Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-24 / 20. szám

SZERDA, 2007. JANUÁR 24. • AKTUÁLIS* 5 Helyre kell állítani a sertéságazat versenyképességét - hangzott el teg­nap a Magyar Húsiparosok Szövetsége (MHSZ) által a régió sertéstar­tóinak rendezett konferencián Szegeden. Tavaly csökkent a sertéslét­szám és a feldolgozók száma, az ágazat a hazai és a nemzetközi pia­con is elveszítette versenyképességét - mondta Kovács László, a Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója. Nincs összhang az ágazatban: a 2006 december végi felmérések szerint mintegy négymillió sertést nevelnek Magyarországon, a vágókapacitás pedig megközelíti a hét­milliót. A hazai piac ellátásához szükséges mennyiségű élő állatot és húst tavaly importból kellett behozni. Az ágazatnak koncentrálnia kell az erőit, így a fajlagos költségcsökkentéssel, a megfelelő árszínvo­nallal helyre lehetne állítani a versenyképességet. Az elnök-vezér­igazgató elmondta: a Pick Szeged Zrt. jelenleg alapanyagigényének 70-75 százalékát saját érdekeltségeinél állítja elő, s ezt az arányt sze­retnék száz százalékra növelni. Serfőző Istvánék kevesebb távhődíjat fizetnek Nem az utcát fűtik A tavalyi év számított vizsga­esztendőnek a szegedi Építő ut­ca 7. szám alatt. Kiderült, jobb a komfortérzet a panelfelújítás után, és megdöbbentő a fűtés­díjak közötti különbség. A harmincöt esztendős bérház szépítése volt az egyik szempont, amikor a szegedi Építő utcai lakó­közösség eldöntötte három éve, hogy panelrekonstrukcióra pályá­zik. A fő ok azonban a takarékos­ság: Serfőző Istvánék havi átlag­ban 11 ezer forintot fizettek a táv­hőszolgáltatónak, „teljes gázzal" fűtöttek a két gyerekre a kettő plusz kettes lakásban, és így sem sikerült meleget tartani. Két éve nyertek pénzt a lakók, két lépcsőházban huszonnyolc család. Húszmillió forintot kap­tak az államtól és az önkormány­zattól. Nekik tízmillió forintjuk­MEGD0BBENT0 KÜLÖNBSÉG Serfőző István felírta, mennyi ener­giát fogyaszt a házuk a felújítás előtt és után. A különbség magáért be­szél - mutatta a számokat. Negyven százalékkal kevesebb hőmennyisé­get számláztak ki nekik tavasszal. Eva, a felesége megjegyezte, a szomszédoknak se kellett elszámo­láskor befizetni, hanem 80-100 ezer forintokat térített vissza nekik a hő­szolgáltaté. A távhődíj megemelt összege sem sokkal emelkedett, ők a kompenzáciéval együtt 12 ezret fi­zetnek havi átlagban. Ugyanilyen méretű „csomagolatlan" lakások új számlája 20-32 ezer forint A LAKÓTELEPEK FELE Tavaly minden eddiginél töb­ben, 189 szegedi társasházi közösség 7183 lakással pályá­zott 6,7 milliárd forint értékű korszerűsítésre, ezekkel együtt 13 ezer lakást, vagyis a lakóte­lepek csaknem felét újítják fel. ba kerül a nyílászárók cseréje, a homlokzati szigetelés és az új va­kolat. Serfözőék egy összegben fi­zették be az önrészt: 370 ezer fo­rintot. Azok a szomszédaik, akik részleteket törlesztenek, 8-11 éven keresztül havi 4,5-5 ezer fo­rint terhet vettek a nyakukba. 2005 végére kicserélték náluk a nyílászárókat, szigetelték, festet­ték a homlokzatot. - Azelőtt sütöttek a falak a hi­degtől, az ablakok körül süvített be a szél. Automatikusan szellőz­tek a helyiségek - magyarázta a családfő. - A felújítás óta az a leg­megdöbbentőbb, hogy bent marad a meleg. Pedig napközben, amikor nem vagyunk itthon, elzárjuk. Természetesen szellőztetünk, amikor elhasználódik a levegő. Az Építő utcaiak példája raga­dós volt, több ház is benevezett a azóta a felújításba. Egyik szom­szédjuk már eladta a lakását: több mint egymillióval többet adtak érte, mint a „csomagolás" nélküli szomszédos házakban. DOMBAI TÜNDE 26 ÁLTALÁNOS, 19 KÖZÉPISKOLA 11 Szegeden 26 általános iskolába 10 ezer 829 gyerek jár, számuk minden évben folyamatosan csökken. Középiskolában nappali tagozaton 12 ezer 687-en tanulnak a város 19 gimnáziumában, szakközép- és szakiskolájá­ban. Az állami normatíva csak a költségek 64 százalékát fedezi. A szegedi önkormányzat tavaly ötmilliárd forintot költött oktatásra, pontosan annyit, amennyi bevétele az iparűzési adóból származott. Folytatás az 1. oldalról A legolcsóbb iskolák közé a Béke utcái, a Madách, valamint a Ró­kusi Altalános Iskola tartozik, ezekben alig több mint 350 ezer forint az egy gyerekre jutó éves kiadás. Azt azonban Kardos Já­nos nem árulta el, melyik vezeti a sort. A legdrágább és a legol­csóbb szegedi általános iskola között költségben csaknem négyszeres a különbség. A kiadások nyolcvan százalé­kát a bérek teszik ki, a fűtés- és villanyszámla a bérköltséghez képest elenyésző. Az egy főre ju­tó költségeket a tanulók száma, a bérköltséget pedig az osztályok száma befolyásolja. Lapunk úgy tudja, „gazdaságilag ideális" helyzetben egy osztályba leg­alább harminc gyerek jár (termé­szetesen oktatási szempontból ez nem így van). Ha kisebb a lét­szám, akkor is ugyanannyi ta­nárra van szükség, mintha negy­venen ülnének a padban. Szeged középfokú tanintézmé­nyei között nincsenek akkora kü­lönbségek, mint az általános is­koláknál, a szorzó legfeljebb két­szeres. A legdrágább intézmény a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközép­iskola a dologi kiadások miatt, a legolcsóbbnak a Krúdy, a Tápai Antal és a Kossuth Zsuzsanna szakközép számít. A gimnáziu­mok a középmezőnyben foglal­nak helyet. Közülük például vi­szonylag drágának számít a Rad­nótiban folyó képzés - a magasan kvalifikált tanárgárda miatt. Az ő bérük megdobja a kiadásokat, szemben a szakközépiskolákkal, amelyekben például a gyakorlati oktatásban részt vevők besorolá­sa, kötelező óraszáma, előírt vég­zettsége alacsonyabb. FEKETE KLÁRA KÉT INGATLAN A költözéssel egy belvárosi és egy ugyancsak frekventált he­lyen fekvő terület szabadul fel. Információnk szerint a kö­zel kéthektáros József Attila sugárúti Ingatlanon hipermar­ket épül. Ezt Solymos László cáfolta. Azt mondta, az önkor­mányzat még nem döntött az ingatlanok sorsáról. Nincs összhang a sertéságazatban Négymilliót nevelnek, hétmilliót vágnak MUNKATÁRSUNKTÓL Serfözőék számára az a legmegdöbbentőbb, hogy bent marad a meleg Fotó: Frank Yvette Az egy tanulóra jutó költség az egyik iskolában 2,5-szerese is lehet a másiknak A különbség: hatszázezer Nagy a különbség a Rókus II. és a Madách között Fotók: Segesvári Csaba A két szegedi középiskola összevonásával tanári állások is megszűnnek Könnyűipari és egészségügyi együtt Közel ezer nappali tagozatos kö­zépiskolás tanul szeptembertől a jelenlegi Kodály téri, 650 férő­helyes általános iskolában. A zsúfoltság a szegedi egészség­ügyi és a könnyűipari szakkö­zépiskolák összevonása után jö­het létre. Az átszervezés peda­gógusállások megszűnésével jár. Nyáron összeköltözik a Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egész­ségügyi Szakközépiskola és Szak­képző Iskola, valamint a Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépis­kola. Közös otthonuk a jelenlegi Kodály Téri Általános Iskola lesz, ahol megszűnik az alapfokú oktatás. Mindkét intézményben már másodszor csomagolnak. A Tisza Lajos 1994-ben költözött a Kálvária sugárút végéről a József Attila sugárútra, míg a Kossuth Zsuzsa 1998-ban pakolt át a Kál­vária sugárút elejéről a Guten­berg utcába. A több mint ötven­éves iskolák most egybekelnek. Az igazgatók és az önkormány­zat illetékesei ma járják be az új otthont. Az egyik kérdés: hogyan fér el közel ezer nappali tagoza­tos diák délelőttönként a hat­százötven férőhelyes iskolában. Koczor Lajos annyit fűzött hoz­zá, hogy hét tanárral már megál­lapodott a nyugdijazásról. - Bennünket nagyon megdöb­bentett a polgármester úr beje­lentése, hiszen az iskola jó sta­tisztikai mutatókkal rendelke­zik, és tapasztalataink szerint szükség van a könnyűipari dol­gozókra a térségben. Ezt bizo­nyítja, hogy a nyitott kapu akció­inkon nagyon sokan vettek részt. Mondanom sem kell, a nevelő­testület rendkívül el van kesered­ve - magyarázta Koczor Lajos, a Tisza Lajos szakközépiskola igazgatója. CS. G. L. Mindkét intézményben van leve­lezős, illetve estis oktatás is. Solymos László alpolgármester elmondta: kiszámolták, ha a vég­zősök elhagyják az iskolát, a töb­bieknek lesz helyük. Az már biztos, hogy egy tantes­tület lesz, egyetlen igazgatóval, akinek személyéről a februári közgyűlés dönt. Az összevont is­kola Kossuth Zsuzsanna nevét viszi tovább - tudtuk meg az al­polgármestertől. Pedagógusoktól kell majd megválni, mert az át­szervezés és a tízszázalékos óra­szám-növekedés miatt leépítik a tantestületeket. A mai egyezte­tés után derül ki, hány tanár ma­rad állás nélkül. - A tantárgyfel­osztást már vizsgáljuk, ami alap­ján eldől, hány pedagógusra lesz szükség - mondta Horváth Atti­la, a Kossuth Zsuzsanna szakkö­zépiskola igazgatója. Kollégája, Fotó: Frank Yvette A babák is költöznek a demonstrációs teremből Az első hétre már minden időpont elkelt Tovább alhatnak a betegek HÍREK A HAZUGSÁG ÁRA KIADVÁNY A Fidesz-MPSZ országos kampányához csatlakozva a párt szegedi szervezete is eljuttatja a szegediek postaládájába A hazugság ára című kiadványt ­jelentette be Oláh János, a párt városi elnöke tegnap. A kiadvánnyal a megye országgyűlési képviselőit szembesítik választási kampány során tett ígéretekkel és a mostani tettekkel, egyebek mellett a gázáremelésről, az egészségügyről, a tandíjról. FOTÓKIÁLLÍTÁS Henning lános sepsiszentgyörgyi fotóművész EU 107 című kiállítását nyitják meg ma délután 5 órakor a szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Rendeződött a regionális alvásdiag­nosztikai centrum sorsa: a szegedi vá­rosi kórházban működik tovább. A négy megyét ellátó szakrendelés első hetére már minden időpont elkelt. MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi városi kórházba költözött át a napokban a korábban a Vasas Szent Pé­ter utcai rendelőintézetben működött dél-alföldi regionális alvásdiagnosztikai centrum. Nyáron még úgy tűnt, megszűnhet Szegeden ez a négy megyét ellátó speciá­lis egészségügyi tevékenység, mert eh­hez egy minisztériumi rendelet előírta az intenzív osztályos szakmai hátteret. Ez viszont a II. számú szakorvosi rende­lőben hiányzott. A feladatellátáshoz szükséges orvosi műszerek bérbeadójá­nak emellett 7,3 millió forinttal tarto­zott a rendelő, amit a szakrendelést be­fogadó, a szükséges előírásoknak megfe­lelő városi kórház nem tudott és nem is akart átvállalni. A bérbeadó céggel időközben sikerült megegyezni: elengedték a tartozást, a to­vábbiakban pedig ők üzemeltetik az al­vásdiagnosztikához szükséges orvosi berendezéseket - tudtuk meg Zsibrita Ágnestől, a 2-es rendelőintézet orvos­igazgatójától. Várszegi Mária, az alváscentrum szakvezető főorvosa elmondta: február első hetétől már teljes kapacitással dolgozik a centrum, addig előjegyzése­ket vesznek fel, illetve ellátják azokat a betegeket, akiknek nincs feltétlenül szükségük ágyra. Az első hétre már be­telt a naptáruk. Az ambuláns ellátás­ban továbbra is három ágyat finanszí­roz az OET) másik hármon pedig ön­költséges módon vizsgáltathatják ma­gukat a páciensek. \ Már érkezik a tejtámogatás MUNKATÁRSUNKTÓL A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hi­vatal megkezdte a múlt évi tej termelési támogatások kifizetését. Ezeket a 2006. március 31-én rendelkezésre álló tej­kvóták figyelembevételével állapította meg a hivatal. így csak azok a termelők kaphatnak támogatást, akiknek az adott időpontban volt tejkvótájuk és tejet is értékesítettek. A gazdálkodóknak 2006-ra kvóta-kilogrammonként 8,1 fo­rintos támogatás jár, az összeg a 2005-ben kifizetettnek majdnem a dup­lája. A múlt évi tejtermelési támogatás teljes kifizetése március 31 -ére várható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom