Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-14 / 292. szám

BELFOLD - KÜLFÖLD CSÜTÖRTÖK, 2006. DECEMBER 14. Orbán a „posztkommunista elit" felelősségre vonásáról „Örülniük kellett volna, hogy megúszták" A hatalomba visszatért posztkommunista elit nem kerülheti el a jogi felelősségre vonást, s ha sikeres a népszavazás, akkor „a koalíciónak megoldást kell találnia a bizalmi válságra - szakértői kormány vagy előrehozott választás formájában" - nyilatkozta Orbán Viktor a Heti Válasznak. BUDAPEST (MTJ) „Felelős parlamenti erőként az a feladatunk, hogy nyitva tartsuk az elégedetlenség alkotmányos kifejezésének formáit. Erről szólt az önkormányzati választás, és a népszavazást is azért kínáltuk fel az embereknek, hogy oly módon fejezzék ki véleményüket, amely nem szül erőszakot" - mondta, hozzátéve, hogy a „sikeres" nép­szavazástól kezdve „minden, az alkotmányosság határait átlépő eseményért kizárólag a kormány viseli a felelősséget". A Jobbik MSZMP- és KlSZ-veze­tők hatalomból való eltávolítására vonatkozó népszavazási kezdemé­nyezése kapcsán Orbán Viktor azt mondta, hogy egyetért a szándék­kal, a kérdésfeltevés alkotmányos­sága azonban kérdéses. A Fidesz elnöke szerint az utódpárti elit vezetői rossz kö­vetkeztetést vontak le a békés rendszerváltozásból. Tulajdon­képpen örülniük kellett volna, hogy elszámoltatás és börtönök nélkül megúszták a diktatúra fenntartásában, az ország tönk­retételében való közreműködést. Ehelyett kihasználhatták a társa­dalmi kapcsolataikban rejlő tő­kelehetőségeiket - például a ma­gánosítás vagy a külföldi beruhá­zások Magyarországra hozatala során. Programjuk a hatalom visszaszerzése, az egyeduralmi hálózatok politika-, gazdaság- és kultúrabeli újraszövése lett. Eh­hez joguk volt, de óriási kockáza­tot is vállaltak. Ha a kormányzá­suk a társadalomnak is sikert ho­zott volna, minimalizálhatták volna a kockázatot. „De itt állunk ismét nyakig el­adósodva, növekvő szegénység­gel; a közvagyon elherdálásával, sohasem látott mértékű korrup­cióval, és elzálogosított évekkel nézünk szembe. Ráadásul csalás, megtévesztés, erkölcsi káosz uralja az országot. A hatalomba visszatért posztkommunista elit ezúttal nem tudja elkerülni, hogy minden cselekedetéért ki­méressék rá a jog szerinti felelős­ség" - jelentette ki Orbán Viktor. SZIJJÁRTÓ PERT VESZTETT £ Személyiségi jogi pert vesztett Szijjártó Péter országgyűlési kép­viselő; a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete szerint a fideszes politikus két parlamenti felszólalásában is azt a hamis látszatot keltette, hogy Erdős Ákos, a Láng Kiadó és Holding Zrt., valamint az Állami Nyomda Nyrt. üzleti sikereit tisz­tességtelen úton, az üzletember Gyurcsány Ferenc miniszterelnök­kel való kapcsolatának köszönhe­tően érte el. A jogerős ítélet de­cember 5-én született. Jön a teljesítményértékelés Valamennyi, az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó szervezetet az FM irányítása alá kívánja helyezni a kormány - hangzott cl többek közt a kormányszóvivői tájékoztatón. BUDAPEST (MTI) A Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium irányítása alá kerül valamennyi élelmi­szer-biztonsággal foglalkozó in­tézmény. A kormányszóvivő szerdai budapesti tájékoztatása szerint, bár végső döntés jövő hé­ten születik erről, a fogyasztóvé­delmi és élelmiszer-biztonsági intézményrendszert úgy kívánja átalakítani a kormány, hogy minden ilyen intézmény egy ve­zetés alatt összpontosuljon. A kormány szerdai ülésén elfo­gadta a kulturális modernizáció fő irányairól szóló javaslatot - je­lentette be Hiller István kulturális és oktatási miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. A tárcavezető a mo­dernizáció fő irányaiként a kultu­rális vidékfejlesztést, a tehetség­gondozást, az országkép alakítá­sát, a kulturális finanszírozási rendszer átalakítását és az Európa kulturális fővárosa program meg­felelő végrehajtását említette. Új, egységes teljesítményérté­kelő rendszert vezet be a kabinet január l-jétől, valamint ugyan­ekkor kezdi meg működését a Kormányzati Személyügyi Szol­gáltató és Közigazgatási Központ - jelentette be szerdán Szetey Gábor. A személyügyi államtit­kár közlése szerint az új teljesít­ményértékelés január elsejétőla központi közigazgatás vezetői körét érinti, július 1 -jétől pedig a teljes állományra vonatkozik. Megbeszélés határon túli magyar vezetőkkel Tovább érvényes igazolványok Határon túli magyar vezetőkkel tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Budapesten. BUDAPEST (MTI) A Parlament Vadásztermében zárt ajtók mö­gött tartott találkozón részt vett Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnö­ke, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség ve­zetője, valamint Kasza József, a Vajdasági Ma­gyar Szövetség elnöke. Eljött a budapesti kon­zultációra fakab Sándor, a Horvátországi Ma­gyarok Demokratikus Közösségének és Juhász Sándor, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke, Hámos László, a New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapít­vány vezetője és Méray Tibor, a Franciaország­ban élő magyar író. Gyurcsány Ferenc első alkalommal talál­kozott a határon túli magyar közösségek ve­zetőivel a magyar-magyar kapcsolatok intéz­ményi kereteinek átalakítását követően. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára a találkozót megelőzően úgy BAJNAI: KET ES FELSZER TOBB A HATAR MENTI FEJLESZTESEKRE Hét év alatt magyar részről százmilliárd forintnyi uniós forrás áll majd rendelkezésre 2007-től a határ menti térségek fejlesztésére; a programok tervei azután kerülnek Brüsszelbe, hogy magyar kormány egyeztet a szomszédos országok vezetőivel - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kor­mánybiztos szerdán Budapesten. „Évente körülbelül kettő és félszer annyi pénz jut majd a határ két ol­dalán élők támogatására, mint eddig. Százmilliárd forint a magyarországi forrás és ezzel körülbelül megegyező nagyságrendű összeg az, ami a szomszédos országoknál is rendelkezésre áll ugyanilyen cél­ra" - hangsúlyozta Bajnai Gordon újságíróknak a határon túli magyar vezetőkkel tartott szerdai megbe­szélés közben. A forrásokat egyebek mellett az egészségügyi, oktatási együttműködésre, a kis- és kö­zépvállalkozások közötti kapcsolat erősítésére, valamint közös árvíz- és környezetvédelemre fordítják. nyilatkozott a távirati irodának, hogy a magyar miniszterelnök és a határon túli magyar veze­tők mostani politikai konzultációjának napi­rendjén a gazdasági-fejlesztéspolitikai kérdések mellett a magyarigazolványok ügye szerepel. Az elsőként - 2002 folyamán - kiadott ma­gyarigazolványokat a törvény értelmében öt év elteltével, azaz 2007-ben cserélni kellene. Gémesi Ferenc elmondta: elképzelhető, hogy olyan értelmű törvénymódosítást kezdemé­nyeznek, amely lehetővé teszi, hogy a Ma­gyarországon kedvezményeket, a határon túl pedig támogatásokat biztosító igazolványok érvényességét „automatikusan", tehát külö­nösebb igazgatási eljárás nélkül hosszabbít­sák majd meg. - Egyetértenek a kedvezménytörvény olyan módosításával a határon túli magyar közös­ségek vezetői, ami lehetővé teszi a magyar­igazolványok meghosszabbítását a kötelező csere helyett - jelentette ki Markó Béla és Bu­gár Béla a magyar miniszterelnökkel tartott szerdai találkozót követően. Markó Béla sze­rint a romániai magyarok szempontjából je­lentős előrelépés történt a magyar kormány álláspontjában azzal kapcsolatban, hogy mi­lyen mértékben nyitják meg a magyar mun­kaerőpiacot a romániai munkavállalók előtt. Sólyom László Cipruson Sólyom László és Havril András vezérkari főnök és egy magyar katona a ciprusi ütközőövezetben lévő nicosiai repülőtéren Fotó: MTI/Koszticsdk Szilárd Sólyom László köztársasági elnök szerint a Cip­ruson szolgáló magyar békefenntartók derekasan helyt állnak, csakúgy, mint a Sínai-félszigeten állomásozó magyarok, és ez - mint háromnapos látogatóútja végén az államfő elmondta - büsz­keséggel tölti cl. NICOSIA, ÁSZIENU (MTI) Az államfő szerdán Nicosiában találkozott Tászosz Papadopulosz ciprusi államfővel, akivel elsősorban az oktatási kapcsolatok fejlesztését szorgalmazta a tárgyalásokon. Mint mondta, a Magyarországon tanuló külföldi diákok 10 százaléka ciprusi, és Bu­dapest szeretné legalább ezt az arányt fönntartani. Sólyom László ezután ellátogatott az ENSZ-erők (UNFICYP) nicosiai főhadiszállására, ahol magya­rok is teljesítenek szolgálatot. Az UNFICYP vezérkari főnöke, Peter Fraser-Ho­pewell ezredes köszöntötte az elnököt, mivel mind Michael Moller, az ENSZ dán nemzetiségű külön­megbízottja, az UNFICYP vezetője, mind Rafael fo­sé Barni vezérőrnagy, főparancsnok távol van. A ve­zérkari főnök elmondta, hogy a parancsnokság na­gyon meg van elégedve a magyarokkal emberi és szakmai szempontból egyaránt. Sólyom László hoz­zátette, hogy Cipruson az ENSZ-katonák nagyon kulturált körülmények között vannak elhelyezve. ítélet a Globex­ügyben A Globex-ügy egyetlen vádlott­jának sem kell börtönbe vonul­nia a Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítélete sze­rint. BUDAPEST (MTI) Postáné Vellai Györgyike, első rendű vádlottat, a Globex egyko­ri vezérigazgatóját két év hat hó­nap, Vajda László másodrendű vádlottat, a cégcsoport egyik tu­lajdonosát pedig egy év nyolc hó­nap letöltendő börtönre ítélték, de mivel a büntetésbe az előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítják, ezért sem az első-, sem pedig a másodrendű vádlott­nak nem kell börtönbe vonulnia. A vád szerint értékpapírok ki­bocsátása, portfoliókezelés, illet­ve más ügyletek miatt 1996 és 1998 között sok száz kisbefekte­tőnek és több önkormányzatnak összesen több mint hatmilliárd forintos kárt okozó sikkasztást, hűtlen kezelést és tőkebefekteté­si csalást követtek el a vádlottak. Postáné Vellai Györgyit és Vaj­da Lászlót nemzetközi elfogató­parancs alapján Németország­ban fogták el 1999 januárjában, majd a magyar hatóságok 1999 áprilisában előzetes letartózta­tásba helyezték őket. Kiskunmajsán és Kecskeméten is bűzlenek a kamionszám szállított bálák Német szemetet hordtak Bács-Kiskunba Kecskeméten is találtak ötven bála Németországból illegálisan beszállított sze­metet, mely hasonló azokhoz a bálákhoz, melyeket Bács-Kiskun megye több településén fedeztek fel lakossági bejelentés alapján az elmúlt napokban. KECSKEMET (MTI) Térbe Zoltán, Kisktinmajsa polgármestere a szemetbálák mellett Fotó: MTI/Ujvári Sándor Lakossági bejelentés alapján a múlt hét vé­gén bukkantak Kiskunmajsán az egykori szovjet laktanya egyik hangárjában 144 bála, Németországból származó vegyes háztartási hulladékra, mely 8-10 kami­onnyi mennyiségnek felel meg, de újabb bejelentések hatására Kecskeméten, Jász­szentlászlón és további települések közelé­ben is felfedeztek hasonló tárolókat ­mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-fő­kapitányság szóvivője. Mihályné Bornemi­sza Eleonóra százados hozzátette: eddig egyetlen gyanúsítottja van az ügynek, egy kiskunmajsai férfi, aki a hangárt és egy kö­zeli tanyát is bérel egy magánszemélytől. Elmondta, hogy a nyomozás érdekében egyelőre csak azt tudja megerősíteni, hogy Kiskunmajsán 144 bála, Jászszentlászló mellett 40 bála, Marispusztán 83 bála, míg Kecskeméten 50 bála háztartási hulla­dékot találtak, hozzátette azonban, hogy már több helyen találtak illegális lerakót. Terhe Zoltán, Kiskunmajsa polgármes­tere érthetetlennek nevezte, hogy a hatá­ron hogyan juthatott át a hideg ellenére is bűzlő hulladékbálákat szállító kamion, melyben válogatás nélkül préseltek össze mindent. Lakossági bejelentésre sikerült a hét végén egy újabb osztrák kamion lera­kodását megakadályozni, amely a fuvarle­vél szerint Németországból műanyag- és gumiárut szállított. VEGKIARUSITAS! KÉZI CSOMÓZÁSÚ PERZSASZŐNYEGEK VÉGKIÁRUSÍTÁSA ; -50%-70% \ FORRÁS HOTEL SZEGED j l Nyitva: h.-«io.: 10-18-lg. Tel.: 20/385-3123 ' | VALUTAVÁLTÓ ^ Vételi Eladási euró 247,65 260,35 USA­dollár 186,43 195,99 angol font 367,43 386,27 cseh korona 8,65 9,57 horvát kuna 32,81 36,27 svájci frank 154,62 164,18 szlovák korona 6,93 7,65 td rras OTP Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRE! FERENC. V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HECEDÚS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SÜLI RÓBERT (sportl • Délvilág szerkesztóségvezetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA [Hódmezővásárhely) •Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, PF: 153. Telefon: 62/567-888. Titkátság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szcrkcsztoscgtudclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tét/fax 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213 198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. TW : 63/401 -024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel : 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Ttl : 62/567-835. Eax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62 567.102, fax 62/567-884.Tkricsztesj vezető KÓTI ZOLTÁN. Tériesztcs: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dtj egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarország), 1495 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó* ISSN 0133-02.5X IDélmagyanirszág), ISSN 1416-0099 (Délvilágl • A Délmagyarország Kiadó a Lapcorn Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom