Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-17 / 14. szám

16 •MOZAIK« KEDD, 2006. JANUÁR 17. A csonttollúnk helye FARKAS CSABA Télvíz volt; Thakúcs ismét észrevette a folyosó végén, a tűzfal melletti, hasznúlatból kivont ké­ményen, a kürtó melletti magból kinőtt, sikerrel megkapaszkodott, néhány szálból álló pásztortás­kanövényt. Ismét, hiszen alig múlik el nap, hogy ne pillantana rá. Mennyi mindent túlélt a pász­tortáska, tavasz óta! Esót-havat, hideget-meleget, árnyéktalanságot-légszennyezést. És főképp sze­let - a pásztortáska, mely egyébként rendes me­zei növény, nem százkilométeres légvonatok elvi­selésére alakult ki. „Vagy mégis•", kérdezte magú­tól (magában) Thakács, amint hónapról hónapra figyelemmel kísérhette, miként éh túl az időjárás viszontagságait a jelentéktelen növény. Jelenték­telen: odalenn, a romtalajon, a rudeális, városi foghíjtelken észre sem venné senki, rengeteg van belőle, de azért nem annyi, hogy a mennyiség mi­nőségbe csapjon át. Ezt az egyetlen növénykét ké­ményszegélyi helyzete tette láthatóvá, és háttere, a véghetetlen, szürke ég. Jelentéktelen volt, oly­annyira jelentéktelen, hogy egyszerűen nem tu­dott belekapaszkodni a szél. Körülnyaldosta min­den oldalról, ám nem mutatkozott felület, hogy hasznosulrú tudjon a szélenergia. Tulajdonkép­pen az égvilágon semmi hasznot nem hajtott e növényke a kémény szegélyen, annak köszönhet­te túlélését, hogy csupán: van. Van. lélegzik, némi oxigéntermeléssel, igaz, hozzájárulva a globáhs gázcseréhez, ennek mértéke azonban olyan, de olyan kimutathatatlan... Ha hasznos lenne, s en­nek megfelelően dús levélzettel. ág-bogokkal, egyebekkel rendelkezne, már rég derékba törte volna a szél. „Haszontalanságban az erő", muta­tott ki új természeti törvényt Thakács. „Vagy mégis betölt valamily szerepet a kémé­nyem pásztortáska?", tűnődött Th., a pillangóef­fektusra gondolva. Akár betölt, akár nem: druk­kolt a növénynek. Nemcsak drukkolt: amikor csak reá esett pil­lantása, eszébe jutott: ki kellene haladni a város­ból az ún. természetbe. Hisz lassan már elfelejti, milyen jéggel átszőtt, észak felől dérrel borított, fagyos göröngyökön bukdácsolni. Elfelejti, mi­lyen. mikor vaspirosan kel a Nap. Elfelejti, mi­lyen a friss, vékony jég roppanása, milyenek a vén fűzfák a hullámtérben; egyik-másiknak csupán kérge van, bévül teljesen üres, rajta kapunyi ha­sadék. Aki ide belép, kanyargó-szűk csigalépcsőn halad tovább, le s még lejjebb a föld alá, mint a népmesei hősök, elébb egyre sötétebb van, aztán - igen, aztán mikor már azt sem tudja az egyén, merre van le-, és merre fölfelé - világosság kezd derengeni fölfelé a még lentebbről, szürke fény. Gyorsítunk a kongó-vaslépcsözeteni lépteken, a lefelé tulajdonképpen már fölfelé, észre sem ven­ni, mikortól megyünk lefelé helyett fölfelé - mint ahogyan a Föld lakója sem érzékeli, mikor áll a Déli-sarkon s mikor az Északin; a világegyetem­ben nincs le, föl. ...Szürke madárraj rebbent föl egy fáról, tíz négyzetméteres, hullámzó fátyol. Thakács - aki abban reménykedett, hátha észlel csonttollút; el­végre nem lehetetlen: itt is, ott is fölbukkant már néhány - ráirányította a minduntalan be-bepárá­sodó messzelátót a rajra: élénksárgászöld és fakó­zöldecske madarakká változtak. Levette látószer­ve elől a távcsövet, szabad szemmel nézte őket: távoli seszínűek. Zöldikék voltak. - Újabb raj, szürke ez is, húsz négyzetméternyi, a távcső kö­zel hozta, sokszínűvé varázsolta alkotóelemeit, a madarakat. Láthatóvá lett a háromszínű - pi­ros-fehér-fekete - fej, a napsárga szárnycsík, a le­heletfinom égetett-dióscukorszín a begyen. Ten­gehcek. - Ismét új raj, akár félszáz négyzetméte­res is lehetett. Ezek másképp voltak tarkák a lát­csőben, mint a tengelicek. A fák között pedig: pi­rosló hasú süvöltőmadár. Centimétereket mozdult arrébb a messzelátó, több száz méterrel siklott odébb a látómező: Th. elveszítette a madarakat. Szürke eget látott Tha­kács. „Aha", mondta magában, „a csonttollú ma­darak helye az égben." A DM-DV ügyelete A Délma­gyarország és a Délvilág mai ügyele­tes újságíró­ja Fazekas Gábor. Kol­légánk 12 és 17 óra kö­zött a 30-218-111 l-es telefon­számon fogadja a hívásokat. Munkatársunkkal közölhetik ötleteiket, véleményüket, ja­vaslataikat. vi**« KÉK hírek I A 19 éves zsombói Farkas Zsolt tavaly szerzett karosszérialaka­tos szakképesítést Szegeden, a Csonka János szakközépiskolá­ban, most pedig érettségire készül a Tisza Lajos szakközépisko­lában. Öt éve kezdte az autóversenyzést szériakrossz kategóriá­ban, családjuknak autószerelő műhelye van, innen a vonzalom az autók iránt. Fiatal kora ellenére kétszeres magyar bajnoki második helyezéssel büszkélkedhet, és magáénak tudhatja a Szuperkupában a magyar bajnoki címet. Délelőttönként segít édesapjának, főként az alkatrészbeszerzés a reszortja. Szinte mindennap órákat tölt edzéssel saját pályáján, vágya, hogy profi autóversenyző legyen. Hétvégenként barátaival és barátnőjével jár szórakozni. Fotó: Frank Yvette ISTEN ELTESSE! ANTAL, ANTÓNIA Antal a római Antonius nemzét­ségnévből rövidült, jelentése: herceg, fejedelem, elöljáró. Antó­nia a név női megfelelője. Anto­nio Gades neves spanyol flamen­cotáncos volt, aki többször fellé­pett együttesével Magyarorszá­gon. Antonio Banderas spanyol származású filmsztár, aki legna­gyobb sikereit amerikai filmek­ben érte el. Csermák Antal ma­gyar zeneszerző verbunkosaival tette ismertté nevét. E. T. A. Hoffmann meséiben szerepel Antónia, az énekesnő, akinek tü­dőbaja miatt tilos énekelnie, ám az ördög ráveszi erre, és ezzel ha­lálát okozza. Egyéb névnap: Asz­ter, Oros. LOPÁS MIATT KERESIK TAPASZTÓ SZABOLCSOT A Szegedi Rendőrkapitányság lopás és egyéb bűncselekmé­nyek gyanúja miatt körözi a végegyházi Tapasztó Szabol­csot. A 28 éves férfi társával együtt egy szegedi lakásból ka­bátot, készpénzt és hitelkártyát vitt magával. A hitelkártyát, az adatok szerint, azóta többször is jogosulatlanul használták. A rendőrség információi szerint a körözött férfi a Csöke László ál­nevet használja. Aki Tapasztó Szabolcs/Csöke László tartóz­kodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, ér­tesítse a Szegedi Rendőrkapi­tányságot a 62/562-400-as tele­fonszám 1626-os mellékén vagy hívja a rendőrség 112-es és 107-es vonalát. Bejelenté­seiket a Telefontanú 06/80­555-11 l-es ingyenes számán is megtehetik. Egy apa meséli: - A gyerekeim imádnak a neten szörfözni. Tegnap néztem, hogy milyen jelszót írtak be: „Bat­manSupermanRo­binjoker".. Kérdez­tem tőlük, hogy mi­ért ilyen hosszút vá­lasztottak. Erre azt felelték: legalább négy karakternek kellett lennie. Nem mindennapi fogyókúrás ötletek BUDAPEST (MTI) Ma már Magyarországon is kap­hatók azok az apró - főleg lelki okokból fontos - rásegítő tár­gyak, amelyek megkönnyítik a fogyókúra betartását azzal, hogy bűntudatot keltenek. Az Amerikai Egyesült Álla­mokban és Nyugat-Európában régóta elterjedtek a fogyókúrát segítő tárgyi ötletek. A legegysze­rűbb megoldás: „vékony korú" fényképet vagy valamelyik ked­venc ruha képét elhelyezni a hű­tőn egy mágnes segítségével, mi­vel ez emlékeztet a célra. Ha ez sem segít, akkor belül is érdemes néhány apró feliratot el­helyezni, például olyan monda­tokkal, hogy „Már megint nem zöldséget eszel?" A kedvesebb, de célra vezető tárgyak közé tarto­zik a röfögő rózsaszín malac. Ha kinyitja a diétázó a hűtőt, a fényt érzékeli a kis szerkentyű, majd hangos röfögéssel figyelmezteti a fogyózót a diéta betartására. Drasztikusabb megoldás a hű­tó kulcsra zárása. Ilyenkor a kulcsnak az ellenőrző személy­nél kell lennie, és persze az is fel­tétel, hogy az élelmiszerek a hű­tőszekrényben kapjanak helyet, és ne az éléskamrában - ilyen he­lyiség ugyanis gyakorlatilag alig található a fejlett nyugat-európai országokban: az élelmiszerek szinte mindegyikét a hatalmas, félkonyhányi hűtőben raktároz­zák, az üdítőt vagy a konzerveket pedig a garázs polcain. Változás kezdődik WíZltetta Ma is borongós, párás, hideg idő válható. Késő délután azonban csapadékot is adó felhők érkeznek fölénk. Havazásia, néhol havas esőre, ónos esőre lehet számítani. Szeged Ö -2* Mórahalom Ö -2° Hódmeze* vásárhely Ö -2° Mindszent e -3" Szentes Ö -3° Bákás* esaha Ő -2* Makó Ö -2° Szolnok s -3° Csongrád Ö -3° Kecskemát Ö -2° Kistelek Ö -2° Orosháza ö -2° További kilátások Szerdán eleinte ónos eső, havas eső, majd egyre több helyen havazás válható. Csü­törtökön már csak kisebb havazás lehet csökken a felhőzet, a megerősödő északi szél kisöpri a Kárpát-medencében megűlepedett nyirkos, hideg levegőt. Swda Csütörtök Péntek Q Max:3 Min: Hó, ónoseső Maxd° Hózápor Max:3 Mln:-r Változó Szombat Max: 5 Mbi:-4° Vízállás: A Tixza Szegednél 311 cm (hőfoka 1,2 C°), Csongrádnál 260 cm, Mindszentnél 314 cm. A Maros Makónál 27 cm. A Nap kel: 7.26, nyugszik: 16.23, Hold kel: 19.29, nyugszik: 9.13. A múlt bűvöletében VÍZSZINTES: 1. Georg Friedrich Händel (+1759) német zeneszerző háromfelvonásos operá­ja, mely az ókori Egyiptomban játszódik. 12. Ige szótári alakja. 13. Híres madridi képtár. 14. Tűlevelű fák erdőövezete Szibénában. 15. Jégkorongmérkőzés egyik szakasza. 16. Könnyű­fém rövid neve. 17. Páncél belseje! 19. A Volt egyszer egy vadnyugat c. film rendezője (Ser­gio). 20. Beteghez érkezik, de nem orvos! 23. Lett sakkvilágbajnok (Mihail). 24. Ablakkeret! 25. Durr ikerszava. 26. Spielberg űrmanója. 27. Tantál jele. 28. Blamálja magát. 30. Néma hon! 31. Kamionfelirat. 33. Nyizsnyij-...; körzet és nagyváros Oroszországban. 35. Nagytestű papagájfaj. 37. Páros pite! 38. Időmérő szerkezet. 39. Horvát üdülőhely az Isztriai-félszige­ten. 40. The...; angol napilap. 43. Nekem nyújt át. 44. Tanítja, fejleszti. 45. Az ókori líd ki­rályságban játszódó háromfelvonásos opera. FÜGGŐLEGES: 2. Karsztos felszínek nagy kiterjedésű hosszanti mélyedései. 3. Magaslatról sikeresen a földre ér. 4. Smirgli közepe! 5. Határfolyó a két Kongó között. 6. Ételízesítő. 7. Voltaképpen ez a mén! 8. Ebbe az irányba. 9. Tűzálló bélésanyag kályháknál, kemencéknél. 10. Dél-törökországi város. 11. Händel háromfelvonásos operája, a VI. századi Milánóban játszódik. 12. E háromfelvonásos opera is régi, mondai időkben játszódik. Színhely: Árkádia. 18. Károly Rómában! 21. Arra a helyre. 22. Híres római kút. 26. Én, latinul. 27. Utazás, is­mert angol szóval. 29. Tégla- és cserépkészítés végső fázisa. 30. Egykori birodalom az Aral-tótól délre. 32. Hivatali helyiség. 33. Tenorszerep Eugen d'Albert Hegyek alján c. operá­jában (=NAND0). 34. Művészettörténetünk úttörője (Flóris, +1889). 36. Ijed. 39. E há­romfelvonásos opera a Szentföldön játszódik: a keresztes hadjáratok kezdétén. 41. Após. 42. Ön, németül 44. A kiütés betűjele. A hétfői rejtvény megfejtése: Autóstopnál az ember nézze meg kit vesz fel a kocsijába! ül MINDENT MEGKÉRDEZHET. ^^^^fl GM A Továbbtanulás Napja Szegeden: TIK Kongresszusi Központ Helyszín: 6722 Szeged, Ady tér 10. Időpont 2006. január 18. 77.00 óra Előadó: Magyar Bálint Oktatási Minisztérium FELVÉTELI 2006 i Hogy kell kitölteni a felvételi lapokat? J Hogyan kell felvételizni? ú Hogyan működik az új

Next

/
Oldalképek
Tartalom