Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-24 / 146. szám
6 •MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2006. JÚNIUS 24. Elérhetetlenek a közszolgáltatók az ingyenes számon Zöld út a bosszúsághoz Pár éve vezette be a közszolgáltatók nagy része, hogy ingyenes telefonszámon is bejelenthetjük a velük kapcsolatos ügyes-bajos dolgainkat, időt és energiát spórolva. Tészteltünk néhány zöld számot, de háromból csak egy szolgáltatónál tudtunk volna intézkedni ilyen módon - azt is csak véletlenül. Kényelmünk érdekében vezette be jó néhány szolgáltató az utóbbi években az úgynevezett zöld számokat. Ezeket ingyenesen hívhatjuk, ha valamit be szeretnénk jelenteni az adott cégnek. Számos szegedi olvasónk jelezte, hogy bizonyos közszolgáltatók zöld számai elérhetetlenek. Próbát tettünk. A Démász Nyrt.-nél a mérőóránk állásának telefonos bejelentésével próbálkoztunk. Ez azért is fontos lehet, mert ha nem diktálunk - vagy interneten, SMS-ben nem küldjük el a pontos óraállást - a számlakiállításig, automatikusan a múlt évi fogyasztásunkból kalkulált átalánydíjról kapjuk a havi számlát. Az áramszolgáltató zöld számát - majd a mobilról helyi tarifával hívható kék számát - többször is hívtuk tegnap, de a telefont senki sem vette fel. Ha elég kitartóak voltunk, egy idő után foglalt jelzést kaptunk. Megpróbáltuk a központi számon keresztül is elérni a szolgáltatót, elmondtuk, hogy nem jártunk sikerrel a telefonos bejelentéssel. A panaszt hallva a hölgy azonnal a tájékoztató vonalra kapcsolt, ahol egy géphang elmondta a telefon gombjaival elérhető szolgáltatásokat - az óraálláshoz az addig is sikertelenül hívott zöld számot adva meg. Az ördögi körből a kitartás húzott ki bennünket. Miután háromszor meghallgattuk a szöveget, némi zenés várakoztatás után végre egy hölgy jelentkezett be, aki elmondta, hogy a vonalak túlterheltek, de ez sokszor úgy tűnhet, mintha kicsöngent^a telefon - pedig nem. Bediktálhattuk a mérőóraállást, mintegy öt perc várakozás, többszöri próbálkozás, és pár száz forint eltelefonálása után. A szegedi analóg telefonvonalakat üzemeltető Invitel Rt. zöld számán egy kedves női géphang jelentkezett be: vonalas telefonunkat szerettük volna lemondani. Az automata gombnyomogatásra szólított fel. Először a második körben akadtunk el, mivel szerződésmódosításnak véltük a vonal lemondását, de azon belül nem volt ilyen menüpont. Később a díjcsomag-módosítást választottuk, de ez sem jött be, csak némi pr-információt kaptunk, illetve hogy emberi ügyintéző hogyan érhető el. Harmadszor már két és fél perc alatt megtaláltuk a hölgyet, aki tájékoztatott: analóg telefonvonalunk felmondását csak írásban, faxon vagy levélben tehetjük meg. A nehezen kiharcolt információért nem kellett fizetnünk semmit. ** Az automata figyelmeztetett: az ügyintézővel folytatott beszélgetésünket rögzítik. Ügyintézővel azonban sajnos egyáltalán nem beszélhettünk. A szegedi kábeltévés piacon meghatározó T-Kábel Magyarország Kft -nél szolgáltatási csomagunk módosításával próbálkoztunk a zöld számon keresztül. Az automata figyelmeztetett: az ügyintézővel folytatott beszélgetésünket rögzítik. Ügyintézővel azonban sajnos egyáltalán nem beszélhettünk. Először egy gombbal kiválaszthattuk az ügyfélszolgálatok menüpontot, innen másik gombbal az alföldi, majd a szegedi ügyfélszolgálatot, aminek azonban végül csak a számát tudtuk meg. Kitartóan hívtuk, de nem vette fel senki, vagy foglaltat jelzett. Valószínűleg más is velünk egy időben próbálkozott. T.R. A vásárhelyi főiskolán végzett lány nem marad eredeti szakmájában Lívia friss diplomával megy a lovasfarmra Bánszki Lívia tegnap délelőtt vehette át diplomáját a vásárhelyi mezőgazdasági főiskolán százhetvenhét társával együtt. A fiatal agrármérnök hamarosan egy németországi lovascentrumban fog dolgozni. H-rvci között szerepel, hogy ezen a szakon egyetemi diplomát is szerez. Barátjával közösen felvirágoztatnák a családi gazdaságot. A vásárhelyi főiskola végzős hallgatói - összesen százhetvennyolcan - tegnap délelőtt a Fekete Sas Szálló dísztermében vehették át diplomájukat. Köztük volt Bánszki Lívia, aki agrármérnökként végzett. - Állatorvos szerettem volna lenni, de nem volt elég szorgalmam hozzá. Kacérkodtam a képzőművészettel is, de végül maradtam az állatoknál. A kaposvári mezőgazdasági középiskola lovaglói szakirányát elvégeztem, majd sikeresen felvételiztem Vásárhelyre - mesélte a monorierdei lány. Líviát már gyermekkora óta lovak veszik körül, hamar megtanult lovagolni. Mivel főiskolásként távol került otthonától, nem jutott elég ideje kedvenceire, így kénytelen volt nyolc lovát eladni. Friss diplomásként azonban újból velük foglalkozhat. Egy ismerőse cégén keresztül kapcsolatba került a németországi lewitzi - Hamburg és Berlin közötti kis település - lovasfarmmal. A szakmában a lewitzi cég igen híres, ez Európa egyik legnagyobb lovascentruma, több ezer alkalmazottal. - Elóször lóápolóként dolgozom, de később akár bclovagló is lehetek. Ugyanis Kaposváron is ez volt a feladatom, csikókat készítettünk fel eladásra. A Vásárhelyen szerzett diploma kint nem kell, de megérte megszerezni - folytatta. Tervei között szerepel, hogy a debreceni egyetemen egyetemi diplomát is szerez agrármérnöki szakon. Ha ez is megvan, akkor Csongrádon élő barátjával szeretnék közösen továbbvinni a családi gazdaságot. A pár száz hektáros birtokon marhákat tenyésztenek. Húsmarhával szívesebben foglalkoznának, mert az gazdaságosabb. Ennek egyik akadálya, hogy egyelőre nincsenek legelőik. K.T. Bánszki Lívia gyermekkora óta imádja a lovakat, így új munkahelyén is velük foglalkozik Fotó: Korom András Gengszterkoncert Saját kortársaik segítik a szegedi fiatalokat Marihuána helyett közösségi levegő A kortársak segíthetnek legtöbbet a serdülők lelki gondjainak feltárásában, megoldásában. A szegedi középiskolás kortárs segítők hálózatának szervezői erre tanítják az önkénteseket. A drog elleni harcban megértő közösségeket, izgalmas programokat kínálnak. Serdülő a serdülővel jobban megtalálja a hangot, mint a felnőttekkel, ebben az életkorban a fiatalok kortársaik visszajelzéseire a legfogékonyabbak, egymás előtt könnyebben megnyílnak, így a kamaszok lelki problémáinak felismerésében és a segítségnyújtásban is felkészült kortársaiké lehet a főszerep - ezzel pedig problémáik is korábban orvosolhatók. Ezt ismerték föl a középiskolásoknak szervezett mentálhigiénés képzés szegedi kezdeményezői. A képzés Schádné Zámoiyi Judit szakmai irányításával 1990 óta folyik, négy-öt éve már szegedi középiskolákban is kialakulóban van az úgynevezett kortárs segítők hálózata. A tizennyolc éves Gódor Áron, a Deák Ferenc Gimnázium aktív kortárs segítőinek egyike három éve tevékenykedik ezen a területen. Egykor maga is lelki válságon ment keresztül, így kapott az alkalmon, hogy olyan képzésre járjon, ahol önismeretre tehet szert, ami később is a hasznára válik. A kurzus folyamán viszont megtetszett neki a tanácsadói karitatív munka és a társaság, így szívesen végzi ezt a tevékenységet. Szerinte sok fiatalnak az is clég> ha elmondhatja néhány megértő, nyitott és elfogulatlan kortársának a gondjait. Nehezebb segítői feladat a zárkózottabbak problémáinak felismerése és a kapcsolatépítés velük. Egy jó társaság, a közös programok sokat jelenthetnek egy problémás kamasznak, de előfordul, hogy szakembert - például pszichiátert vagy addiktológust - kell ajánlaniuk. Ez történt azzal a fiúval is, aki családi problémái mellett nehéz alkalmazkodóképességgel is küszködött. Mióta azonban Áronnal beszélget, pszichiáterhez jár, gondjainak egy része lassan megoldódni látszik. Másoknak a mai fiatal generáció egyik legsúlyosabb problémájával, a drog csábításával segítenek megküzdeni. - A mi feladatunk nem a kábítószerről való leszoktatás, hanem az, hogy a fiatalok el se jussanak odáig, hogy droghoz nyúlnak. Alternatívát kínálunk a drog helyett is - vallja Áron, aki társaival rendszeres kézműves-foglalkozásokat tart, ezzel segít kialakítani egy támaszt nyújtó, befogadó közösséget az iskolában. Vörös /udit más kortárs segítőkkel a Ságvári Endre gimnáziumban hozott létre a fiataloknak érdekes előadásokat kínáló, mélyebb beszélgetésekre is lehetőséget adó teaházat - hasonló céllal. A testbeszédről, a hipnózisról vagy a másságról szóló előadásokra sok érdeklődő gyűlt össze, az alkalmi csoportosulásból idővel pedig közösség formálódott. A tizenhat éves ságváris Szukics Nóra elárulta: a mindennapjaiba is beépült, életformájává vált a segítségnyújtás - bárhol és bármikor is van szüksége arra valakinek. A fiatal lánynak a pályaválasztáshoz is lökést adott a segítőmunka: pszichológusnak készül a középiskola után. TOMBÁCZ RÓBERT Igazi gengsztershow-műsornak lehetnek részesei a SZIN-re kilátogatok: a Partfürdőn fellép a hét londoni zenészből összeállt The Tarantinos nevű formáció. A zenekart Quentin Tarantino filmjeinek hatására alapították, a műsorban a zseniális rendező filmjeiből ismert dalokat is hallhatja a közönség. A Ponyvaregény, a Kill Bili, a Kutyaszorítóban című hímnek nem csak hallhatjuk a zenéit: az együttes a számokhoz és filmekhez kreált, sajátságos műsorral jelenik meg a színpadon. A zenét a filmekből ismert hangeffektekkel ötvözik. Ezek mellett Lady Sarah, Monkey Man, Mr. TNT, The Dragon, Magié, Knuckles és Psycho Andy augusztus 26-án éjjel klasszikus rock and roll számokat, illetve funky és soul nótákat is játszik. Élménypedagógia A Krúdy Gyula szakközépiskola nulladik évfolyamos, nyelvi előkészítő osztályának tagjai tegnap tartottak élménybeszámolót arról a Magyarországon először Szegeden megvalósított oktatásról, amelynek célja a gyerekek erős személyiséggé formálása volt. A program az Elménypedagógia a bűnmegelőzésben néven valósult meg. Az egyéves gyakorlatban - a Szegedi Rendőrkapitányság és a bűnmegelőzési tanács egy országos pályázaton több mint egymillió forintot nyert az egyedülálló projektre - résztvevő 13-14 éves fiatalok különböző munkacsoportokban dolgoztak: saját átélt élményeiken keresztül tanulták meg, hogyan tudjanak nemet mondani a kábítószerre és az egyéb káros szenvedélyekre. PÁLYÁN MARADVA tm Schád László pszichológus, a középiskolai kortárs segítő képzés kezdeményezője szerint a fiatal önkéntesek nagyjából hatvan százaléka választ magának később valamilyen segítő szakmát. Közülük sokan a Szegedi Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központjában folytatják segítő munkájukat, páran pedig szegedi telefonos tini lelkisegély-szolgálatban is szerepet vállalnak. A pszichológus kiemelte a koordináló pedagógusok aktív és lelkes munkáját is, akik nélkül nem működhetne a pályázati forrásokból gazdálkodó kortárs segítői tevékenység. Vörös Judit, Szukics Nóra és Gódor Áron beszélgetéssel is lehetőséget kínál az egészséges lelki élethez Fotó: Schmidt Andrea