Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-06 / 5. szám

sAKTUALIS" SZOMBAT, 2007. JANUÁR 6. KORKÉP ALGYÓ. Lezárult a Tisza menti aktívturisztikai vonzerökhöz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése Algyőn pályázati projekt. A nagyközség önkormányzata tavaly a ROP-pályázat keretében bővítette turisztikai vonzerőt növelő szolgáltatásait. így például 50 férőhelyes mobil csónaktároló épült a szabad strand területén, ugyanitt kialakítottak egy vízi túra megállóhelyet, valamint egy akadálymentesített szociális blokkot. Kerékpáros túraút épült, és most már 6 darab teleszkópos túrakerékpárt is kölcsönözhetnek a természetszeretők. Befejezték a Tisza változatos világa című kiállításnak helyet adó turisztikai bemutatóépület fűtésének korszerűsítését is. BAKS. Megúiult a település honlapja. Awww.baks.hu internetes portálon tájékoztatnak az önkormányzatról, intézményeiről, a helyi programokról. BORDÁNY. Bordány, Forráskút, Zsornbó és Üllés községek önkormányzati képviselő-testületei tartanak együttes soron kívüli ülést január 8-án délután Forráskúton. Döntenek többek között a négy települést érintő szennyvíz-csatornázási és szennyvíztisztítási beruházás megvalósíthatóságáról. Megvitatják az önerő biztosításához szükséges lakáspénztári ajánlatokat is. DESZK. A településen élő 3500 lakos, mintegy 5 százaléka szerb nemzetiségű, akik ortodox vallásúak, s január 7-én ünneplik karácsony első napját. így ma este 7 órától kulturális műsort rendeznek a faluházban. Fellépnek a szerb óvodások és iskolások, a Bánát Szerb Tánccsoport és a Dukátok Szerb Kórus. A Szerb szilveszteri bált január 13-án rende2ik meg a Szép Ilonka Csárdában. A rendezvényről Briczán Krisztofortól lehet érdeklődni a 30-851-78-68-as telefonszámon. KÜBEKHÁZA. Az önkormányzat a közelmúltban nyújtott be pályázatot ifjúsági szálláshely és közösségi színtér terveinek megvalósítására, valamint a volt gyógyszertár nyílászáróinak cseréjére. Nyertes pályázat esetén a korábbi gyógyszertár épületében a faluba látogatóknak szálláshelyeket alakítanak ki, a fiatalok számára pedig a kulturált szórakozásra alkalmas közösségi teret. RÖSZKE. Magyar Katalin írónó, festőművész kiállítását nyitják meg ma délelőtt 11 órakor a Röszkei Művelődési Ház nagytermében. ZSOMBÓ. A Csongrád Megyei Önkormányzat Mellkasi Betegségek Szakkórháza január 24. és január 30. között végez a településen lakossági tüdőszűrést, amely elsősorban 40 és 70 év között lévő nőknek és férfiaknak ajánlott, de a szűrésen bárki részt vehet. A szűrővizsgálat a művelődési ház előtt (Zsombó, Alkotmány u. 1.), tüdőszűrő gépkocsiban történik. Szűrési időpontok: január 24., 25., 29. és 30., 9-től 15 óráig. A lakosok a taj-kártyájukat vigyék magukkal. Várandós és szoptatós nők a tüdószűrést ném vehetik igénybe! Értesítőt külön nem biztosított a tüdőszűrő állomás, de az önkormányzat szórólapon tájékoztatja a lakosságot. Újévi fogadás az egyetemen A Szegedi Tüdományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke, Tfelegdy Gergely is ajándékot kapott Szabó Gábor rektortól Fotó: Segesvári Csaba Az óévet az eredmények felsorolásával búcsúztatta, az új esztendőt kitünte­tésekkel és fogadalmakkal köszöntötte Szabó Gábor rektor. A Szegedi Tudo­mányegyetem tegnap rendezett újévi fo­gadást. MUNKATÁRSUNKTÓL A mögénk került esztendő a szegedi felsőoktatás 85 éves fennállásának ün­nepe és 1956 jubileuma miatt kapott kitüntető helyet a Szegedi Tudomány­egyetem történetében - mondta Szabó Gábor. A rektor a tegnapi újévi fogadá­son a Tisza-parti egyetem jelenét és múltját bemutató jubileumi kötettel és emlékplakettel köszönte meg több, az intézményen belüli testület munkáját, a szponzorok és más partnerek támo­gatását. A múlt évi teljesítményt mér­legelve értékelte a kutatási-fejlesztési tevékenységet, az innovációs munkát, az oktatást, a hallgatók teljesítményét, valamint az SZTE nyújtotta szolgálta­tásokat. Sikertörténetnek tartja a rek­tor a Mindentudás Egyeteme - Szeged népszerűségét ugyanúgy, mint az SZTE nemzetközi és hazai rangsorok­ban elfoglalt helyezését. Az új év mot­tójának a partnerség - innováció - ver­senyképesség hármasságát választotta Szabó Gábor. Az eredményeire méltán büszke SZTE idén ünnepli, hogy het­ven éve vette át Szent-Györgyi Albert, a szegedi egyetem professzora itteni kutatómunkája eredményeként a No­bel-díjat. E jubileum jegyében koccin­tottak oktatók és hallgatók, egyetemi kutatók és az intézményt támogató cé­gek vezetői az SZTE újévi fogadásán ­2007 sikereire. A szegedi tévéstúdiót is átszervezik Néhány országos napilap már megszel­lőztette, hogy a Magyar Tfelevízió meg kívánja újítani a regionális hírszolgál­tatását. Az MTV az országos tudósítói hálózat kiépítése mellett új irányítás alá helyezi a vidéki stúdióit, így a szegedi szerkesztőséget is. MUNKATÁRSUNKTÓL Az országos média az utóbbi napokban többször is foglalkozott azzal, hogy a Ma­gyar Televízió változásokat tervez a regio­nális szerkesztőségek működésében, így az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójánál is. furko­vics János, a jelenleg hetvenhat munka­társsal dogozó szegedi stúdió vezetője még nem kapott értesítést a változásokról. ­Természetesen én is olvastam az újságok­ban keringő információkat, de hivatalosan még nem tájékoztattak az esetleges módo­sításokról - mondta. A köztelevízió szóvivője, Holub Katalin megkeresésünkre közleményt juttatott el hozzánk, amelyben egyebek mellett a kö­vetkező áll: „2007. január 15-étől már a Kert Attila hírigazgató vezette Hír Főszer­kesztőség irányítja a három saját, tevé­kenységét megújító vidéki stúdió (Szeged, Pécs, Miskolc) munkáját." A közlemény­ben indoklásként az szerepel, hogy eddig egy müsorperc előállítása csaknem kétszer annyiba került a Regionális Főszerkesztő­ségen, mint a Hír Főszerkesztőségen. A re­gionális stúdiók nagyjából az MTV összes műsoridejének egy százalékát készítették, miközben az intézmény büdzséjéből tíz százalékkal részesedtek. írásban elküldött további kérdéseinkre ­milyen beosztásba kerül az eddigi stúdióve­zető, Jurkovics János, terveznek-e létszám­bővítést vagy -csökkentést a jelenlegi 76 fő­höz képest, milyen szerepet kaphat a szege­di stúdió az MTV új székházba költözésé­nek ideje alatt - lapzártánkig nem kaptunk választ. Szegedről jelenleg naponta háromszor látható regionális híradó az ml -en. A Regi­óra magazinműsor hetente egyszer jelent­kezik. Szintén Szegeden készülnek a Ma­gyar Televízió szlovák és román nemzetisé­gi műsorai, továbbá a havonta egyszer lát­ható országos műsorok: az Európa Galéria és a Kvartett. Cserebere, különbségekkel Nem tetszik az ajándékba kapott műszaki cikk, kettőt találtunk belőle a fa alatt, hibás volt a készülék. Csak három ok, amiért ünnepek után cl kell indulni - csereberére. Ha szerencsénk van, készségesen vissza­cserélik a terméket. - Sajnálom, de pénzt semmiképp nem tu­dunk visszaadni, és az is lehetetlen, hogy más márkájú készüléket adjak - mondja a passage sori Photo hall eladója a felbőszült vásárlónak. - És ha többet fizetnék egy má­sik mp3-lejátszóért? - kérdezi a fiatal lány. ­Ez sem lehetséges, egyetlen dolgot tudok fel­ajánlani, kicserélem ezt a készüléket egy má­sikra, ugyanebből a márkából, ugyanilyen tí­pusút. Anikó elmesélte: első fizetéséből meglepte magát egy mp3-lejátszóval, a készülék azon­ban nem úgy működik, ahogyan az egy ilyen árkategóriájú műszertől elvárható. - Visszahoztam a 16 ezer forintos mp3-le­játszót, jóhiszeműen arra számítva, hogy ki­cserélik egy másikra. Tévedtem. Nem értem, ugyanannyi pénzért miért nem kaphatok egy másik típusú készüléket, pláne, hogy a vá­sárlástól számított három napon belül hoz­tam vissza. Még arra is hajlandó lennék, hogy ráfizessek, ha az új többe kerül. Az el­adó annyit mondott: ez a Photo hall üzletpo­litikája, nem cserélnek másik márkára, pénzt pedig végképp nem adnak vissza. Más helyen ez nem így van. Utánajártunk, más áruházakban valóban lazábban kezelik a cserét. A Cora Szeged munkatársának elmondása szerint áruhá­zuk minden esetben megegyezésre törekszik a vásárlókkal. - Ha bizonyítottan hibás a ké­szülék három lehetőség van: kicseréljük egy JOGSZERŰEN RUGALMATLAN | A Szegedi Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársa elmondta, a Photo hall nem jogtala­nul járt el Anikóval szemben. Azt, hogy ugyan­olyan vagy más márkájúra cserélik ki a műszaki cikkeket, kizárólag az adott bolt üzletpolitikája határozza meg. Anikónak lehet az a véleménye, hogy ez az üzletpolitika rugalmatlan - eszi, nem eszi, nem kap mást. másikra, vásárlási bont adunk helyette, ami hatvan napon belül bármire beváltható. Ki­vételes esetekben visszafizetjük a vételárat. Előfordult már, hogy azért hoztak vissza mű­szaki cikket, mert valaki kettőt kapott aján­dékba, ebben az esetben is megegyezésre ju­tottunk. Á csere azonban csak akkor lehetsé­ges, ha a csomagolás nem sérült. Villanybo­rotvát, epilátort egészségügyi okok miatt nem cserélünk. Sánta Károlytól, a szegedi Media Markt ügyvezetőjétől megtudtuk, üzletükbe január 15-éig van lehetőség a karácsonykor vásárolt műszaki cikkek cseréjére. Eddig az időpontig meg sem kérdezik, miért hozza vissza a vá­sárló a terméket, lehetővé teszik, hogy mási­kat válasszon helyette. B. B. A. Lt't'fciiWiiBlliiá1 Vevőszolgálat A legtöbb áruházban rugalmasan kezelik a cserét Illusztráció: Karnok Csaba Az ügyfélszolgálatok a helyükön maradtak Ugrásra készen az APEH Az APEH Csongrád Megyei Regio­nális Igazgatóságának ügyfélszolgá­latai ugyanott fogadják az ügyfeleket a három megyében, ahol eddig is.' Az adóhatósághoz csatolt illetékhivata­lok sem költöznek egyelőre. Kívülről semmit sem észlelni a szervezeti át­alakításból, az ellenőrzést azonban erősítik 2007-ben, jut kapacitás a gázártámogatással visszaélők felde­rítésére is. Tamásné Czinege Csilla, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságá­nak december végén kinevezett igaz­gatója tegnap bemutatta a nyilvá­nosságnak az új szervezetet és a két szakigazgatót: Vörös Attila adó- és illetékügyi, valamint Krajcsó Tibor­né ellenőrzési és végrehajtási veze­tőt. Az APEH a régiós átszervezés­sel, a párhuzamosságok megszünte­tésével saját létszámkeretéből orszá­gosan 200 fővel erősíti meg az ügy­félszolgálatokat. Ugyanakkor az év folyamán 500 főt vesz fel pluszban, hogy ellenőrzési tevékenységére koncentráljon. Az APEH regionális igazgatóságának székháza a korábbi Csongrád megyei igazgatóság: a postacím tehát nem vál­tozott, csak a címzettet hívják más­képp. Csongrád megyében az öt ügyfél­szolgálat a régi helyen fogadja az adó­zókat, és nem költözik az adóhatóság­hoz csatolt illetékhivatal sem. A bo­nyodalmak elkerülése érdekében az GAZDAGOK NYOMABAN HP Az adóhatóság 2007-ben nagy erőkkel moz­dul rá a vagyonosodási vizsgálatokra. A ré­glóban már el is kezdődtek, mégpedig 300 magánszemélynél. Az országos tízezerből előreláthatóan több mint ezer vizsgálat a dél-alföldi régióban zajlik majd. Az adóha­tóság minden beérkező információt felhasz­nál - az elvált feleség bejelentését is -, a háttérből adatokat gyűjt, kimegy városré­szekbe, hogy feltérképezze a nagy értékű ingatlanokat, persze azoknál a tulajdono­soknál, akiknek a jövedelme nincs arány­ban az életnívójukkal. adószámokon sem változtatnak, eze­ket továbbra is megyék szerint külön­böztetik meg. Az ügyiratokra azonban a jövőben rákerül az ügyintézés helye, vagyis az ügyfelek tudni fogják, hon­nan kapták a levelet. De a vállalkozók nem kényelmesed­hetnek el: mivel 2007-től elektroniku­san kell bevallaniuk az adót, jó, ha mi­előbb regisztráltatják magukat az ok­mányirodákban. Ezt már 2006 végéig meg kellett volna tenni, de az adóható­ság kitolta a határidót. A régióban ed­dig 85 ezer adózó regisztráltatta ma­gát, s még legalább tízezer jelentkezőt várnak. A mulasztókra büntetés vár, aki ugyanis a tárgyhót követő hónap 12-éig nem küldi el a munkáltatói el­számolást, az több százezer forintos bírság elé nézhet. F.K. RETTEGHETNEK A CSALOK A gázártámogatásért benyújtott kérelmek valóságtartalmát is az APEH vizsgálja majd. Krajcsó Tiborné ellenőrzési és végrehajtási szakigazgató elmondta: minden, az adóhiva­tal rendelkezésére álló információt felhasználnak arra, hogy kiszűrjék a csalókat. „A munkának meglesz a számítástechnikai háttere" - szögezte le. Azzal kapcsolatban, hogy mennyire tartja vissza a csalókat a viszonylag enyhe büntetés - a valós és a bevallott gázfogyasztás közti árkülönbözet jegybanki alapkamattal megemelt összege a szak­igazgató előzetesen nem kívánt állást foglalni. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom