Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-04 / 154. szám

•MEGYEI TÜKÖR HETFO, 2005. JULIUS 4. Várjuk kedvenc fotóikat rövid szöveggel! KÜLDJÉK BE és Ml KÖZZÉTESSZÜK! Mm OIMIO! I mgjtleiK (H«i > brártB egttférttun Urál t képen IÍRMIO s»»li jUjkoriMlnil I tónmytt képviselő) tonjjáruUii uskségu DÉLMAGYARORSZÁG A DÉLMAGYARORSZAG és a DÉLVILÁG DÉLVILÁG kommunikációs partnere a T-Mobile Rt. Nyolc általános Újfent sikerült egy rendkívül átgondolt szabályt megalkot­ni. Az új KRESZ követelmé­nyei között már nem szerepel a kitétel, miszerint jogosít­ványt csak az kaphat, aki el­végezte az általános iskola mind a nyolc osztályát. Mind­össze azt várják el a volán mö­gé heülőktől, hogy legalább ír­ni és olvasni tudjanak. Igaz is, minek az a sok ész a fejbe, hiszen a magyar közuta­kon már most is csak roppant képzett, körültekintő, a közle­kedés szabályait pontosan is­merő, s azokat természetesen lépten és nyomon betartó ve­zetők felügyelik a lóerőket. Egy szegedi belvárosi kocsikázás, nem is beszélve mondjuk egy budapesti kirándulásról, igen­csak hasonlatos egy élmény­fürdőhöz (plusz masszázs), amikor elengedhetjük izmain­kat, békésen fütyörészhetünk. Mert hát mi mást is tehet az a magyar, aki nagyon büszke az országában jellemző, csakis pi­ros pontokkal jutalmazható közlekedési morálra. Bízom benne, szavaimból kihallották az iróniát. Hiszen mindenki tudja: hetente tucat­nyian halnak meg az utakon. Úrvezetők káromkodásától hangos minden útkeresztező­dés. Az utakon kiéhezett, vad hordákhoz hasonlatos csopor­tok üldözik egymást, mit sem törődve mások és maguk testi épségével. Éppen ezért sokan úgy vélik, ennyi - már elnézést a kifejezésért - útszéli bunkó­ság közepette sokkal inkább egyetem, mintsem az analfa­bétizmus határa felé kellene terelgetni mindazt, aki kocsiba ül. Ugyanis az autó, különösen a kétszáz kilométeres szágul­dásra is képes, ezernyi kütyü­vel felszerelt autó nagyon is ve­szélyes üzem, aminek vezeté­se alapos felkészültséget köve­telne meg. De mit tudunk mi, utakon halandók az uniós szabvá­nyokhoz igazodó (merthogy a „No 8" szabály a fejlett Euró­pa találmánya) rendeletalko­tók optimizmusáról. Akik már látják, amit mi, egyszerű kocsik elől ugrálók észre nem vennénk: a túlzott szabályo­zottság csak árt a közforga­lomnak. És eljöhet még az idő, amikor már az is elég lesz, ha a vezetésből vizsgázó a lámpa piros fényét meg tud­ja különböztetni a zöldtől (a sárga pluszkérdés lesz a csilla­gos ötösért), s legalább a vizs­ga idején nem feszítővassal nyitja ki az ajtót, mert tudja, miért találták fel a kulcsot. Ha lehetek túl követelőző, egyet azért kérnék: a számok, igen, a számok ismeretét ta­lán mégiscsak meghagyhat­nánk a követelmények kö­zött. Hogy egy hétvégi baleseti statisztika hallatán a minek ide nyolc általános típusú ve­zető is ki tudja számolni, mondjuk tizenegy halálos, nyolc életveszélyes és har­minchat könnyebben sebe­sült, az összesen mégis hány sérülést jelent. S ahogy fejlő­dik közlekedési tudatunk, az sem árt, ha ezt a számot mi­hamarabb megtanulják meg­szorozni kettővel. Sofőrök, rendeletalkotók egyaránt. BÁTYI ZOLTÁN Vidám szatymazi lakodalom - szomorú időben Az olaszrizling volt a kerítő Akár az Antarktisz kutatóival is beszélhetnek a Maros mellől Makóról is elérhető az összes földrész Egy percrc sem tüntette cl az cső a mosolyt a szombaton Szaty­niazon házasságot kötött Dávid és Judit arcáról. A valódi tanyai, sátras lakodalomban eldőlt, hogy ki lesz az úr a háznál, és megtudtuk azt is, milyen a jó (clcscg. - Ez hihetetlen - gondolta Hor­váth Dávid, amikor szombaton hajnali háromkor arra ébredt, hogy szakad az eső. Dávid aznap délután nősülni készült, a 150 fős vendégsereget menyasszo­nya, Dorogi Judit • szüleinek szatymazi tanyájára hívták, amelynek udvarán már állt a sá­tor, és amelyhez több kilométe­res - addigra felázott - földút ve­zetett. - Ez hihetetlen - gondoltuk mi is, ahogy az említett tanyára igyekeztünk, és megláttuk a sárban elakadt ezüstszürke au­tót, benne az örömanyával. A mentésen többen dolgoztak, de a vőlegény édesanyja nem ért rá, ezért a sártenger közepén autót váltott, nehogy lekésse a kikérőt. A hatalmas fenyvesekkel, szőlővel benőtt, kerítéssel kö­rülvett muskátlis tanyán azon­ban senkit sem zavart az özön­víz: a zenekar muzsikált, a sza­kácsok - reggel fél nyolc óta - a bográcsok felett görnyedeztek, a vőlegény pedig bebocsátásra várt. A szerelem által le van győzve minden - A szerelem által le van győzve minden - közölte a vőfély, ami­kor Dávid átszakította a jelképes krepp-papír korlátot, és megta­lálta esernyő mögé rejtett mo­solygós menyasszonyát. - Úszólecke, rali, kalandtúra ­viccelődtek a vendégek, ahogy a kocsisor felkerekedett, hogy a szatymazi művelődési házba kí­sérje a polgári, majd a római ka­tolikus templomba az egyházi esküvőre a fiatalokat. - Az egy­házi és polgári esküvő között ég és föld a különbség - közölte a pap, mert a templomban kötte­tett holtomiglan-holtodiglan kö­telez, a polgári eskü pedig sok­szor untomiglan-untodiglan szól. Dávid és ludit megesküdtek az előbbire, és ahogy egymást nézték, senkinek sem lehetett kétsége afelől, hogy be is tartják. Fekete kutya, fehér kutya A fekete és fehér kutyák által őrzött barátságos tanyára visz­szaérve Judit dobálózni kez­dett: először cukrot és apró­pénzt szórt a vendégeknek, majd vörösrózsa-csokrát dobta a hajadonok közé. A zenekar pedig csak húzta - volt lakoda­lom a mi utcánkban, kiskút, kerekes kút az udvarunkban, Hajmási Péter, Hajmási Pál, és persze a lányok sem voltak an­gyalok. Amíg az újházi tyúk­húslevesre, a marhapörköltre és a sültekre vártunk, a gyere­kek és a kíváncsi újságírók fel­fedezték a tanyát. Megsimo­gattuk Csillagot, a lovat, mo­solyogtunk a kemencére vigyá­zó Pokróc nevű kutyán, és megbámultuk a piros szemű nyulakat, amelyeket - a házi­akkal ezúton tudatjuk -, mert tábla nem tiltotta, megetet­tünk. Ki az úr a háznál? A fapadlós, léggömbökkel dí­szített hatalmas sátorban köz­ben Dávid és ludit a jövőről döntöttek: a vőfélykalácsot markolták meg mindketten, hogy annál maradjon a na­gyobb fele, aki a családban majd a nadrágot hordja. Hiába biztatták a férfiak Dávidot, a nők előre tudták az eredményt. Az újember alig néhány mor­zsát kaparintott meg, míg Judit nevetve emelte magasba a ka­lács nagyobbik részét. Nyolc óra körül hozták az aranyszínű levest, de a merő­kanalakat elfelejtették. - Majd a Himnusz után! - kurjantotta a vőfély, és széles jó étvágyat kívánt a háromfogásos vacso­rához, majd a hatemeletes tor­tához. A pár azonban nem sokáig ehetett, mindig volt, aki tán­coltatta őket, ráadásul fogós kérdésekre is válaszolniuk kel­lett. Megtudtuk, hogy az ideá­lis feleség dolgos, házias és fel­veszi a tavalyi ruhát, az anyós­ban pedig akkor kell gyertyát cserélni, ha első rúgásra nem indul. Dávid később mégis jó vőnek bizonyult, és engesztelé­sül megmosta az örömanya lá­bát. Hat évvel ezelőtt az olaszriz­ling volt a kerítő, az hozta ösz­Iudit és Dávid a lány szalagavatóján találkozott először sze Dávidot és Juditot, meg egy szalagavató - tudtuk meg a ba­rátoktól az udvaron. - Azóta is milyen szép pár - tette hozzá cigarettáját elnyomva az egyik fiatalember, majd visszatért a mulatozók közé, hogy le ne maradjon a gyertyafénykerin­gőről és a hajnalig tartó tánc­ról. Fotó: Gyenes Kálmán - Ma még lesz egy jó nászéjsza­kám - mondta hajnalban moso­lyogva a vőlegény. Am erről mi már nem tudósítunk. GONDA ZSUZSANNA A rádióamatőrök úgy kötnek barátságot éjszakánként az éterben, hogy tudják: is­merősükkel talán sohasem találkozhat­nak személyesen. A hobbi régen nagyon népszerű volt, ma - az internet korában, a rádiókészülék magas ára miatt - lassan háttérbe szorul. Pedig akár az Antarktisz kutatóival is lehet így társalogni Makóról, ha nem intenzív a napfolttevékenység. Leginkább az idő szűkössége okoz problé­mát a makói rádióamatőröknek - vallja Rácz Mihály, a klub vezetője, aki szívesen vállalna olyan munkát, ami mellett akár órákat is az adó-vevő mellett tölthetne. De a délutáni műszakok, tűlörák miatt a rádiózás szerelmesei mind kevesebljct ül­hetnek a potméterek elé. Pedig ilyenkor kinyílik az éter. - Megfelelő feltételek esetén bármelyik kontinenssel kapcsolatot tudunk teremte­ni, a rádión keresztül igazi barátságok is szövődhetnek egzotikus országok lakói­val: két klubtagunk is van Amerikából, de szinte az összes országot elértük már a rá­dió segítségével. Vannak olyan rádiósok, akik kinéznek maguknak egy-egy távoli szigetet, ahova csak azért települnek ki, hogy kapcsolati lehetőséget teremtsenek a többi rádiózó számára - foglalta össze Rácz Mihály. Akár az Antarktisz kutatóival is beszél­hetnek, persze ez most nem lenne egysze­rű, hiszen a napfolttevékenységek miatt a hullámok terjedésének lehetősége igen korlátozott. Az időhiány mellett a pénzszűke is ne­hezíti a kicsiny, de lelkes, mindössze hu­szonegy főt számláló rádiósklub működé­sét. Korábban, amíg az MHSZ égisze alatt működhetett a szervezet, az anyagiak nem jelentettek gondot, hiszen a felszere­lést is a szervezet biztosította. Ám most a tagoknak kell gondoskodniuk a műszaki háttér megteremtéséről is, és egy használ­ható rádiókészülék ára az egymillió forin­tot is meghaladhatja. - A fiatalok körében sajnos egyre kevés­sé népszerű a rádiózás, aminek több oka is van. Egyrészt az internet terjedésével csökken az éter jelentősége, hiszen a vi­lághálón keresztül tisztább és egyszerűbb kapcsolatok létesíthetők, másrészt a rá­diózáshoz elengedhetetlenül szükséges számos alapismeret, például a morzeábé­cé elsajátítása, vagy az angol nyelv társal­gási szintű ismerete, ezek nélkül ez a sport nem művelhető - mondta a klubve­zető, aki még kitért rá: érdekes alternatí­vát jelenthet a műszaki érdeklődésű diá­kok számára is a rádióépítés, hiszen so­kan az eszközök szerelésével, tökéletesíté­sével szereznek hírnevet maguknak. A rá­dióversenyek célja: adott idő alatt minél több kapcsolat létesítése minél távolabbi területek rádiósaival, de a megméretteté­seken való részvételhez rendkívül sok idő szükségeltetik. Makó neves személyiségei közül is sokan tagjai, illetve résztvevői a sportágnak, az egykori klubtársaktól és kollégáktól meg­tudtuk: a makói ügyvéd, Báron Ferenc is lelkes rádiós volt. Még a Horthy-korszak­ban kezdett hódolni az éterfürkészésnek, ily módon létesített kapcsolatot a háború után több külföldi sporttársával, köztük egy izraeli rádióssal, akinek segítségével vé­gül is kiutazhatott a mediterrán országba, amikor még ez igen körülményes volt. I. SZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom