Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-23 / 300. szám

Szombat, 2006. december 23, CSENDES ÉJ III. KIRÁLY LEVENTÉT A VIDÉKEN JÁTSZÓ SZÍNÉSZEK KÖZÜL ELSŐKÉNT VÁLASZTOTTÁK KOLLÉGÁI A NEMZET SZÍNÉSZÉVÉ Ha igazul csináljuk, az eget is lilára festem" Azt szokta mondani: elsősorban ember, csak másodsorban színész. Pedig Szeged szinészkirályát, Király Leventét szeptemberben vidéki kollégái kö­zül elsőként választották a Nemzet Színészévé. Hűséges típus, negyvenhét éve játszik a Tisza partján, ahonnan a legrangosabb pesti társulatok sem tudták soha elcsábítani. Azt is mondja, ha elment volna, nem kapott volna ennyi főszerepet, kitüntetést, szeretetet. - Miután szeptemberben megválasz­tottak a Nemzet Színészévé, meghív­tak a Szegedi Városi Televízióba be­szélgetésre. Sajnos rossz a térdem, ne­hezen járok, ezért ritkán sétálok az ut­cán. A tévéstúdió a közelben van, úgy gondoltam, nem ülök taxiba, átme­gyek gyalog. Döbbenetes élmény volt, hogy a néhány száz méter alatt renge­tegen megszólítottak. Voltak, akik az utca másik oldaláról kiáltottak át: „Gratulálunk! Ez fantasztikus!" - me­séli Király Levente, aki úgy tapasztalja, a szegedi közönség sajátjának érzi a nagy elismerést. - Ennek azért örülök, mert ha negyvenhét éven át nem itt lettem volna színész, valószínűleg so­hasem kaptam volna meg. Belesül­lyedtem volna a pesti forgatagba. Nem az a típus vagyok, aki kiharcolja, kikönyökli magának a szerepeket, a kitüntetéseket. A legnagyobb szegedi elismerést nemrégiben kaptam, ami­kor egy ismereüen néző elmesélte: a fia akkor sírta el magát először szín­házban, amikor gyerekkorában, még a nyolcvanas években a Hegedűs a háztetőnt nézte velem. Azután végig­járták az ország összes színházát, ahol akkoriban a musicalt játszották, és a fiúnak az én Tevjém tetszett a legjob­ban. Ennél csodálatosabb dicséretet nem kaphat színész. Tevje a szívem csücske, mert sohasem voltam hőstí­pus. Fiatalon sem, nem is akartam. Tevje esetében nem az volt a lényeg, hogy a gyönyörű dalokat zengő han­gon elénekeljem, inkább az, hogy a kisembert megmutassam. Azért is fantasztikus ez a musical, mert kide­rül belőle, hogy a kisembernek a csa­lád a legfontosabb. Csak legyen ott mögötte az ember! Király Levente életében is a család a legfontosabb. Azt mondja, nem tudja, hol lenne, ha nem ilyen felesége len­ne. - O egy csoda! Megért. Ha haza­megyek, egészen más légkör fogad, mint a színházban, ahol mindig tit­koltam a problémáimat. Ezért azt mondják rólam: kiegyensúlyozott, nyugodt ember vagyok. Ám ez csak a látszat. Mert minden feszültséget ha­zaviszek. Dühöngeni szoktam ma­gamban, ha például egy rendező azt mondja: „Levente majd úgyis meg­oldja." Ez nem így van, nekem is min­denért meg kell kínlódnom. Csodála­tos, ha a rendező tud segíteni. Király Levente akkor játszotta a legnagyobb kritikai és szakmai vissz­hangot keltő főszerepeit, amikor a kilencvenes évek második felében az azóta már ugyancsak Kossuth-díjas Zsótér Sándor volt a szegedi teátrum meghatározó rendezője. Willy Lo­man Az ügynök halálából, Falstaff és Galilei sok szegedi néző számára em­lékezetes alakításai. - Amikor Zsótér Sanyi idejött, többen azt kérdezték: „Mit kezdesz majd egy avantgárd rendezővel?" Azt mondtam: az is le­het, hogy valami újat hoz. És tényleg hozott. Rengeteget köszönhetek ne­ki. Eszelős tehetségnek tartom. Saj­nálom, hogy eddig még nem jött létre az a Lear király, amit szerettünk vol­na együtt megcsinálni. Zsótér Sa­nyival azért szerettem dolgozni, mert tudott bánni a lelkemmel. Számom­ra fontos, hogy szeressenek, bízza­nak bennem a rendezők. Zsótér avantgárd megoldásait is el tudtam fogadni. Ha indok van rá, igazul és őszintén csináljuk, akkor én az eget is lilára festem. Csak legyen ott mö­A legkedvesebb monológja „Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok sze­rep vár Életében, melynek hét felvonása A hét kor. Első a kisded, aki Dajkája karján öklendezik és sír. Aztán jön a pityergő, hajnalarcú, Táskás nebuló: csigamódra és Kelletlen mászik iskolába. Mint a Kemence, sóhajt a szerelmes, és Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről. Jön a párduc-szakállú katona: Cifra szitkok, kényes becsület és Robbanó düh: a buborék hirért Ágyúk torkába bú. És jön a bíró: Kappanon hízott, kerek potroh és Szigorú szem és jól ápolt szakáll: Bölcseket mond, lapos közhelyeket, S így játssza szerepét. A hatodik kor Papucsos és cingár figura lesz: Orrán ókula, az övében erszény, Aszott combjain tágan lötyög a Jól ápolt ficsur-nadrág; férfihangja Gyerekessé kezd visszavékonyodni, Sipol, fütyül. A végső jelenet, Mely e fura s gazdag mesét lezárja, Megint gyermekség, teljes feledés, Se fog, se szem, se íny - tönk­remenés!" (Shakespeare: Ahogy tetszik. II. fel­vonás 7. szín., Jacques monológja ­Szabó Lőrinc fordítása) Főiskolai osztálytársával, Pásztor Erzsivel a szegedi Kopogós römiben pályatársához, Haumann Péterhez. Színészként és koreográfusként is si­keres fia, Király Attila ugyanis tavaly Haumann színésznő lányát, Petrát vette feleségül. Haumannal énekelte Tevje dalát götte az ember! L'art pour l'art nem tudok játszani. Akkor hamisnak ér­zem magam. A színház fertőző betegség - A másik világban, a rendszerváltás előtt a színház fontos volt. Rengeteg nívós irodalmat ismertek meg általa az emberek, sok mindent csak ott le­hetett kimondani. Az iskolák, vállala­tok bérletes előadásokra jöttek. Meg­vannak még ennek ma is az utózön­géi. Akik akkor megszerették a színhá­zat, máig eljárnak. De nem tudom, mi lesz, ha ők is elmaradnak. A színház kezd elsilányulni. Attól félek, hogy a jövőben szinte kizárólag bulvárdara­bokat játszik majd. Ma is sok fiatal vá­lasztja ezt a pályát. A színház csoda, egy fertőző betegség. Aki egyszer bele­kóstol, mindenáron ezt szeretné csi­nálni. Megérzi milyen az, ha csak rá fi­gyelnek, és mindent elkövet, hogy a színpadra kerüljön. Gyakran megkér­nek, mondjak véleményt, de nem szí­vesen vállalom a felelősséget, hogy megítéljek valakit. Aki hozzám fordul, annak persze segítek. Kegyeden dolog megmondani, ha valaki nem erre a pályára való. Mégis muszáj. Bár lenne mit átadnom, mégsem akarok szí­nészpedagógiával foglalkozni. Ebben az elüzletiesedett világban, ahol sok százezer forintot kérnek a színész­tanodák a nö­vendékeiktől, nem szeretnék beállni a sorba. Értelem és érzelem Kevesen tud­ják: Király Leven­te nagyon szereti a muzsikát. Fia­tal színészként gyakran ott ült az operatagozat próbáin, premie­rein. - Még a fő­iskolán, Szinetár Miklós szerettet­te meg, aki zenés helyzetgyakorla­tokat csináltatott Tisza-part, rizling, Kosztolányi Kedvenc helye: a Tisza-part. Régen a Szabadság úszóház a régi jó baráttal, Wirth Istvánnal. Kedvenc étele: a bácskai aprópecsenye, ahogy a felesége csinálja. Kedvenc itala: a száraz fehérbor, különösen a pusztamérgesi rizling, amire ritkán bukkan manapság. Kedvenc könyve: a Nyugat kiadásában Kosztolányi Dezső Erős várunk, a nyelv című kötete, amelyből különösen a Pajzán szóképek című írást szereti. velünk. A muzsika rengeteg érzelmet kihozott belőlünk. Ráadásul az érzel­met össze kellett kapcsolnunk az érte­lemmel. A színjátszásban mindennek ez az alapja. Elindul valami a gondo­latból, és átmegy az ember szívén, a zsigerein. Ha egy színészember más­hogyan működik, akkor már nem is színész. A pusztán gondolati színját­szásban nem hiszek, mert a történé­sek belül esnek meg. Nem egyszerű a gondolat és a szív együttműködését összehozni. Annyiféle gátlást, aka­dályt le kell győzni. Tudom, hogy jó színész vagyok, de ez nem jelent meg­nyugvást. Örökké kételyeim vannak. Még ma is órákig tudok rágódni egy-egy mondaton. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a követke­ző szerepet is sikerül jól megoldanom. A nyolcvanas években játszottam a Kean, a színészt. Talán ez volt az a fő­szerep, ami a legtávolabb állt tőlem. Nagyon féltem, hogy elhiszik-e nekem a nézők. Azt remélem, én minden va­gyok, csak nagyképű nem, Kean pedig egy nagyképű zseni volt. Mint a mi La­tinovits Zoltánunk. Neki sem voltak gátlásai, tudta magáról, hogy zseni. / Kean az angol nyelvterület egyik leg­nagyobb színésze volt, a kapcsolatai­nak kezelése, a gondolkodásmódja, a munkamódszere mélységesen távol áll az én egyéniségemtől. Nagy harc volt így megcsinálni. Sándor Jancsi­nak köszönhetem, hogy sikerült. Hitt bennem. Kemény instrukciókat adott, segített a saját egyéniségemet legyőz­nöm. Egy gyilkost sokkal könnyebb el­játszani, mert nem vagyok az, nincs közöm hozzá. Keant, a színészt vi­szont úgy kellett eljátszanom, hogy mindvégig ember maradjon, igaza le­gyen, de benne legyen a zsenialitás di­lije is. Király Leventét családi kapcsolat fű­zi ugyancsak Kossuth-díjas budapesti udvarlóját, de most olyan párt válasz­tott, akit én is megszerettem, már a fi­amnak tekintem. Angol-francia sza­kos tanár, Erdélyből települt át, most intézzük az állampolgárságát. Pesten élnek. Eszter a pszichológia sajátos formáját választotta, azt vallja, hogy az ember életében semmi sincs vélet­lenül. A betegségek sem. Ezért vissza kell menni a gyermekkorba, ki kell be­szélni a problémákat. Hál' istennek sohasem akart színész lenni. Olyan érzékeny, olyan aurája van, hogy szin­te vibrál körülötte a levegő. A fejébe vette, hogy velem is beszélgetni sze­retne. Ezer bajom van, az öregség, a betegség - ő most ezeket a gyerekko­romból szeretné kigöngyölíteni. Az igazat megvallva, ebben én nem na­gyon hiszek. De lehet, hogy egyszer mégis ráadom a fejem. Megnyithatja az utat Kevés magyar pályatársának adatik meg a kiegyensúlyozott, biztonságos öregkor. Király Levente azt sem hall­gatja el, hogy nemcsak a nagy meg­tiszteltetés miatt örült a Nemzet Szí­nésze címnek. - Sok nagy színészünk méltatlan körülmények között él, mert a nyugdíjrendszer elbánt ve­lünk. Én például 32 ezer forinttal mentem nyugdíjba. Azt emelgették apró lépésekben, mint mindenkiét. A feleségemmel mindketten betegek vagyunk, a Nemzet Színésze címmel járó jelentős juttatás megoldja az életünket, és így talán a lányomat is el tudom indítani az életben. Kár, hogy csak tizenketten lehetünk a Nemzet Színészei. Én vagyok az első vidékről. Ez a döntés talán megnyitja az utat, és odafigyelnek majd arra, hogy nem csak Budapesten élnek jó színészek. HOLLÓSI ZSOLT Király Levente próba közben a kisszínház színpadán FOTÓ: SCHMIDT ANDREA - Mélységesen tisztelem Pétert, úgy érzem, ő is elismer engem. Őszintén gratulált, amikor a Nemzet Színészévé választottak. Nagyon tehetséges em­bernek tartom, miközben egészen más színész, mint én. Érdekes, hogy szinte ugyanazokat a szerepeket ját­szottuk párhuzamosan. Nemcsak Keant, hanem például Tevjét is. Ami­kor összeházasodtak a gyerekeink, olyan jó hangulat kerekedett, hogy együtt énekeltük a Hegedűs a házte­tőn slágereit. Nem is hittem volna, hogy Péter családtagként is ilyen cso­dálatos ember. Úgy tudja szeretni az unokánkat, hogy az hihetetlen. Előny­ben van, mert ő ott él a közelükben. A kis Rozi olyan, mint a fiam: állandó mozgáskényszere van. Szoktam is mondani a menyemnek: háromem­beres gyerekük van. Pillanatok alatt lefáraszt mindenkit, jön-megy, felfe­dezi a világot. Az idei lesz az első szentesténk, amit nem Szegeden töl­tünk, hanem mi megyünk hozzájuk. Karácsonykor viszont hazajön hoz­zánk a lányom a párjával. Eszter pszi­chológusdiplomát szerzett a szegedi egyetemen. Eddig utáltam minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom