Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-13 / 37. szám

•MEGYEI TŰKOR" HETFO, 2006. FEBRUÁR 13. A tömörkényi Szabóék csak azért is szülők akarnak lenni A ráknál is erősebb a szerelem Évek óta egy célnak rendeli alá életét a tömörkényi Szabó Antal és felesége, Szabóné Losonczi Marianna: közös gyere­ket szeretnének. A férj betegsége miatt erre természetes útnn nincs lehetőségük, de eddig nem lehetett lombikbcbi­jük sem. Nem adták fel a reményt, és most szembesültek az­zal, hogy ehhez a küzdelemhez is pénz kell. Az önkormány­zat és mások is segítik őket. Elhatározták: ha végül sikerül a baba, ők is segíteni fognak másokon. Diákok voltak, amikor szinte első látásra egymásba szeret­tek. Szabó Antal jóképű, spor­tos fiú, akibe Marianna fülig szerelmes, viszonylik néhány évig felhőtlen volt, majd a de­rült égből lecsapott a villám. A 18 éves fiú születésnapján, ka­rácsonykor tudta meg: rosszin­dulatú daganata van. A gyors operáció után Kiskunfélegyhá­zán az orvosok nem titkolták: nagyon kicsi a remény arra, hogy fölépülhet. A második műtétre - ezt már az Országos Onkológiai Intézetben végez­ték - három hónapig kellett várnia. Mariannát ma is megviseli az akkori emlékek felidézése. - Hetekig ültem az ágya szé­lén, reggeltől estig, hogy vi­gasztaljam. A testi szenvedés semmi volt ahhoz képest, amikor megmondták: alig van esélyünk arra, hogy gyerme­künk szülessen. Néztünk egy­másra, szorítottuk egymás kezét s éreztük, tudtuk: mi ezt nem hisszük el! - mondja a feleség. Antal megmenekült, 1999 májusában kötöttek házassá­got, a fiatal asszony szüleinél laktak. Marianna föladta biz­tos munkahelyét, hogy minél többet a lábadozó Tóni mellett lehessen, alkalmi munkát vál­lalt évekig. A férj pedig félig gyógyultan 4 órában dolgozott. Egy szerény önálló otthon, ahol sírhat nyugodtan a gye­rek: ez hajtotta mindkettőjü­ket. Valahogy összespóroltak any­nyi pénzt, hogy jelentkeztek a lombikbébiprogramra, amit a férj betegsége igencsak megne­hezített. Az orvosok nyoma­tékkal fölhívták figyelmüket arra, veszélyes, ha ehhez mű­téttel kell biztosítani a spermá­kat. Nem volt köztük vita: saját felelősségükre vállaltak min­den kockázatot. Aztán elfo­gyott minden pénzük, de nem sikerült a próbálkozás. Marian­na egészsége eközben megrom­lott. Tüdta, hogy kímélnie kell magát, de az otthoni munkát ki végezte volna el? Szerencsére férje állapota stabilizálódott. Gépkocsivezető lett, éjszakai fuvarozó Csongrád és Pest kö­zött. Marianna félti őt, de nem tudja elfogadni, hogy nincs több esély. Megint lett annyi pénzük, hogy elmenjenek Czeizel Endréhez, aki mintha jobban átérezte volna vágyukat a többi doktornál. Azt mondta, sok függ a genetikai vizsgála­toktól. - Semmilyen nyomor vagy sorscsapás nem tudna bennün­ket arra késztetni, hogy a nyil­vánosság elé álljunk - mondja Marianna. - De a gyerek, az más! Nem ismerünk lehetet­lent. A mi kapcsolatunk pedig erős - mondta Marianna. Az internetes cím fölkeresése - http://gyermektelenül. uw.hu egy közeli hozzátartozójuk ötlete volt. Megadták telefon­számukat is (06-30-632-5429) és a számlaszámot (57200055­10008377), melyet a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet ve­zet. S már érkezett is segítség. Az önkormányzat szociális bi­zottsága is mellettük áll. Marianna bizakodó:- Ha meglesz a gyerek, és egyenesbe jutunk, mi is belépünk azok közé, akik segítenek. BÁLINT GYULA GYÖRGY A szenvedések megedzik az embert, s erőssé tehetik, ha megmarad a hite - vallják a tömörkényi Szabóék Fotó: Bálint Gyula György Orgonára gyűjtenek Rúzsán Méltó ajándékkal ünneplik a hívek a rúzsai templom közel­gő, húszéves születésnapját: a holland Johannus cég orgoná­ját áprilisban szentelik fel. A másfél millió forintba kerülő hangszer árát a hívek, az egy­ház, valamint a rúzsai és mó­rahalmi önkormányzat adja A rúzsai egyházközségben az év első napján hirdette meg a gyűjtést az új orgona beszerzé­séhez Serfőző Levente plébá­nos. A templom 2007-ben lesz húszéves, s a hívek úgy gon­dolták: méltó születésnapi ajándékot adnának a temp­lomnak. - A holland Johannus cég ké­szíti el nekünk az orgonát. Mivel modern templomról van szó, nem a hagyományos, sipos hangszert választottuk, hanem egy modern, digitális orgonát ­mondta Kuris István László egy­házközségi képviselő. - A hang­szer játszóasztala, billentyűzete hasonlít a szegedi dóm orgonájá­hoz, ám a hangok nem a sípon, hanem a hangfalon keresztül hallhatók. Az orgona ára 1,5 millió fo­rint, ebből félmilliót már össze­gyűjtöttek. A rúzsai önkor­mányzat 300 ezer, a mórahalmi 200 ezer forintot adott a hang­szerre, s közben gyűjt az egyház is. Az orgonaszentelést április 2-án tartják, ám akkor - nagy­böjt lévén - az orgona csak szo­lidan szólal meg. A falu lakosai vállalták: erre az alkalomra összeállnak énekelni. Kuris Ist­ván László azt mondta: az au­gusztusi búcsúra már meghív­tak egy kórust, s akkor min­denki meghallgathatja az új hangszer csodálatos muzsiká­ját. Az adományokat március 15-éig gyűjtik, Kuris bizakodó, úgy véli: a hiányzó összeg ad­digra az egyházközség rendel­kezésére áll majd. NYEMCSOK ÉVA A város legnagyobb civil szervezete Huszonöt éves a makói Maros Táncegyüttes Huszonötödik születésnapját ünnepli idén a makói Maros Táncegyüttes. A civil szervezetként működő társaság legnagyobb gondja jelenleg az, hogy még mindig nem találták meg végleges próbahelyüket - ám töretlenül pró­bálnak napról napra, összesen száz­hetvenen. Éppen negyedszázada alakult meg a széles hazai és nemzetközi elismertség­nek örvendő Maros Táncegyüttes, mely egyben a város legnagyobb civil szervezete. Mint vezetőjétől, Tóthné Döme Máriától megtudtuk, jelenleg százhetven táncosuk van, ami bizony figyelemre méltó létszám. Összesen nyolc csoportjuk van az óvodáskorú Apróktól a szülőket tömörítő Mötyké­ig, azaz a Makói Öreg Tyúkok és Kaka­sok Egyesületéig; legfiatalabb tagjuk hat-, a legidősebb hatvanesztendős. Nincs olyan napja a hétnek, hogy vala­melyik csoport éppen ne próbálna - az összekötő kapocs közöttük Tóthné Dö­me Mária, aki az alapítás óta szervezi ­egyetlen főállásúként - az együttes éle­tét: amellett, hogy tízéves táncos múlt­tal és táncpedagógusi végzettséggel a művészeti munkát irányítja, szervez, támogatást igyekszik szerezni a csapat tevékenységéhez. Ez utóbbi egyébként korántsem könnyű: bár az önkormány­zat évről évre támogatja őket, és köz­hasznú szervezetként számithatnak az egyszázalékos személyijövedelem­adó-felajánlásokra és a helyi iparűzési adó tizenkét százalékára is, nagyon ke­vés például az olyan pályázat, amire je­lentkezhetnek. A huszonöt évvel ez­előtti Maros többek között abban kü­lönbözött a mostanitól, hogy akkori­ban biztos intézményi háttér állt mö­„ Folyik" a tánc a színpadon. A Maros több generációt is magában foglal Fotó: Szabó Imre götte - mondja Tóthné Döme Mária. Gondjaik persze az anyagiakon túl is vannak. A legnagyobb most az, hogy az együttes még mindig nem találta meg végleges próbahelyét. Jelenleg a Belvá­rosi Iskola Bartók-épületének tornater­mét használják, ez azonban, bár külle­mében tetszetős, több szempontból is alkalmatlan erre a funkcióra. Egyrészt rossz az akusztikája, másrészt padlóza­ta sem felel meg a táncosoknak: mint­hogy kemény, egyre többen panaszkod­nak ízületi problémákra. Korábbi he­lyük, a Csanád vezér téri közösségi ház nagyterme alkalmasabb volt a próbák­ra, onnan azonban el kellett jönniük, mert azt az épületet a rendőrség kapta meg. A tornaterem parkettája ráadásul a két éve tartó állandó igénybevétel mi­att lassan kezd tönkremenni. Tóthné Döme Mária azért reménykedik, hogy lesz hova költözniük: több ötletük is volt, és az önkormányzattal jelenleg is tárgyalnak egy épületről, amit viszony­lag szerény költségvetéssel alkalmassá lehetne tenni a táncegyüttes céljaira. A próbák persze az átmeneti nehézségek ellenére is teljes erőbedobással folynak, hiszen a fellépések, versenyek, hazai és külföldi vendégszereplések egymást kö­vetik. A napokban például jubileumi gálaműsort tartottak, amelyen az ösz­szes csoport színre lépett, de a terveik között szerepel idén egy nemzetközi táncfesztivál megszervezése, egy arany­lakodalmas bemutató és egy bál is. A mai Maros Táncegyüttesben egyéb­ként - a Mötyke tagjaként - már táncol néhány harmincas korosztályhoz tarto­zó felnőtt, aki az alapításkor is ott volt. A negyedszázaddal ezelőtti Maros per­sze egészen más volt, mint a mostani ­mondja Tóthné Döme Mária, aki a hu­szonöt év alatt maga is megváltozott: tu­dása, tapasztalata gyarapodott, kezdeti óriási lelkesedését pedig a tervszerű, tu­datos munka váltotta fel. SZABÓ IMRE A MAI GYEREKEKKEL NEHEZEBB BÁNNI Miben különbözött az akkori csapat a mostanitól? Például abban, hogy az ak­kori gyerekekkel sokkal könnyebb volt bánni. Egyrészt fegyelmezettebbek vol­tak, másrészt tudtak játszani, harmad­részt kevésbé voltak leterheltek - cso­da, hogy ilyen körülmények között eny­nyire sok fiatal érdeklődik Makin és a környező községekben a népi tánckul­túra iránt. Sokkal több figyelmet kell most fordítanunk a pedagógiára, mint annak idején - mondja az együttes ve­zetője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom