Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-22 / 248. szám

MEGYEI TŰKOR PENTEK, 2004. OKTOBER 22. Az 1956-os forradalom után negyvennyolc évvel ismerték el tevékenységét Vitézzé avatták a szőregi Tóth József bácsit A szőregi Tóth lőzscfct a „nemzet szabadságáért vívott harcokban" való részvételéért vitézzé avatták Fotó: Gyenes Kálmán Az ötvenhatos forradalom és szabadságharc után negyvennyolc évvel vitézzé avatta a szőregi Tóth Józsefet az 1956-os Vitézi Lovagrend. MUNKATÁRSUNKTÓL A 81 esztendős szőregi Tóth ]ózsef megbízott nemzetőrparancsnokként 32 évesen vett részt az 1956-os eseményekben. - 1956 októberében itt, Szőregen tizenhat társammal együtt megalapítottuk a nemzetőrséget és élelmiszert szállítottunk Budapestre. Fegyveres akciókban nem vettünk részt. Amikor a rádióban bemondták, hogy demonstrálnak a fővárosban, Szegeden is tüntetések kezdődtek. Én is ott voltam. Ávós tisztek próbálták szétoszlatni a tömeget, könnygázgránátot dobtak az emberek közé. Azon voltam, hogy a faluban nyugalmat biztosítsunk, tekintettel arra, hogy közel volt Jugoszlávia. Hál' Istennek ez sikerült. Tudomásom szerint a mai napig sincs haragosom mesélte Józsi bácsi. Tóth József úgy fogalmazott, hogy kisebb-nagyobb problémákkal megúszta a történteket. - Átvészeltem az ötvenhat utáni időket, de erről nem akarok beszélni. Legyen elég annyi, hogy nem akasztottak föl, nem nyúztak meg, hagytak létezni, dolgozni. Ez a mai nap arról szól, hogy örülni kell. Igaz, hogy meghurcoltak, éveken keresztül nem tudtam elhelyezkedni, de úgy gondolom, hogy a múlt rossz oldaláról talán nem is kellene beszélni - hangsúlyozta. A szőregi nyugdíjas a forradalom után élte az életét, nyugdíjba ment, de a gazdaságban még most is dolgozik. Tóth Józsefet idén nyáron felkeresték az 1956-os Vitézi Lovagrend képviselői. - Megkérdezték tőlem, mit szólnék hozzá, ha lovaggá avatnának. Ez október 16-án meg is történt, (ó érzés volt, hogy 48 év elteltével megtiszteltek ezzel mondja Tóth József. Az oklevélen többek között ez olvasható: „emlékeztetőül, hogy a nemzet szabadságáért vívott harcokban részt vett". Hetvenévesen is tele van energiával a népszerű tévés személyiség Antal Imre derűs élete Antal Imre díszvendégként szerepelt tegnap a megnyitása egyéves évfordulóját ünneplő szegedi Zákány utcai idősek otthonában. Bár az ismert televíziós hetvenedik életévét tapossa, s alaposan meghányta-vetette az élet, éppúgy viccelődik, mint harminc évvel ezelőtt. „Öreg az úristen, mert annak nincs bátyja!" - idézte Antal Imre református néptanító rokonát a szegedi Zákány utcai Szegedi Ősz Idősotthonban, amely a megnyitásának egyéves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre hívta meg a kabaréjelenetek szereplőjeként is ismert televíziós műsorvezetőt. A tréfás bölcsességgel arra utalt, hogy lelkében fiatal maradhat valaki akkor is, ha közben elszálltak fölötte az évek. A humoráról közismert konferanszié ezúttal új arcát mutatta: „Az öregség súlya" című verset olvasta föl, amelyet - amint utóbb elárulta - csak néhány perccel föllépése előtt nyomtak a kezébe. Az idős kor értékeiről szóló költeményt, a gondolati hangsúlyok finom érzékeltetésével, illő ünnepélyességgel mondta el. ROSSZBAN A JO Antal Imréből - betegsége, műtétje, kifosztása és aranyórájának ellopása után is - változatlan erővel sugárzik a belső derű, amelyet még a képernyőn át is megérezhetünk. Titkáról mindössze annyit mondott: erre születni kell, s neki megadatott, hogy a legrosszabban is meglásson valami jót Amikor lakásából minden értéket elvittek, annak örült, hogy a négy markos fiatalember csupán elkábította, de nem állította bele búcsúzóul a bőkőt. A tortaszegéssel végződő háziünnepség után Antal Imre elárulta lapunknak: maga sem fiatal már, a hetvenedik életévét tapossa. De úgy érzi, még legalább húsz évre való energiatartalékkal rendelkezik, s boldogan megy bárhova, ahová hívják. így tett most is, mert Szegedre ezúttal „csak" az idősek otthonában tartott ünnepségre érkezett. „Boldogan jöttem" - mondta. Ezúttal is mint mindig, ha errefelé jár megnézte hódmezővásárhelyi szülőházát, s a szegedi zenei konzervatóriumot, ahol zongoristaként tanulmányait megkezdte. Azt maga sem tudta, mikor kerül ismét képernyőre. Inkább az tartotta izgalomban, milyen elismerés várja majd az október 23-i minisztérium ünnepségen, ahová - kissé rejtélyes módon - meghívták, mondván, jöjjön csak el, majd kap valamit. „Legföljebb két nagy pofont, vagy a harmadosztályú váróterem rendet, az ezüst lökhárítókkal..." - latolgatta a lehetőségeket. A forradalom kitörésekor, a budapesti zeneakadémia hallgatójaként részt vett a tüntetéseken, s tagja volt a forradalmi bizottmánynak is - ezért utóbb szigorúan megdorgálták. A sokat emlegetett bölcsességről, amely szerint az öregségnek is megvannak a maga örömei, úgy nyilatkozott, hogy „ezt inkább az öregek mondják, és nem a fiatalok...". Hozzátette azért, hogy az élettapasztalat megtanítja az embert arra, mi lényeges és mi nem, s mit érdemes még eltenni a hátralévő időre. NY. P. „Boldogan jöttem az idősekhez!"- mondta Antal Imre Fotó: Kamok Csaba