Délmagyarország, 2004. október (94. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-22 / 248. szám

PÉNTEK, 2004. OKTÓBER 22. • MEGYEI TŰKOR» 7 9 SZEMKÖZT Botka László szerint lendületben Szeged Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Tfelevízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghívott stúdióvendéget egy tévériporter és egy újságíró kérdezi aktuális témákról. Az e heti adásban Botka László szegedi pol­gármestert, országgyűlési képviselőt, az MSZP megyei elnökét faggatta Márok Tamás és Szabó C. Szilárd a Magyar Szocialista Párt jelenéről és jövőjéről. MUNKATÁRSUNKTÓL - Az elmúlt hetek legnagyobb ér­téke, hogy meg tudtuk mutatni a baloldal és a Magyar Szocialista Párt erejét - utalt Botka László a kormányváltásra és az MSZP-ben történt vezetőváltás­ra. A megyei pártelnök szerint korrekt versenyben, a nyilvános­ság előtt zajlott le a kormányfő­és pártelnökváltás. Az MSZP po­litikai és tartalmi mondanivaló­jában, valamint stílusában is megújult párt lett. Botka szerint az ország uniós csatlakozásával lezárult a rendszerváltás másfél évtizedes folyamata, új politikai korszak kezdődött Magyarorszá­gon, aminek legfontosabb felada­tául az Európához való csatlako­zást jelölte meg a szocialista poli­tikus. Hangsúlyozta: fontos, hogy egyre többen érezzék Ma­gyarországon, hogy javulhatnak életkörülményeik és esélyeik. El­hangzott, hogy az MSZP és a kormány a piacgazdaság nyerte­seitől nagyobb felelősséget vár el, és nagyobb támogatást kíván ad­ni a leszakadó rétegeknek. - A kormány ennek érdekében meg­adóztatja a bankokat, átalakítja az adórendszert, hogy jobban jár­janak az átlag-, illetve átlag alatti jövedelemmel rendelkezők. Mi azokat kívánjuk helyzetbe hozni, támogatni a közpénzekből, akik valóban rászorulnak az állam se­gítségére - hangsúlyozta. Botka úgy vélte: csatlakozá­sunk után Szeged fejlődése nem azon fog múlni, hogy a minden­kori polgármester mit tud kijárni a kormánynál, mert a fejlesztési források döntő többsége az unió­tól érkezik. Az EU-ban az a nagy­város sikeres - fogalmazott -, amely képes hosszú távon meg­fogalmazni fejlesztési elképzelé­seit. Szerinte a Gyurcsány-kor­mány azért jó Szegednek, mert az egyik legfontosabb politikai célkitűzése a modernizációs program felgyorsítása. - Az el­múlt két évben sok fejlesztést be­indítottunk, lendületben van a város - hangsúlyozta a polgár­mester. Kérdésre válaszolva közölte: so­kat gondolkodott azon, hogy in­duljon-e magas párttisztségért a kongresszuson. Elmondta, hogy amikor tavaly választmányi el­nökjelöltként alulmaradt Jánosi Györggyel szemben, ő már meg­újulásról és dinamizmusról be­szélt. Mondanivalójának tartal­mat most igazolva látja. - Olyan feladatot, munkát szeretek elvál­lalni, amiről tudom, hogy az adott helyzetben én vagyok a megoldás, mert nincs jobb nálam. Ezért is nem indultam most, amikor min­denki ugyanazt mondta, mint amit én tavaly - mondta Botka. Reményét fejezte ki, hogy a jövő­ben valódi alternatívák versenyez­nek majd egymással, és háttérbe szorul az indulati politika. Mégis átveszi Pro Urbe-díját Molnár József, egykori polgármester Úgy tűnik, kihalóban vannak a csongrádi lokálpatrióták Molnár József, Csongrád koráb­bi polgármestere mégis átveszi szombaton a Pro Urbe Csong­rád kitüntetést. Azt, hogy a tes­tület neki ítélte a rangos el­ismerést, lapunk híréből tudta meg: senki sem értesítette a döntésről. Ezért először úgy döntött, nem megy el az ün­nepségre. Most meggondolta magát, s ebben azoknak volt nagy szerepe, akikkel hosszú ideig együtt dolgozott a város­házán. „Sorra kerültem." Ezt mondta rezignáltán Molnár József, Csongrád korábbi polgármeste­re, amikor megkérdeztük tőle, mi villant eszébe, amikor meg­tudta - a lapunkban megjelent közleményből -: kitüntetik. Elis­meri, ebben a megjegyzésben va­lóban van némi keserűség. ^ - A 2000-es árvízi helyzet után mindenki kapott elisme­rést, aki az első vonalban volt. Nekem meg se köszönték. Az is eszembe jutott most, ugyan mit fognak beleírni az indok­lásba, belekerülnek-e azok, amelyeket én is lényegesnek ér­zek. Gondolom, a városért vég­zett eddigi munkámat ismerik el ezzel a legrangosabb helyi ki­tüntetéssel - mondja Molnár József. Amikor Bedő Tamás polgár­mesterrel szót váltott, először azt mondta, nem veszi át a kitünte­tést. Ezt azonban nem valamiféle sértődöttség mondatta vele, in­kább elvi megfontolások. Azt mondja, korábban másképp tör­tént a kitüntetések előkészítése. multimédiás [ok októberben -os "I 1' KP dvezménnyel! Domino KoklélM/ra csomag: • 15 db SMS díjmentesen • 10 db MMS díjmentesen • 1.5 MB GPRS WAP Start kedvezmény • Kedvezményes t-email postafiók 5 MB tárhellyel • 50 db e-mail értesítő SMS • Belföldről, saját készülékről díjmentesen hívható Hangposta Siemens CT65 Domino csomagban csak 24 900 forint, melyből 3 500 Ft lebeszélhető. i 65 ezer színű kijelző i beépített kamera i többszólamú csengőhangok A KtezúMk afáhta! 2004 október 1-tSaktaztct crejäg. a Koktól csomag akció ¡xxfig 2004. október t4H| art Októberben a Damno KoktwMW 1100 R hriyett 110 R. a Dorrmc KoktóiMa» 2000 R hCywa 200 FC A készülök csak a T-Mabiie Magyarország Rt etófcetót kártyájával hawnaifw» További ieäitetek az üzletekben Inform**. 1230 (a T-MotM Magyaróra.'*; Rl NwvaWx* (Jiynentesw b-vtiató). 06-1/266^210. T- • -Mobile Jobb veled a világ T-Mobile üzlet: Szeged, Fekete sas utca 25. Szeged, Kárász utca 14. T-Mobile partner üzlet: Szeged, Rókusi krt. 42-64. H8T Él • * Az újságból értesült, hogy kitüntetést kapott Fotó: Bálint Gyula György Aztán mégis úgy döntött, átve­szi. - Többen is beszéltek velem erről azok közül, akikkel hosz­szabb időn át együtt dolgoztam a városházán, de tekintettel le­szek arra a személyre is, aki ja­vasolt. A polgármestert sem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, fiatalember ugyan, de igyekszik mindent megtenni a városért. Molnár szerint a pro urbe ki­tüntetés Csongrádon rangosabb, mint a díszpolgári cím, hiszen utóbbi birtokosa olyan személy is lehet, aki tevőlegesen nem tett ugyan sokat Csongrádért, de egyéni teljesítményével, szemé­lyiségével öregbítette a város jó hírnevét. - Én úgy érzem, dolgoztam a városért - szögezi le az expolgár­mester. - Megteremtettem a vá­rosban az egységes vízellátási rendszert, mint polgármester el­jutottam odáig, hogy kiépült az egységes szennyvízelvezetés, amit egy modern város nem nél­külözhet. Ami a legkedvesebb ­mert úgy érzem, ebben benne van a saját egyéniségem - az an­gyalos magyar címer fölhelyezése a gimnázium bejárata fölé. Egy elszármazott idősebb polgár, aki érettségi találkozóra jött haza, ezt mondta nekem: „(ózsikám, amikor fölnézek a gimnázium homlokára, akkor sírva fakadok, mert előjönnek a diákkori emlé­kek..." Ez is megerősített abban, ha valaki tenni akar valamit a vá­rosért, akkor nincs földi isten, aki ennek ellent tudna állni. Amikor azt kérdezzük tőle, mi az, amit másként csinálna most, visszakérdez: - Amit rámenősebben csinál­nék? A Vasút utca és a Fő utca sarkán ma már új áruház és új benzinkút állna, amit más váro­sokban látni. De engedtem az el­lenzőknek. Ott állnak a lepusz­tult „megmentett" házak, me­lyek - kimondom - a város szé­gyenei. Ha újból csinálhatnám, vállalnám a konfrontációt. Csa­lódásom csak egy van: azt hit­tem, minden egyes képviselő, aki ott ül a díszes padokban, leg­alább annyira szereti a várost, mint én. Az idősebb csongrádiak azt mondják, az utóbbi 15 évben megfogyatkoztak a „tiszta szívű" lokálpatrióták. Molnár ezt a vé­lekedést azzal egészíti ki, hogy viszont sokan vannak, akik „hi­vatalból" szeretik a várost. - Akik korábban a pro urbét megkapták, nagy egyéniségek voltak, és én szerencsémnek tar­tom azt is, hogy 13 éven át én ad­hattam át ezeket a díjakat. Ezek­nek az alkalmaknak én legalább úgy örültem, mint ők. BÁLINT GYULA GYÖRGY Sr ® Ajándék a biztonsághoz! Egy vállalkozónál jobban senki sem tudja, hogy mennyi időbe és pénzbe került, amíg elindította a vállalkozását, mennyi energia és milyen anyagi háttér kell ahhoz, hogy azt sikeresen működtesse. Egy virágzó vállalkozás alapvető feltétele a jó pénz­ügyi tervezés. Biztosításunkkal vállalkozásának sikeréhez és egyúttal az Ön nyugal­mához járulunk hozzá. Az Allianz Hungária Biztosító vállalkozásbiztosítása egyedi igényekhez al­kalmazkodik és a szolgáltatások széles körét nyújtja. Az Ön döntésétől függ, hogy melyek azok a kockázatok, amelyekkel egyedül kíván szembeszállni és melyek azok, melyeket egy biztosítás megkötésével áthárít egy erős, megbízható biztosítótársa­ságra. A vállalkozói biztosítás modul rendszerű. A tűz- és elemikár-biztosítás ­mint alapbiztosítás - az alábbi kockázatokra terjed ki: tüz, robbanás, vihar, vil­lámcsapás, felhőszakadás, jégverés, árvíz, földrengés, csőtörés, hónyomás, kő- és földomlás. A több mint tíz kiegészítő biztosítás megkötésével tovább bővít­hető vállalkozása védelme. A vízkárbiztosítástól a munkahelyi baleset-biztositá­son át egészen a szállítmánybiztosításig. Köthető felelősségbiztosítás és betöréses lopás- és rablásbiztosítás is. Mennyibe kerül mindez? Társaságunk a díjat a biztosított érték, a vállalkozási tevékenység, a telephely környezete, a vállalt önrész mértéke és a vagyonvédelmi színvonal alapján kockázatarányosan állapítja meg. Akár 25 százalék díjkedvez­ményt is kaphat a díjfizetés gyakorisága és módja, valamint a szerződés tartama alapján. Ha Ön 2004. október 25.-december 31. között köti meg az Allianz Hungária Biztosítónál vállalkozása biztosítását, értékes ajándék­ban részesítjük. Érdeklődjön fiókjainkban és kirendeltségeinken kollégáinknál, munkatársaink pontos, részletes információt adnak minden kérdésére. Szeged, Szent István tér 10., (62) 558-200, Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 13-15., (62) 246-614, Szentes, Szabadság tér 4., (63) 313-198.

Next

/
Oldalképek
Tartalom