Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-24 / 301. szám

II. CSENDES ÉJ 2005. december 24., szombat A legemlékezetesebb karácsonyom Népszerű művészeket kérdeztünk: Melyik volt a legemlékezetesebb karácsonyuk? Hogyan töltik ma a szentestét? Voltak, akik a régi, gyermekkori karácsonyok hangulatát idézték fel, másokban egy-egy félresikerült ünnep is mély nyomot hagyott. Valamennyiük vallomásában közös: fontos számukra, hogy ilyenkor együtt legyen, egymásnak örüljön a család. Király Levente: Szenteste a restiben - Amikor pályakezdő színészként Szegedre kerültem, nem voltak még színészlakások, ezért albérletekben éltünk. Éjjel-nappal színpadon voltam, rengeteget játszottam, volt olyan, hogy három előadást is egy nap. Szentestére sem tudtam hazautazni Pestre a szüleimhez, mert másnap felléptem. A helyzetet súlyosbította, hogy a főbériőm elpanaszolta: karácsonyra hazajön az egész családja, el kellene őket szállásolnia. Megkérdezte, hogy nem tudnám-e a szobámat szentestére szabaddá tenni. Megértően azonnal beleegyeztem, csak azután gondoltam végig: én sem tudok hová menni, így olyan pocsék szentestém volt, amit soha nem felejtek el. Amíg nyitva voltak a vendéglátó helyek, addig azokat látogattam sorra. Végül kikötöttem a restiben, és ott iszogattam hajnalig. Reggel bementem a színházba letusolni. A nehéz éjszaka után nem volt könnyű a karácsonyi előadásokat sem végigcsinálni. Persze szép emlékeim is fűződnek a karácsonyhoz: gyerekkoromban akármilyen rossz volt is a helyzet, mindig titokzatos-titkolózós, varázslatos hangulata volt az ünnepnek. Később, amikor már családot alapítottam Szegeden, és megszületett Attila fiunk is, fantasztikusan ügyesen megszerveztük a Jézuska érkezését. Sose buktunk le. Pedig az óvodában a többi gyerek már „felvilágosította" Attilát, aki az egyik karácsony előtt kifakadt: „Mindig megfigyeltem, hogy amikor csönget a Jézuska, te sohasem vagy bent a szobában. Ezért most odaülsz mellém, én fogom a kezed, és együtt várjuk, hogy megjöjjön". Azt gondolta, így lebuktathatja a Jézuskát. Én azonban kértem a színházból egy csengőt, amit a heverő alá rejtettem, és lábbal szólaltattam meg, amikor eljött az ideje. Attila teljesen transzba esett: „Ez nem igaz, itt ülsz mellettem, fogom a kezed, és mégis csöngetnek!" Részletesen el kellett mesélnem neki, ki is az a Jézuska. Mindig azt mondtam neki: az a szeretet, ami a szívünkben lakik. A legnagyobb kérése egy lábbal hajtható Moszkvics pléhautó volt. Megvettük neki, és bekapcsolt lámpával odatettük a karácsonyfa alá. Miközben nagy áhítattal énekeltük: „Mennyből az angyal, lejött hozzátok...", Attila észrevette az autót, és nagyot kiáltott: „Apu, apu, Mokvics is van!" Az idei karácsonyunk kicsit furcsa lesz, mert Attila megházasodott, és nemrégiben megszületett az unokánk, Rozi. O még nagyon kicsi, ezért nem tudnak vele utazni, így most mi szeretnénk elmenni hozzájuk Budapestre. Itthon a feleségemmel, a lányommal és a tágabb családdal ünnepelünk. Feleségem és a sógornőm mindig jól öszszedolgoznak, és fantasztikus ünnepi ételeket szoktak készíteni. Fekete Gizi: Sorsszerű színházlátogatás - Kicsi gyerekkoromban Debrecenben laktunk a szüleimmel. Művészetkedvelő emberek voltak, ezért minden évben a szenteste délutánján édesapám elvitt a Csokonai Színházba, ahol mindig valamilyen mesejátékot adtak ilyenkor. Ma is emlékszem például a Hófehérke és a hét törpe előadására. Amikor hazaértünk, már megjött a Jézuska, állt a karácsonyfa. Egyedüli gyerek voltam, hármasban ünnepeltünk, mindig halat ettünk, amit azóta is igyekszem tartani. A karácsonyi színházlátogatás sorsszerű volt. A szüleim akkor még nem tudhatták, hogy én is a színházban kötök ki, az lesz az életem, a szerelmem. Idén szokatlan karácsonyom lesz, mert Máté fiam, aki hegedűsként végzős a győri konzervatóriumban, az egyik ottani zenekarral háromhetes kínai turnéra utazott. Nagyon büszke vagyok rá! A turnéja miatt már 18-án előkarácsonyoztunk. Szenteste halászlét főzök, túrós csuszát és tortát készítek. Gregor József: Egyedül Belgiumban - A legemlékezetesebb karácsonyom a kilencvenes évek közepén volt: az egyetlen olyan szenteste, amit nem a családom körében töltöttem. December 23-án élő, egyenes adásban énekeltem a belga televízióban, másnap nem kaptam repülőjegyet haza, ezért egyedül maradtam egyik barátom kölcsön kapott lakásában. Döbbenetes, katasztrofális élmény így karácsonyozni. Az egész világon ragaszkodnak az emberek ahhoz, hogy legalább ezt a napot a szeretteik körében töltsék. Nagyon rosszul éreztem magam. A karácsonyban a készülődést szeretem legjobban. Ilyenkor az ember igyekszik minden családtagjának, barátjának valami testre szabott, szép ajándékot adni, aminek sohasem az értéke a fontos. Sokszor nehéz kitalálni, hogy mi legyen az. A feleségem szokta megvásárolni az ajándékokat, én csak neki gondolok ki valami meglepetést. Eddig még sikerült. Az idei mozgalmas karácsony lesz: 19-én A teremtés oratóriumot énekeltem, majd a Hegedűs a háztetőn négy előadása következett. Még szerencse, hogy a délelőttjeim szabadok voltak, így elő tudtam készíteni a halat. A szentestét Szegeden ünnepeljük családi körben, én készítem a pontyhalászlét és a velencei-tavi sült süllőt. Karácsony első napján két Hegedűs-előadást is játszom, utána a televízió újévi koncertjén énekelek Budapesten. Juronics Tamás: Tizenöt mágikus henger adunk ajándékot egymásnak, csak az együttlét öröméért találkozunk. A tizenhat éven aluli gyerekek persze mindig kapnak valami meglepetést. A szülők sütnek-főznek, jókat eszünk. Hal és töltött káposzta minden évben kerül az ünnepi asztalra. Szakmai ártalom: Dórival nálunk az evésnek nincs központi jelentősége. Nem nagyon engedhetjük el magunkat, hiszen próbáink, előadásaink vannak közvetlenül az ünnepek után is. Egyébként sem élvezzük a degeszre zabált has élményét. Pataki Ferenc: A betlehemek misztikus hangulata - A családi karácsonyok meghitt ünnepi hangulatát a kilencvenes évek elején egy sajátos ajándéktárgy tette különösen vidámmá. Abban az évben nagy újdonságként reklámozták a tévében a mágikus hengert, ami összeszedi a szöszöket a ruháról. Úgy látszik, mindenkinek nagyon megtetszett az elmés kis szerkezet, mert kiegészítő ajándékként mindenki kapott legalább egyet. Sorra bontottuk ki az ajándékokat, és nagyokat nevettünk, amikor űjabb és újabb mágikus hengerek kerültek elő. Tízen voltunk a karácsonyfa körül, és összesen tizenöt mágikus hengert ajándékoztunk egymásnak. Dórival, a párommal karácsonykor mindig utazunk: először Pestre az én családomhoz, majd Egerbe az övéhez. Néhány évvel ezelőtt közösen eldöntötte a család, hogy elég a vásárlással járó őrületből, nem - Gyerekkoromból a betlehemezésre emlékszem legélesebben. Óriási élmény volt, amikor a karácsony előtti napokban a nagyobb fiúk engem is beválogattak a csapatba, és épp nekem, a legkisebbnek jutott az öreg pásztor szerepe. Hatalmas subában kellett állnom kint, amikor szóltak: „Gyere be, te öreg!" Erre be kellett tántorognom, és azt kellett kérdeznem: „Miféle pálinkás üveg?" Ez őrületesen tetszett! „Semmiféle pálinkás üveg, csak gyere be, te öreg!" - válaszolták kórusban, mire szinte bezuhant az én öreg pásztorom a házba. A Felsőváros kicsi utcácskáiban, a Tó utcában, a Bihari és Hóbiárt basa utcában, meg a Liget és a Debreceni utcában voltak olyan előre felderített, ismerős házak, ahová bátran bekopogtathattunk. Úgy emlékszem, akkoriban mindig fehérek voltak a karácsonyaink. A kis betlehemek a pici gyertyák fényével misztikus hangulatot árasztottak. Másik emlékem: az iskolában előadtuk a Három királyokat, és én is mondhattam József Attila szép sorait: „Irul-pirul Mária, Mária, / boldogságos kismama. / Hulló könnye záporán át / alig látja Jézuskáját..." Néhány éve még láttam azt az asszonyt, aki Máriát játszotta. Ezek meghatározó élmények. Idén kibővült a családunk egy kis jövevénnyel, Gáspárral, az unokámmal. Régi szokások szerint ilyenkor összejön a család, egyik idős nővéremet is elhozzuk, és a gyerekekkel, unokánkkal együtt ünnepelünk. Az ifjabbak különböző mézeskalács-figurákat sütnek karácsonyra, ezek is felkerülnek díszként a fára. Szentestére hallevet főzök, és rántott halat sütök, Eri, a feleségem j)edig hagyományos mákos gubát készít. HOLLÓSI ZSOLT Pásztor Erzsi: A kétéves Jézuskája - Amíg élt az édesanyám, mindig együtt volt a család, és fantasztikus ünnepeink voltak. A legboldogabb karácsonyom akkor volt, amikor a kislányom kétéves lett, és először látta meg a Jézuskát. Leírhatatlan az az érzés, ami akkor kerített hatalmába. Nem tudom semmihez sem hasonlítani. Akkor döbbentem rá: nem is tudom, hogy minek örültem addig. Borzasztó vidám, örömteli ember vagyok, egyszerűen ilyen az alaptermészetem. Ám a korábbi örömöm és boldogságom semmi volt ahhoz képest, amikor megláttam a kislányom boldogságát a karácsonyfa előtt. Ez nem egy különleges történet, de ha eszembe jut, ma is kicsordul a könnyem. Nincs nagyobb öröm a gyermeknél a világon! Sajnálom azokat az embereket, akik ezt nem érezhetik. Édesanyám - akit nyolcvannégy éves korában, néhány éve veszítettünk el - mindig örömet tudott nekünk okozni a lényével, a vidámságával, a természetességével. Életszemléletét mi visszük tovább az öcsémmel, valahogy átültetődött belénk. Kicsi koromban édesanyánk mindig ajándékot küldött azoknak az osztálytársaimnak, akik máshonnan nem kaptak. Én az iskolába akartam elvinni, de ő elmagyarázta: nem lehet megalázni az embereket azzal, hogy szegények, ezért az otthonukba kell vinni az ajándékot. Ezt a bölcsességét egy életre megjegyeztem. A mai napig szoktam vinni csomagokat az egyik öregek otthonába. Az elmúlt években karácsonykor a leányomhoz és a két unokámhoz utaztam Olaszországba vagy pedig Pécsre, az öcsémékhez. Most erre nem lesz lehetőségem, dolgozom. Különös ajándéka a sorsnak, hogy van egy barátnőm, aki olyan, mintha a testvérem lenne. Négyéves korunk óta vagyunk testi-lelki jó barátnők, a lánya a keresztlányom. Idén náluk töltöm a szentestét. Előttem vannak azok a kolléganőim, akik mindig egyedül maradtak az ünnepek idején. Sohasem értettem, hogy lehet az, hogy ilyenkor valaki nem megy értük, nem viszi el őket. Hálás vagyok a sorsnak, hogy én ilyen életet kaptam ajándékba.