Délmagyarország, 2006. augusztus (96. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-10 / 186. szám

8 • MEGYEI TÜKÖRCSÜTÖRTÖK, 2006. AUGUSZTUS 10. Nem csak a cigányok orvosa dr. Szirtesi Zoltán „Aroma azt jelenti: ember" A doktor úr, dr. Szirtesi Zoltán a cigányok testi és lelki bajai orvoslásában is segít - például Tóninak, Kolompár Antalnak is Fotó: Karnok Csaba Harminchat éve ugyanabban a kiskundorozsmai rendelőben gyógyítja betegeit köztük sok cigányt is-dr. Szirtesi Zoltán. A roma származását vállaló orvos nemcsak betegei testét gyógyítja, hanem a lelki sebekre, a nehéz sors okozta bajokra is írt keres. Orvosi és eigánypolitikusi munkájáért legutóbb a Kiskundorozsmáért Emlékéremben részesült. - Ideggyógyászként dolgoztam a vásárhelyi kórházban, amikor - a szegedi kórház „idegpavilonja" elkészültéig, ideiglenesen - elvállaltam az akkor még önálló Kiskundorozsma egyik körzeti orvosi állását - idézi fel, hogyan került a Szegedhez közeli településre dr. Szirtesi Zoltán. - Ahogy megismertem a körzetem betegeit, és az itteni cigányokat is, úgy éreztem, maradnom kell: a sokféle baj gyógyítása a hivatásom. Védd az egészséged! - szólított föl Szirtesi doktor első, két nyelven (vagyis magyarul és cigányul) megjelent könyvében. Azóta többször is tollat fogott: például a szociális munkásoknak is hasznos tanulmányt írt tapasztalatairól, a cigányság leggyakoribb betegségeiről. Most készült el a szegény emberek számára írt, egészségügyi és életvezetési tanácsokat csokorba gyújtó könyvecskéje, mely kiadóra vár. - Aggódom. A gazdasági és a politikai helyzet romlásával egyre rosszabbodik a cigányok helyzete - mondja. - A 60-as években munkához, lakáshoz juthattak a cigányok is. TÓNI Rokkant, pedig középkorúnak számít, hiszen 1965-ben született Tóni. Hosszú lenne elsorolni, mi mindene fáj. Mutatja a fülét és a szemét, orvoshoz jár a tüdejével, a gyomrával. „Dr. Szirtesi főorvos úr tudja, mi a bajom, a születésem óta hozzá járok, neki köszönhetem, hogy élek" - mondja hálásan. Aztán a vizsgálat alatt szó esik erről meg arról, s nyilvánvalóvá lesz a kívülálló számára is: Tóni legnagyobb baja, hogy nem tanulhatott. Orvosa szerint ugyanis, ha „jobb helyre születik", akkor adottságai alapján akár tanár vagy éppen orvoskolléga válhatott volna Kolompár Antalból. Most viszont - főleg, hogy a lakhatási jog Magyarország Alkotmányában nem szerepel az emberi jogok között - csúszik lefelé a cigányság: újra kialakulnak a cigánytelepek, megjelent a szegények betegsége, a TBC is. Se asszimilálni, se integrálni! Ez Szirtesi doktor véleménye, aki szerint népe számára akkor jön el a Kánaán, ha azonos lehetőségeket kapnak az emberek. - Ha a külső jegyek alapján amúgy is látszik, melyik néphez tartozom, akkor már büszkén vállalom: cigány vagyok - válaszol arra a kérdésre, sok roma értelmiségivel szemben ő miért törődik azokkal, akik közül kiemelkedett. - Megköszönöm a jó Istennek, örülök, hogy cigány vagyok! Mert például nálunk még létezik az összetartás, a család védelme, amit a fehér emberek már nem ismernek. A cigányok nem hagyják magukra a hajlék nélkül maradókat, az időseket: mindegy, hogy egy kis krumpli vagy kenyérhéj, de megosztják egymással. Jó érzés egy ilyen közösség tagjának lenni. Ez az az összetartás, amire a felesége is ráérzett, aki mondja is: „Magyarnak születtem, de cigány lettem - lelkileg". Szirtesiné Zsuzsika vagy a jogvédőnek számító lányuk, dr. Szirtesi Zsuzsanna részt vesz a szerintük 4-5 ezer szegedi cigány ügyes-bajos dolgainak intézésében. De a cigányok közötti szolidaritás nem jelent azonosulást. A cigányságon belüli törzsi rétegződés megkövesedése e nép átka - véli Szirtesi doktor. A népén belüli munkamegosztás megértéséhez az indiai kasztrendszert hozza példának. O maga a kárpáti, vagyis a legrégebben magyarlakta területeken élő cigányokhoz tartozónak vallja magát. A cigányok rétegződését szerinte tudomásul kell venni. E hagyományoknak egyáltalán nem felel meg a kisebbségi önkormányzati rendszer, melyet a kiközösítés egy új fajtájának lát dr. Szirtesi Zoltán. A rendszerváltásig az országos cigánytanács elnöki feladatait is ellátó doktor elmagyarázza, hogy a „rom som" anynyit tesz: „cigány vagyok", tehát a kifejezésből származó roma szó jelentése: ember. ú.l Kalózmosoly Hosszú nyársat forgatott az orrom előtt, majd harsány kacajjal ajándékozott meg a kalóz, aki Dalmácia tengerpartján éppen egy hajóétterem teraszos konyháján füstölődött. Igencsak az éjszaka közepébe szédült már akkor a horvátországi világ, kalóz uram is legalább hat-hét órája gyártotta a flekkeneket, sült halakat, ám arcáról egy röpke másodpercre sem akart lehervadni a mosoly. Pedig, ha belegondolok, az 6 munkájánál testet pusztítóbb gályázást elképzelni sem könnyű. A parton turisták ezrei vánszorogtak, lábukon a lustaság bilincse. Ö viszont (ki őszi, téli, tavaszi napokon talán tanár, mérnök, vagy éppen Zágráb környékén túrja a földet) arra vállalkozott, hogy a főszezonban elvállalja az igásló szerepét, kalózkosztümben. • És mégis: ezen a férfin látszott, boldogan végzi a melóját, élvezi annak minden percét. Eszébe sem jut (vagy, ha igen, csak vendégmentes időkben), hogy akár a szomszédban horgonyzó jacht tulajdonosa is lehetne, netán egy lottó főnyeremény boldog gazdája. Inkább vígan adomázott a betérőkkel, ha kellett három nyelvet is kipróbált, csak szót értsen a vendégekkel, s vidáman pózolt, amikor valaki fényképezőgéppel támadt rá. Én meg csak szomorkodtam, mert eszembe jutott, milyen kép fogad, ha magyar üdülőhelyen kell szembesülnöm vendéglátósokkal. Megfáradt, rezzenéstelen arc bámul ki rám a balatoni halsütőből, lángosbódéból, a fagylaltos kislányok nagy többsége meg úgy érzi: nincs is annál nagyobb igazságtalanság az életben, mint őt efféle munkára kényszeríteni. Ha pedig elcsenek egy-egy szót beszélgetésükből, rögvest megtudom, kevés a fizetés, nagy a hajtás, a vevők meg kifejezetten utálatosak. Elnézést kérek mindazoktól, akik nem ehhe a kategóriába tartozóknak mondhatják magukat. Merthogy nincsenek kevesen. De a világfájdalmas arc - legalább magunknak valljuk be - mégiscsak nagy divat még a magyar határon belül. Hogy aztán ez mennyit nyom a latba, amikor magyarok százezrei döntenek úgy, inkább az Adrián, mint a Balatonon költik el a nyári szabadságra szánt forintjaikat, statisztikus ki nem nyomozza. Talán éppen azért nem, mert ő is Dalmáciában nyaralva élvezi az életet. És az a legnagyobb gondja, hogyan vakuzzon bele fotómasinájával a mosolygó kalóz képébe. BÁTYI ZOLTÁN Szabó Magdi 60 éves A Szegedi Egyetem felelős szerkesztőjeként, aztán a Délmagyarország újságírójaként, olvasószerkesztőjeként, főmunka társakén t szoktatta magához olvasóit, akik közül sokan ma, Szabó Magdi hatvanadik születésnapján is keresik, mert szeretik a „szabómagdis" írásokat. A betegséggel harcolva, nyugdíjason is jótékonykodik, miután hosszú éveken át szíve, motorja volt a Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportjának - Szabó Magdi, aki ír, és ír, és ír. A népszokások és hiedelmek, a népi táplálkozás, a kertészkedés hagyományának közvetítésével valójában tanít magyar-történelem szakos középiskolai tanári, szociológusés újságíró diplomával. De szerkeszt is Szabó Magdi - legutóbb a Bálint Sándornak emléket állító kötetet. Munkáját városi és szakmai kitüntetések sora kíséri. Boldog születésnapot, Szabó Magdi! Szalma- és istállóillatban telik a nyár Kicsi huszárok a szőregi lovasiskola-táborban Nyáron az állatokat szerető gyermekek számára ideális táborhely lehet egy lovasiskola. Szőregen, Rárdoséknál hetente indulnak táborok, melyekben a lurkók kedvükre lovagolhatnak, ismerkedhetnek az állatokkal. - Ki megy a Virtuszra? - hangzik a kérdés, és rögtön gyerekkezek lendülnek a magasba. Mellette még Simi és Göbe is kínálja a hátát a gyerekeknek, sót az utóbbi 3 hónapos kiscsikója is lelkesen köröz velük. Az ifjak zsibongnak, hátrafelé ugyan még nem tudnak nyilazni, mint honfoglaló őseink, de a karkörzés már remekül megy. Egyenes háttal, peckesen ülnek a színes nyergekben. Tényleg lovas nemzet a mienk. Szőreg mellett, a Bárdos Lovasiskolában ötnapos turnusokban 8 gyerek táborozik. Reggel 8-tól 4-ig vannak itt, de olykor 7-ig is maradnak. Nem bírnak betelni a hellyel. - Öt éve rendezzük meg ezt a tábort. Az iskolát 1996-ban hoztuk létre, a férjemmel azóta ennek élünk - meséli Bárdosné Rózsa Hédi tulajdonos. A Némó Úszósuliból is naponta jönnek gyerekek, hogy egy órát lovagoljanak. Szűcs Márton például egész héten jár ide. A hét és fél éves, örökmozgó „kicsi huszár" annyit árul el magáról, szereti a lovakat, de nem lesz sem biológus, sem lovász. Pedig alkalma lenne kitanulni:a mesterséget, a lovaglás mellett a lurkók tisztítják és nyergelik kedvenceiket, az almot is rendben tartják. Marci kivétel. - Én nem takarítok, inkább irányítom a lányokat - jelenti ki, s a szeme alatti monokli is arra enged következtetni, egyenes ági leszármazottja lehet a nagy magyar betyároknak. Csakúgy, mint Tamás, aki egy nálánál kétszerte nagyobb ostorral hadonászik éppen. - Csókolóznak a lovak - mutatja Anna a barátnőinek, és közeledik az összehajló állatok felé. - Nem rúg meg? - aggodalmaskodik egyikük. - Majd kiderül - hangzik a válasz. De nem lehet baj, a gyerekekre ugyanis rutinos lovaglók felügyelnek, például a gazda lánya, Adrienn, aki versenyszerűen lovagol, és számos szép eredményt ért már el. Délidőben a gyerekek ebédelni mennek a közeli étterembe, az állatok pedig a hűs istállóban abrakolnak. Miután véget ért a lovaglás, a gyerekek minden lovat alaposan lecsutakolnak. Ilyenkor pedig egymás lefröcskölésére is remek alkalom nyílik. Öt esztendeje lovagol Káity Anna, nem volt hatéves, mikor először nyeregbe pattant. A hatalmas állatok mellett liliputi méretűnek tűnik, mégsem fél a lovaktól. - Nagyon okosak, csak meg kell őket ismerni - mondja. S persze nem árt egy kis kényeztetés sem: almát, kockacukrot, répát hoz nekik. Már szalad is hozzájuk, mezítlábasán, napbarnítottan. A friss szalma, az istálló illata tölt be mindent. A szülők nyugodt szívvel hozhatják ide nyáron gyermekeiket, egész nap lekötik őket, friss levegőn vannak, mozognak, estére pedig garantáltan hullafáradtak. T.G. Mondja csak valaki, hogy nem lovas nemzet a mienk Fotó: Schmidt Andrea