Délmagyarország, 2005. január (95. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-31 / 25. szám
8 «MEGYEI TÜKÖR" HÉTFŐ, 2005. JANUÁR 31. Favágóból lett belgyógyász főorvos Szentesen Bugyi István-emlékérem Molnár Gyulának Hidományos munkássága elismeréseként Bugyi István-emlékér ^~ met kapott dr. Molnár Gyula belgyógyász főorvos, a szentesi Tiir»n»i»uvnr rendelőintézet nyugalmazott igazgatója. A kitüntetett büszke arra, I UUUlVIANYUo hogy úgy jellemezte őt valaki: vásárhelyi gyökerei vannak, ám a HÍlAK termőágak már szentesiek. Még 1988-ban alapították a Bugyi István-emlékérmet a szentesi kórházban, amelyet a tudományos munkásság elismeréseként ítéltek oda a szakmai bizottság tagjai a kiemelkedő teljesítményt nyújtó egészségügyi dolgozóknak. Az első jutalmazott a sebészprofesszor legidősebb tanítványa, a pár esztendeje elhunyt dr. Zsoldos Ferenc főorvos volt, s őt még tizenhatan követték a sorban. Tavaly dr. Kovács Aranka, a belgyógyászati osztály vezetője kapta az emlékérmet. A tudományos bizottság elnöke, dr. Ugocsai Gyula szerint 2005 több szempontból is nevezetes év az egészségügyi intézmény történetében. Januárban vette fel a kórház a nemzetközi sikereket elért dr. Bugyi István sebészprofesszor nevét. Ezzel a névvel pedig eredményes lehet az újrakezdés, mivel az intézmény vezetői mostanra kiegyenlítették az örökölt adósságot. A kórházat így megmaradásra ítélték - mondta a minapi ünnepségen a tudományos bizottság elnöke. Az újrakezdés azonban nem azt jelenti, hogy a hagyományokkal szakítanak. Az utóbbiak jegyében adta át dr. Borzi Márta főigazgató a szakmai grémium döntésének megfelelően a Bugyi István-emlékérmet dr. Molnár Gyulának. Hosszú utat tett meg eddig az Erdélyből áttelepült belgyógyász főorvos, a rendelőintézet nyugalmazott igazgatója, egyben a Magyar Vöröskereszt országos alelnöke. Utóbbi tisztségében egyébként segélyszállítmányokat szervezett a háború sújtotta területekre, s e jótéteményéért meghurcolták. Később aztán ugyanezért a cselekedetéért a szerb kormány rangos kitüntetését kapta a főorvos. A humanitárius szervezet legmagasabb elismerésével, a Vöröskereszt csillagrendjével is rehabilitálták őt nemrégiben. Elismerésben nem szűkölködött dr. Molnár Gyula, ám mégis zavarba jött, amikor megtudta: neki ítélték a Bugyi István-emlékérmet. Úgy véli, utolérhetetlenek azok a főorvosok, akik eddig megkapták ezt a díjat. Saját magát az egészségügyi intézmény szürke eminenciásának nevezi, akit osztályidegen volta miatt nem vettek fel rögtön az orvosegyetemre. Ezért előbb favágással keresett kenyeret, majd mentőápoló lett. Am nem élte meg tragikusan a fizikai munkát, sőt hasznára vált a későbbiekben. Molnár főorvos máig őrzi egy tudományos közleményének a kéziratát, amelyet Bugyi tanár úr lektorált ceruzával. A rendelőintézet igazgatójaként - elmondása szerint - nehéz időszakot éltek meg munkatársaival. AkA debreceni urológiai klinika igazgatója, dr. Tóth Csaba is Bugyi tanár úr tanítványa volt. A mostani ünnepségen Honoris Causa-emlékérmet adományoztak a professzornak, tiszteletük jeleként. A Bugyi-életmű feldolgozásáért oklevelet kapott dr. Papp Zoltán sebész főorvos. A negyven év alatti orvosok közül dr. Gyovai Gabriella szülész-nőgyógyász tudományos munkáját jutalmazták, a nálánál idősebbek közül pedig a már Bugyi István-emlékérmes dr. Vajdovich István szájsebész főorvost. A szakdolgozók kategóriájában elismerésben részesült Kovács Éva diabetikus szakasszisztens. koriban „pontvadászat" volt a láróbeteg-ellátásban, „meg kellett tanulni kicsit csalni is" annak érdekében, hogy az egészségbiztosítási pénztár elegendő pénzt utaljon a betegek gyógyítására. A Hódmezővásárhelyről indult és Szentesen megtelepedett Molnár főorvos büszke arra, hogy úgy jellemezte őt valaki: vásárhelyi gyökerei vannak, ám a termőágak már szentesiek. Valóban a Kurca-parti településen érett be munkálkodásának gyümölcse valamennyi tisztségében. B. I. Közös honlapon tüntetik fel tagjaik adatait Megújult a vállalkozók klubja Interneten is elérhető adatbázist hoz létre tagjairól a Marosmentí Vállalkozók Szövetsége. A szerveződés új elnököt, elnökséget választott, és az elsők között költözött be a Koronába. A Makói Üzletközpontba az elsők között költözhetett be a minap a Marosmenti Vállalkozók Szövetsége (MVSZ). A szerveződés Németh Sándort, a klárafalvi Németh Toll Kft. ügyvezető igazgatóját választotta elnökévé, aki a szervezet korszerűsítéséről és további terveiről is beszélt az új iroda megnyitása kapcsán. A cégtulajdonost nagy szótöbbséggel választotta meg a tagság, az elnökségben helyet kapott még Tóth István, Fekete Sándor, Bénák Zoltán és Király András vállalkozó is. - Az alapszabály korszerűsítése mellett elsőként egy interneten is elérető adatbázist szeretnénk létrehozni, amiben a szervezet minden tagjáról üzleti jellegű információkat rögzítenénk - mondta az elnök. - Ezek az adatok segítenék a lehetséges befektetőket és a vállalkozásaink iránt érdeklődőket abban, hogy felvehessék velünk a kapcsolatot. Ezzel azt is elősegítjük, hogy közösen pályázhassunk uniós forrásokrat esetleg külföldi vállalkozásokkal együttműködve is elnyerhessük a térség jelentős beruházásainak kivitelezési jogát. Növelni szeretnék a tagok számát, hiszen jelenleg ötvenhárom vállalkozás tartozik a szerveződéshez, ami a néhány évvel ezelőtti, közel kétszáz fős tagsághoz képest kicsi. Céljuk, hogy a sikeres együttműködés jegyében a szövetséghez vonzzák a térség csaknem kétezer vállalkozójának többségét. A megújult MVSZ egyik első programja a vállalkozók bálja lesz, amit immár a renovált Korona konferenciatermében rendeznek meg február 19-én. I. SZ. A szegedi balettigazgató, Pataki András lett a kuratóriumi elnök Több táncfilmet szeretne A januári tisztújításkor Pataki András (képünkön), a Szegedi Kortárs Balett igazgatója lett a Nemzeti kulturális alapprogram táncművészeti kuratóriumának elnöke. Egyik célja az együttműködés - más művészeti ágakkal. - Úgy érzékelem, talán több lehetőségem lesz ezen a poszton kapcsolatokat építeni más szakmai kuratóriumokkal, például a mozgóképesekkel, akikkel együtt fejleszthetnénk a táncfilm- és videokultúrát - mondja a frissen kinevezett elnök. Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója lett a Nemzeti kulturális alapprogram (NKA) táncművészeti szakmai kuratóriumának elnöke a január közepi tisztújításkor. «A főleg „pénzosztói" szerepkörében ismert NKA kuratóriumi tagjait művészeti áganként nyolc szakembert - a művészeti szövetségek, civil szervezetek, szaktekintélyek jelölik. A tagok négy-, az elnökök kétévenként váltják egymást. Az NKA-hoz benyújtott, főleg művészeti produkciók támogatásáért folyamodó pályázatokat ezek a kuratóriumok értékelik. - Eddig csak a másik oldalon ténykedtem, a pályázók oldalán - mondja a szegedi balettigazgató, aki nyolc éve fejezte be táncos pályafutását. - Az együttesünknek átlagosan évi öt eredményes pályázata volt, a támogatásokkal számos sikeres produkciót tudtunk létrehozni. Most fordul a kocka, a mások által írt pályázatokról szóló döntésekben veszek részt, vagyis a szakma egészéről kell áttekintéssel rendelkeznem és ennek megfelelően szavaznom. Remélem azért, hogy a Szegedi Kortárs Balett továbbra is eredményes pályázó lesz. Patakinak aligha lesz nehéz áttekintést szerezni a hazai táncPataki András: Most fordult a kocka Fotó: Schmidt Andrea művészetről, hiszen aktív táncosként a művészeti ág többféle területén szerzett tapasztalatokat. Néptáncosként végzett a balettintézetben és első együttesében részt vehetett a Nóvák Ferenc által irányított izgalmas táncszínházi kísérletekben, amelyek a néptánc színpadi feldolgozásában és megjelenítésében voltak úttörő jelentőségűek. Több táncfilmben is szerepelt, köztük a Magyar Elektrában, Égisztuszt táncolta. Következő együttese, az akkor Markó Iván vezette Győri Balett volt, ahol egészen más táncnyelvet és előadói stílust sajátított el. A modern kortárs tánc technikáit, stílusait és műfajait Imre Zoltán, majd Juronics Tamás koreográfiáinak, színpadi táncműveinek előadójaként, a szegedi együttes vezető táncosaként egyénítette a magáévá (1996-ban kapott Harangozó-díjat). Táncművészeti produkciókat és táncos teljesítményeket elbíráló kuratóriumban már dolgozott, sőt most is tagja a Philip Morris Magyar Balett-díj kuratóriumának. Vezetői tapasztalatai is vannak, hiszen az 1998-99-es évadban a Szegedi Nemzeti Színház igazgatóhelyettese volt, s Imre Zoltán kiválása óta vezetője a Szegedi Kortárs Balettnek. S. E. Dr. Molnár Gyula megtiszteltetésnek vette a rangos elismerést Fotó: Vidovics Ferenc IKESZ Autó: A megbízható megoldás LAKATOS- ÉS FÉNYEZÖMÜHELY AZ IKESZ AUTÓNÁL Intézzen mindent egy helyen! IKESZ Autó melléklet l.rész Az IKESZ Anti Kft. több mint 10 ive foglalkozik Skoda gépjárművek szervizelésével és javításával, ezen idő alatt jelentős szakmai tapasztalatra tettek szert, mely biztosítéka annak, hogy mind a garanciális javítások, mind az azon túli javítások során autóját biztos kezekben tudhatja. Ezzel kapcsolatban Szahóhangya János szervizvezelől kérdeztük. - Kérem, pár szóban mutassa be, hogy milyen pluszszolgáltatásokat nyújt a Dorozsmai úti szerviz az ügylelek számára. - Kibővült szolgáltatásaink keretében rövid határidővel és kedvező áron vállaljuk a Skoda gépjármüvek valamennyi típusának szerviz-, lakatos- és lényezömunkálalail, valamint bármilyen más típus teljes körű javítását is új telephelyünkön, a Dorozsmai út 48. szám alatt. Lakatos- és lényezömühelyünkben a legkorszerűbb berendezésekkel leiszerelt. így nagyobb, akár húzatást is megkövetelő munkák elvégzését Is vállaljuk. A legkorszerűbb helyreállítási technológia részeként akár a gyárival megegyező minőségű, ponthegesztéses technológia is rendelkezésre áll a javításkor. A tökéletes munkavégzéshez lermészelesen elengedhetetlen a szigorú gyári előírásoknak megtelelő alapanyagok használata, melyek nemcsak kiváló minőségűek, de környezetbarátok is egyben. Munkatársaink szaktudása és az állandó szakmai továbbképzések hozzájárulnak a kifogástalan végeredmény eléréséhez, mely elengedhetetlen a tökéletes kiszolgálási igények kielégítéséhez. - Hogyan könnyítik meg az ügylelek számára a kárügyintézés menetét, ha már meglörlénl a baj? - Az Allianz Hungária, Generáli és OTP-Garancia biztosítók hivatalos szerződött partnereként az IKESZ Autó Kit. a biztosítótársaságok minden kedves ügytelét magas színvonalú kiszolgálással, teljes körű biztosítási ügyintézéssel várja Dorozsmai úti telephelyén. Az ügylelek a kárbejelentést megtehetik telephelyünkön, ahol helyszíni kárfelvétellet és helyszíni javítással állunk rendelkezésükre, továbbá a biztosító (elé minden szükséges intézkedést cégünk átvállal, mely által lényegesen könnyebbé válik ügyieleink számára az ügymenet lebonyolítása. Köszönhetően annak, hogy lakatos- és lényezőműhelyünk egy helyen található, rövid határidővel vállaljuk minden típusú gépjármű javítását, teljes körű ügyintézését. Természetesen ügyfeleink kényelmét mindig szem előtt tartva, a javítás Időtartama alatt kedvező áron biztosítunk bérautót. IKESZ Autó j A megbízható megoldás Swrw és KqrQgyintétés, Szabóhangya János: Tel.: 30/619-7940 Kopasz Róbert: Tel.: 30/229-3591 T?l<?phely: 6728 Szeged, Dorozsmai út 48. Tel.: 62/549-030, Tel.: 62/554-890 www.ikeszauto.hu 6000 Kecskemét, Ipar u. 6. • W.: 76/485-046, fax: 76/483-197 g MKWPrír^ E-mail:design.kmek«axelero.hu• www.designkfl.hu Szegedi Képviselet TERMELŐ, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KEI. fe,; 52,542.345, fe 62/542-346, mobil 30/681-1484 f Főbb tevékenységi körök: • veszélyes hulladékok - ipari, egészségügyi (kórházi), mezőgazdasági, laboratóriumi, irodatechnikai stb. -ADR szerinti szállítása, ártalmatlanítása; • veszélyes hulladékok előkezelése, átcsomagolása; • veszélyes hulladékok újrahasznosítása (fotóvegyszerekből ezüst visszanyerése); • környezetvédelmi szaktanácsadás (bevallások készítése, mérések végzése stb.) Kecskemét-Budapest-Szolnok-Szeged A Pannon GSM a T-Mobile és a Vodafone ügyfelei a 1749 szám felhívásával vagy sms küldésével 200 Ft adománnyal támogatják a szökőár áldozatait. IÁmdJÉv»a T -Molül O vodafone Kérje cégismerterőnket! mfítmm smiiriwi)