Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-11 / 9. szám

SZERDA, 2006. JANUÁR 11. • AKTUÁLIS» 5 Megállt az idő, avagy hiba a készülékben Szeged belvárosának köztéri és toronyórái közül a legtöbb pon­tosan jár, nyugodtan hozzájuk igazíthatjuk saját időmérőin­ket. A nagyáruház környékén azonban jelenleg két olyan óra is van, amelyek jó ideje 3 óra 26 percet mutatnak. A Honvéd téri református temp­lom Petőfi Sándor sugárút felé né­ző órája nyár óta 3 óra 26 percet mutat. Ez akkor a legfeltűnőbb, ha a Kárász utca felől közelítjük meg a kivilágított tornyot, mert ilyenkor egyszerre láthatjuk a pontos időt és az örök fél négyet. - Nyáron beázott a templom alagsorában lévő gyülekezeti nagyterem - mondta Szecsődi Gizella, a Honvéd téri reformá­tus egyházközség presbitere. ­Víz érte az elektromos hálózatot, és mivel a torony órái is árammal működnek, az egyik megállt. Az egyházközség jelenleg keresi az anyagi fedezetet a javításhoz, mert valószínűleg a teljes fölme­nő vezetéket ki kell cserélni. Néhány hete az Árpád téri úgy­nevezett közterületi óra, hőmérő és reklámhordozó is megirigyelte a református templom lusta to­ronyóráját, azóta ez is folyama­tosan és „pontosan" hajnali 3 óra 26-ot mutat. Hiába várjuk azt is, hogy jól ismert kattogásával hő­mérővé változzon a számlap - a szerkezet Celsiust azóta egyálta­lán nem mutat. A köztéri időmé­rő gazdája egy budapesti reklám­cég. Telefonos megkeresésünkre Légrády Veronika műszaki asz­szisztens azt mondta, hogy nem tudtak a hibáról. - A bejelentéstől számított öt munkanapon belül meg kell javí­tania az órát a szervizelő cégnek - tájékoztatott, és megígérte, hogy szól az illetékeseknek. Amíg a javitás tart, addig Glatt ­felder téri szerkezeten nézhetjük meg a pontos időt és hőfokot. A köztéri órákat szeretik a sze­gediek. Földi Béláné mindennap a dóm mellett halad el munkába menet. - Amikor sietek dolgozni, érde­kes módon soha nem a saját órámra pillantok, hanem a foga­dalmi templom tornyán nézem meg, mennyire kell sietnem az utolsó néhány száz méteren ­árulta el. A telefonon lekérdezett pontos időhöz beállítva karóránkat kör­bejártunk a városban, és úgy ta­láltuk - a fentiektől eltekintve -, a belváros köztéri óráinak zöme pontos. FAZEKAS GÁBOR fi MEGBÍZHATÓ IDŐMÉRŐK A Dóm téren a fogadalmi templom nyolc óráján kívül még az egyetem zenélő időmérője is mutatja az időt. Bár a nyugati torony két érája 2-3 percet késik, a nyolcbél kettő igazán nem rossz arány. A szom­szédos szerb templom tornyáról is a pontos idő olvasható le, csakúgy, mint a felsővárosi temploméról. Az autóbusz és a vasútállomás órái sem csalnak meg bennünket. Meg­lepetés érheti viszont azt az uta­zót, aki a Mikszáth Kálmán utcán siet a Mars tér felé, hogy elérje a buszt. A Bartók tér sarkán forgó időmérő két számlapja közül az egyik két percet siet. A városháza érája viszont abszolút megbízha­tó, akár jobbról, akár balról néz­zük, ugyanolyan pontos. A Honvéd téri református templom tornyának órái elbizonytala­nítják az embert, hogy mennyi is az idő Fotó: Karnok Csaba A szegedi intézmények fél hattól várják a kicsiket Hajnali ébresztő bölcsiseknek, babusgatással Szeged bölcsődéi korán nyit­nak, Dorozsmán például fél 6-tól fogadják a gyerekeket. Né­hányukat már hajnali ötkor kénytelenek ébreszteni a szü­lők. Hajnali ötkor már ég a villany a Tas utcai bölcsődében, Kiskun­dorozsmán. Az intézménybe 73 kisgyermek jár. Elsőként a gondozónők és a gondnok ér­keznek. A bölcsi előterében ká­véillat száll, bent jó meleg van, az utcán hideg és sötét a téli hajnal. Aki teheti, ilyen korán nem dugja ki az orrát a lakás­ból. - Egészen 2002 szeptemberéig öt órakor nyitottunk, de ilyen ko­rai nyitásra nem volt igény. Az­óta fél hattól várjuk a gyerekeket - magyarázza Csányi Mihályné, a bölcsőde vezetője. - Négy gyer­meket hoznak fél 6 és 6 óra kö­zött, az anyukák Szegedre járnak dolgozni, korán kezdenek. így kénytelenek már hajnalban fe­lébfeszteni a csöppségeket. Nem sokkal fél 6 után nyílik a kapu, a 36 hónapos Natáliát hozza az édesanyja. Gyors vet­kóztetés, és Nati már indul is a csoportszoba sarkában álló kis­ágy felé. Néhány másodperc múlva álomba szenderül. - A korán érkező gyerekek kö­zül nem mindegyik alszik vissza - mondja Batizné Anikó gondo­zónő. - Nati azonban itt folytatja a szundikálást, s általában fél nyolc, nyolc körül ébred, amikor már több a gyerek és nagyobb a zsivaj. Dominik érkezik. Édesanyja felrakja a kisfiút az asztalra, leve­szi róla a sapkát, kabátot. - Hajnali ötkor kelünk - mesél a reggelekről az anyuka, Kocs­már Zoltánná Alina. - Ölelgetés­sel, puszilgatással ébresztem Do­minikot. Van egy papagájunk, ő is besegít. A babusgatás után gyorsan összeszedjük magunkat, ló időben kerékpárral járunk, ha nagoyn hideg van, busszal, hogy ne fázzon meg. Alina gyorsan ráadja a fiára a váltószandált, aztán odaadja ne­ki a reggeli péksüteményt, s már viszi is be a csoportszobába. Nati édesen alszik, Domi a gondozó­nővel szemben leül az asztalhoz, reggelizik. Édesanyja még egy ölelésre magához hívja, aztán szalad a buszhoz: Szegeden, a jégpályával szentben egy bútor­Natália elsőként érkezett a dorozsmai bölcsibe, s rögtön ágyba bújt. Édesanyja hajnali fél hatkor kö­szönt el tőle Fotó: Karnok Csaba 1021 B0LCSIS VÁROSSZERTE Szegeden 15 bölcsőde működik, az intézmények összesen 1021 kisgyermek napközbeni ellátásá­ról gondoskodnak. A bölcsik reg­gel fél hattél fogadják a gyereke­ket, és este fél hatig tartanak nyitva. áruházban dolgozik, időben oda kell érnie. Míg Nati alszik, Dönti a fánkot rágcsálja. Kint még mindig sötét van, nem sokkal múlt fél 6. Újra nyílik a kapu, egyszerre érkezik Bálint Krisztofer és Tikász Ale­xandra. Krisztofert háromnegyed 6-kor ébreszti az anyukája. Most kocsival jöttek, az anyuka, Bá­lintné Kois Szilvia az autót az épület előtt hagyja, s busszal megy hattyasi munkahelyére. Az anyukák mind azt mond­ják: sajnálják felébreszteni az apróságokat hajnalban, de nem tehetnek mást: dolgozni kell. Dorozsmán kevés a munkale­hetőség, aki pedig Szegedre jár, annak korán kell indulnia. A ki­csik megszokják a hajnali éb­resztőt. Délután nagyot alsza­nak, este pedig 8-kor már ágy­ban vannak, hogy kipihenjék magukat hajnalra, amikor újra csörög a vekker. NYEMCSOK ÉVA Kevesen jelentkeztek ápolónak Félidejéhez érkezett a csongrádi Kisrétbe tervezett, százhuszon­négy férőhelyes fogyatékosott­hon és rehabilitációs intézmény építése. A több mint egymilliárd forintból megvalósuló beruházás munkái májusban kezdődtek, már állnak a főfalak, elkészültek a födémszerkezetek, a válaszfa­lak felhúzása hamarosan befeje­ződik, a néhány hetes késés be­hozható a szeptemberi átadásig. A * kisréti intézményt nem önállóan, hanem az Aranysziget otthonnal közösen működteti majd a fenntartó megyei önkor­mányzat. Az új létesítményben csak melegítőkonyha épül. Amennyiben a jogszabályon idő­közben nem változtatnak, 87 főt foglalkoztat a fogyatékos otthon. Diplomás szakemberek, pedagó­giai asszisztensek, konyhai dol­gozók és gépkocsivezetők mellett szükség lesz 36 ápolóra is. Jelen­leg 19 munkanélküli szakképzé­se folyik, közülük tizet fognak felvenni, a többi 26 ápolót a je­lentkezők közül választják ki. A nyolc általánost végzett, ápolói szakképesítéssel rendelkező pá­lyakezdő pótlékok nélkül 63 ezer, míg egy érettségizett akár 100 ezer forintos bruttó keresetre is szert tehet. B. D. A tolvajok „megnézték" az aktákat, laptoppal és négy üveg borral távoztak Ügyvédi irodákba törtek be Betörtek az egyik legnagyobb szegedi ügy­védi irodába. A tolvajok átkutatták az ösz­szes helyiséget, köztük a város egyik ve­zetőjének, Pászti Ágnes tanácsnoknak az irodáját is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy magukkal vittek-e iratokat. - Sem tanácsnoki, sem képviselői munkám­mal kapcsolatos iratokat nem tartok az iro­dámban, így a tettesek nem juthattak hozzá a város működésével összefüggő bizalmas dokumentumokhoz - nyilatkozta lapunknak Pászti Ágnes tanácsnok, centrumos önkor­mányzati képviselő. Pászti Ágnesnek is abban a Tisza Lajos kör­úti ügyvédi irodában van irodája, ahová hét­főre virradóra törtek be egyelőre ismeretlen tettesek. A tanácsnok asszony megjegyezte, az ő első emeleti irodáját is átkutatták, ám egyelőre nem tudja, hogy a sok száz akta és egyéb irat közül hiányzik-e valamelyik. A Tisza Lajos körúti, 3. számú ügyvédi iro­dában tizennégy ügyvéd dolgozik. Az előze­tes adatok szerint a tettesek az egyik föld­szinti ablakot benyomták, azon keresztül ju­tottak be az épületbe. Az összes irodába be­törtek, kinyitották és átkutatták a szekrénye­ket és az íróasztalok fiókjait. Boros László és Pusztai Judit irodája a föld­szinten, Nagy Erikáé az első emeleten van. Pusztai Judit a betörés legnagyobb kárvallott­ja, kiegészítőkkel, táskával elvitték laptopját, valamint néhány ékszerét is. Az ügyvédnő csak annyit jegyzett meg, a tolvajok újnak vélhették laptopját, ezért vitték magukkal. Boros, a SZEAC és a Szegedi Dózsa egykori kitűnő futballistája azt mondta, a betörők ki­nyitották és a földre dobták diplomatatáskáját, megnézték, mit tartalmaz a „SAJÁT" feliratú iratgyűjtője, az akták között is keresgéltek, de tőle valószínűleg nem vittek el semmit. - Hozzám már egy éve is betörtek. A tettes ak­kor álkulcsot használt és magával vitt egy szer­ződést. Tudom, hogy ki lopta el, de nem tettem feljelentést, mert nem lehetett volna bizonyíta­ni, hogy ő volt a tolvaj - mondta Boros László. Nagy Erika irodájában is mindent megnéz­tek, átvizsgáltak a betörők. - Átkutatták a szek­rényeket, az asztalt, az asztalfiókokat. Semmit nem szórtak szét. Egyelőre azt sem tudom, hogy elvittek-e valamit - mondta az ügyvédnő. Az ügyvédek szerint a betörés körülményei rendkívül „érdekesek". A tettesek láthatóan vigyáztak, hogy ne romboljanak. Az ajtók többségét nem törték be, hanem kifeszítették az ajtóüvegeket rögzítő szegőléceket, az üveg­lapokat kiemelték, így jutottak az irodákba. Három laptopot, több számítógépet, telefa­xot, telefont hátra hagytak. Az csak hónapok múlva derülhet ki, hogy iratokat vittek-e ma­gukkal. Az ügyvédek feljelentést tettek a szegedi rendőrkapitányságon, a rendőrség ismeret­len tettes ellen nyomoz. O.Z. A SZEAC és a Szegedi Dózsa egykori kitűnő futballistájának, Boros László ügyvédnek is átkutatták az irodáját Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Oldalképek
Tartalom