Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-24 / 146. szám

HÉTFŐ, 2006. JÚNIUS 26. "MEGYEI TÜKÖR" 7 Hétfőn kezdődik a Szín 5-ös fotózás A vakáció megkezdődött, ered­mények a bizonyítványban, így a Délmagyarország és a Délvilág idei nagy Szín 5-ös játéka is be­fordul a célegyenesbe. Hétfőtől a nevezéseké, illetve a profi fotózá­sé a főszerep. Ahogy ígértük, a kitűnő tanu­lók képeit nem bízzuk a véletlen­re, mi magunk gondoskodunk arról, hogy az idei diáksztárokat is egységesen, szépen, színesben mutathassuk meg olvasóinknak. Fotóriportereink várják a jelent­kezőket a megye valamennyi vá­rosában a megadott időpontok­ban és helyszíneken. A feltételek hasonlóak, mint tavaly, a játékban való részvétel­hez semmi más nem kell, mint egy színjeles általános iskolai bi­zonyítvány, illetve az elsősöknél, másodikosoknál a legmagasabb szintet jelző szöveges értékelés. A nevezés egyszerű, ki kell tölte­ni a lapjainkban többször is meg­jelenő nevezési szelvényt (amely ma a 17. oldalon található), majd ezzel és a kitűnő bizonyítvánnyal (vagy annak másolatával) felke­resni a legközelebbi fotózás hely­színét. Természetes elvárásnak gondoljuk, hogy a velünk játszók családjában (szülők, nagyszülők) legyen valakinek Délmagyaror­szág- vagy Délvilág-előfizetése. Ami pedig a díjakat illeti, ve­lünk mindenki nyer! Már a fotó­zásnál valamennyi diákot meg­ajándékozunk egy kis szuvenír­rel (egyedi Szín 5-ös csomagoló­papír-garnitúrával, ingyenbelé­pővel a mórahalmi Erzsébet für­dőbe, zselés tollal meg fénykép­tartóval), majd mindegyikük fo­tóját megjelentetjük az újságban. Közben jön a hab és a tűzijáték a tortára, sorsolunk. A fődíj hagyo­mányosan pompás: négyszemé­lyes családi út a Párizs melletti gyermekparadicsomba, Eurodis­neybe, a Gold Sun Travel segítsé­gével. A második díj mountain bike kerékpár (típusát maga a szerencsés nyertes választhatja ki), a harmadik díj egy Thomson mp3-lejátszó, míg a 4-6. díj egy-egy 15 ezer forintos Printker vásárlási utalvány. Hajrá Szín 5-ösök! FOTOZASI HELYSZÍNEK, ID0P0NT0K Kistelek: június 26., 14-17 óráig, sportcsarnok. Makó: június 26., 12-18 óráig, Hagymaház. Szegeti: június 27., 12-18 óráig, június 28-29., 12-17 óráig, ifjúsági ház. Hódmezővásárhely: június 27., 12-18 óráig, Petőfi Művelődési Központ. Csongrád: június 28., 14-17 óráig, művelődési központ. Mórahalom: június 29., 14-17 óráig, Aranyszöm Rendezvényház. Szentes: június 30., 13-17 óráig, ifjúsági ház. Mindszent: június 30., 14-17 óráig, művelődési ház. Száz plusz egy hiányosság Ellenőrzés az utakon Véget ért az a kéthetes nagyszabású közúti ellenőrzés, amit június elején Szegeden és térségében tartott a Csongrád megyei közlekedési felügyelet a Szegedi Rendőrkapitányság szakembereivel, országos akció részeként. Ez idő alatt 770 járművet vizsgáltak át, hiányosságokat 101 esetben ta­láltak. Soron kívüli műszak vizsgálatot 37 járműnél rendeltek el, 27 ko­csi műszaki érvényességét azonnal megszüntették. A mobil műszaki vizsgálóállomáson ellenőrzött 64 járműből 60 személygépkocsi vagy 3,5 tonnát meg nem haladó tehergépkocsi volt: papíron még néhány hóna­pig érvényes műszakival rendelkeztek, állapotuk azonban már nem volt megfelelő. Főként az elsődleges biztonsági berendezésekkel (fék, futó­mű, világítás és jelzőlámpák) volt baj. A hatóságok havonta egy-két na­pig, ősszel egy-két hétig folytatnak alaposabb közúti ellenőrzést. Bedő lakást bérel Csongrádon, Kispál 88 millióval tartozik Friss megyei képviselők vallottak a vagyonukról A tizennégy megyei ország­gyűlési képviselőből hat most először tett vagyonnyilatkoza­tot. Lapunk szemezgetett a friss honatyák bevallásából. Búzás Péternek és Kispál Fe­rencnek több tíz hektár szán­tója, Nagy Sándornak horvát­országi nyaralója, Sándor Klá­rának budapesti lakása van. A képviselők több százezer fo­rintos parlamenti fizetésük mellett 320-650 ezer forintot keresnek havonta egyetemi oktatóként, polgármester­ként, megyei önkormányzati képviselőként. Bedő Tamás (MSZP) csong­rádi polgár­mesternek nincs saját la­kása Csongrá­don; egy 61 négyzetméte­rest bérel. Csongrádon egy hek­tár szőlő és két hektár szántó, Kunszentmártonban pedig négy hektár szántó tulajdonosa. Bedő­nek az 1988-as Opel Kadett mel­lett van egy 12 éves Toyota Co­rollája és egy robogója, valamint két életbiztosítása több mint négymillió értékben és egymil­liója lakástakarékban. Az MSZP-s politikusnak hétszáz­ezer forintos hiteltartozása van. Havi jövedelme 460 ezer forint, de mezőgazdasági termelőként évente, időszakosan több mint egymilliót kasszíroz. Kültagja egy betéti társaságnak, és tagja két szövetkezetnek. Búzás Péter­nek (MSZP) a 207 négyzet­méteres makói családi házán kívül - amely­nek a fele az övé - Kiszom­boron és Algyőn vannak ingatla­nai. Kiszomboron közel 30 hek­tár szántója és 3,7 hektár erdője van. Algyőn felerészben tulajdo­nosa egy 2 hektáros gyepnek, va­lamint egy 3600 négyzetméteres teleknek, amelyen egy 46 négy­zetméteres faház áll. A makói polgármesternek több mint 9 millió forintos megtakarítása van, ugyanannyi a hiteltartozá­sa. Felerészben üdülési joggal is rendelkezik a spanyolországi Te­neriffe-n. Tisztségeinek köszön­hetően havi jövedelme megha­ladja a 650 ezer forintot. Föld­bérleti díjból évente több mint 800 ezer forint folyik be a szoci­alista politikusnak, aki két ker­tészeti cégnek is felerészben tu­lajdonosa. Kispál Fe­rencnek (Fi­desz) egy-240 és egy 105 négyzetméte­res hódmező­vásárhelyi csa­ládi ház fele van a nevén. A Fidesz-frakcióban ülő magoszos képviselőnek Vá­sárhelyen 60 hektár szántója, va­lamint egy másfél hektáros terü­lete van; az utóbbi helyen kiala­kított egy 4 ezer négyzetméteres telephelyet. Az ingatlanokban fe­lerészben tulajdonos Kispál. A képviselőnek van egy Audi A6-osa, egy Volkswagen kiste­herautója, valamint számos me­zőgazdasági gépe (traktor, kom­bájn, kultivátor). A több mint hétmilliós takarékbetéttel szem­ben 88 millió forintos fejlesztési hiteltartozása van. Családi gaz­dálkodóként havonta több mint egymilhó forintot visz haza. Nagy Sán­dornak (Fi­desz) van egy 80 négyzetmé­teres balástyai lakóháza és egy 100 négy­zetméteres gazdasági épülete, valamint egy 200 négyzetméteres kisteleki la­kóháza. (Ez utóbbinak felerész­ben tulajdonosa.) A kisteleki pol­gármesternek Balástyán több mint 10 hektár gyep, nádas, tó és rét, valamint egy négyezer négy­zetméteres tanya és szántó fele van a nevén. A fideszes politikus Horvátországban, Rukovacban egy 95 négyzetméteres üdülőnek - amelyet idén februárban vásá­rolt - negyedrészben tulajdono­sa. Van egy Mercedes Elegance tí­pusú gépkocsija és közel 20 mil­lió forintos megtakarítása taka­rékbetétben. Tisztségeinek kö­szönhetően havi jövedelme 489 ezer forint. Saját vállalkozásából évente esetenként 20 millió fo­rint folyik be. Sándor Klárának (SZDSZ) Sze­geden egy 120 négyzetméteres családi háza, Budapesten pedig egy 40 négyzetméteres társashá­zi lakása van. A liberális po­ütikus tulaj­donosa egy Chevrolet La­cettinek, 3 millió forint­nyi takarékbe­tétje és egymillió készpénze van. Hiteltartozása 4,1 millió forint. Havi jövedelme egyetemi do­censként 324 ezer forint. Szirbik Imre (MSZP) fele­részben tulaj­donosa egy 160 négyzet­méteres szen­tesi családi háznak. A szentesi polgármesternek van egy Hyundai Ponyja, öt és fél millió forintnyi takarékbetétje és 1,6 millió forint készpénze. Tisztségeinek köszönhetően havonta 650 ezer forintot vihet haza. SZ. c. sz. NÖGRAÖ1 500 F0RINT1AT0L KOZMA MÍNUSZ 23 MILLIÓJÁIG A régi képviselők közül Kozma Jó­zsef (MSZP) 23 milliós hiteltarto­zásról számolt be legfrissebb va­gyonnyilatkozatában. Géczi József iMSZP) havonta 70 ezer forintot kap a szegedi logisztikai központban is érdekelt Zoll-Platz Kft. felügyelőbi­zottsági tagjaként. Nógrádi Zoltán (Fidesz) arról vallott, hogy ötszáz forint készpénze van. Vincze Lász­lónak (Fidesz) egy 1983-as Volks­wagen Golf áll a tulajdonában. Peronjegyet szednek a Magyarországra utazóktól Többletköltség a semmiért A menetjegy árán felül is pénzt szednek a Szerbiából Magyarországra busszal uta­zóktól, mondták el olvasóink. A peron­jegy, amiről az utasok előzetesen nem kaptak tájékoztatást, törvényes, de plusz­szolgáltatás nem jár érte. Zentárói Szegedre busszal utazó olvasóink jelezték, hogy a határ túloldalán a menetjegy mellett az utóbbi időben plusz húsz dinárt szednek a pályaudvaron azoktól a magyarok­tól, akik föl akarnak szállni a menetrendsze­rű járatra. Minderről semmiféle tájékozta­tást nem találtak a pályaudvaron, így felké­szülni sem tudtak rá, sokuknál váltópénz sem volt. Csaba István, a járatot üzemeltető Tisza Volán Zrt. vállalkozási divízióvezetője el­mondta: az „extradíjat" - amiért semmi­lyen külön szolgáltatást sem kapnak az utasok - nem a szegedi társaság, hanem szerb partnerük vezette be. Hozzátette, a szerbek kocsiállásait használja a magyar társaság is, amiért külön pénzt fizetnek, a szerbek viszont csak úgy engedik be az utasokat a peronra, ha oda is jegyet válta­nak. A peronjegy a vezető tájékoztatása szerint a helyi jogszabályoknak megfelel, hivatalosan dokumentált, és nemcsak Zentán, de Szabadkán és Újvidéken is be­szedik. A szerb partner forgalombiztonsági okokkal magyarázza a nagyjából 60-70 fo­rintos pluszdíj bevezetését, így ugyanis „nagyobb a rend" a pályaudvarok peronja­in, ahová a kísérők is csak különjeggyel léphetnek be. Csaba István információi szerint a díj­beszedésben nincs nemzeti diszkriminá­ció, azt a szerbektől is ugyanúgy elkérik. A tájékoztatás hiányára ígérete sze­rint felhívja majd a szerb busztársaság fi­gyelmét. T. R. A szegedi egyetem a harmadik legnépszerűbb Tartja dobogós helyét a Szegedi Tudományegyetem: évek óta a harmadik a felsőoktatási intéz­ményekbe jelentkezők, máso­dik a felvettek száma alapján. Sőt: miközben más egyetemek és főiskolák iránt csökken az érdeklődés, addig idén többen jönnének a Tisza-parti univer­sitas falai közé, mint tavaly. Egyre nagyobb a verseny a hallga­tókért a felsőoktatásban. Miköz­ben csökken a jelentkezők száma (idén: 132 ezer 395, tavaly: 149 ezer 828), addig az intézmények száma nő, illetve újabb karokkal bővülnek a nagy hagyományú universitasok. Ennek ellenére évek óta alig változik a tíz leg­népszerűbb képzőhely sorrendje. E trendnek megfelel a Szegedi Tudományegyetem: a fogor­vos-tudományi képzés önállósí­tásával létrehozta tizenkettedik karát, miközben az élbolyba tar­tozik. Az összes jelentkező száma alapján 2001 óta folyamatosan dobogós (2-3. helyezett), csak a budapesti Eötvös Loránd, és ese­tenként a Pécsi Tudományegye­tem előzi meg. A népszerűségi toplista első hat helyén azokat a képzőhelyeket találjuk, ahova tízezernél is többen törekednek. E szempontból a táblázatunkban is rangsorolt öt „leghez" tartozik a Budapesti Corvinus Egyetem. Az összes felsőoktatási képző­helyre vágyakozó közül minden harmadikat az öt nagy tudo­mányegyetem valamelyike von­zotta. A legnépszerűbb tíz intéz­ménynél 10-20 százalékkal is csökkent a jelentkezésben meg­nyilvánuló érdeklődés - kivéve a tudomány Tisza-parti fellegvá­rát, ahova - a www.felvi.hu ösz­szesítése szerint - tavaly 18 ezer 457, idén 18 ezer 517 „pályázat" érkezett. Hasonlóképpen kivéte­lesnek számít az érettségizettek körében a Semmelweis, illetve a Miskolci Egyetem. Ezüstérmes az SZTE a nappali tagozatos alapképzésre jelentke­zők és az első helyre beadott je­lentkezési lapok mutatta statisz­tika, továbbá a felvett diákok szá­ma alapján. E két szempont sze­rint csak az ELTE előzi meg. Ha az egyes karok jelentkezé­si adataira pillantunk, akkor a szegedi egyetem tizenegy ver­senyzője közül a bölcsészkép­zés kimagaslik. Nemcsak azért, mert az országos rangsorban a szegedi BTK (az ELTE BTK és a Budapesti Gazdasági Főiskola a Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Főiskolai Ka­ra után) a harmadik, hanem azért is, mert e tízes toplistára négy bölcsészettudományi kar is fölkerült, s közülük (az EL­TE-t követve) a szegedi a máso­dik. A bölcsészet népszerűség­ében szerepet játszik, hogy a nagy múltú budapesti, szegedi, pécsi és debreceni intézmények sok szakon hirdetnek felvételt, s egyben az adott tudomány­egyetemek legnépszerűbb ka­rai. Idén szívesen lenne szegedi bölcsész 5731 jelentkező. A második legnépszerűbb kar a szegedi egyetemen a TTK, ahol 3324-en szeretnék folytatni ta­nulmányaikat. Az itteni képzés jó hírét jelzi, hogy a természettu­dományi karokra jelentkezők kö­zül minden harmadik diák Sze­gedet választotta. Az SZTE ti­zenegy kara .közül a Juhász Gyu­la Tanárképző Főiskolai Kar nyerné el a bronzérmet, mert ide 3277 diák küldte el jelentkezési lapját. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak jelentős része Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megyéből érkezik. ÚJSZÁSZI ILONA FELSOOKTATASI INTEZMENYEKBE JELENTKEZŐK ES FELVETTEK SZAMA Megnevezés Összes jelentkező Összes felvett Megnevezés 2006 2005 2001 2005 2001 Eötvös Loránd Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Budapesti Gazdasági Főiskola 22 220 20 278 18517 16 834 13139 26 039 20 350 18 457 17 071 16155 22 878 16 223 17 275 14 207 14 769 7 592 9 076 7 989 6 669 6 370 8 031 7 081 7 328 5 460 6106 Forrás: www.felvi.hu, DM-gyüjtés DM-grafika

Next

/
Oldalképek
Tartalom