Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-29 / 100. szám

8 •MEGYEI TÜKÖR* SZOMBAT, 2006. ÁPRILIS 29. SZEMBESÍTJÜK OLVASÓINKKAL EGYMILLIÓ HALOTT Iránban 1979-ben ért véget a sah rém­uralma. Ekkor kiáltották ki a köztársasá­got. Az ünneplés azonban nem tartott sokáig. A sah bukásával Washington el­vesztett egy hűséges diktátort, de hamar talált egy másik baráti diktátort, Szad­dám Huszelnt, aki kívánságának eleget téve 1980-ban megtámadta a demokra­tikus Iránt. A nyolc évig tartó irak—iráni háborúban több mint egymillióan haltak meg. Felismeri-e Kása Ferencet? Játékunkban arra invitáljuk ol­vasóinkat, tippeljenek velünk. Ki van a képen ? Újságíróink mutat­nak egy fényképet egy Csongrád megyei híres emberről. Ismerik őt 1 Mit mond önnek a portré, az arcvonások? KÁSA FERENC A járókelőknek ezúttal Kása Ferenc fotóját mutattuk meg. A szegedi Dózsa György Álta­lános Iskola testnevelő taná­rát, akinek kezei alól olyan te­hetséges kenusok kerültek ki, mint az olimpiai harmadik helyezett Vajda Attila, senki nem ismerte fel. Többen híres rockzenésznek vélték a mes­teredzőt. Somogyi Lász­lóné röntgen­asszisztens: - Sajnos nem ismerem. Első ránézésre edző­nek gondol­nám. Hogy mi­ért ez jutott eszembe? A feje alap­ján. Örülök, hogy kitaláltam, most már csak egy sportot kellene keres­nem mellé. A kézilabda, a vízilab­da és a kosárlabda híres Szegeden. Szerintem vízilabdaedző. A vizet eltaláltam, de nem labda? Akkor búvár? Ez sem jó? Jaj, talán csak nem kajak-kenu edző? Csak Petio­vics Kálmánt ismerem név szerint, de ez nem ő. Kása Ferencnek hív­ják? Még nem hallottam a nevét. Barna Norbert egyetemista: - Hát ez Nagy Feró\ Nem ő? Pedig a bajsza és a sze­me nagyon fe­rós. A nyaklán­ca alapján nem hinném, hogy va­lami komoly munkakörben tevé­kenykedne. Autóvezetőnek vagy taxisnak mondanám. A vonásai alapján egy ötven év körüli szim­patikus, vidám embert látok. Vala­mi vizes munkában próbáljam el­képzelni? Vízügyes netán? Nem? Sporttal kapcsolatos? A vízilabdá­sok edzője lehet! Nem póló? Kása Ferenc testnevelő tanár és kenu­edző? Még a neve sem ismerős. Fazekas Ta­más orvos: - Igen, tu­dom, ki van a képen. Nagy Feró. Tüdja, az a muzsikus. Nem ő? Érde­kes, megdöbbentő a hasonlóság. Ha nem ő, akkor csak a nyaklán­cából tudnék találgatni. Ha egy férfiember nyakláncot hord, az művészi beállítottságot jelenthet. Talán festőművész? Nem az? Víz­zel is kapcsolatba hozható? Árvíz­védelem? Nem? Ja, akkor talán sportoló? Igen? Akkor a kajak-ke­nusoknak lehet az edzője. Kása Ferencnek hívják? Sajnálom, még nem hallottam róla. Kukli György­né nyugdíjas: - Olyan is­merős, de nem tudom. Valami művész? Talán festő lehet. Nem? Színész még lehetne, de nem emlékszem, hogy láttam volna valaha is bármi­lyen darabban szerepelni. Esetleg tanár? Nem tudom, mit taníthat. Tornatanár? Bevallom, a lánca mi­att erre tippeltem volna. Hogy mit csinálhat még? Talán úszóedző? Az edző jó, de nem úszó? A ka­jak-kenuhoz van köze? Igen? A portré alapján aranyos, vidám em­bernek gondolom. Kása Ferencnek hívják? Még nem hallottam róla. Nyitva van az ügyfélkapu Kevesen keresik fel ügyes-bajos dolgaikkal az április 10-én meg­nyílt szegedi úgyfélkaput. Elektronikusan csak az intéz­heti ügyeit, aki előbb szemé­lyesen regisztráltatja magát az okmányirodán. „Intézze interneten! Szeged vá­ros önkormányzata elsőként va­lósította meg a valódi elektroni­kus ügyintézés lehetőségét. In­tézze ügyeit ön is interneten!" ­olvasható a szegedi városháza honlapján (www. szegedva­ros.hu). Ha az ügyfélkapu ikonra klikkel az ember, megnyílik egy ablak, amely átvezet a www.ma­gyarorszag.hu kormányzati por­tálra. Itt bőséges információt kap az érdeklődő az ügyfélkapu-rend­szerről. Az április 10-én megnyílt sze­gedi ügyfélkapu használatának feltétele a regisztráció. Erre csak személyesen, az okmányirodá­ban van lehetőség, de ha valaki rendelkezik digitális aláírással, úgy interneten is indíthatja nyil­vántartásba vételét. Az okmány­irodában pár perc alatt regisztrál­ják az embert. Ehhez szükség van személyi igazolványra és ér­vényes e-mail címre, amire el­küldik a kódot. Az ügyfelek en­nek segítségével léphetnek be a rendszerbe. Dovalovszki Tamás, az önkor­mányzat informatikai referense hangsúlyozta, az ügyfélkapu nem időpont egyeztetésre és különböző nyomtatványokat le­töltésére és kinyomtatására szolgál, hanem mentesít a hiva­talba járástól. A referens nem tudott arra a kérdésre válaszol­ni, hányan regisztrálták magu­kat április 10-e óta, csupán any­nyit közölt, kevesen ismerik még a rendszert. Most még csak olyan ügyeket lehet intézni, amit a nyilvántartásba vett ügy­fél maga hitelesít az aláírásával. A cél, hogy teljes egészében elektronikus úton történjék az ügyintézés. Akik regisztrálják magukat a szegedi ügyfélkapuban, azok nem csupán az önkormányzat, hanem az állami hivatalok (APEH, OEP) internetes ügy­félszolgálatait is igénybe vehe­tik. Mire jó az ügyfélkapu? Elektronikusan lehet például intézni a lakcímváltozással, gépjárművel, anyakönyvvel és vállalkozói igazolvánnyal kap­csolatos ügyeket, és a személyi jövedelemadó bevallást is el le­het küldeni a világhálón. Ha például nemzetközi jogosít­ványra van szüksége valaki­nek, csak kitölt egy űrlapot az interneten, elküldi a hivatal­nak, és pár nap elteltével viszi a postás a dokumentumot. Ugyanígy elektronikus úton te­heti fel kérdéseit a hivatalnak, amelynek kötelező válaszolnia a megkeresésre. sz. c. sz. Lejárt az ENSZ által szabott határidő - Az Egyesült Államok a katonai csapást sem zárta ki Az iráni atomválságra figyel a világ Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök (balról) egy katonai díszszemlén Fotó: MTI/AP/VahidSzalemi Iránnak péntek éjfélig kellett volna fel­hagynia az urándúsítással az ENSZ Biz­tonsági Tánácsa által szabott ultimátum szerint. Tbherán nem engedelmeskedett, tagadja, hogy atomfegyver előállításán munkálkodik. Az Egyesült Államok nem zárta ki a katonai csapást. A Szegeden élő Shaitis Alireza szerint szülőhazája békés célokra akarja használni az atomener­giát. Az iráni diák elmondta, az ott­honiak imádkoznak és remélik, hogy nem lesz háború. Irán április 11-én jelentette be, hogy 164 centrifuga segítségével első ízben sikerült 3,5 százalékos (atomerőműben már felhasz­nálható, atomfegyverbe azonban még alkal­matlan) dúsítású uránt előállítania. A nyu­gati országok sürgetésére az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsa április 28-áig adott határidőt Iránnak urándúsító tevékenysége felfüg­gesztésére. Az Egyesült Államok és európai szövetségesei attól tartanak, hogy Téherán békés célúnak mondott atomprogramja lep­le alatt atomfegyver előállítására törekszik. Irán tagadja a vádakat. Mahmúd Ahmadi­nezsád iráni elnök azt hangoztatta: országa megszerezte a nukleáris fűtőanyag előállítá­sának ismereteit. Nem kapott segítséget senkitől, így azt senki nem veheti vissza. Az iráni nemzet nem hajlik meg a nyomás alatt. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykö­vete, lohn Bolton szerint Teherán fenyege­tést jelent a nemzetközi békére és biztonság­ra. Washington a diplomáciai megoldást hangoztatja, de nem zárja ki a katonai csa­pást sem. Az iráni atomválságban Oroszor­szág és Kína nyugalomra és józanságra int. Shams Alireza hét éve él Szegeden. A 37 éves iráni fiatalember élettanból PhD-zik az egyetemen, mellette jogot hallgat. Az otthoniakkal interneten tartja a kapcsola­EUROPÁT IS ELÉRÓ RAKÉTÁK Az izraeli katonai hírszerzés értesülése sze­rint atomtöltet szállítására is alkalmas. 2400 kilometeres hatótávolságú, európai városokat is elérő ballisztikus rakétákat szerzett be Irán Észak-Koreától. Az izraeliek információi szerint az első szállítmány mar meg is érke­zett Iránba. tot. Az atomválsággal kapcsolatos hírekről a CNN-ből és a világhálón fogható perzsa televizióból tájékozódik. Shams Alireza szerint a fenyegetés, az agresszió nem meg­oldás, csak a tárgyalás célravezető. El­mondta, hogy az atomerőmű gondolata már az 1979-es forradalom előtt megszüle­tett. Békés célra tervezték és tervezik, mert nem tudják, meddig lesz elegendő az olaj. Az iráni hatalember hangsúlyozta: a per­zsák - bármerre is éljenek a világban - nyi­tottak, rugalmasak, alkalmazkodnak az adott nép kultúrájához. „Irán olyan sok színű, sok nép által lakott ország, mint az Egyesült Államok, csak míg Amerika há­romszáz, addig Irán háromezer éves állam" - magyarázta Shams Alireza, aki szerint senkinek sem kellene démonizálni a per­zsákat, nem kellene ellenséget látni a 80 millió irániban. A fiatalember két napja be­szélt a Teheránban élő pedagógus nővéré­vel, aki elmondta, nincs pánik, nem aggód­nak a határidő miatt. Imádkoznak és remé­lik, hogy nem lesz háború. Shams elmond­ta, hogy az irániak korábban kértek segítsé­get a nyugattól atomenergia hasznosításra, de nem kaptak, nem foglalkoztak velük. A legfőbb iráni vallási vezető, Ali Hamenei ajatolláh szerint ha megtámadják országu­kat, akkor „kétszer olyan erősek lesznek, mint bármilyen Irán elleni csapás." Shams - aki több barátját is elveszítette az irak-iráni háborúban - az ajatolláh szavai­val egybecsengő perzsa mondást idézett: A vitában nem adnak süteményt. SZABÓ C. SZILÁRD A Szegeden élő Shams Alireza reméli, nem lesz háború Fotó: Gyenes Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom