Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-22 / 273. szám

KEDD, 2005. NOVEMBER 22. «SPORT» 15 December 6-át jelölte meg a spanyol sztárcsapat időpontként Télapóra kapjuk a Ciudad Reált Mikor lesz a Pick-Ciudad Real Bajnokok Ligája mecccs? Az el­múlt napokban ez foglalkoztat­ta a szegedi sportbarátokat. Teg­nap jó hírek érkeztek a nem­zetközi szövetségből (EHF): a spanyolok december 6-át jelöl­ték meg időpontként az első szegedi meccsel kapcsolatosan. Egy időpont nem volt még biz­tos. Egyetlen egy, hiszen a többi férfi kézilabdacsapat már réges régen megegyezett a meccsek időpontjaiban, minden Bajno­kok Ligája résztvevő tudta, hogy mikor lép majd pályára a nyol­caddöntőben. Két együttes qzon­ban még nem. Ez a két gárda pe­dig nem más, mint a Pick Szeged és a spanyol sztáralakulat, a Ciu­dad Real. A szegedi vezetők nyár óta jelezték az EHF-nek, hogy a december 3-án és 4-én a kick-box világbajnokság miatt foglalt az újszegedi sportcsarnok, ezért biztos, hogy nem tudnak ebben az időpontban BL-meccset játszani. A Pick vezetői a bécsi sorsolás után egyfolytában azon munkálkodtak, hogy megfelelő játéknapot találjanak. Egyet mindenképpen szerettek volna: Szegeden játszani. Szerencsére az EHF is partner volt az időpon­tegyeztetésben, hiszen a Ciudad Real az elmúlt napokban nem adott „életjelt" magáról. Szeren­Vadkertiék szeretnék a Ciudad Real bajszát is megráncigálni Fotó: Schmidt Andrea cséré tegnap kora este nagyot változott a helyzet. Lele Ambrus, a Pick Szeged ügyvezető elnöke jó hírekről tudott beszámolni. - Délben előtt arról kaptunk értesítést, hogy a visszavágót december 11-én 17 óra 15 perckor vívjuk Spanyolország­Néma Kanárik FUTSAL Az elmúlt héten botló Első Be­ton csapata nagyszerű második félidőt produkálva nagy csatá­ban otthon tartotta mind a há­rom pontot a Kanárik ellen. ELSŐ BETON-KANÁRIK 6-5 (1-3) NB l-es futsalmérkó'zés. Vezette: Albert, Tóth. Első Beton: Tihanyi - Szentágotai, Csúri, Németh, Brinszky. Csere: Fekete, K. Tóth, Rácz, Kovács, Puskás, Balog. Edző: Szabó Zsolt. Gólszerzők: K. Tóth (2), Szentágotai, Rácz, Csúri, Brinszky, ill. Lukács (2), Ughy, Sándor. Igencsak átaludta az első tíz per­cet az Első Beton. A szegedi ka­pusnak, Tihanyinak a kezdés utáni 25. másodpercben már kétszer kellett bravúrral védenie. Aztán a 3. percben már ő sem te­hetett semmit Lukács lövésével szemben, 0-1. A folytatásban is jobban pörögtek a vendégek, és a 9. percben Ughy szerencsés gól­jával tovább nőtt az előnyük, 0-2. Nem is tehetett mást Szabó Zsolt edző, minthogy időt kért. Ez eredményre vezetett, hiszen Brinszky és Balog is helyzetbe ke­rült, ám a nagy lehetőségek mind kimaradtak. Aztán jött a 15. percben Kovács zseniális passza és K. Tóth végre megszerezte a várt Beton-gólt., 1-2. Ám elég volt egy újabb figyelmetlenség és az őrizetlenül hagyott Lukács a léc alá pörgette a labdát, 1-3. A második félidő minden igényt kielégített. A vendégek a 26. percben már 4-1-re elhúz­tak, ám a szegediek négy perc alatt 5-4-re fordítottak. Ekkor Csúrit második sárga lappal kiál­lították, de az emberhátrányt a Beton kivédekezte. A Kanárik Lukács révén ugyan egyenlített, de Brinszky egy szóló után dön­tött a három pont sorsáról, 6-5. Szabó Zsolt: - Adtunk egy fél­időnyi előnyt az ellenfélnek, majd a második játékrészben akaratunk, harcosságunk meg­hozta a fordítást, a sikert. M. J. KÉT FONTOS GÓL Régóta várta edző és szurkoló, de leginkább a csapat, hogy K. Tóth Gyula jól és gólerősen játsszon. Ez tegnap sikerült neki, két találatá­val életben tartotta a szegedi re­ményeket. A vége ismert: nyert a Beton! Fokozódó BL-izgalmak BUDAPEST (MTI) Ma este az A, B, C és D csoport két-két mérkőzésével folytatód­nak a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájának küzdelmei. A program (valamennyi mérkőzés 20.45 órakor kezdő­dik); A csoport: Bayern Mün­chen (német)-Rapid Wien (osztrák), Juventus (olasz)-FC Bruges (belga). B csoport: Ajax Amsterdam (holland)­Sparta Praha (cseh), Thun (svájci)-Arsenal (angol). C csoport: Panathinaikosz (gö­rög)—Udinese (olasz), FC Bar­celona (spanyol)-Werder Bre­men (német). D csoport: Manchester United (angol)­Villarreal (spanyol), Lille (francia)-Benfica (portugál). Totónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 46. fogadási hét nyere­ményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A 13 találatosok (2 darab) 1 millió 763 ezer 595, a 12-esek (86 darab) 30 ezer 760, a 11 találatos szelvények (1481 darab) 1786, míg a 10 találatosok (10 ezer 979 da­rab) 402 forintot érnek. A góltotón 6 és 5 találatos szelvény nem volt, míg 14 darab 4 talála­tos szelvényre egyenként 3891 forintot fizetnek. ban. Ekkor még szó sem volt a szegedi első meccsről. Kora es­te újabb értesítés érkezett a nemzetközi szövetségtől. A Ciudad Real december 6-át je­lölte meg időpontként. Jelen állás szerint 98 százalék, hogy Mikulás napján fogadjuk a his­pán sztáralakulatot. Az MTV vezetése maximálisan partner mindenben, így szerintem ma délelőtt jelezni tudjuk az EHF-nek, hogy minden rend­ben van a szegedi találkozóval kapcsolatosan. Csak csendben jegyzem meg, hogy a vendégek már december 5-ére lefoglalták a repülőjegyüket. Újhelyi István társadalmi el­nök telefonszámát tárcsáztuk az egykori világhírű játékos után. - Én még jobb hírekről tudok beszámolni, 99 százalék, hogy december 6-án lesz a meccs. Az MTV az EHF-fel felvette már a kapcsolatot. Ma délelőtt még egyeztetésre kerül sor, így min­den akadály elhárul a BL-mecs­csel kapcsolatosan: hivatalossá válhat a spanyolok által megje­lölt időpont. Szerencsére a Pick játékosait egy­előre sokkal hétköznapibb problé­ma, a szombati dunaújvárosi rang­adó foglalkoztatja, amelyen szeret­nék megőrizni veretlenségüket. Er­re a mérkőzésre a Szegedi Szurko­lók Egyesülete szurkolói külön­buszt szervez 11 órás indulással. Jelentkezni a 06-70-2637-042-es telefonon lehet. » Összefogtak a szegedi szurko­lók vezetői, s közösen szeretné­nek emeletes buszt indítani a de­cember 11 -i ciudad reali mérkő­zésre. A keddtől keddig tartó út­ban öt éjszakai szállás és a közbe­eső nevezetességek megtekintése szerepel. Jelentkezni Ginál János 06-30-555-098l-es és Tóth Tibor 06-30-900-7984-es telefonszá­mán lehet november 26-áig. SÜLI JÓZSEF MÁSODIK VONAL Pólós világsztárok érkeznek pénteken Szegedre Háztűznéző - meccstől meccsig Sorozatunk főszereplői a hét végén nem unatkoztak, mindannyian bajnoki mérkő­zést játszottak. Három győzelemnek örül­hettek a drukkerek, illetve négyszer szomor­kodhattak a sportbarátok. Izgalmakat rejt ez a hét is. Kedvenceink közül többen rangadót játszanak. Lesz mire készülni, akár a család­dal, vagy baráti társasággal ellátogatni vala­melyik meccsre. Nem lesz hiány világsztá­rokban sem, hiszen olimpiai bajnoki vízipó­lósok érkeznek pénteken Szegedre. Többek között Benedek Tibor, Molnár Tamás és Fodor Rajmund is a vízbe veti magát az újszegedi sportuszodában. Akinek még nincs autogram­ja hazánk talán legnépszerűbb sportolóitól, azoknak érdemes lesz pénteken este jegyet váltani, megnézni a sportág nagyjait. Szeged kedvenc csapata, a Pick férfi kézilabda gárdája első komoly hazai rangadójára készül: Duna­újvárosban szerepelnek Kovács Péter fiai. HNKC Nem volt túl jó hangulatban a HNKC női kézilabdacsapata a Debrecentől elszenvedett vereség (37-24) után. A hét a felejtés jegyében zajlik, nem játszik bajnoki a vásárhelyi alakulat. Legközelebb november 29-én Magyar Kupa-mérkőzésen, a negyedik fordulóban Mátészalkán lép pályára Buday Ferenc együttese. Igy minden esély meg van arra, hogy győzelemmel búcsúzzanak a 2005-től. / SZEVIÉP-SZEGED Kiadós pofont kapott (104-50) Sopronban a tartalékos Szeviép-Szeged női \ kosárlabdacsapata. Az együttes egyik legjobb játékosa Mészáros Kornélia betegsége miatt el sem utazott a hűség városába. Kérdéses, hogy szerdán pályára tud-e lépni Gospicban is, a mikor FIBA Európa-kupa mérkőzésen szerepelnek Zseljko Dokics tanítványai. A szegediek jelenleg a hetedik helyen állnak a bajnokságban. Szombaton pedig már bajnokit játszanak, a Diósgyőr lesz hazai pályán az ellenfél. PICK SZEGED Hosszú szünet után játszott ismét' bajnoki mérkőzést a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A Tatabánya elleni csatát simán nyerték Kovács Péter fiai 29—19­re. Hiába kezdett jól Vladan Matics, a szélső bokája megsérült az összecsapás elején. Szerencsére nincs komolyabb baj, így a kedvenc már teljes intenzitással tréningezhet. Hasonlóan egészséges a szombati derbit a lelátóról figyelő Krivokapics és Puljezevics is. Egyedül llyés mankózik még, így ő nem Ihet ott a szombati Dunaferr elleni rangadó. A Pick továbbra is százszázalékosan vezető a bajnokságot. FERROÉP-SZEGED Ismét szuperek voltak Kaszás Zoltán tanítványai. A Ferroép-Szeged férfi \>" tekecsapata simán 8:0-ra nyerte a bajnoki-mérkőzését a Sopron ellen. Karsaiék magabiztosan vezetik a bajnokságot. Szombaton az első nemzetközi meccset játssza a Tisza-parti gárda az a Kisstadionbeli új tekecsarnokban. A Bajnokok Ligájában lengyel riválisukat fogadják. HUNGERIT-SZENTESIVK A legjobb négy OB l-es női , vízilabdagárda vetélkedését a címvédő »G/ ' Dunaújváros ellen kétgólos vereséggel kezdte a Kurca-parti alakulat. Ki tudja, ha Tóth Andrea is ott lett volna a medencében, talán meglepetés születik. A betegséggel bajlódó világbajnoknál remény mutatkozik arra, hogy a hét végén újra játszik. Nagy szükség lenne rá, hiszen szombaton a listavezető, öt világbajnokkal felálló Domino-BHSE látogat a ligeti uszodába. A korábbról elhalasztott, Eger elleni hazai mérkőzést, amennyiben rábólintanak a hevesiek, előző nap, pénteken 17 órától tudják majd le Molnár Anették. SZEGED BETON VE Egerben hatalmas csatában szenvedett egygólos vereséget a Szeged, ellenben a' Dinamó Moszkva elleni LEN-kupa nyolcaddöntőjében nem volt esélye a jó eredmény elérésére. A Gyöngyösi-legénységnek minél hamarabb túl kell tennie magát a hétvégi pofonon, ugyanis pénteken 18.30-kor a címvédő, olimpiai és világbajnokok sokaságával felálló Domino-BHSE-t fogadja. Eredetileg szombaton a Pécs együttese is Szegedre látogatott volna, de a Baranya megyeiek kérésére az OB l-es találkozót december másodikára halasztották. LEGRAND-SZENTESI VK Jó hangulatban készülnek a hétvégi, ' dupla fordulóra a 7. helyen álló Berki András edző tanítványai. Érthető a jókedvük, ugyanis előbb az OSC-Kaposvárt, majd a BVSC-t is legyőzték. Szabó Nándorék azon vannak, hogy szombaton Szolnokról is ponttal, vagy még inkább pontokkal térjenek haza, hogy aztán másnap 18 órakor kellő önbizalommal nekiessenek az esélyesebb Újpestnek. FLORATOM SZEGEDAC Közel állt a bravúrhoz a Floratom­Szeged férfi asztalitenisz-csapata. Tóth Tibor együttes az éllovas Kecskemét bajszát ráncigálták meg (10-8). Az újonc együttes továbbra is rájátszást jelentő ötödik helyen áll az extraligában. A második vonalban szereplő Csongrád megyei csapatok zár­tak már ennél sikeresebb hét­végét is. Három együttes nyert, négy pedig vereséget szenve­dett. MUNKATÁRSAINKTÓL TÚRKEVE-ASS-MAKÓI NKSE 31-27 (13-16) NB l/B-s női kézilabda-mérkőzés. Türké­vé, 450 néző. Vezette: Nagy, Túróczi. ASS-Makói NKSE: Ajtonyné - Baunok 1, BARTUCZ13, CSENDES 4, FEKETE 4, Er­dei 1, Nagy. Csere: Kozserán (kapus), Kürti, HEGY14, Nagy A. Edző: Ajtony Ákos. Ajtony Ákos: - A mérkőzés a második félidő tizedik percében dőlt el, mikor a játékvezetők az addig szenzációsan védő Ajtony­nét szövegelésért piros lappal ki­zárták, majd pár perc múlva Csendes Edit megsérült és nem tudta folytatni a játékot. Lelke­sen küzdő csapatunk nem érde­melt vereséget! SZEGED-ALGYŐ NKC-KISVÁRDA 20-22 (8-14) NB l/B-s női kézilabda-mérkőzés. Sze­ged, Déri-sportcsarnok, 100 néző. Vezet­te: Kis, Kóbor. Szeged-Algyő NKC: Dobó - Bodor 7, Bo­dóczky, Nagy N. 5, Búkor, Tóth Sz.4, Bak­sa 2. Csere: Pigniczki, Tóth Á„ Farkas 1, Homai, Nagy G., Arany 1. Edző: Dankó Ervin. Dankó Ervin: - Megint óriási előnyt adtunk az ellenfélnek, 8-18-ra elment a Kisvárda. Majd a végjátékban már csak ennyire tudtuk ledolgozni a hátrányt. Ke­resem az okokat... SZKKSE-DVSCII. 32-23 (13-11) NB l/B-s női kézilabda-mérkőzés. Sze­ged-Kiskundorozsma, Orczy-sportcsar­nok, 150 néző. Vezette: Major, Medgyesi. Szeged-Kiskundorozsma KSE: B0R0S­NÉ-HORVÁTH 4, TAKÁCS 8, FÜLÖP 4, CSÁKI 4, JANCSAR0VA 6 (2), VADÁSZY 4. Csere: Tóth 0. (kapus), Hódi, Pocsai, De­ák 1, Farkas, Bloj, Szénási 1. Edző: Grandjean Gábor. Grandjean Gábor: - Egységes, zömében fegyelmezett játékkal tudtuk magabiztosan legyőzni a legerősebb összeállításában, két meghatározó NB l-es játékost szerepeltető Debrecent. 0R0SHÁZA-SZEGED-D0R0ZSMA 30-29(13-17) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Oros­háza, 350 néző. Vezette: Jancsó, Marc­zinka. Szeged-Dorozsma: PREZENSZKY - Fe­kete Szabó 3, Valaczkai, Szepesi 1, SZE­PES 6, MAJOR 6,0SZLÁNCZI6. Csere: Mikus (kapus), IGNÁCZ 6, Vágó, Besse­nyei 1, Nagy, Czirják, Csonka. Edző: Bel­la Árpád. Bella Árpád: - Jól kézilabdáz­tunk, kis szerencsével nyerhet­tünk is volna. MAKÓ KC-TISZAFÖLDVÁR 25-22 (11-10) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Ma­kó, 150 néző. Vezette: Medve, Tóth. Makó KC: SIMÓ - Balda 2, ULICS 5, Pol­gár 3, Vörös 3, Gálik, Pusztaszeri. Csere: AVRAM0V (kapus), Czegle, Madár, MINIK 9, Kovács A. 3, Szabó R Edző: Bartók Csaba. Bartók Csaba: - Harcos mérkőzésen, nagy küzdelem­ben megérdemelten nyertünk a jó erőkből álló, az élme­zőnyhöz tartozó Tiszaföldvár ellen. REMCO-BERTÓK SC SZENTES-CEGLÉD 8-11 (1-2,3-3,3-2,1-4) 0B l/B-s férfi vízilabda-mérkőzés. Szen­tes, ligeti uszoda, 100 néző. Vezette: Pet­rovics, Fekete Sz. Bertók SC: Ormai - Szénászki 1, Bertók Gy., Czirok, SZEBENI1, Makra 2, Bertók Zs. Csere: Törőcsik. Herczeg, MELKHUN 3, Orosz R. 1, Gábor, Zentai. Edző: Kádár József. Gól - emberelőnyből: 10/2, ill. 12/3. Kádár József: - A jelentősen megerősödött Cegléd ellen is volt esélyünk, de a meccs végét el­rontottuk. BÉKÉSCSABA-HVSC10-15 A találkozóról nem küldtek tudósítást a vásárhelyiek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom