Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-06 / 5. szám
SZOMBAT, 2007. JANUÁR 6. •AKTUÁLIS" 3 Sok a romániai érdeklődő Szegeden „Uram, beindult a biznisz" Egyre több román állampolgár érkezik hazánkba - Románia uniós csatlakozásával könnyebbé vált a határátlépés. A határőrök máris lefüleltek két körözött személyt. Egy romániai férfi azt mondta: beindult a biznisz, gyorsan kell cselekedni. Gyorsult a magyar-román határon az átlépés, miután január elsejével Románia az Európai Unió tagja lett. Az egy megállásos rendszerben a hazánkból kiutazóknak elég csak a plasztik személyigazolványt magukkal vinniük és a romániai állampolgároktól sem kérik az útlevelet a határőrök. Kurucz Gyula, az Orosházi Határőr-igazgatóság sajtóreferense elmondta: a tavalyi évhez képest Nagylaknál 17 százalékkal nőtt az elmúlt napokban a Romániából átlépők létszáma. Ez azt jelenti, hogy naponta öt-hat ezer utas érkezett ezen a határátkelőhelyen Magyarországra. Kiszombornál viszont 42 százalékkal kevesebben érkeztek hazánkba az új évben. A sajtóreferens ezt annak tulajdonítja, hogy a közvetlenül határ mellett élők az elmúlt években is különösebb gond nélkül léphették át a határt. A tapasztalatok szerint inkább Románia középső megyéiből indultak el közvetlenül újév után a turistabuszok. Szegeden is lépten-nyomon látni román rendszámú autókat és autóbuszokat. Főként vásárolni és tájékozódni érkeznek keleti szomszédaink. A magyarul jól beszélő Aron MAKÓN NEM ALLNAK MEG SOKKAL TÖBBEN Románia uniós csatlakozása miatt nem nőtt komoly mértékben Makón az onnan érkező bevásárlóturisták száma, a városban ugyanis - a határ közelsége miatt - eddig sem volt ritka a nagyáruházak parkolóiban a román, főként aradi, pécskai és nagyszentmiklósi rendszámú autók látványa. Főként a hét végén érkeznek bevásárlóturisták nagy számban. A legszívesebben tartós élelmiszert, cukrot, lisztet vásárolnak, de fagyasztott húst és zöldséget, szeszes és üdítőitalt is gyakran visznek. A bevásárlóközpontok parkolóiban egyre több a román gépkocsi Fotó: Schmidt Andrea Cloos azt mondta: nem először jár Szegeden, idénymunkát is vállalt már, és most is a lehetőségeket kutatja barátaival. - Nagyon valószínű, hogy továbbmegyünk Ausztriába vagy Németországba, mert a magyaroknál nagyon alacsonyak a bérek - jelentette ki a férfi. Az egyik hipermarket parkolójában egy ezüstszínű, hatalmas terepjáróból szállt ki C. Anastase. Nem sokat kertelt, amikor azt kérdeztem, mi járatban van. - Uram, beindult a biznisz. Gyorsnak kell lenni, hogy érvényesülni tudjunk - magyarázta a fiatalember. Hozzátette: most még kevesen jönnek, de néhány héten belül elindul az invázió. Románia szegedi főkonzulátusán mostanában kevesebb a dolog. Korábban sokan útlevélprobléma miatt tértek bé a hivatalba, ez az első héten már elmaradt - tudtuk meg Maria Pop konzultól. Megjegyezte: a napokban lehetett látni, hojsjy a konzulátus előtt többen is várakoznak. Ok moldvai állampolgárok voltak, aki nyugatról hazafelé mentek. Nekik januártól HALÓ, BUNOZOKNEK A bűnözők közül viszont többen próbálták kihasználni a változásokat. A határőrök felkészültek: Ártándnál vámorgazdaság miatt körözött amerikai állampolgárt kapcsoltak le az orosházi igazgatósághoz tartozó határőrök, míg Gyulánál lopás miatt üldözött magyar férfit kaptak el. tranzitvízumot kell váltani, és ezt húszan Szegeden szerezték be. - Úgy tudjuk, hogy a határon minden simán megy, nincs fennakadás. Munkalehetőségről viszont még senki sem érdeklődött mondta a konzul. A Kárász utcai valutaváltóknál sem tolongtak a Romániából érkező turisták. Az egyik helyen azt mondták: jó, ha naponta egy-két romániai ember lejt vagy eurót hoz eladásra. Azt gyanítják, hogy a határhoz közelebbi pénzváltóknál szerzik be a forintot. CS. G. L. Kútgyógyszer BÁTYI ZOLTÁN „Akkor tehát lesz egy kiló kenyér, húsz deka parizer, egy légfrissítő és három doboz gyógyszer." Akár ilyen összegzés is készülhet hamarosan, amikor a boltba betérőt a pénztárnál arról faggatják, mégis mit rakott a kosárkájába ? Sokakat elriaszt ez a jövőkép, amit nevezhetünk gyógyszer-liberalizációnak, netán a patikán kívüli gyógyszervásárlási lehetőségnek. A patikusok például attól félhetnek, hogy ezzel ellenőrizhetetlen lesz a medicinák forgalma, ráadásul, és nem utolsósorban: csökken az ő forgalmuk. Mások, látván a tengernyi élelmiszer, meg még ki tudja miféle hamisítást, úgy gondolják, a gyógyszerfronton is beindulhat majd a sötétben bujkáló fantomcégek illegális akciója, s akkor aztán akár a múlt században lejárt szavatosságú, tablettásított krétaport is nyelhetünk. Nos, a dolgok jelen állása szerint (meg aztán ezzel biztat minden, a döntést megszülő illetékes is) félelemre semmi okunk. A patikusok ugyanis nem gondolhatják komolyan, hogy a lakóhelyhez közel eső gyógyszertárak helyett ezentúl ezrek trappolnak ki a városszéli benzinkúthoz, csak mert gyógyszerfüggők. A kutas gyógyszer az úton lévők biztonságát szolgálja, s persze azokat segíti, akiknek településéről akár 20-25 kilométert is kellene éjszaka kocsikázni, hogy éjjel is nyitva tartó gyógyszertárhoz eljussanak. Ami pedig a kotyvasztott gyógyíreket illeti - a benzinkutak és az üzletek, akárcsak a gyógyszertárak, csak és kizárólag gyógyszer-nagykereskedésektől vehetik meg a medicinát, s bizony a nyilvántartási kötelezettségük sem lesz kevésbé szigorú, mint a patikáké. Mivel az említettek mellett még számos szigorítást is beépítettek a jogszabályba, ismerve az adminisztráció és ellenőrzés elől menekülők félelmét, az is előfordulhat, közel sem annyian akarnak majd élni a forgalmazás lehetőségével, mint azt a törvény megalkotói remélik. Hogy aztán a szabadabb vásárlás és a könnyebb hozzáférhetőség miatt még tudatosabbá is válik a gyógyszerfogyasztás - mint azt Molnár Lajos egészségügyi miniszter nyilatkozta? Nos, erre nem vennék mérget. Se patikában, se benzinkútnál. Tucatszám vitték a fájdalomcsillapítókat, a nagykerből is kifogyott - 289-féle szert vehetünk gyógyszertáron kívül, de még nem tudni, hol Algopyrin-hisztéria tört ki a szegedi patikákban Folytatás az 1. oldalról - Hét végén már nem tudunk ebből a gyógyszerből a patikáknak adni - mondta dr. Kiss Ildikó, a gyógyszer nagykereskedelmi egység üzemvezetője. - Hétfőn reggel megyünk az újabb szállítmányért. A döntést, hogy csak receptre lesz kapható az Algopyrin, a Quarelin, a Germicid és a Demalgon, az Egészségügyi Minisztérium azzal indokolja, hogy nagy adagban történő fogyasztásuk komoly mellékhatással járhat. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet tegnap tette közzé honlapján azt a közel 300-féle gyógyszert, amit a jövőben patikákon kívül is lehet árulni (a hstát írásunk mellett olvashatják). Arra még várni kell, hogy ezeket benzinkutakon SZENTESEN TÖBBEN VÁSÁROLNÁK, VÁSÁRHELYEN NINCS SOR Vásárhely központi gyógyszertárában nem nőtt meg a forgalom amiatt, hogy egyes, korábban szabadon megvehető pirulákat hamarosan csak vényre lehet megvásárolni. A Szegfű utcai patikában kérdésünkre elmondták: tegnap senki sem jött be azért hozzájuk, hogy nagyobb mennyiségben vásároljon. Ottjártunkkor - tegnap délután három óra táján - mindössze három vásárló volt a gyógyszertárban. Szentesen sem volt kígyózó sor a központi gyógyszertár előtt, de több volt a vevő, és több gyógyszer is fogyott, mint más hónapokban. Sokan voltak, akik többdoboznyi orvosságot vittek el. Tényleg elkezdődött a fölvásárlás - mondta lapunknak Bugyi András, a Dr. Bugyi István Gyógyszertár vezetője. vagy hipermarketekben vásárolhassuk meg. Az üzleteknek ebhez ugyanis az ANTSZ-től kell engedélyt kérniük. - A patikán kívüli gyógyszerforgalmazásról már többen érdeklődtek intézetünknél, engedélyt Sokan gondolták úgy, jó előre beszerzik a hamarosan vénykötelessé váló fájdalomcsillapítót Fotó: Schmidt Andrea azonban ez idáig még nem kért senki - mondta Boros Péter, az ANTSZ Dél-alföldi Regionális Intézetének tiszti gyógyszerésze. A tevékenységet szigorú rendelet szabályozza. - A gyógyszert zárt szekrényben kell tartani, hogy a vevő csak az üzlet munkatársa segítségével kaphassa meg azt. Bizonyos készítményeket megfelelő hőmérsékleten, vagy fénytől védve kell tartani. 14 éven aluliak nem vásárolhatnak gyógyszert sorolta a tiszti gyógyszerész. Az érintett üzletekben a gyógyszert vásárlók számára biztosítani kell azt is, hogy elektronikus úton, vagyis számítógépen, interneten tájékoztatást kapjanak az adott gyógyszer mellékhatásairól. Ezeket nyomtatott formában is biztosítani kell. További előírás, hogy az üzleteknek a lejárt gyógyszerek szabályszerű megsemmisítéséről is gondoskodniuk kell, és részt kell venni azokban az akciókban, amelyek során a lakosságtól begyűjtik a lejárt szavatosságú készítményeket. NYEMCSOK ÉVA DOBOZOM A kiemelt, százszázalékos támogatottságú orvosságokért a gyógyszer árától függetlenül 300 forint térítési díjat - dobozdíjat - kell fizetni a betegeknek január 15-étől. A közgyógyellátottak továbbra is ingyen juthatnak ezekhez a gyógyszerekhez. A PATIKAKON KÍVÜL IS FORGALMAZHATÓ GYÓGYSZEREK LISTÁJA ABTEI C-vitamin retard kapszula Engystol szublingvális tabletta Acidum nitricum S Phcp golyócskák ENTEROPLANT kapszula ACIPHEN kenőcs ESPUMISAN GYÖNGY kapszula és L emulzió ADVIL ULTRA lágyzselatin kapszula EUKALIPTUSZ SCHERER kapszula Aflubin cseppek Euphorbium Compositum-Heel orrcsepp ALGESAL krém Euphrasia egyadagos szemcsepp ALKA-SELTZER N pezsgőtabletta EUROVIT C-vitamin rágótabletta ALMAGEL (+A) szuszpenzió FENISTIL gél ANACID szuszpenzió FORLAX por oldathoz ANTAGEL M tabletta és szuszpenzió FREKA-CID külsőleges porspray Asinis cseppek GASTRACID narancsos Iző rágótabletta ASPEGIC por, többféle Gelsemium-Homaccord cseppek ASPIRIN (+PLUS C) tabletta, rágó-, pezsgőtatabletta Gentos cseppek GLICERINES végbélkúp ASPRO C (+FORTE) pezsgőgranulátum, illetve -tabletta ASS + C PHARMAVIT pezsgőtabletta AZULENOL kenőcs PANADOl filmtabletta és P. BABY szuszpenzió PANTHENOL spray PASTA ZINCI OXYPATI, többféle PHLOGOSAM hab és kenőcs PHLOGOSOL oldat Phönix Antitox Phönix Aurum 111/012B cseppek Phönix Ferrum 032A cseppek Phönix Lymphophön Phönix Phönohepan cseppek Phönix Plumbum 024A cseppek Phönix Solidago II/035B cseppek Pro-aller cseppek GLYCOSEPT oldat PSILO-BALSAM gél GRAVIDA filmtabletta Psy-stabil cseppek Gripp-Heel tabletta BEN-U-RON szirup GRIPPOSTAD HOT DRINK por oldathoz BEPANTHEN (+PLUS) kenőcs és krém BÉRES C vitamin filmtabletta BÉRES CALCIUM filmtabletta Halicar kenőcs és krém HALSET tabletta RENNIE ANTACIDUM rágótabletta, többféle RENNIE DEFLATINE rágótabletta, többféle RHINO-STAS Gy orrcsepp Rubisan kenőcs és krém BÉRES Csepp cseppek HANSAPLAST bórkeményedést eltávolító tapasz HEMORID kenőcs és végbélkúp RUBOPHEN szirup SAB-SIMPLEX szuszpenzió BÉRES MAGNÉZIUM +B6 filmtabletta BÉRES TRINELL PRO filmtabletta BEROCCA KALCIUM és MAGNESIUM pezsgőtabletta BETADINE kenőcs és torokfertőtlenltő oldat BOLUS ADSTRINGENS tabletta BRAUNOVIDON kenőcs Bronchalis-Heel tabletta BRONCHICUM S elixír és szirup BRONCHIPRET cseppek, filmtabletta, szirup C-VITAMIN rágótabletta, pezsgőtabletta CALCICHEW rágótabletta HERMES CEVITT pezsgőtabletta Sedatif PC bukkális tabletta Homeogene 9 bukkális tabletta SEPTOFORT tabletta Homeovox bukkális bevont tabletta Hormeel S cseppek SMECTA por szuszpenziőhoz HYPEROL tabletta IBUTOP gél Spascupreel szublingvális tabletta Spigelon cseppek és szublingvális tabletta SPIRITUS SAIICYIATUS. többféle CALCIUM pezsgőtabletták CALCIUM-SANDOZ+VITAMIN C pezsgőtabletta CALCIVID (+EXTRA) filmtabletta Calendumed gél, kenőcs és krém CARBO ACTIVATUS tabletta INFACOL szuszpenzió Stodal szirup Klimakt-Heel szublingvális tabletta STREPSILS tabletta többféle Ízben. LACTECON belsőleges oldat cukormentes és C-vItaminos is LAEVOLAC-LAKTULÓZ szirup SUSPENSIO ZINCI AQUOSA LINOLA fürdőolaj, hidrofil krém és kenőcs TABLETTA ACIDI ASCORBICI LIPOBASE krém TABLETTA MAGNESII CITRICI, többféle Luffeel orrspray és szublingvális tabletta TALCID rágótabletta és szuszpenzió Lymphomyosot cseppek TALEUM orrspra MAALOX rágótabletta és szuszpenzió Tartephedreel cseppek MAGNEVITAL kapszula TISACID tabletta MAXI-KALZ pezsgőtabletta, többféle Tonsan akut cseppek és krónikus cseppek CARBO MEDICINALIS "CHEPHARIN" kapszula CEBION cseppek MEBUCAIN pasztilla, szopogató tabletta, száj- és torokspray, többféle Toxex cseppek Cefagil tabletta Meditonsin cseppek Traumeel cseppek, kenőcs és tabletta Cefamadar tabletta CETEBE retard kapszula CHINOFUNGIN spray Cocculine bukkális tabletta Mercurialis egyadagos szemcsepp Mercurius solubilis Phcp golyócskák MICROCIP 1% krém MOBILAT N gél és krém TRINELL filmtabletta UNGUENTUM ALUMINII ACETWTARTARICI UNGUENTUM ANTIPHLOGISTICUM pro infante UNGUENTUM GLYCERINI COLDREX porok és szopogató tabletták több ízben NEO CITRAN por felnőtteknek és gyermekeknek NEO-ANGIN cukormentes bukkális tabletta UNGUENTUM HYDROPHILICUM NONIONICUM, többféle NEOGRANORMON kenőcs UNGUENTUM HYDROSUM CONTRACTUBEX gél Coryzalia szublingvális bevont tabletta CREMOR REFRIGERANS DECU6AL krém NEOMAGNOL tabletta Nervoheel tabletta UNGUENTUM INFANTUM többfélé UNGUENTUM REFRIGERANS NICOFLEX kenőcs UNGUENTUM STEARINI NILACID tabletta UNGUENTUM ZINCI OXYPATI DEEP RELIEF gél Delufen orrspray NOVORIN orrcsepp VASELINUM ACIDI BORICI DIGIFUNGIN kenőcs és hintőpor NUROFEN végbélkúp és szájban oldodó tabletta {gyermekeknek), drazsé és lágy kapszula VENORUTON gél Vertigoheel cseppek és tabletta DOLGIT krém Viburcol végbélkúp DOXIPROCT OM kenőcs Oculoheel egyadagos szemcsepp VICETAMOL pezsgőpor Drosetux szirup OPTACID granulált porkeverék VITAMIN C filmtabletta Dulcamara S Phcp golyócskák Oscillococcínum pellet VITASCOR pezsgőtabletta DUPHALAC szirup OTRIVIN orrcsepp Vocara cseppek ELIXIRIUM THYMI COMPOSITUM OXOFERIN oldat Zeel kenőcs és tabletta Egy név alá vontuk azokat a gyógyszereket, amelyek a hivatalos listán különböző kiszerelésük miatt külön szerepelnek, összevontuk az azonos nevű, de a hivatalos listán többféle változatban (tabletta, kenőcs, krém stb.) külön-külön felsorolt gyógyszereket is a hivatalos lista megtekinthető az Országos Gyógyszerészeti Intézet honlapján: www.ogyi.hu