Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-24 / 301. szám

Szombat, 2005. december 24. CSENDES ÉJ III. VILÁG IGAZA: KÁLLÓ FERENC TÁBORI ESPERES - A SZERETETÉRT HALT MÁRTÍRHALÁLT Az elszakadt rózsafüzér Szegeden Kálló György és testvérei, Győrött Kálló Kamiilék őrzik annak a tábori esperesnek az emlékét, aki november 28-án Budapesten, a jeruzsálemi Jad Vasem Intézettől posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott, mivel a háború alatt munkaszolgálatos zsidók sokaságát mentette meg. A nyilasok megkínozták és kivégezték. Kálló Ferenc rokonságban állt Kálló Matilddal, Juhász Gyula édesanyjával. Kálló György nyugalmazott középiskolai magyartanár és felesége, Ildikó Juhász Gyula utcai otthonában idézzük meg a nagybácsi, Kálló Ferenc emlékét. Micsoda véletlen! Juhász Gyulának, Szeged koszorús költőjének édesanyját ugyanis Kálló Matildnak hívták, a család szegről-végről a város nagy szülöttjének rokona, s immáron csaknem egy emberöltőnyi ideje élnek a híres ember nevét viselő utcában. De most nem Juhász Gyuláról, hanem a szintén Szegeden született Kálló Ferenc tábori esperesről beszélgetünk, aki Kálló Györgynek, a Vedres volt tanárának, igazgatóhelyettesének nagybátyja, vagyis apjának testvére volt. Hat fiú született gyors egymásutánban, Kálló Ferenc a legelső gyerekként 1894. december 8-án jött világra. Papi pályára ment, 1927-től katonai lelkész, 1930-tól a mai Budai Honvéd Kórház vezető lelkésze. 1938-ban részt vett a Történelmi Emlékbizottság megKiállítás a Somogyiban December 30-áig még megtekinthető a Somogyi-könyvtárban az a kiállítás, amelyik a szegedi kötődésű mártírnak állít emiéket. Az anyag java a könyvtár gyűjteményéből származik, a szegedi Kálló családtól néhány fénykép, az eredeti halotti anyakönyvi kivonat, valamint a Világ Igaza (Jad Vasem) oklevél és emlékérem került a tárlókba. Kálló Ferenc golyók szaggatta reverendája, halálakor viselt cipője és elszakadt rózsafüzére a Hadtörténeti Múzeumban található. akkal, amiket szétosztott a rászorulók között. - Egy emléket őrzök róla, 1943 karácsonyét mesél újra Kálló György -: három és fél éves voltam akkor, és nagybátyám a testvérek gyerekeit összehívta a Márvány utcai lakásba. Élesen megmaradt emlékezetemben egy zenélő karácsonyfa, amelyik a talpán körbe-körbe forgott, és az, hogy mindenki nagyon drága ajándékot kapott. Ugyanakkor az a cipő, amit halála éjszakáján viselt, javított, talpalt volt. A Világ Igaza kitüntetés odaítéléséhez tanúkat hallgatnak meg. Általában nem a család kezdeményezi az eljárást, hanem azok, akikkel jót cselekedtek. Az emlékezők szerint Kálló Ferenc mentette meg például Egri István és Básti Lajos színész, Hirsch Ernő orvos életét. A szeretet, a humanitás mártírja volt. A Világ Igaza (Jad Vasem) kitüntetést Kálló György testvére, Kálló Kamill Győrött élő nyugalmazott főorvos vette át Budapesten, ő ugyanis a rangidős a családban. FEKETE KLÁRA FOTÓ: GYENES KÁLMÁN őrségi kórház ügyeletén megszólal a telefon: Ha hiányzik a papjuk, menjenek ki Budakeszire, ott megtalálják - kiabál a vonal túlsó végén egy ismeretlen hang." - Kicsi, törékeny, vézna ember volt a nagybátyám mondja Kálló György - az illegalitásban „Néninek" hívták. Aznap este, amikor elvitték, lázas betegen feküdt otthon, és azt mondták neki, haldoklóhoz hívják. Éjszaka megkínozták, de nem tudtak meg tőle semmit. Végül kivitték a budakeszi útra, ahol előreküldték, majd rálőttek, s mivel nem halt meg azonnal, fejbe lőtték. Rózsafüzért tartott a kezében. Befolyásos, összeköttetésekkel rendelkező ember volt - az utolsó két esztendőben Horthy Miklósné gyóntatója -, alezredesi rangban, jó anyagiA szegedi leszármazottak: Kálló György és felesége unokájukkal, Barnabással szervezésében, 1944-től tagja a Nemzeti Ellenállási Mozgalomnak, a kórházban megalapította a Magyar Front helyi csoportját. Az úgynevezett Kálló-csoport szökött, zsidó munkaszolgálatosokat mentett meg a haláltól úgy, hogy betegként a kórházban bújtatták őket, a legnagyobb veszélyben lévőket például a fertőzőosztályon helyezték el. Kálló Ferenc hamis keresztleveleket állított ki az üldözötteknek. „Budapest, 1944. október 28. Este nyolc körül fekete, Buick típusú személygépkocsi áll meg a Márvány utca 26. számú ház előtt - írja Hetényi Varga Károly. - Bőrkabátos férfi száll ki, és eltűnik a sötét kapualjban. Majd újra megjelenik, maga előtt kísérve egy láthatóan beteg, elesett embert... Másnap reggel a helyKálló Ferenc fotója a Somogyi-könyvtár kiállítási anyagából Karácsonyi kívánságok Minden olyan ígéretesen kezdődik. Ebben az esetben: egy doboz jelent meg a folyosón. „Karácsonyi kívánságok." Ezt írta rá valaki kissé túlsúlyos, de azért szép betűkkel; legfölül magyarul, majd németül és franciául is. Október derekán került oda, pontosan senki sem emlékezett, mikor. Aki meg akarta nézni közelebbről, annak le kellett lépnie a hosszú szőnyegről a tompa fényű, májbarna kőre, meg kellett tennie nyolc-tíz lépést a falig: ott állt, egy kis asztalon. Sokan oda is mentek, és benéztek a résen, ami a tetején volt. De nem lehetett látni, mennyi boríték van már odabenn. Merthogy valami miatt a legtöbben azt gondolták, ha az ember komolyan veszi ezt a játékot, akkor okvetlenül borítékba rejti a kívánságát. Miért? Talán azért, hogy azonnal ne derüljön ki, ha fölbontják - mert valaki nyilván fölbontja, nem? -, hogy kié. A legtöbben azt gondolták a belga-német tulajdonú nagyvállalat székházában erről a dobozról, hogy valakinek a főnökök közül tréfálni támadt kedve. Nos, a magyar ember érti a viccet. A vállalat karácsonyi ünnepségén aztán a fiatal, szőke, belga ügyvezető igazgató azt mondta, nagyon érdekes, sőt azt kell, hogy mondja, eredeti dolgokat olvasott a dobozból előkerült levelekben. Ezennel szeretné bejelenteni, hogy mindenkinek teljesül a kívánsága. Mindenkinek, aki odaírta a lapra a nevét, illetve, aki vállalja a kívánságát. Lassú mozgolódás támadt, páran elpirultak, de ezt a félhomályban nem lehetett látni. Csak a belga férfi szelíden mosolygó arca fénylett a színpadon. Elkezdte a fölsorolást. Az egyik földszinti irodában két nap múlva néhány dalt énekel Hajós András, mégpedig az asztal tetején állva. Ezt kérték ugyanis az ott dolgozó lányok. Fölszabadult röhej, taps nyugtázta az igazgató szavait. A cég sofőrje a két ünnep között hazaviheti és használhatja a céges autót, igaz, hogy csak egy hétvégére kérte, de talán így sem fog tiltakozni. Vagy tizenöt percen át beszélt az igazgató, jókedvűen, papír nélkül, s végezetül azt kérte, a vacsora után jelentkezzen nála az a kedves munkatárs, aki szeretné végignézni a Real Madrid egyik mérkőzését élőben. Nagy taps, hujjogás köszöntötte a leleményes kollégát. És amikor néhány nap múlva az első félidő közepe táján a kis köpcös Ronaldo berámolta az első gólt a vendégek hálójába, aztán kocogott pár lépést, és a kezét fölemelve, unottan elmosolyodott, a kedves kolléga, Tibi a VIP-sorban ülve azon tűnődött, miféle játék ez, amibe belement. Mióta megérkeztek, félszegen, visszafogottan viselkedett, és vigyázott arra, nehogy úgy tűnjön, megfigyel, szemrevételez, megbámul valamit. Azt azért megállapította, hogy a főnöke nem szokott futballmeccsekre járni: néhány apró jel arról árulkodott, hogy ez a belga fiú unatkozik. Nyilván csakis az ő kedvéért jött el erre a meccsre. De hát miért? Azt már fölmérte, ez a figyelmesség nem kifejezetten, személy szerint neki szól. De akkor kinek? Nem tudta kitalálni, mi végre dönt úgy egy fiatal menedzser, hogy két nappal később utazik haza karácsonyi szabadságra, csak azért, mert az egyik melósát el kell kísérnie egy futballmeccsre. Nincs ennek családja? Nem tudta, hogy van-e. Ő már akkor szívesen visszaszívta volna a kívánságát, amikor ott, a vállalati vacsorán - kiderült, mikor van a mérkőzés. Csak hát annyira komoly, véglegesen elhatározott dolog volt ez - a gyertyás asztal mellett már nem mosolygott a belga -, hogy szégyellt visszakozni. Amikor otthon elmesélte, nincs mese, muszáj utazni Madridba, két nappal karácsony előtt, látta, a felesége pontosan érzi, mi történt. Egy szót se szólt, csak nézett, komolyan tanulmányozta a férfi arcát. Csak a gyerek nyafogott, a négyéves kislány: ő nem értette, miért kell elmennie apának olyan messzire ajándékért, amikor innen a sarokról is hozhat. „Valaki most okvetlenül mulat rajtam." Ezt gondolta a stadionzajban. De vajon ki lehet az? A belga arca rezzenetlen volt. Ott ült mellette. Eszébe jutott az is, mennyire feszengett a karácsonyi ünnepségen. Várta - éppúgy, ahogyan a többiek - miről fog szólni az ünnepi beszéd. Sokszor úgy érezték, valami olyasmiben vesznek részt a munkájuk révén, amihez hasonlót még nem csináltak korábban Magyarországon. De aztán ez a büszkeségérzés gyakran átadta a helyét másnak. Szorongásnak, dühnek, sohasem érzett indulatoknak. Csak csodálkozott magán ő is, hogy újabban milyen hamar fölemeli a hangját. Amikor az ebédszünetben az álmaikról - igazi, éjszakai álmaikról - beszéltek, kiderült, ezek nem csak a munkahelyükről, munkatársaikról szólnak. Neki például visszatérő álma volt, hogy egy ismerős középiskolai tanteremben ül meztelenül, és tudja, mindjárt feleltetni fogják. Szóval mindenre számítottak, csak arra nem, hogy terítékre kerülnek a kívánságok. Ezek vagyunk mi nézték a sötétben egymást, ahogy a belga a képtelenebbnél képtelenebb hülyeségeket sorolta. Teniszmeccs a volt külügyminiszterrel? Pisztrángozás és rafting Szlovákiában? Tényleg ilyen tökéletlenek vagyunk? Nem is érdemlünk mást. Csak azt, hogy ezek az urak bebizonyítsák nekünk: nem tudunk olyat kérni, amit ne lehetne teljesíteni. Cserébe viszont akkor hadd kérjenek ők is valamit: egy kicsivel több figyelmet, koncentrációt a hétköznapokon. Az első félidő vége felé már nagyon kellett vizelnie, dolgoztak a sörök, amelyeket a meccs előtt ivott a szálloda halljában a belgával. De a szünetben mégse ment ki vécét keresni, attól tartott, nem találna vissza. Aztán végül mégis minden jobban alakult, mint ahogy várta. A belga - már nem is próbálta titkolni a megkönnyebbülést a meccs után visszavitte a szállodába, elmagyarázta neki, hogy reggel taxi jön majd érte, ehhez meg ehhez a repülőhöz viszik, ott pedig ezekre a dokumentekre lesz szüksége. Azzal elköszönt, és most végre fölszabadultan, kedvesen mosolygott. Erre persze ő is. Egy ideig álltak, fixírozták egymást, aztán észbe kapott, és kinyögte: köszönöm szépen. Odafönn pedig kiugrott a liftből, és már dugta is a kulcsot a zárba, aztán, már odabenn, föltépte a vécé ajtaját. Mi van akkor, ha ez az egész tényleg csak kedvesség akart lenni, semmi más? Ezt gondolta a felhők fölött, a repülőn. És mi van akkor, ha vicc volt? Ezek nem tehetnek arról, hogy ilyen hülye, akadémikus humoruk van. Jó vicc volt, maradjunk ennyiben. A repülő gond nélkül leszállt, ő hazaért, hamarabb, mint tervezte. Hosszú szabadság kezdődött, s közben mindaz, ami vele történt, megnyugtatóan hamar eltávolodott, háttérbe szorult az emlékeiben. Persze, minden szabadság véget ér egyszer. Amikor az új évben először nyitott be a hatalmas üvegajtón, azonnal észrevette a fal mellett a kis asztalt, amelyen egy fehér papírdoboz állt. Ezen már nem volt semmiféle fölirat. BAKOS ANDRÁS