Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
20 • SPORT" CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚLIUS 13. REFLEKTOR ALÁÍRÁSOK SCHMITT ELLEN A tagság és az elnökségi tagok csaknem kétharmada támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, Schmitt Pálnak a leváltására indított kezdeményezést. A165 NOB-tag közül eddig 102-en írták alá az indítványt, a 18 elnökségi tag közül pedig tízen. Az indok: a MOB elnöke és főtitkára nem lehetne országos párt elnöke, alenöke, vagy fótitkára. Ezt a NOB és a MOB alapszabálya is tiltja, Schmitt viszont a Fidesz alelnöke, és töbh kritizálható megnyilvánulása volt. MARIKA-KUPA lúlius 15-én (szombat) rendezi meg az IKV-Alsőváros SE a szegcdi Szabadság téri pályán a hagyományos, évtizedes múltra visszatekintő Marika-kupa labdarúgótornát. A részletes program, 9 óra: Baktó-Épker-IK-Alsóváros, 11 óra: Önkormányzat-IKV öregfiúk, 15 óra a vesztesek a 3. helyért, 17 óra: döntő. VOLÁNOS FOCITÁBOR Augusztus 25-éig heti turnusváltásokban (minimum 11 fő esetén) a szegedi Kisstadionban tart nyári focitábort a Tisza Volán SC labdanígó-szakosztálya. A gyerekeknek minden hétfő reggel a helyszínen kell jelentkezni az adott hét péntek délutánig tartó táborba. A program szabad játékkal kezdődik, 9 órától 11 -ig labdás foglalkozásokat tartanak az edzők. Az ebéd előtt szabad játék szerepel a műsorban, utána pedig 13-14.30 között a sportuszodában töltik az időt a gyerekek. A napot 14.30 és 16 óra között labdás foglalkozások zárják. A sporttábor további részleteiről és az aktuálisan következő hétről a tábort tartó edzőknél lehet érdeklődni, tájékozódni: dr. Tóth lános (30/3365-044), Kispál Csaba (30/3365-042), Molnár Tibomé (30/2603-857, 70/3751-014), Lednitzky András 120/4545-518), Bóka Ferene (70/3607-804), HalkóPál (30/2428-707). FOCITORNA DOMASZÉKEN lúlius 22-én rendezik meg Domaszéken, a helyi sportcsarnokban a 13. Sörfesztivál-kupa nemzetközi kispályás labdarúgótornát. Érdeklődni és jelentkezni a főszervezőnél, Rácz Lászlónál lehet a következő mobiltelefonszámokon: 06-70/331-6464, 06-30/9123-200. LOVASEREDMÉNYEK Újszentiván adott otthont a Gyermek és Póni lovasok Országos Szövetségének gyermek ügyességi díjlovagló és díjugrató országos minősítő versenyszámainak. A vásárhelyi Aranyágj Ménes sportolóinak az eredményei, kezdő ügyességi versenyszám (6-10 éves korosztály): 3. Török Melinda Frisco Lady nevű lován, 4. Zsoldos Petra Muki n. l.; díjlovaglás, előkészítőn, feladat. 1. Juhász Györgyi Jómadár n. L; előkészítő II. feladat (10-14 éves korosztály): 1. Török Sándor Aranyágj Fárosz n. 1., 2. Török Gabriella Frisco Lady n. 1., 3. Iliin Zsófia Muki n. 1., 4. Szabó Gergely Módi n. l.; előkészítő II. feladat (15-18 éves korosztály): 1. Gaizer Tünde Jómadár n. I., 2. Bodré Edina Anda n. 1., 3. Ószi Aranka Masni n. 1.; díjugrató válogató: 1. Török Sándor Aranyági Fárosz n. 1., 3. Ószi Aranka Masni n. 1., 4. Szabó Gergely Módi n. 1., 5. Iliin Zsófia Muki n. 1. HORGÁSZVERSENY Péntek 18 órától szombat 18 óráig az algyői Kormorán HE rendezésében a Démász horgászegyesülete 24 órás versenyt bonyolít le a l-es számú vízterületen. Az egyesület ezúton is kéri tagjait, hogy a Il-es számú vízterületen horgásszanak. Laluska Balázs családjával Szegeden tölti a szabadságát A nagy Lala és a kis Lala Laluska Balázs a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának saját nevelésű játékosa. Az átlövő tavaly külföldre, Spanyolországba igazolt. A mindenki által csak Lalának szólított sportoló a közelmúltban apuka lett. Nos, ő is az az ember, akit nem lehet nem észrevenni. Főleg most. Egy hórihorgas fiatalember kezében egy apró csöppség, egy kisfiú, aki éppen cumizik. Mellette pedig egy boldog édesanya. Laluska Balázsnak és az újságíró Bagaméry László gyermekének, Nórának a közelmúltban született meg Bence nevű kisfiúk. Természetesen nem is kezdhettük másról a beszélgetést, mint az új jövevény érkezéséről. Bence az új jövevény - Bence Spanyolországban, Leónban látta meg a napvilágot. Nagyot változott az életünk. Szerencsére nagyon jó gyerek, az egész család imádja. A terhesség ideje alatt eldöntöttük a párommal, hogy Leónban szüli meg a gyereket. Főként azért hoztuk ezt a döntést, mert kiváló körülmények között szülhetett a párom, Nóra. Mintha szállodában lakott volna, olyan kiszolgálást kapott. És akkor kézilabda! Laluska Balázs a Pick Szeged együttesének saját nevelésű játékosa. Csak a Tisza-parti együttesben játszott egészen 2005 nyaráig. Az elmúlt szezon után döntött úgy, hogy Spanyolországban, a León gárdájában folytatja a pályafutását. Hét év Szegeden - Hét évet húztam le a Pickben. Sokan azt mondják, hogy hét év után váltani kell. Talán ezért is döntöttem a légióskodás mellett. Úgy érzem, hogy okos döntés volt a váltás. Nagyon jól Laluska Balázs gyermekével, Bencével és párjával, Bagaméry Nórával érzem magam Spanyolországban. Egyre jobban megy a nyelv is, Nórival minden héten különórákra jártunk. Az ősz felejthetőre sikerült, igaz, ebben közrejátszott a sérülésem is. Szerencsére tavasszal már jobban ment a játék, a gólok sem maradtak el. Azért nem volt hurráhangulat a csapatnál, hiszen csak az ötödik helyet szereztük meg a bajnokságban. Pedig a negyedik volt a cél. Ez viszont azt jelenti, hogy nem a Bajnokok Ligájában, hanem az EHF-kupában indulhatunk. Bízom benne, hogy egy jó nemzetközi szerepléssel feledtetni tudjuk a vezetők és a szurkolók csalódását. Ilyés és Vadkerti a nagy barát A drukkerek által csak Lalának szólított átlövő már hetek óta Szegeden pihen. Sokat sétál a családjával, és természetesen találkozik az egykori játszótársakkal. - Legtöbbet Vadkerti Attilával és Ilyés Ferivel beszélgetek. Természetesen az elmúlt egy év alatt is rengeteg információt kaptam tőlük a Pick Szeged együtteséről. A Magyar Kupa-győzelem után rögtön telefonáltak. Örültem neki nagyon, bár azért szomorú is voltam, hiszen nekem nem adatott meg egy ilyen siker. Talán ez hiányzott a legjobban a Szegeden eltöltött időszakból. Az élet nem áll meg, rendesen kicserélődik a León kerete, több új kézilabdás érkezik hozzánk. Elég csak a kaFotó: Segesvári Csaba pus, Sarics vagy éppen az én posztomon szereplő spanyol világbajnok Garralda nevét megemlíteni. Nem lesz könnyű dolgom a csapatba kerülni, de az edzőmmel remek a kapcsolatom, és természetesen én is azon vagyok, hogy a következő szezonban is jól teljesítsek. Július végéig Szegeden leszünk, majd augusztus első hetében megkezdjük a Leónnal a felkészülést a következő pontvadászatra. SÜLI RÓBERT Pick: bérletárusítás MUNKATÁRSUNKTÓL A Pick Szeged Bakay N. u. 48. szám alatti irodájában ebben a hónapban már csupán hétfőn, kedden és szerdán lehet az új bajnoki idényre szóló bérleteket vásárolni. A bérlet ára: a külső szektor 18, a középső 22 ezer, míg a B-közép 5 ezer forint, amelyet az előbb említett napokon 8 és 14 óra között lehet beszerezni. A bérlet árának felét kell most kifizetni, a második rész pedig a jegy átvételekor rendezhető. Lippi és Klinsmann lemondott Vasárnap partira várja a volt evezősöket a Démász Szeged VE A nyolcason a világ szeme Holnap reggel nyolc órakor kezdődik a 107. országos evezősbajnokság a Szeged melletti Maty-éren. Most először nemcsak a serdülők, ifjúságiak és felnőttek, hanem a mastersek eredményei is beleszámítanak az egyesületi pontversenybe. A Démász-Szeged VE versenyzői nagyon készülnek az eseményre. - A szabály adta lehetőségeket kihasználva még most is azon dolgozunk, hogy a legjobb összeállításban vegyük fel a versenyt - mondta Dani Zsolt, a Démász-Szeged VE edzője. Majd arról beszélt, hogy számára is a legnagyobb kérdés: a háromnapos országos bajnokság csattanója, a versenyek krémje, a nyolcasok vetélkedője a szegedi egység győzelmét hozza-e? - Fontos lenne, már csak a csattanó miatt is, hogy zsinórban ötödik alkalommal is a szegedi hajó fusson át elsőként a célvonalon. Egy edzői munka sava-borsa is a nyolcas - jegyezte meg a szakember, aki a befejező napon még a Tancsik Judit vezérelte serdülő leány négyestől is aranyérmet remél, amit arra alapoz, hogy ez az egység nyerte a közelmúltban a vidékbajnokságot. Ami pedig az első alkalommal már a bajnoki pontversenybe is beleszámító mastersek versenyét illeti, a szegediek arra is nagyon készülnek. A korosztályukban négyszeres világbajnok páros, Varga László és lakács György olyan kedvet adott a társaknak, hogy olyanok is készülnek a megmérettetésre, akik több mint egy évtizede nem ültek hajóba. így aztán nem csupán szegedi páros, hanem négyes, sőt nyolcas is lesz. Sőt női vonalon is képviselteti magát a szegedi klub párosban és négyesben egyaránt. A szegedi evezős sportban elévülhetetlen érdemeket szerző Soós István leányai, Éva és Klára a régi kupa mellé újabbat is felajánlott, amelyet a serdülő kormányos négyesben győztes egység kap meg. A házigazdák továbbá remélik, hogy nagyon sokan lesznek kíváncsiak az eseményre, s olyanok is kilátogatnak péntektől a Maty-érre, akik több éve elszakadtak ettől a sportágtól. Az evezősök táborának erősítésére a volt versenyzőket is várják vasárnap 17 óra után a pályán rendezendő partira. Az ob holnap 8 órakor kezdődik az előfutamokkal, délután 13.30-tól 18.30-ig már döntőket tartanak. Ugyanez lesz a program szombaton is, míg vasárnap 13 órától 17 óráig tartanak a finálék. SÜLI JÓZSEF Szigeti elsőség a Sziget-kupán KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS MUNKATÁRSUNKTÓL Tizenkettedik alkalommal is igen sikeres volt a tiszaszigeti általános iskolában megrendezett Sziget-kupa Jcispályás labdarúgótorna, amelyre 19 férfi és három nói csapat nevezett. Az eseményen korrekt bíráskodás mellett, igen izgalmas és színvonalas találkozókon dőlt el a végső sorrend. A hármas döntőben az IQ .Sziget legyőzte a röszkei Csillag sörözőt (1-0), majd döntetlent játszott (0-0) a Domaszéki vendéglővel. Az elsőség sorsa a Domaszék-Röszke meccsen dőlt el - az ekkor pályára sem lépő IQ Sziget örülhetett, miután a két csapat döntetlent (2-2) ért el. Az esemény női fináléját a Szentes nyerte a Mórahalom előtt. VÉGEREDMENY • 12. Sziget-kupa, végeredmény, férfiak: 1. IQ Sziget, 2. Domaszéki vendéglő, 3. Csillag söröző Röszke. Különdíjasok, a legjobb kapus: Szekeres István (Domaszék), a gólkirály: Papdi Csaba (Röszke), a legjobb játékos: Papp Kornél (Röszke). Nők: 1. Szentes, 2. Mórahalom. BUDAPEST (MTI) Marcello Lippi, a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lemondott posztjáról. - Szakmai és emberi szempontból is rendkívüli tapasztalatokon vagyok túl, kivételes tudású játékosokkal dolgozhattam együtt. Ezzel együtt véget ért a szerepem a nemzeti csapat élén nyilatkozta az 58 éves mester. Lippi 2004 júniusa óta irányította a válogatottat, amely Olaszország negyedik világbajnoki címét szerezte meg vasárnap. Joachim Löwöt nevezték ki a világbajnoki bronzérmes német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányává. A 46 éves szakember 2004 júliusa óta a szerződésének lejártával távozó Jürgen Klinsmann segítőjeként dolgozott a nemzeti csapatnál, és megbízatása a 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól. - Teljesen egyértelműek a céljaink. A stábommal, Olivér Bierhofj menedzserrel, Andreas Köpke kapusedzővel és a szövetség elnökségével együtt meg akarjuk nyerni a következő Eb-t - jelentette be Löw a frankfurti sajtótájékoztatón. A leköszönő Klinsmann fáradtan nyilatkozott: - Teljesen kiégtem, legalább féléves vakációra megyek. Nagyon szeretném már viszontlátni a családomat. Ami Jogit illeti, örülök, hogy elvállalta a feladatot. Sosem asszisztensként tekintettem rá, inkább olyan partnerként, aki tudatában van a felelősségének. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke egy interjúban utalt arra, hogy sportszerűtlensége miatt Zinedine Zidane akár a németországi világbajnokság legjobb játékosának járó címet is elveszítheti. A vasárnapi díjátadóról hiányzó sportvezető az olasz La Repubblica című lapnak adott interjújában beszélt a francia világsztár ügyéről, amelyet a FIFA is vizsgál.