Délmagyarország, 2005. március (95. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-14 / 61. szám

6 "MEGYEI TŰKOR" SZOMBAT, 2005. MÁRCIUS 19. Alélektársak szabadon, ösztönösen ébresztették fel magukban az ősi ritmust Egy egységnyi biotánc Négy nő próbálta finom moz­dulatokkal felébreszteni a bennünk szunnyadó ősi rit­must szombaton a Mars téri U pavilon nagyszínpadán a Biomód fesztiválon. Melegh Marika és lélektársai szakrá­lis táncbemutatójához né­hány pillanat erejéig csatlako­zott egy bajuszos, bőrmcllé­nyes biogazda is. Árubemutatóval és kóstolóval egybekötött bioélelmiszer és természetgyógyászati szakkiál­lítást rendeztek a hét végén Szegeden. A Mars téri U pavi­lon bejáratánál tábla figyel­meztette a látogatót a gyanús és veszélyes adalékanyagokra. Ebből megtudhattuk, hogy a fokozottan rákkeltő E 123-at már betiltották az Egyesült Ál­lamokban és Oroszországban. Benn is téma volt a műanyag, mégpedig a gazdatüntetés kap­csán. Egy férfi arról beszélt a színpadon, hogy itt-ott feltűnt a demonstráló gazdák tábláin, hogy ki kell vonni a műanyago­kat az élelmiszer-hálózatból. A vásárterület teljességgel ada­lékmcntcs volt, az egyik sarok­ban például barna kenyeret, a másikban pedig somlekvárt le­hetett kóstolni. A tombolán is biotermékeket - gyertyát, tön­kölybúzamálét stb. - lehetett nyerni. Melegh Marika festett ken­dőkben és vajszínű bokazokni­ban lépett színpadra. A táncte­rapeuta rövid bevezetőjében el­mondta, hogy „jó ideje tevé­kenykedik ebben a mozgásfor­mában", amely testi-lelki har­móniát teremt az életében. Kö­zölte, hogy lélektársaival közel egy óráig fog táncolni, s kérte, hogy „aki akar, velünk együtt Melegh Marikának testi-lelki harmóniát teremtett életében a szakrális tánc Fotó: Gyenes Kálmán rezegjen a színpad előtt. Mert Marika és három lélektársa olyan jó lenne, ha mindannyian dobgéppel kísért indiai muzsiká­egy egységet élnénk át". ra kezdett el táncolni, majd ki­% Joluialódm az ízoaxJászai/ CSAK A DELMAGYARORSZAG ES A DÉLVILÁG ELŐFIZETŐINEK! 1170 Ft ajándékba! ? el -1 öf •JM 3900 Ft helyett 2730 Ft-ért megvásárolhatja STAHL JUDIT legújabb. Büntetlen örömök című nagy sikerű szakácskönyvét! A könyvet keresse az Önhöz legközelebb álló ügyfélszolgálatokon március 1.-től 18.-ig. Hódmezővásárhely. Szegfű u. 1-3. Makó, Szegedi u. 9-13. Szeged. Stefánia 10. Szentes. Kossuth u. 8. PBv'Uök nai zenére topogtak, hajladoz­tak, hullámoztak a színpadon. A szakrális mozgásban nem fedez­tünk fel semmiféle rendszert, ami nem csoda. Hiszen a meghí­vóban is az szerepelt, hogy az ember korlátok nélkül, szaba­don, ösztönösen ébresztheti fel magában az ősi ritmust. így az­tán nem is csodálkoztunk azon, hogy a legpörgősebb, Edvin Mar­ton legjobb, hajdobáló hegedű­szólóját idéző számnál az egyik lélektárs úgy ugrabugrált, mint a Kengyelfutó gyalogkakukk. Bár Marika minden szám után kér­te, senki sem akart rezegni a kö­zönség soraiból. A gyors dalokat lassú számok követték. Az egyik ilyennél a terapeuta olyan finom kézmozdulatokkal játszott el egy történetet, hogy az alapján si­mán főszerepet kaphatna Gen­nosuke Matsumoto Kagura táncszínházában. A japán mese után ír muzsikára ropták a tán­cot a lélektársak, de olyan önfe­ledten, hogy Michael Fletley is megnyalta volna a szája szélét, ha látja a produkciót. Ez az erő ébreszthette fel az ősi ritmust abban a bajuszos, bőrmellényes biogazdában, aki a színpad előtt elsétálva tett néhány, leginkább a csárdáshoz hasonlító tánc­mozdulatot. A befejező számban édesbúsan énekelt egy nő finnül vagy észtül, vagy valami más északi nyelven a szerelemről, az elmúlásról, vagy valami másról. Az egyik lé­lektárs kezét az égnek emelve, selyemkendővel a fején forgott önmaga körül. A dal refrénje ­amely máig a fülemben cseng ­valahogy így szólt: „Vaszja ni mar, u jo i vatszjö u daja". Őrizzük együtt ennek a kis dal­nak az üzenetét. sz. c. sz. Tíz zenekarból három jutott tovább Erős mezőny a SZIN tehetségkutatón A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) tehetségkutatójának péntek esti selejtezőjéből kettő helyett három szegedi zenekart juttatott tovább a zsűri a tíz­ből. Pénteken minden együttes ne­gyedórát kapott a Szegedi Ifjúsági Házban arra, hogy meggyőzze a zsűrit: a SZIN-en a helyük. A Babszemramboo kezdett. A csa­pat három éve zenél együtt, s bár punkzenekarnak indultak, most populáris rockzenét játszanak ­tudtuk meg az együttes ritmus-, illetve szólógitárosaitól, Szarka Pétertől és Nyilas Dánieltől. A fi­úk elmondták, büszkék arra, hogy a szegedi selejtezőre 23 je­lentkező együttes közül őket is beválogatták a demójuk alapján. Az egyik esélyesnek tartott és legnagyobb rajongótáborral érke­zett banda, a WYE a jelenlegi felál­lásban fél éve, egyébként 2001 óta létezik. Tavaly a SZIN Dugonics téri külső színpadán léptek fel, idén szeretnének beljebb jutni. Az énekes, Szalma Baksi Gábor sze­rint ez az este nem a versengésről szól. Bár kritikus füllel hallgatják egymás produkcióját, az a fontos, hogy megmutathassák magukat. Kérdésünkre, elegendő-e erre ne­gyedóra, Gábor úgy válaszolt, most azt kell bizonyítania min­denkinek, hogy a beküldött szá­mokat élőben is vissza tudja adni. Erre pedig elég tizenöt perc. A pénteki selejtezőn a Quo Va­dis lépett fel utolsóként. Meg­tudtuk, hogy a banda áprilisban a Zanzibár együttes előzenekara­ként lép majd fel. A zsűri - Szurdi Zsolt, a Rock­klub és a Gőzerő együttes vezető­je, Miklós Tibor, az egykori Nyers zenekar tagja és Patkós Attila, a Rádió88 műsorvezetője - a Bab­szemramboo két gitárjának össz­hangját és a dobos játékát emelte ki, a Fade Out-ot egybeszóló ban­dának, a WYE-t pedig a legruti­nosabb együttesnek nevezték. Szurdi hibaként említette, hogy a zenekarok túl sokat, az egész galaxist próbálták megmutatni három dalban, kivéve a WYE-t, ami éppen annyit játszott, amennyit kell. Az eredeti kettő helyett - az erős mezőny miatt ­három bandát, a Diversust, a Fa­de Out-ot és a WYE-t juttatta to­vább a zsűri. g. zs. A SZIN-padon a Fade Out együttes Fotó: Schmidt Andrea Lajtai Kati, Kasza Gábor és Tibor a sportcsarnokban vette át az aranylemezt Crystal: óriási siker Szegeden Hazai pályán, a szegedi sport­csarnokban kezdte meg Trilógia című turnéját a Crystal együt­tes. Az egykori szentesi közép­iskolás Lajtai Katival és a sze­gedi Kasza testvérekkel együtt énekelt a közönség. A kétórás élő koncertet a látványos fény­technika és a szimfonikus ze­nekar tette még különlegeseb­bé. Hatalmas tömeg a szegedi sport­csarnok előtt és a küzdőtér feljá­ratánál - ez a kép fogadta nyolc óra előtt a szombati Crystal-kon­certre érkezőket. Fél órával a kez­dés előtt már egyetlen ülőhelyet sem lehetett találni, a leglelke­sebb rajongók a színpad előtti so­rokat is régen elfoglalták. Tíz perccel nyolc óra után el­sötétedett a terem, rövid beve­zető zene után lehullott a szín­padot eltakaró fekete lepel, és ezzel elkezdődött a Crystal Tri­lógia című turnéja. Az orszá­gos koncertsorozat első állo­másának - a tavalyi évhez ha­sonlóan - Szegedet választotta az együttes, aminek az a ma­gyarázata, hogy a Kasza testvé­reknek a megyeszékhely a szü­lővárosa. Az ír zene magyarországi nagykövetei betartották ígére­tüket: valóban látványos és színvonalas bulival érkeztek. A professzionális fénytechnikát vetítéssel egészítettek ki, amely igazi jelentőséget a Hollywood Moovie Szimfonikusok zenéi közben kapott. Ezeknek a zenei betéteknek volt talán a legna­gyobb sikere: az ismert Crystal-dalok hangszeres átira­tai minden alkalommal hatal­mas tapsot kaptak. A kétórás koncerten a már is­mert nagy slágereket a közönség együtt énekelte az együttes tagja­ival. Természetesen felcsendül­Látványos fénytechnikát vetett be koncertjén a Crystal Fotó: Kamok Csaba tek a legújabb album, a Trilógia dalai is. S hogy a rajongók meny­nyire szeretik ezeket a számokat is, mi sem bizonyította jobban, minthogy a novemberben megje­lent nagylemez máris bearanyo­zódott. Az együttes tagjai a sze­gedi koncerten vehették át az aranylemezeket kiadójuk képvi­selőjétől. A rögtönzött ünnepség után a crystalosok legnagyobb slágere­ikből énekeltek, és a show végén bemutatkozott a világbajnok ír tánccsoport is. - Jövőre találkozunk. Remél­jük, mindenki itt lesz! - búcsúz­tak a közönségtől és Szegedtől a koncert végén az együttes tagjai. T.K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom