Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-08 / 158. szám

6 "MEGYEI TÜKÖR* CSÜTÖRTÖK, 2006. JÚLIUS 8. Nyár a szegedi jachtkikötőben Vízi emberek paradicsoma a Tisza Bohókás hajócska, rajta tenger alatti tájkép, illetőleg Popcye, a tengerész. Körülötte számtalan, további hajó, apróbbak-nagyobbak, pasztellkéken, vakítófehéren. Csónak válik cl a mólótól, irány a Tisza; horgászunokákra nagypapa vigyáz. A tápéi jachtkikötőben vagyunk, mely mindinkább a szegedi vízi élet központjává válik. De mint a kikötő szomszédságában, a Sárga üdülőtelepen láttuk - a Tiszával nem okvetlen könnyű együtt élni. Az ember lemegy a Tisza-partra, s majd' hanyatt esik a látványtól. Vörösesbarna viz folyik - számtalan flakont úsztatva - a partok között. És még ha csak a folyna! De iramlik. Igen: a Maros épp árad hanyadjára az idén? -, az színezi ily visító színűre, az fokozza sebességét lehetetlenre. A flakonokat is az hozza. Ilyen körülmények között a Tiszát messze elkerüli, aki csak teheti. De aki nem teheti, mert vízi ember, Tisza-fiiggő? Akad egy védett hely Szegeden, ahol nem érvényesül a Maros: a tápéi jaehtkikötő. Áttetsző-zöld, na jó, kissé iszapszőke a vize, de legalább nem ijed meg az ember, ha ránéz. S ez a víz él, de még mennyire él! Csak úgy locskolnak a balinok: félméteres, ezüstszín halak. Emitt araszos, apró csuka - az idei tavasszal kelt ki az ikrából leselkedik a csónakkikötő cölöplába mellett a felhöszerűen hömpölygő küszivadékokra. Amott, a partnál, két jókora törpeharcsa kering: őrzik alig centis, koromfekete ivadékaikat. Gyerekek horgásznak, mellettük, meg - Matula bácsiként - a nagypapa, a haltartó szákban keszegek. - Legyetek szívesek, mondjátok a neveteket! És azt is, hány évesek vagytok - kérjük a gyerekeket. Ibpdi Mihály, nyolc. Papái Martin, nyolc. Ihpdi Alexandra, tizenhárom. Ibpdi Péter, tizenegy - hangzik a sokhangú kórus. - Én meg az idősebb Ibpdi Mihály vagyok, hatvankettő - nevet a nagyapa. A minap váltotta ki az unokáknak a kikötőbe való horgászengedélyt, ennél jobb hely nem is kell az új generációnak, ha horgászni akar tanulni. Persze a Papdi unokáknak már nem kell horgászni tanulni, mert - láthatóan - tudnak. Napról napra ide jár a kis csapat. Vizet, tízórait ügy hoznak magukkal - de egyébként is van bolt a közelben, a töltés túloldalán -, éppúgy, mint viznyerő hely. Mennyire különbözik a mostani Idősb Papdi Mihálynak már nem kell horgászni tanítania unokáját, Petit kikötő a nem is túl sok évvel ezelőttitől! Akkor rozsdás, vörösbarna, javításra váró hajók várakoztak a fehérre-csontkeményre száradt partnál, száraz, fölmagzott gazok között tört utat az ember, ha le akart jutni a vízhez. Most? Maga a paradicsom a környék. Pasztellkék, hófehér hajók, mólókhoz kikötve - köztük egy fokozhatatlanul bohókás is: falán festett, tengeralatti táj, illetve Popeye, a tengerész. Egy család épp vízi túrára indul. Két napot töltenek a Tiszán, s ott kötnek ki, ahol ki lehet szállni, nem süllyed nyakig iszapba az ember. Most - még mindig nem telt el sok idő a dupla árvíz óta erre is figyelni kell. Étel, ital? Ha krumpli van a hajón - s persze bogrács -, gond egy szál se: paprikás krumpli mindig készíthető. Halászlé, nyárson sült hal szintén - hiszen, aki a Tisza partján föllelhető, többnyire horgász is. Ha mégsem - akkor kap horgásztól halat. Kinn vagyunk már a Sárga nyaralótelepen, ahol betorkollik a folyóba a kikötő. Gomolyogva keveredik az áttetszőzöld kikötői, és a Marostól vörösbarnára színezett Tisza-víz. Ahol a kettő találkozik, lavórnyi burványok: csapkodnak a balinok, ezek az ezüst színű ragadozóhalak. Juhász Árpád kenuból nézi, amint Pipicz Gábor újra s újra a bahnok közé dobja a kishalat utánzó műcsalit. De akár ne is dobná: a halak nem vesznek róla tudomást. Hajnalban és alkonyatkor nagyobb lenne az esély - most dél van, rekkenő hőség. - Persze nem is a halfogás a lényeg, hanem, hogy az ember lenn van a vízen - mondja Pipicz Gábor, s úgy dobálja a villantót, mintha mégis a halfogás lenne a lényeg. Pelyhedzenek a fűzfák, a folyó fölött fekete szárnyú, acélkék testű szitakötők. A Tiszával azért nem könnyű együtt élni. - Odáig ért a víz - mutat kétembernyi magasba Szabóné Szente Ildikó, Sárga-parti nyaralótulajdonos, a kikötőtorkolathoz közel. Az emeleti ablak közepén húzódik a rekordvíz által otthagyott sáv. És jóval lejjebb egy másik: azt a rekordárvizet követő, újabb árvíz hagyta az üdülő falán. - Az álmennyezet is leázott - int körbe Szabóné Szente Ildikó a nyaralóban, melynek falát zöldre festették a moszattelepek. A nyaralótulajdonosnak minden oka meglenne a kétségbeesésre, mégis mosolyogva szemlélteti az árvíznyomokat - majdnem vidáman. Nem csoda: szépen le van barnulva, a nap süt, a levegő csodás - és van rá esély, nyár végére akár el is készül a házrendbetétellel a család, s lehet pihenni is akár. A Tisza-parton még házat renoválni is fantasztikus. F. CS. HAJÓZNI MOST MÁR LEHET Az idei év nem a szegedi hajésok éve, de amit lehet igyekeznek pótolni. Nem mindent lehet: a Csongrádra meghirdetett hajóutak elmaradnak - bár augusztussal kapcsolatban lehetnek még csodák -, mert Csongrádon az áradás úgy eliszapolta a kikötőt, hogy az utasoknak lehetetlen volna partra menniük. S visszamenniük is - mondja Bíró László, a Mahart-Passnave Kft. szegedi kikötővezetője. Rövid távú sétahajózás azonban - föl a tápéi kompig, onnan le a Boszorkányszigetig - lehetséges. A régiéből éppúgy érkeznek csoportok, mint az ország minden egyéb részébél, és külföldről is. Ha valaki Szegedre jön mint turista, nagy a valószínűsége annak: egyszersmind vízre is száll. Juhász Árpád a kenuban Fotó: Frank Yvette Ádám, London, a házinyulak, és a színház Boncz Ádám a Mechanikus narancsban Fotó: Karnok Csaba Fájó szívvel adta vissza a Liliomfi egyik szerepét Boncz Ádám, de úgy döntött, hogy pakol, indul, és a nyár hátralévő részét Londonban tölti. Valódi ajándékszerepre mondott nemet, amit ráadásul a szabadtéri újszegedi színpadán alakíthatott volna. Am így sem landol túl messze a rivaldafénytől július végétől ugyanis az egyik legnevesebb londoni színészképző deszkáit koptatja, és azt reméli, hogy ott megtalálja az igazit is. - Úja frizurája! Legutóbb, a Mechanikus narancsban még szőke tincsei voltak. - A szőke szót most ki se ejtse előttem! Elmentem egy fodrászhoz, és azt mondtam neki, hogy fesse át az egészet jó világosra. Gondoltam, itt a nyár, most úgysem játszom, úgyhogy kipróbálhatok valami egészen vad színt. Azt azért nem hittem volna, hogy gyakorlatilag fehér lesz a végeredmény. Ráadásul Papp Gabi kolléganőm eszembe juttatta, hogy nemsokára a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játsszuk majd a Hegedűs a háztetőnt. Elképzeltem magam fehér oroszként a fehér hajammal, aztán inkább visszafestettem barnára. - Igaz, hogy életében először mondott nemet egy szerepre ? - Igen, és nagyon sajnálom, mert egyrészt a szabadtériről van szó, másrészt a Liliomfi ifjú Schwarzáról, ami igazi ajándékszerep. Megyeri Zoli produkcióiban ráadásul mindig nagyon szerettem játszani, de ezt a felkérést most vissza kellett utasítanom, mert pont abban az időben a londoni Színház- és Zeneművészeti Akadémia egy hónapos színész kurzusán veszek részt. - Egyáltalán hogy jutott ilyesmi az eszébe, és hol bukkant rá erre a lehetőségre ? - A legegyszerűbb módon néztem utána: az interneten rákerestem, és ott megtaláltam a drámaiskolák gyűjtő honlapját. Aztán megtudtam, hogy a londoni akadémia a legnívósabbak egyike. Régi, patinás angol iskola. - Hol fog lakni, milyen órái lesznek? Minden érdekel! - Őszintén szólva mindez engem is érdekel, mert még semmi sem biztos. De ha minden igaz, akkor a Hyde Park közelében lesz a szállásom, egy kollégiumban. Pontosabban South Kensingtonban, ami állítólag az egyik legelegánsabb negyede Londonnak. Lesznek kiejtésjavító óráink, meg olyan foglalkozások is itt, mint a színművészetin, helyzetgyakorlatokat, és jelenetértelmezéseket fogunk csinálni. Aminek pedig a legjobban örülök, hogy hétvégenként túrákat szerveznek nekünk a West End-i színházakba. Szerintem ugyanis nagyon fontos, hogy az ember ne csak itt Szegeden, vagy akár Magyarországon lásson színházat, ne szúküljön be a saját teátrumára, hanem lásson mindenféle más kezdeményezéseket, más művészi irányzatokat, mert ezek mind tágítják az ember világlátását. - Lesz valaki, aki itthon telesírja az elutazása miatt a zsebkendőjét ? - Legfeljebb az édesanyám. - Ezt elég nehéz elhinni, amikor Szeged fiatal női lakosságának a fele állítólag Boncz Ádámba szerelmes... - Gondolja? Ezek szerint én a másik felébe... Eddig egyetlen hosszabb kapcsolatom volt, az egyik kolléganőm lányának, egy gyönyörű Noéminek udvaroltam még a gimnáziumban. Azóta is lövöldöztem néhány házi nyúlra, a tánckartól az operatagozatig, mindenfelé jártam már. jó nagyokat pofára is estem, sajnos egyik sem lett az igazi nagy szerelem. Ez persze az én hibám is lehet, mert nem vagyok valami könnyű fickó. De sebaj, majd Londonban! Hátha pont ott vár rám az igazi. G.K.T