel.: 62/287-654. DESZK, KLÁRAFALVA, KÜBEKHÁZA, SZŐREG, TISZASZIGET, ÚJSZENTIVÁN január 6-8-áig: dr. Tóth Tamás, Szeged, Thököly u. 10/B. Tel.: 06-30-958-3913. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél kötelesgondoskodni. GÖNCZÖL SÁNDOR gombaszakellenőr: - Nem, mert nem hiszek a fogadalmakban. Már több alkalommal megpróbáltam felhagyni a cigarettával, de sosem sikerült véghezvinnem ezt az elhatározást, így idén inkább nem fogadtam meg semmit a kudarc elkerülése végett. NEMETH ISTVÁN, az IKV elnök-vezérigazgatója: - Nem azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy az új év hatalmas fordulatot hozna az ember életében. Folyamatosan, egész évben ugyanazt akarom; még több szeretet adni a családtagjaimnak, több figyelmet a barátaimnak. Békében élni - ezt szeretném. EGYHÁZI SZERTARTÁSOK A fogadalmi templomban: Hétköznap és szombaton 7 és 18 órakor, vasárnap 8.30, 10, 11.30 és 18 órakor szentmise. Arókusi templomban: Vasárnap 7,9,11,18 óra. Béketelepen: 12 óra. Hétköznap 7,18 órakor szentmise. A plébániahivatal az új épületbe költözött át. Megközelíthető a Szent Gellért utca felől. A Szent József-templomban: Vasárnap 8,9,11,17.30,19.30-kor mise. Hétköznap 7.15 és 18.30 órakor szentmise. A móravárosi templomban: Vasárnap 9 óra, valamint 17 órakor szentmise. Hétfőtől péntekig 7 órakor mise. A II. kórházban: vasárnap 11 óra szentmise. A felsővárosi minorita templomban: Vasárnap 7,9,11 és 18 órakor szentmise hétköznap 6.30 és 18 órakor mise. Szerdán 9.30-tól baba-mama klub a plébánián. A piarista templomban (Bálint Sándor u. 14.): Vasárnap 9.30-kor szentmise. Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat: mise reggel 7 órakor. Szerda este 19.15-kor szentmise. Az alsóvárosi templomban: Szentmise munkanapokon 6.30-kor és 17.30-kor, és szombaton 7-kor és 17.30-kor, vasárnap 7 és 9, illetve 17.30 órakor szentmise. Zsolozsma reggel 6-kor és este, a szentmise után kb. 18.10-kor. Gyálaréten és Kecskésen vasárnap 10.30-kor mise. A petőfitelepi templomban: Vasárnap 10 órakor szentmise. Hétfőn, szerdán és pénteken 17.30-kor szentmise. Gyóntatás pénteken és vasárnap mise előtt fél órával. Az Árpád-házi Szent Erzsébet újszegedi templomban (Székely sor 2.): Hétfő-szombat: 18 óra, vasárnap: 7.30-kor, 9.30-kor és 18 órakor mise. Kalkuttai Boldog Teréz Anya-templom (Fő fasor 101.): hétfő, kedd, szerda: 7 órakor szentmise, csütörtökön 7-kor igeliturgia, pénteken és szombaton 17 órakor mise. Vasárnap 11.30-kor szentmise. A szeged-tarjánvárosi Szent Gellért-templomban: Szentmise hétköznapokon 18 órakor, vasárnap és ünnepnap 10 és 18 órakor. A Szeged-Tápé római katolikus templomban: Vasárnap 8-kor és 17 órakor mise. Szegedi Görög Katolikus Egyházközség: Szombaton 17.30 órakor vecsernye; 18 órakor szent liturgia. Vasárnap 9 órakor szent liturgia. 10.30-kor gyermekmise Hétköznap 18 órától szent liturgia. Szeged, Honvéd téri Református Egyházközség: Szerda 18-kor bibliaóra. Vasárnap 10 órakor istentisztelet és gyermek-istentisztelet, 18 órakor istentisztelet. A Kálvin téri templomban: Hétfőn este 6 órakor bibliaóra a kisteremben. Csütörtök este 6-kor áhítat a kisteremben. Vasárnap reggel 8-kor istentisztelet a templomban. 10 órakor istentisztelet a templomban, gyermekfelügyelet a kisteremben. Este 1/2 8-kor ifjúsági istentisztelet a kisteremben. Újszegedi Református Egyházközség: (Szent-Györgyi u. 6-8.) Vasárnap 9 órakor gyermek- és felnőtt-istentisztelet. Hétfőn 18.30-kor ifjúsági bibliaóra. Kedden 18 órakor bibliaóra. Sándorfalva a református templomban vasárnap 11 órakor istentisztelet. Deszk a római katolikus templom kistermében vasárnap 15 órakor istentisztelet. Kübekháza a polgármesteri hivatal dísztermében vasárnap 16 órakor istentisztelet. A petőfitelepi református templomban: Vasárnap 9 órakor istentisztelet. Csütörtökön 18 órakor a Magyar Kékkereszt Egyesület - Református Iszákosmentő Misszió találkozó bibliaórája a templomban. Szegedi Zsidó Hitközség Heti rendszeres istentiszteletei péntek este 17 órakor és szombat reggel 9.00 órakor a hitközség dísztermében (Gutenberg u. 20.). Az istentiszteleten Markovics Zsolt főrabbi funkcionál, közreműködik Raguczki Gábor kántor. Szegedi Evangélikus Gyülekezet Pénteken este 6 óra ifjúsági óra a bzenéveseknek (Osztróvszky u. 5.). Szombat: de. 10-kor konfirmációi oktatás a Luther-házban (Osztróvszky u. 5.). Vasárnapokon: de. 10 óra istentisztelet a templomban (Tisza L. krt. 16.). Vele párhuzamosan hittanórák a Luther-házban. Minden hónap első vasárnapján 9 órakor családi istenbsztelet a templomban. Minden hónap 2. és 4. szerdáján 5-kor Asztali beszélgetések címmel bibliaóra a gyülekezeti házban. Csütörtök: este 6 órakor istentisztelet a templomban (Tisza L. krt. 16.). Utána ifjúsági óra a huszonéves korosztálynak. TISZTELT OLVASOINK! Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett tormában adja közre. Az írások olvasóink nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A leveleiket csak teljes névvel, lakcímmel/telefonszámmal fogadjuk. A lapban azon levelek, e-mail üzenetek jelennek meg, amelyeknek írói nem kérik anonimitásukat. Kéziratot továbbra sem őrzünk meg és nem adunk vissza. A jogász válaszol Számos olyan levelet, telefonhívást kapunk olvasóinktól, melyben nemcsak egyszerűen megosztani szeretnék velünk ügyes-bajos gondjaikat, hanem segítséget, többnyire jogi tanácsot kérnek tőlünk. Éppen ezért a Kapcsolatok oldalunkon elindítottuk A jogász válaszol című rovatunkat, melyben dr. Juhász György heti rendszerességgel reagál olvasóink kérdéseire, felvetéseire, próbál jogi megoldást kínálni problémás élethelyzeteikre. Leveleiket a szokásos módon postán vagy e-mailen (kapcsolatok@delmagyar.hu) küldjék el szerkesztőségünkbe. Kérjük, a borítékra vagy elektronikus levélre írják rá: A jogász válaszol. CSOROG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsolatoké/ delmagyar.hu címre küldhetnek. MŰSOR A 30/265-2224-ről szegedi olvasónk a színház szilveszteri előadását tragikusnak nevezte. Szerinte a rövid, primitív darab méltatlan volt a színházhoz, az alkalomhoz, de a kért jegyárakhoz is. Az pedig külön felháborító, hogy a vendégeknek milyen körülmények között kívántak boldog új évet! GÁZFOGYASZTÁS A 70/322-4974-ről a szegedi telefonáló elfogadhatatlannak tartja, hogy a Dégáz - az árváltozás előtt - nem olvasta le minden ügyfele fogyasztását, illetve nem tette lehetővé, hogy postán eljuttathassák az óraállást. így kérdéses, hogy mennyire tükrözhetik a számlák a reális fogyasztást? GYÓGYSZEREK Vásárhelyről, a 30/372-9854-ről olvasónk elfogadhatatlannak tarja az egészségügyi reform kapcsán azt az indokot, hogy a lakosság nagy része ok nélkül vásárol nagy mennyiségű gyógyszert. A telefonáló elképzelhetetlennek tartja, hogy bárki is örömmel fizetne ki havonta ezreket gyógyszerekre. lIMMf HE ! Mára kérde Tett-e újévi fogadalmat? Következő kérdésünk: Volt-e katona? Küldje el válaszát T„CM WM xir?M a kérdés napján 17 óráig, lLaCJN H NtM SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! Az SMS számlázása normál tarifa szerint történik 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu MEGJÖTTÜNK S2EGED PARAGIBOTOND Január 3., 8 óra 18 perc, 3690 g. Sz.: Monostori Anikó és Paragi Péter (Szeged). KÓSZÓÁDÁM Január 2., 18 óra 5 perc, 3950 g. Sz.: Dudits Katalin és dr. Kószó Gábor (Szeged). VÁSÁRHELY JUHASZ LAJOS CSABA Január 4„ 9 óra 30 perc, 3200 g. Sz.: Szalma Mónika és Juhász Lajos (Vásárhely). MAKÓ HERCZEG ELIZABETETELKA Január 3., 11 óra 17 perc, 290 g. Sz.: Andrejcsik Edit és Herczeg György (Földeák). SZENTES PAPP SÁRA ERIKA Január 3., 11 óra 53 perc, 3870 g. Sz.: Ormándi Erika és Papp János (Csanytelek). NAGYGERGŐ Január 3., 12 óra 20 perc, 3890 g. Sz.: Nagy Katalin és Nagy Sándor (Tiszainoka). FARKAS BIANKA Január 4., 0 óra 45 perc, 2830 g. Sz.: Papp Irén és Farkas Ernő (Kunszentmárton). ŐZE CSANÁD Január 4., 3 óra_8 perc, 3100 g. Sz.: Kalamusz Tünde és Őze István (Szentes). Gratulálunk! H0R0SZK0P QfvK0S:A bolygóállás miatt magába I zárkózhat. Introvertáltsága folytán legalább nem kerül veszekedésbe. Véleményét ne hangoztassa, maradjon a háttérben! BIKA: Kerülje az önsajnálatot, * ikedves Bika! Bármi történt is, az élet megy tovább! Önnek minden percből a lehető legtöbbet kell kihozni! • IKREK: Senkit ne ítéljen meg elsőire, megjelenés alapján! Ez ugyanis sokat számít, de nem minden! Adjon egy második lehetőséget is az embereknek, kedves Ikrek! ^k!; RÁK: A rugalmassággal sok min^^ 1 dent elérhet. A mai napon a Ráknak kell környezetéhez és az emberekhez alkalmazkodnia. Mindezt a lehető leggyorsabban. AJ OROSZLÁN: Kérdéseire a választ megtalálhatja, megkaphatja. Keresse meg a dolgok eredőjét, így próbálja megérteni a helyzetet! Jelentős hangsúlyt helyezhet saját magára. SZŰZ: Nem biztos, hogy ígérete^^isen indul a napja. Csapatmunkával ügyesen veszi az akadályokat a Szűz. Okosan támaszkodjon kollégáira, szaktanácsadóira! MÉRLEG: Valaki megoldást kínálWwlhat számos problémájára. Az illetőt meghallgatva tegye azt, amit jónak lát! Kövesse megérzéseit, cselekedjen legjobb belátása szerint! SKORPIÓ: Ne higgyen el mindent, %J í amit hall, kedves Skorpió! A tényeket Is könnyen elferdíthetik a kereskedők. Járjon utána az adatok valóságosságának, amiket hall! Jk, NYILAS: A bolygóállás a képzésÉ^* i nek és a komolyabb ügyeknek kedvez. Használja ki a nap adta lehetőségeket! Céltudatosan alakítsa karrierjét, jövőjét! BAK: Nagyobb volumenű vásáruk lásainak kedvez a mai nap. Befektetéseit kísérje figyelemmel, kedves Bak! Ne hanyagolja el kötelezettségeit sem! ^fc VÍZÖNTŐ: Mielőtt bármilyen do*i kumentumot aláír, olvassa el figyelmesen! A spekulációt így kiszűrheti az életéből. Legyen elővigyázatos, kedves Vízöntő! íí^ HALAK: Koncentráljon teendői^^ re, kedves Halak! Ne hagyja a munkájába a magánéletét Is belekeveredni! Határolja el a kettőt egymástél élesen!