Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-25 / 276. szám

SZOMBAT, 2006, NOVEMBER 25. •MEGYEI TÜKÖR" 7 A Neander-völgyi repeta Föl volt találva akkor már a tudományban is a Neander-völgyi ember, amikormi jártunk iskolába, és azóta egyfolytában hálni jár belém a rémület. Tudósaink többek között az agy térfogatát is méricskélik a törzsfejlődésen, az evolúción végig, ami az állatvilág legparányibb apróságától vezet a ma emberéig. Katasztrófák színesítik az ábrát az előembertől az ősemberig is, ki tudja, hány milliókban számolva az éveket, mégis eljutottunk oda, ahol ma tartunk. A nagy történelmi leütés azonban az, hogy a sokkal fejlettebb agyszerkezettel rendelkező Neander-völgyit egyszerűen fölfalta a primitívebb. Az ostobább. A nagyobb bunkó. Leütötte a legegyszerűbb bunkóval. Talán meg se sütötte, csak szétrágta. írmagja se maradt. Föl tudok sóhajtani éjszakai álmaimat ébrenléttel kombinálva. Uramisten, mi lett volna belőlünk, ha az a szál nem szakadt volna meg! Ha az tudta volna magába olvasztani asszimilálni - az alacsonyabb rendűt! Aztán annyit forgolódok ágyacskámban, amíg kiforogja magát a gondolat: ment azóta a világ elébb: Most nem ez történik ?Nemcsak nálunk, de az egész világban ? Kézen-közön terjedt ifjú koromban a teória, amely szerint Lenin mondta volna, azok kezébe kell adni a fegyvert, akik meg tudják fogni. Lenin mégiscsak tanult ember volt, mégse vette figyelembe, aki csak azért kapott fegyvert, mert meg tudta fogni, akkor se teszi le, amikor már letelt a történelmi szerepe. Életveszélyes kísérlet volt. A világ hatodát kergette bele a lemaradásba, sokmilliós emberáldozattal. A mai fiatalabb nemzedéknek ezzel nem mondok semmit, ó egészen mai példákat is nehezen emészt meg. Mondom tehát a tanár esetét. Valószínű, vétett ő is valamit, elsodort kocsijával egy kislánkát, és könnyű sérülést okozott neki, de akkora nem volt a vétke, hogy ott helyben agyon kellett volna verni érte. A csak azért se asszimilálódok veretes törvénye szerint. Máig nem tudom, beleépül-e majd legalább az olaszliszkai leányka agysejtjeibe az a tudat, hogy az emberi civilizáció fölsőbb szintje esett áldozatául a sokkal alacsonyabban kövesedő bunkóságnak. Neander-völgyi repeta ? Kicsiben ugyan, de ugyanaz. Ne menjünk még most se messzire, itt van a szemünk előtt ezer változatban. Ötvenhat legnemesebb emlékét tiporta bele a véres sárba akkoriban a hatalom, most, amikor végre ünnepelhettük volna tisztán és szabadon, egészen újsütetű bunkók öltötték magukra a lukas zászlót, meg az Árpád-sávosat, és bőszült bikaként mentek neki a rendőrkordonnak. Törtek és zúztak, ripityára vették a Szabadság tér 17.-et. A szabadság jegyében ? Hogy egy kicsit dőzsölhessenek a büféjükben ? Joggal vagy jogtalanul, de maguk mögött tudva az elégedetlenkedők támogatását 7 Vagy csak pártszimpátiáját ? Neander-völgyi örök példa, az örök bunkóság diadala, meddig élsz még: H.D. Elhunyt volt kollégánk, Matkó István MUNKATÁRSUNKTÓL Hosszan tartó küzdelem után 65 éves korában elhunyt Matkó István újságíró, a magyar kommunikációs szakma egyik meghatározó alakja, az MUH Communications alapítója és igazgatója. Matkó István 1967 és 1972 között a Délmagyarország újságírójaként, 1972—1988-ig a Magyar Hírlap gazdasági rovatvezetőjeként dolgozott. 1980-tól négy évig televíziós kommentátor, majd 1988-tól 1990-ig a Minisztertanács főtanácsosa volt. Matkó István alapította a 2V című menedzserlapot, és ő volt a Privát Profit egyik alapítója is. 1990-1991 a Burson-Marsteller Hungary vezérigazgatója. Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadójaként tevékenykedett 1994 és 1995 között. Matkó István számos könyv szerzője és kiadója is volt, így 1990-ben jelent meg A gulyáskommunizmus vége című munkája. Újrateremtik a szikes tavat a fekete állatok Negyvenegy bivaly mörcög Pusztaszer mellett A bivalyt egykor gyakran tartották errefelé. Most újrahonosították Fotó: Frank Yvette Negyvenegy bivaly mörcög Pusztaszer mellett, karámban. Csak ilyenkor kerülnek fotózható távolságba - azaz közelségbe mert egyébként, tavasztól késő őszig egész évben kinn vannak a mocsárban. Legelik a sást, a nádat, dagonyáznak. És közben egyáltalán nincs tudomásuk arról, hogy nélkülözhetetlen természetvédelmi tevékenységet végeznek: visszaállítják egy elnádasodott, elgyékényesedett, egykori szikes tó eredeti állapotát. A több mint harminchektáros terület, a Pusztaszer környéki Vesszős-szék valaha igazi szikes tó volt. Partján söpörni lehetett a sziksót, ritkánál ritkább sziki madaraknak adott otthont. Egészen addig, amíg a hatvanas években a helyi szövetkezet létre nem hozott egy kacsatelepet a partján. Kilegeltetik a sást A rengeteg kacsa még több hígtrágyája miatt a tavat ellepte a növényzet, a nád, a gyékény, a széki sás, zsióka. A sziki madarak eltűntek, lassan alig-alig maradt mit védeni. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága tehát elhatározta a terület eredeti állapotának viszszaállítását. Erre csak egyetlen mód adódik: bivalyokkal kilegeltetni-kidagonyáztatni a tómederből a növényzetet. - Harmadéves növendékek. Tavasszal betöltik harmadik évüket, és ivaréretté válnak; szaporításuk is megkezdődhet - mutatja be a negyvenegy tagú bivalygulyát Tajti László, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság pusztaszeri tájvédelmi körzetének természetvédelmi őrszolgálat-vezetője. A rendkívül szelíd állatok odajönnek a karám kerítéséhez, hatalmas szemekkel néznek, csak néznek, s tartják fejüket, hogy vakargassuk bozontos üstöküket. Mintegy háromszáz kilósak. - De ennek duplájára nőnek, sőt akár az egy tonnát is elérhetik - halljuk Nagy Tamás természetvédelmi őrtől. Újrahonosítják a bivalyt Kovács lános gulyás pedig - nemcsak a bivalyokat, hanem a mellettük lévő, másik karámban kérődző, közel négyszáz, szintén növendék szürkemarhát is gondozza - elmondja: ő még emlékszik azokra az időkre a negyvenes évekből, amikor a bivaly gyakran tartott haszonállat volt ezen a tájon. „Szekerezték", azaz szekér elé fogták őket, igásállatként. Egyetlen gond volt velük: nyáron, hőségben, ha vizet pillantottak meg a közelben, ha törik, ha szakad alapon belevitték a szekeret a vízbe, és ott hevertek szekerestül órákig téphette haját a tulajdonos. Igaz, amikor elegük lett a dagonyázásból, ugyanúgy ki is vitték a szekeret a vízből, és lehetett szállítani a rakományt tovább. Ebből is látszik: a bivaly nem a mai, rohanós idők terméke. Valóságos „maradványfaj", azokból a korokból, amikor még nem számított, egy nappal előbb ér-e oda valahová az ember, vagy kettővel később... - Az utolsó pusztaszeri bivalyokat 1960-ban adták el. Azzal, hogy idehoztuk a negyvenegy fős gulyát Apajpusztáról, újrahonosítottuk a régi háziállatfajt - mondja Tajti A SZÜRKEMARHAK SZEREPE És mi a csaknem négyszáz szürkemarha szerepe? Ahogyan a bivalyok a tavat - ők a környékbeli, kétezer hektáros szikes pusztát tartják karban, megakadályozva az elcserjésedést, elbokrosodást. Legeltetés híján néhány éven belül elborítanák a tájidegen özönnövények - így az ezüstfa és társai - a területet. László, miközben a terepjáró óvatosan halad velünk a két tóegység közötti, keskeny-magas földúton. Visszatérnek a madarak Egyik oldalon még nádas, sásos dzsungel, a másik oldalt már növénymentes a tómeder részben, s tele van bivalynyommal. Ha épp nem esős lenne az idő, látni lehetne azt is: a növényzetnélkülivé vált területen ismét ott a szik. Hogy miért ilyen fontos újra létrehozni a szikes tavakat? Mert már alig van belőlük Alföld-szerte, az egykori sok ezerből csak néhány létezik. - A szikes tavak, puszták az Alföld legértékesebb természetvédelmi területei - halljuk az őrszolgálat-vezetőtől. A Veszszős-széki szikes tó rehabilitációjának sikerességét az is jelzi, hogy máris visszatértek költeni a területre olyan, ritkaságszámba menő, sziki madarak, mint a gólyatöcs, a piros lábú cankó. S ilyenkor, ősszel, vonuláskor látni lehet a korábban szintén eltűnt havasi partfutót is. FARKAS CSABA Tetszhalott űrutasok és más szenzációk Mindent meg lehet írni, a kérdés csak az, hogy miképp. Puskás László, az SZBK tudományos főmunkatársa mindenki számára érthető, figyelcmfölkeltő - az angolszász ismeretterjesztő irodalomból honosított - stílusban olyan eredményekre is fölhívja a figyelmet most megjelent könyvében, melyekkel a hivatalos tudomány is még csak most ismerkedik. Olvasmányos, könnyed, a hatásos elemeket kiemelő írásmóddal minden megírható, a köztudatba beemelhető még az is, ami rendkívül szakmai. Sőt, ami egyelőre mintegy „szakmán túli". Az ilyen témákkal kapcsolatban a szerző könnyen megkaphatja a tudománytalanságvádját, de ez Puskás Lászlóval kapcsolatban föl sem merülhet. A Japántól és Ausztráliától az Egyesült Államokig ismert kutató ugyanis nem laikus, hanem az MTA Szegedi Biológiai Központ tudományos főmunkatársa, a funkcionális genomikai laboratórium csoportvezetője, aki a közelmúltban védte meg akadémiai doktori értekezését. Hogyan keletkezett a Nanobionták című könyv? Az előzmény: az 1990-es években finn, majd ausztrál kutatók nanométeres nagyságrendű - a mikrométeres méretű, „hagyományos" baktériumoknál akár százszor is kisebb - baktériumokat találtak. Puskás László Japánban járva találkozott a finn kutatókkal, akik fölhívták figyelmét: e szervezetek melyek meszes vázat választanak ki maguk körül - a vesekőképződésben fontos szerepet játszhatnak. A szegedi kutató ekkor határozta el: amikor hazatér Japánból, ő is elkezd foglalkozni ezzel a területtel. Sikerült is csoportjával emberi érmintákból kitenyésztenie ezeket a szervezeteket - melyek egyébként, véleménye szerint, nem is baktériumok, hanem azoknál sokkalta egyszerűbb, az élő és az élettelen határán lévő részecskék; az általa alkotott szóval: nanobionták. Azt is kimutatták, hogy nanobionták sokkal nagyobb mennyiségben vannak jelen az elmeszesedett érben, mint egészségesben. Amikor Puskás László tudományos fórumokon közzé akarta tenni ezeket az eredményeket, tapasztalta: annyira újak, hogy óriási velük szemben az ellenállás. - Egyes tudományos eredmények, vagy eredményt hozható folyamatok egyszerűen nem juthatnak be a köztudatba, legalábbis nem egykönnyen, mert a hivatalos tudományosság sokáig hallani sem akar róluk - mondja. Ilyen témákat gyűjtött össze könyvében, amely a napokban került ki a nyomdából, és a karácsonyi könyvpiac szenzációjának ígérkezik. A kötet egyik vezető témája épp az érelmeszesedéssel kapcsolatos újdonság - a címlap elmeszesedett, emberi eret ábrázol, benne a nanobiontákkal; szót ejt a könyv arról is: olyan betegségeket is fertőzések okozhatnak, mint például a rák, vagy egyes pszichiátriai megbetegedések. Hogy az ezzel kapcsolatos legújabb eredményeket legtöbbször még mindig csak föltételezések szintjén kezeli a tudomány, a gyakorlati orvoslás gátja is lehet - hívja föl a figyelmet a kutató. A nanobionták - melyek a világegyetemben sok helyen előfordulhatnak egyébként már régebb óta létezhetnek, mint maga a Föld. Ha ez így van, a Földre is máshonnan kerültek - mintegy ufóként más bolygókról, meteoritokba zártan -, de nemcsak ők, hanem a náluk jóval bonyolultabb baktériumok is. E nézet szintén már régóta ismert, de még mindig nem fogadták el hivatalosan. Holott kísérletek yilágosan bizonyítják: a baktériumok, átmenetileg élettelenné válva átvészelhetik az űrutazást. Alkalmas helyre kerülve új életre kelnek, benépesítik a bolygót, s egyre magasabb rendű élőlények alakulhatnak ki belőlük. F. CS. A Nanobionták című könyv szerzője, Puskás László nemcsak műveli, hanem népszerűsíti is a tudományt Fotó: Schmidt Andrea