Délmagyarország, 2004. december (94. évfolyam, 280-305. szám)

2004-12-13 / 290. szám

"MEGYEI TÜKÖR" HÉTFŐ, 2004. DECEMBER 13. Lengyel László: A törzsfőnökök hatalmának véget kell vetni „Megszűnt a határon túli magyar kategória" A napokban kapta meg a vásárhelyi Építészmester Rt. az Építőipari Mester Alapítvány díját-immár harmadszor. Az elismerést a bírálók a minőségi munkáért adják. A vásárhelyi cég ezúttal a városi házasságkötő terem felújításával aratott szakmai sikert. Az 1988-ban alakult vásárhelyi Építészmester Rt. vezérigazgatója, ifj. Paragi István a napokban vehet- * te át Száva Istvántól, az Építőipari Mesterdíj Ala­pítvány elnökétől az Építőipari mester-díjat, mely­lyel az alapítvány a vásárhelyi városháza házasság­kötő termének felújítását, átépítését ismerte el. - Harmadjára kaptuk meg ezt a rangos elismerést az alapítványtól, melyet az Építőipari Tudományos Egyesület, az Építőipari Vállalkozók Országos Szö­vetsége hozott létre - mondta lapunknak ifj. Paragi István. A díjra háromévente lehet pályázni, s a vásárhelyi vállalkozás az idén harmadjára érdemelte ki. Első al­kalommal a Fekete Sas Szálló homlokzatfelújításá­ért, a díszvakolat-, díszbágodos- és gipsz-, valamint a kovácsoltvas-munkák elvégzéséért, valamint a fa­szerkezetű nyílászárók pótlásáért kapta meg. Második alkalommal a Zsoldos utca sarkán ál­ló épület komplett vizsgálata után ítélték meg ne­kik a díjat. Az alapítvány itt a kőműves-, a hideg­burkoló, az ács-, a tetőfedő bádogos-, a lakatos­munkák igényességét, valamint a homlokzati fa­szerkezetű üvegportálok készítésének minőségét ismerte el. - Az pályázhat a díjra - tette hozzá a vezérigazga­tó - aki saját létszámmal, azaz saját munkásaival végez el bizonyos munkafolyamatokat, azaz a mi­nőségi kivitelezést önmaga végzi, nem alvállalko­zóknak adja ki. Az Építészmester Rt. a díjat harmadszorra a vá­sárhelyi városháza házasságkötő termének felújítá­sával érdemelte ki. Itt a díjazok a hidegburkolást, a faszerkezetű nyílászárókat és a faburkolatokat, il­letve a létrehozásukhoz szükséges munkát ismer­ték el magas színvonalúnak. - Mindenképpen presztízsünk erősödésének érezzük a díjat, hiszen ezt a munkát akárki nem tudja a saját dolgozóival ilyen kiváló minőségben elvégezni - összegezte a díj értékét ifj. Paragi Ist­ván. B.K.A. lampolgárság megadása. Más a helyzet Szerbia-Montenegróval, ahol az európai normák betartá­sára szinte semmi nem tud ösz­tönözni. E két példa mutatja Lengyel Lászlé szerint, hogy a különböző országokhoz más módszerek és eltérő kapcsolatok szükségesek. A pártok szerepéről szólva ki­fejtette: ki kell venni a határon túli magyarok iigyét a politikai pártok kezéből. Ugyanakkor a pártok pénzosztó és újraelosztó szerepe a meghatározó határon innen és túl, de modernizációs törekvéseket már nem vállal fel az RMDSZ sem, holott eredeti­leg a reformtörekvések élére kí­vánt állni. A törzsfőnökök uralmának vé­get kell vetni itthon és az or­szághatáron túl - fogalmazott Lengyel. Megoldásként javasol­ta a normák meghatározását, melyek mentén a pártok hatal­mától független, átlátható, vilá­gos szabályok alkothatók. Len­gyel László szerint több támoga­tást kell adni, de egyértelmű szabályrendszer alapján. A hatá­ron túli magyarok civil, szakmai szervezeteivel kell kapcsolatot teremteni, hogy ne a politika döntsön oktatók, vállalkozók fölött. - Lejárt az ideje a szimbolikus politizálásnak, az igeneknek és a nemeknek - jelentette ki Lengyel László. - Gyakorlatias megoldás kell. A társadalmi párbeszédet a politikusok párbeszédével nem lehet helyettesíteni. Ha az érzel­mek lelohadnak, lesz újabb lehe­tőség, hiszen van értelmiség, van párbeszédre és munkára fogható csapat - határon innen és túl. g. zs. Harmadjára is kiérdemelték a szakma elismerését s Díjazott az Építészmester Ifj. Paragi István a felújított vásárhelyi házasságkötő teremben Fotó: Tésík Attila Igenekről és nemekről, társa­dalmi párbeszédről cs arról szólt Lengyel László politológus (képünkön) Szegeden, hogy a „határon túli magyar" kategó­ria megszűnt. A bánáti és a vaj­dasági magyar nyelvű oktatás lehetőségeit taglaló szegedi konferencia résztvevői határon túli cs magyarországi magyarok az oktatásról, az értelmiségkép­zésről, az együttműködésről cseréltek eszmét. - Egyszerre szerencsés és szeren­csétlen az a helyzet, hogy a nép­szavazás után beszélgetünk: Új magyar - magyar társadalmi szerződés című előadásom témá­ja nem változik, de más kontex­tusba helyeződik - kezdte mon­dandóját Lengyel László, a Pénz­ügykutató Rt. vezérigazgatója, író, politológus. Kijelentette: a „határon túli magyarok" kategória már nem létezik, de legalábbis nem homo­gén. Más a viszonyunk az EU-tag Szlovákia magyarjaival; illetve a Romániában, a leendő tagállam­ban élő magyarokkal; továbbá a szerbiai, valamint ukrajnai ma­gyarokkal, mert ez utóbbiak be­látható időn belül nem lesznek uniós polgárok. Esztergomba a szlovákiai ma­gyarok reggelente átjárnak a hí­don, hogy munkába menjei\ek, és az esztergomiak Párkányban vásárolnak telket. A párkányiak számára már csupán szimboli­kus gesztus lett volna a kettős ál­Fotó. Frank Yvette AJÁNDÉK AZOKNAK, AKIK FONTOSAK NEKÜNK! AZ ÚJSÁG KÖNYVE KALENDÁRIUM 2005 Minden 2005. január hónapra érvényes előfizetéssel rendelkező olvasónk deeemberben ez évben is ajándékba kapja tőlünk Jt www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 Kezdje az új évet uj lakasban! Miért érdemes Önnek most igényelnie lakáshitelt az Erste Banknál? Mert egyes lakáshiteleinkhez most akár: - alacsonyabb kamattal, - hosszabb futamidővel, - magasabb hitelösszeggel, - alacsonyabb havi törlesztőrészlettel juthat hozzá, ha 2004. december 31-ig benyújtja hitelkérelmét. Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Erste Vonalat! * 1 és 5 éves kamatperiódusú, forintalapú jelzáloglevél kamattámogatott, illetve kiegészítő kamattámogatott hitel kamata, új lakás vásárlása esetén. A kezelési költség kiegészítő kamat­támogatott lakáshitelnél havi 0,21%, jelzáloglevél kamattámogatott lakáshitelnél havi 0,17%. A fenti adatok tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötésre vonatkozó ajánlattételnek. ERSTE Értjük egymást. BM* BANK Fizessen elő MOST, vagy hosszabbítsa meg januárra is előfizetését! Információ: 06-80/821-821 Egész évben van miért fellapozni! . Januártól figyelje lapunkban Kalendárium-játékunkat. Minden hónapban értékes ajándékokat sorsolunk ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom