Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚLIUS 13. • SPORT" 21 Vegas BC: bronzos biliárdesztendő A Vegas BC Szeged poolbiliárdcsapatának a 2005/2006-os szezon bronzosra sikerült, az együttes és a legjobb játékos, Nagy Csaba is ilyen színű medálokat gyűjtött a bajnokságban. A közelmúltban ért véget a poolbiliárdosok csapatbajnoksága, melyen - mint arról már beszámoltunk - a Vegas BC Szeged [Antal Gábor, Kószó Gábor, Nagy Csaba, Sivók Zsolt, Székely Alin) bravúros rájátszásbeli szerepléssel bronzérmet szerzett. - Jellemző a csoportunk erősségére, melyből a play off-ba jutottunk - értékelt Nagy Csaba csapatvezető -, hogy az onnan kvalifikált együttesek „kibérelték" a dobogót. El kell ismerni, reális sorrend alakult ki, a két pesti alakulat, a Gold Crown és a Campona erősebb nálunk, tíz mérkőzésből talán kétszer vernénk meg őket. A profi együttes mellett az amatőrökre, a fiatal tehetségekre (akik szépen fejlődnek) is odafigyeltek a Vegasnál - egymást érték a megmérettetések. Megrendezték a Memphis Szeged Top 32-t és a Szeged Grand Prix-t, előbbit második, utóbbit első alkalommal. A nagydíjon a tíz fordulóban összesen ötvenhatan vettek részt, de még ennél is többen, közel nyolcvanan versenyeznek rendszeresen Szegeden. Ez nem tűnhet soknak, de állítsunk mellé egy fővárosi példát: a Szeged Grand Prix-hez hasonló viadalon kb. harmincan indultak, ebből kilenc a csongrádi megyeszékhelyről érkezett. A Vegas legeredményesebb sportolója a csapatvezető, Nagy Csaba lett, aki az országos ranglistát a 4. helyen zárta (ifj. Földes Vilmos, Solymosi Gábor és Miké Balázs mögött), míg a bajnokságon négy bronzot szerzett, a 8-as, a 9-es, a 14/1-es játékban és összetettben. - Ezek a helyezések is, akárcsak a csapaté, teljesen reálisak - mondta Nagy nehéz előrelépni. Persze, nem lehetetlen, és azért dolgozom, hogy ez sikerüljön. Őszig pihennek a biliárdosok, majd ismét asztalhoz állnak, de már más szisztémában küzdenek meg egymással a helyezésekért, az érmekért. A bajnokságot átszervezik az NB I-et nyolc gárda alkotja, és az első négy kerül a rájátszásba. Arra Nagy Csaba is rábólintott, hogy a Vegas BC Szeged I. csapatának ott a helye. A Vegas BC Szeged II. együttese [Asztalos Péter, Mázán Csaba, Szalai Mihály, Kovács Krisztián, Babecz Balázs, Dobossy Beatrix, ifj. Faragó László, Fodor Róbert, Gémes Attila, Horváth Ádám, Kiss Gábor, László Ferenc, Süli Zsolt, Undi István) is az elitben szerepelt, de nem került be a rájátszásba. Az ősztől rajtoló, átszervezett pontvadászatban a második vonalban indulnak, és lehet esélyük a feljutásra. I.P. Területi futsal NB II MUNKATÁRSUNKTÓL Az utóbbi idők tapasztalatai alapján a Magyar Labdarúgó-szövetség futsal albizottsága a következő szezonban területi rendszerben írja ki a futsal NB II küzdelmeit. Ezek szerint szeptemberben több régióban indulna útjáta az egyre népszerűbb sorozat. További információ Király Gábortól (a következő telefonszámokon: 06-20/5827-824, 06-1/577-9518), illetve a www.futsal.hu weblapon kapható, olvasható; jelentkezés esetén az e-mail cím: kiraly_gabor@mlsz.hu Benkő Gyuláé a Magyar Birkózósport Érdemrend A család segítségével A szombathelyi junior birkózó Európa-bajnokságon Hegedűs Csaba, a sportági szakszövetség elnöke Benkő Gyulának, a Szegedi VSE mesteredzőjének a Magyar Birkózósport Érdemrend arany fokozata kitüntetést nyújtotta át. Ha Benkő Gyula már semmit nem tenne a szegedi birkózásért, akkor is örökre beírta nevét a sportág történetébe. A hetvenéves mesteredző ugyanis versenyzői pályafutását is beleszámítva immáron hatvan éve ténykedik a szegedi birkózásban és birkózásért. Nem mindennapi, hosszú és eredményes pályafutásának legnagyobb része a Szegedi VSE-hez fűződik. - Hálával tartozom azoknak, akikkel a hat évtized alatt kapcsolatba kerültem, hiszen ahhoz, hogy egy edző eredményeket érjen el, kellenek a jó tanítványok, a nyugodt körülmény, a segítőkész kollégák, és nem utolsó sorban a kiegyensúlyozott családi háttér. Nekem szerencsém volt az életben, mert az előbb felsoroltak mindig megvoltak. A feleségem a mai napig sem kérdőjelezi meg, hogy miért megyek még az edzésekre, miért utazom el a hétvégén a versenyekre. Csak köszönettel tartozom mindenkinek mondta szinte elcsukló hangon az idős mester, aki beismerte, hogy amikor átvette Hegedűs Csabától, a magyar szövetség elnökétől, a századik magyar olimpiai aranyérem megszerzőjétől a kitüntetést, egy pillanat alatt átsuhant rajta a hat évtized mozgalmassága. Benkő Gyula szakmai irányítóként bejárta az öszszes utat. Dolgozott az ifjúsági és a felnőtt válogatott mellett. De a szívéhez mindig is az utánpótlás-nevelés állt a legközelebb. S.J. Benkő Gyula a kitüntetéssel Fotó: Segesvári Csaba Újra két szegedi csapat az élvonalban: Starcopy-Szeged, SZDRE-Radnóti Dicső múlt, ígéretes jelen A megyeszékhely röplabdasportja megkezdte a felzárkózást az elithez. A legutóbbi bajnokság zárásakor kiderült, hogy a Starcopy-Szeged férfi- és az SZDRE-Radnóti női együttese is felkerült a legjobbak közé, az NB l-es ligabajnokságba. Az NB l-es ligabajnokság, a tervek szerint, szeptember végén startol, és erre a felkészülést augusztus 14-én kezdi meg a Starcopy-Szeged (Csíkos Gábor, Csíkos Szilárd, Úrfi Csaba, Strezeneczki Gyula, Fülöp Norbert, Makhult Zoltán, Stoica Flórián, Tánczos Tamás, Böjti Róbert, Varga Zsolt, Varga Tamás, Nagy Ferenc, Takó Ferenc) röplabdacsapata. Bár azt még nem tudják, melyik teremben dolgoznak majd, mert a főhadiszállásukat, a lila iskolát a felújítási munkálatok miatt nem vehetik birtokba. - Eddig nem távozott és nem érkezett senki - mondta Hulmann Zsolt vezetőedző -, viszont, akikre az NB II-ben számíthattam, azok mind vállalták az élvonalbeli szereplést is. Edzőtábor? A megvalósulására nem látok esélyt, arra nem telik az egyesületnek. Természetesen nem csupán ez az akadály, nálunk mindenki amatőr, munka mellett vállalja a játékot, ezt peBb A MEDIKÉMIA LEGJOBB EREDMÉNYEI! MAGYA* &AJNO* MAGYAB KUPA GYŐZTE* 2 4 1995,1996 1993,1995,1996, 2001 Forrás: DM-gyüjtés DM-grafika | dig nehéz lenne összeegyeztetni egy kéthetes intenzív, reggeltől estig a röplabdára koncentráló programmal. De lelkiismeretes munkával, illetve edzőmeccsekkel igyekszünk megfelelően ráhangolódni a pontvadászatra. Az esélyek? Csalódott lennék, ha „csak" a bentmaradásért küzdenénk, szeretnénk bekerülni a legjobb nyolc közé. Csoportonként - kettő lesz - az első négy kvalifikálja magát. - Elképzelhető, hogy a teremgondjaink megoldódnak - vette át a szót Dávid Tibor elnökhelyettes -, ígéretet kaptunk a sportigazgatóságtól, hogy a sportcsarnokban is edzhetünk, a mérkőzéseinket pedig biztos, hogy az újszegedi arénában játszszuk. A férfi szakág volt az eredményesebb (a Papíron és a Medikémia két bajnoki címet és négy MK-elsőséget szerzett), de a nők is mindig jól, a klasszisokat is megszorítva szerepeltek a korábbi Extraligában. Az SZDRE-Radnóti is szűk esztendők után jutott vissza az elitbe és kezdi meg keretével [Dobos Ildikó, Nagyné Komáromi Veronika, Kiss Emőke, Kádár NéSzázezres labda a gyermekklinikának Legek a világbajnoki klubról Újhelyi István (jobbról) átnyújtja a dedikált labdát Túri Sándor professzornak Fotó: Segesvári Csaba A labdarúgó-világbajnokság alatt Szegeden, a Széchenyi téren működött a szurkolói vb-klub. Az ott megfordult hírességek által dedikált labdát százezer forintért a szervezők vették meg, s az árverésen befolyt pénzt a gyermekklinikának ajánlották fel. MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap Szegeden, a Sárkány étteremben sajtótájékoztató keretében nyújtotta át Újhelyi István, a Pick Szeged kézilabdacsapatának társadalmi elnöke Túri Sándor professzornak, a szegedi gyermekklinika igazgatójának azt a labdát, amelyet licitáláson százezer forintért vettek meg a szervezők. - Sok világbajnoki klubot láttam, de magasan a szegedi volt a legszervezettebb, a legnagyobb érdeklődésre számot tartó (előfordult telt ház is a Széchenyi téren - a szerk.), és a legszínvonalasabb. Olyan ismert világnagyságok fordultak meg az egy hónap alatt, mint az olimpiai bajnok Janics Natasa, Kammerer Zoltán, a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona kézilabdása, Nagy László, vagy Lékó Péter sakkozó, de említhetem Vajda Attila kenus nevét is. A Szeged város, a Pick Szeged, a Délmagyarország és a Rádió 88 szervezésében lezajlott klub tevékenységének csúcspontja pedig az előbb felsoroltak által aláírt vb-labda licitálása volt. Végül a szervezők százezer forintos ajánlatánál senki sem mondott többet. A pénzt, s vele együtt a labdát a szegedi gyermekklinikának ajánlottuk fel - közölte Újhelyi István. Túri Sándor professzor örömmel fogadta a nemes gesztust, s elmondta, lesz helye a pénznek, hiszen az újszegedi gyermekkórházban a közelmúltban végrehajtott rekonstrukció és bővítés következtében van még mit fejleszteni. - Minden nemes gesztust szívből köszönünk. Nagyon örülök, hogy ez a támogatás éppen a sporthoz kapcsolódik, mivel ma hazánkban óriási veszélyt jelent a gyerekek körében a kövérség, és ezért szeretnénk a mozgásra ráirányítani a figyelmet, s megszervezésére akciót indítunk. A szervezők pedig munkájuk sikerén felbuzdulva úgy döntöttek, hogy a labdarúgó Eb-re és a pekingi olimpiára is hasonló körülményeket teremtve várják majd együtt szurkolásra a sportbarátokat. Gyetvai András ezüstérmes MOTORCSONAK MUNKATÁRSUNKTÓL Rangos mezőny részvételével Dessauban rendezték a motorcsónakosok 43. német nagydíját. Az S550-es kategóriában starthoz állt a szegedi ifj. Gyetvai Antal is, aki az első két futamban a lengyel Európa-bajnok mögött érkezett a célba, azonban a befejező összecsapáson a Tisza-parti motorcsónakos haladt át a célvonalon elsőként. így összesítve a második helyen végzett. Ifj. Gyetvai legközelebb július 29-én és 30-án Varsóban, az Európa-bajnokságon indul, majd rá egy héttel a berlini világbajnokság résztvevője lesz. meth Beáta, Turi Andrea, Vakulya Andrea, Duba Diána, Kovács Veronika, Lazányi Orsolya, Rázsó Zsófia, Tóth Luca) a felkészülést 2006/2007-re augusztus második felében. - Új feladat lesz számomra az edzősködés, a felnőttekkel való foglalkozás - mondta az együttes új játékos-edzője, Dobos Ildikó, akinek a munkáját Ducsai Géza segíti majd. - Az anyagi lehetőségeink korlátozottak, mindenki amatőr, egy fillért sem kap azért, amit csinál. A csajokért és Luca lányomért vállaltam ezt a pluszfeladatot, áldozatot. Az esélyekről, az elvárásokról ennél a klubnál is óvatosan fogalmaznak: - A nyolc közé jutás nem lesz egyszerű, de megvalósítható. Figyelembe kell azonban venni, hogy mindenki tanulás és munka mellett röplabdázik, tehát döntő lesz, hogy mennyit és hogyan, milyen értékűen tudunk majd tréningezni. Úgy gondolom, a keret minden tagja vágyik már egy kicsit komolyabb, intenzívebb munkára. Én pedig ígérhetem, szigorú leszek... Bár nem tudom, erre mennyire lesz szükség, mert remek kis közösség a miénk. Az egyesület a bajnokikat továbbra is a Radnóti-sportcsarnokban játssza. IMRE PÉTER Indulnak Indulnak - bár már leírtuk. Az NB Ill-ban. Az Algyő. Befizettek mindent. Neveztek. Fociznak. Küzdenek. A község támogatásával. Piri József polgármester segítségével. Bakai László elnök áldozattkész munkájának köszönhetően. Dolgoznak. A futballért. Még szerencse. Szóval indulnak: az NB Ill-ban! S. R. Németh Hamburgban MUNKATÁRSUNKTÓL Kiválóan szerepel az Európa- és világbajnokságokon a szegedi dartsos, Németh Zoltán (képünkön). Az Eb- és vb-arannyal is büszkélkedő sportoló - aki egymás után hatodszor volt Eb-résztvevő - a legutóbbi, horvátországi kontinensviadalon újabb éremmel zárt, hiszen a székesfehérvári Gilde DC gárdájával csapatküzdelemben megint medállal, most ezüsttel gyarapította kollekcióját. És ezúttal az umagi finálé győztese, a német együttes is elismerte a magyarok remek teljesítményét, hiszen egy nemzetközi tornára invitálta a Gilde DC-t. Az eseményt péntektől vasárnapig Hamburgban rendezik, ahová a csapat tagjaként természetesen Németh is meghívást kapott.