Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-08 / 158. szám
SZOMBAT, 2006. JÚLIUS 8. •MEGYEI TÜKÖR* 7 Hollandiai és franciaországi sikerei után a Dóm téren Jónás Zsuzsannát a honvágy hozta haza Az Új világ egyik főszereplőjét, Akvisát alakító Jónás Zsuzsanna új szereplő Juronics Tamás produkciójában a szabadtérin, hiszen tavaly még Franciaországban táncolt. A pécsi táncművészeti szakközépiskolából, a Kossuth-díjas Uhnk Dóra szárnyai alól indult Jónás Zsuzsanna . Budapesti pályakezdése után Hollandiába, majd Franciaországba szerződött, ahol neves kortárs táncegyütteseknél dolgozott. Közben modern tánc szakon táncpedagógusi diplomát is szerzett, négy hónapja tért haza. Juronics Tamás rögtön komoly feladatot ajánlott számára: Akvisát, a Vízkirálynő lányát alakítja az Új világban. - Korábban is dolgoztam már Tamással és a szegedi csapattal, ennek is köszönhettem a felkérést. Nagyon tetszik ez a különleges koreográfia, igazi kihívás vízben táncolni. Tamásban abszolút megbízom, önmagában már az garanciát jelent számomra, ha ő készít egy koreográfiát - mondja a modell alkatú táncosnő. - 179 centimmel meglehetősen magasnak számítok a kolléganőim között. Ráadásul vékony is vagyok, így sok sérüléssel is meg kellett korábban küzdenem. Alkatom inkább egy manöken számára lenne ideális. Azt a munkát is kipróbáltam, de hamar rájöttem: nem az én műfajom. Azért döntöttem a hazatérés mellett, mert szeretném hasznosítani a tudást, amit kint megszereztem. A kortárs táncszínházban mindent kipróbáltam, amit csak lehetett. Neves együttesekkel Rotterdamban, Hágában, Antwerpenben, valamint rangos francia fesztiválokon is felléptem. Imádok óriási színpadokon, többezres közönség előtt táncolni. Sokféle szerepet kaptam. Úgy érzem, Nyugat-Európában még mindig nagyobbak a táncosok lehetőségei, jobban elismerik, támogatják őket. Ha nem lett volna erős honvágyam, maradtam volna még. Itthon szeretnék tanítani és koreografálni is majd. A kedvesem, Gulyás István is táncol az Új világban. Sokoldalú művészlélek, nemcsak táncos, író is. így az olvasás is összeköt bennünket: én is szeretem a kortárs szépirodalmat és a művészettörténeti könyveket. H.ZS. Jónás Zsuzsanna Alcvisát, a Vízkirálynő lányát alakítja Fotó: Karnok Csaba Gion Gábort Szentesre hívják - Pajor László az elhivatottságról Lemondott az SBO vezetője A jelenlegi körülmények között nem vállalta tovább a munkát a szegedi kórház sürgősségi betegellátó osztályának (SBO) vezetője. Gion Gábor már több mint egy hónapja felmondott, jövő héttől azonban már valóban nem megy be a kórházba. Szentesre hívják, ő azonban még válogat az ajánlatok között. Volt főnöke azt állítja, részigazságokat mond. Lemondott a Szegedi Városi Oktató Kórház sürgősségi betegellátó osztályának vezetője, Gion Gábor. Szándékát már több mint egy hónapja jelezte a kórház vezetőségének, ám még most is ott dolgozik. Ennek egyik oka, hogy egyelőre nem kapta kézhez a felmondáshoz szükséges dokumentumokat. Másrészt a színlelt szerződések felszámolása miatt kialakult bizonytalan helyzet, valamint a nyári szabadságolások miatt úgy döntött, távozásával nem rontja még ő is tovább a helyzetet. A hét végén azonban a tervek szerint ténylegesen elhagyja az intézményt. - Úgy láttam, a jelen körülmények között nem lehet normális sürgősségi betegellátást csinálni - magyarázta döntését a főorvos. Mint mondta: egyrészt a mentalitással van a baj. - Beutalóval vagy anélkül, hónapok óta fennálló betegségekkel jeGion már egy hónapja is menni akart Fotó: Frank Yvette lentkeznek a betegek, sokszor csak mert épp akkor van idejük az orvosi ellátásra. Vagy épp azt remélik, hogy ezáltal elkerülik a várakozást, ezzel viszont elvesznek időt és energiát olyanoktól, akiknek valóban azonnali elORVOSOK IS TÁVOZNÁK Több orvos nem vállalja tovább az ügyelet biztosítását a sürgősségi betegellátó osztályon, mivel a külsősök ügyeleti pénzét csökkentették. Augusztustól az SBO működését teljesen átszervezik és nem külsős, hanem kórházi orvosok ügyelnek majd ott. látásra van szükségük. Ettől most egy kicsit besokalltam. Természetesen nem a betegek miatt mondott fel, az előbb leírt jelenség ugyanis az országban, sőt a világ számos más országában létezik. Amikor a szegedi kórházba jöttem, ígértek nekem mindent - mondta Gion Gábor. -• Végül azonban csak az orvosok kaptak kiemelt bérezést, a szakdolgozók nem. Alapbérért viszont emelt szintű ellátást, az átszervezések miatt ránk háruló pluszfeladatokat nem követelhetek meg. PAJOR SZERINT GION RÉSZIGAZSÁGOKAT MOND Az elhangzott állításokkal szembesítettük a kórház főigazgatóját is. Pajor László a következőképpen reagált az SBO távozó főorvosának nyilatkozatára: „Dr. Gion Gábor részigazságokat mond. Én például 1974-ben végeztem, 32 éve vagyok orvos, két munkahelyem volt. A SOTE Urológiai Klinikája és a mostani. Dr. Gion Gábor 22 év alatt 9 munkahelyen dolgozott. Az egészségügyben nehéz helyzet van, aki elhivatott, annak nincs hova hátrálni. Válás után a volt feleséget már nem szoktuk szidni. Azzal pedig végképp nem lehet egyetérteni, hogy nem kiemelt bérért semmit sem kell dolgozni." A főorvos távozásának okaként említette azt is, hogy a kezdeti pozitívumok után hamar csökkent a támogatottsága is. Nem kapott pénzt az átszervezésekre, pályázatokra, műszercserékre. - Kiépítettem a betegirányítási rendszert, de az is csak addig működött, amíg a tűimunkákat be nem fagyasztották. A végérCgyakorlatilag azt várták el tőlem, hogy egy egy négyzetméteres mellékhelyiségben keringőzzek. A főorvos ezért beadta felmondását, és tárgyalást kezdett a szentesi kórházzal. Azzal az intézménnyel, ahol pályafutása indult. - Úgy érzem, tartozom nekik azzal, hogy bedolgozom nekik, de egyáltalán nem biztos, hogy ez lesz a végleges munkahelyem. Most megtehetem, hogy válogassak az ajánlatok között. TÍMÁR KRISZTA KERESÜNK A SZEGEDI LOGISZTIKA TERÜLETÉRE DINAMIKUS, MEGBÍZHATÓ MUNKAVÁLLALÓKAT RAKTÁROS-TARGONCAVEZETŐ MUNKAKÖRÖKBE. Elvárások: terhelhetőség; önálló, gyors, pontos munkavégzés; erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés: írásban, fényképes önéletrajzzal a SOLE-MiZo Zrt. 6701 Szeged, Pf.: 186, Nagyné Tari Katalin személyzeti igazgató címen lehet a megjelenést követő egy hétig „Raktár" jeligével. KERESÜNK A SZEGEDI KÖZPONTUNKBA DINAMIKUS, MEGBÍZHATÓ MUNKAVÁLLALÓKAT INFORMATIKUS MUNKAKÖRÖKBE. ! Elvárások: felsőfokú szakirányú végzettség; vállalati környezetben szerzett gyakorlat; önálló, pontos munkavégzés; szakmai szintű angolnyelv-tudás; erkölcsi bizonyítvány. Jelentkezés: a fényképes szakmai önéletrajzokat kérjük „Informatikus" jeligével a SOLE-MiZo Zrt. 6701 Szeged Pf.. 186, Nagyné Tari Katalin személyzeti igazgató címre, illetve a tarikati@sole-mizo.hu e-mail címre a megjelenést követő egy hétig. CTPr.FHI T! inOMAKJYPr.VPTPM Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar SZAKEMBERKÉPZÉS A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI ÉLELMISZERIPARI FŐISKOLAI KARÁN 6724 Szeged, Mars tér 7. www.szef.u-szeged.hu Tel./fax: 62/546-002 A Szegedi Élelmiszeripari Főiskolai Kar műszaki-gazdasági jellegű oktatási intézmény, amely mérnököket képez. Alapképzés (szakok, szakirányok) • Élelmiszermérnök szak (N, L) Szakirányok: állati, illetve növényi eredetű nyersanyagokat feldolgozó • Mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnök szak (N, L) Szakirányok: élelmiszeripari gépész, környezet-informatika • Gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szak (N, L) Szakirány: vállalatgazdálkodási és szervezési Felsőfokú szakképzés • Élelmiszeripari menedzser (N, L) Tanulmányaik során a hallgatók a 3. félévtől kezdődően olyan speciális tantárgyi modulokat választhatnak, amelyek elvégzését betétlap igazolja. Az alapképzésben választható modulok: műszaki menedzser, élelmiszeripari környezetgazdálkodás, élelmiszeripari higiénikus, logisztika, pénzügyi informatika, régió- és térségfejlesztés. A Kar 300 fős, jól felszerelt (számítástechnikai laborok, könyvtár, sportpályák stb.) kollégiummal rendelkezik. A Kar csak a költségtérítéses képzésre pótfelvételt hirdet. A hirdetést az OKM július 27-én jelenteti meg a napilapokban. f