Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-16 / 217. szám

10 BIZALMASAN 2004. szeptember 16., csütörtök PÁNCZÉL PÉTER: A VIRÁGKÖTÉSZET NEM NŐIES, HANEM NŐIESNEKTARTOTT SZAKMA Megálmodott műremekek Pdnczél Péter menyasszonyi csokrot készít FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Első alkalommal kapta meg Magyarország, ezen belül Sze­ged az ifjú virágkötők európai kupaversenyének rendezési jo­gát. Eddig tizenkét ország jelez­te részvételét, hazánkat a bu­dapesti Pánczél Péter képviseli. Az Európa-kupán jó esélyek­kel induló Pánczél Péter nem vállalkozott jóslásra az ered­ményt illetően, csak annyit mondott, hogy a norvég és a német versenyzőt nagyon jó­nak tartja. A szerény fiatal­ember inkább arról beszélt, hogy nagyon várja már a ver­seny kezdetét, legszívesebben előre forgatná az idő kerekét szeptember 24-ére, amikor a kontinens legjobb ifjú virág­kötőivel mérheti össze tudá­sát. Komoly elhivatottság A 24 éves budapesti fiatal­ember a kertészeti szakközép­iskola után az egyetemen foly­tatta tanulmányait, idén végez a budapesti Kertészeti Egye­temen. A virágkötészettel még a középiskolában, egy szak­körön ismerkedett meg, s ak­kor valószínűleg még nem gondolta, hogy tíz évvel ké­sőbb ott lesz Európa legjobb­jai között. Pánczél Péternek számos szép eredmény van a háta mögött, s kétéves ver­senysorozat eredménye, hogy ő képviselheti hazánkat a nemzetközi megméretteté­sen. Arra a kérdésre, hogy mi a jó virágkötő ismérve, egy kis gondolkodás után azt vála­szolta: fontos a tehetség, de még fontosabb a kemény ta­nulás és az akarat. A technikai dolgokat, fogásokat könnyen el lehet sajátítatni, de fontos a rajzkészség is, hiszen a meg­álmodott kompozíciókat nem árt először lerajzolni. Aki iga­zán jó akar lenni a szakmában, annak nagyon sokat kell ta­nulnia. Komoly elhivatottsá­gát jelzi, hogy sok kiállításra elmegy körbenézni, hátha lát valami olyat, amit később ő is hasznosítani tud. Rajzolt modell Péter a lágy színeket szereti, de nem ért azzal egyet, hogy a virágkötészetben a természe­tes anyagoknak kell dominál­ni. A virágkötészetben nagyon sok nem természetes anyagot használnak, műanyagokat, plexit. A fiatalember szívesen használ látványelemeket, nagyméretű installációkat a versenyen, a mostani Euró­pa-kupára egy fotó készül hát­térként, hiszen nemcsak az al­kotás fontos, hanem a tér is, amelyben helyet kap a virágos műremek. Egy kompozíció megalkotá­sáig egyébként hosszú az űt, először a fantázia lép műkö­désbe, aztán papíron megje­lenik a rajzolt modell, ezt kö­vetően pedig az anyagokat kell beszerezni. Az alkotási folya­matban csak az utolsó lépés, amikor a virágkötő odaáll az asztalhoz, és elkészíti azt, amit megálmodott. Péter egyik csokra legyező alakú: a virágok fejét egy drót­tal rögzítette olyan ügyesen, hogy első látásra nem is lehet felfedezni. A minimáldolgokat szereti a virágkötéskor alkal­mazni, vagyis arra törekszik, hogy inkább a virág és az össz­kép, mint a kiegészítők kap­janak hangsúlyt. A divatot követni A virágkötészet egyébként nem nőies, hanem nőiesnek tartott szakma, mondja a fiatalember, hozzátéve: a világ legjobbjai között nők és férfiak nagyjából egyenlő arányban vannak jelen. Magyarország egyelőre nem diktálja, hanem követi a di­vatot, s majd az Európa-kupán derül ki, hogy ez megválto­zik-e.. NY. É. Árulkodó ülésmődunk Testünk akkor is „beszél", ha mi magunk meg sem szólalunk. Mindenkiről árulkodik a testtartása, a gesztikulációja, a járása. Sokatmondó az is, hol, miben és hogyan ülünk. mm Ha bemegyünk a főnökhöz, ha régi baráttal összefutván letelep­szünk egy presszó asztala mellé, vagy ha otthon fogadunk ven­déget, érdemes a szavakon kívül a metanyelvi, azaz a szavakba nem önthető, ám mégis beszédes közlendőkre is figyelnünk. Ilyen üzenete van már a széknek is. Nem véletlenül pózoltak magas, akár két és fél méteres trónon a királyok, császárok, s más uralkodók. Az ülőalkalmasság pompázatossága gazdagságukat, magassága pedig feljebbvalóságukat hangsúlyozta. A széktámla magassága növeli vagy csökkenti a benne, rajta ülő tekintélyét. A mai modern hivatali hierarchiában is kamatoztatják azt a felismerést, hogy az illető rangja emelkedik, ha székét ma­gasabbra állítják, mint a partneréét. Továbbá: a karfával, ke­rekekkel felszerelt, szinkronmechanikával, állítható ülésfelü­lettel és gázrugóval ellátott, hátra dönthető támlájú forgószékek tekintélyesebbek és rangosabbak szilárdan álló hagyományos társaiknál. Igaz, legalább száz hokedli árába kerülnek. Az ilyen igazgatói székben trónoló vezető hatalmi fortélya a szobájába látogatók ülőhelyeként szolgáló alacsony pamlag. A beosztott eleve nem tehet mást: felnéz főnökére. A „ki mint veti ágyát..." bölcsessége az ülőbútorokra is átvihető: ki mint foglal helyet... Akik épp csak az ülőalkalmatosság pere­mére vagy egyik oldalára ereszkednek le, azok mintha mindig menekülni akarnának, nem érzik igazán biztonságban magukat az adott helyzetben, s így általában nem is sikerül elérniük azt, amit akarnak. Az összeszedett, céltudatos emberek teljes altes­tükkel ülnek a széken. A szakemberek szerint akkor ülünk megfe­lelően, a lábunk leér a földre, ügy, hogy a talpak a padlón vannak. Aki nyugodt, magabiztos, nem feszeng a széken, hanem kényelmesen elhelyezkedik rajta. A sikeres ember kezét a szék karfáján nyugtatja, míg az, aki összefonja mellén a kezét, öntudatlanul is védekezik valami ellen. Komoly önbizalom­hiányról tesz tanúbizonyságot az, aki erősen rátámaszkodik a szék karfájára, és közben kissé előredönti a felsőtestét. „Eltehénkedni" illetlenség, ez a testtartás alpári modorról árulkodik, s legtöbbször pallérozatlansággal párosul. Hölgyek figyelmébe: párhuzamos combtartással, félig kinyújtott lábbal, kissé megdöntött térddel sikkesebben lehet ülni. Férfiak elő­szeretettel ülnek keresztbe tett lábbal. Érdemes vigyázni: soha ne emeljük lábfejünket olyan magasra, hogy beszélgetőpart­nerünk láthassa a cipőnk talpát. O ezt, ha ért „testbeszédül", nagyon határozottan elhárító gesztusként értelmezheti. Fontos a székek egymáshoz viszonyított helyzete is. Feszült tárgyalási légkör válhat oldottabbá, ha az íróasztal előtt, a partnerével szemközt ülő vendég székét valamilyen ürüggyel az íróasztal sarkához húzza. A helyes protokoll szerint a házigazda jelöli ki ráutaló magatartással, hogy ki hol foglal helyet (például rámutat a székre, vagy a hölgyvendégnek a széket kihúzza, mintegy alásegítve.) Ha ezt nem tenné, bátran megkérdez­hetjük, hová ülhetünk le. HŰSÉGES KÍSÉRŐ, EZÜSTFÉNYŰ, DE ÁLLANDÓAN VÁLTOZÓ A Hold-ritmusra táncolók „Lehozom a Holdat palacsintasütő­nek, csak engem szeress!" - mond­ta a Körhinta című film Mátéja a női főszereplőnek, akit Töröcsik Mari alakított. A teliholdra gondolhatott, mert csak abban lehetne szép ke­rekre sütni a tésztát. Esetleg. Talán. De az biztos nem jutott eszébe, hogy a Hold még mennyi módon hozható összefüggésbe a szerelemmel. A Hold minden fázisához más-más mágia kötődik, s mivel egünk ezüst­fényű állandó változójának 28 napos a ciklusa, főként a nők fordulnak feléje tanácsért, segítségért. Az ér­zelmek égitestje unos-untalan meg­szokott ritmusát követi és pár nap műlva bolygónkról megint legkere­kebb állapotában szemlélhető, ezért összegyűjtöttünk néhány holdtölté­vel kapcsolatos misztikumot. A telihold csillagászati szempont­ból nem olyan érdekes jelenség, mint mondjuk a nap- vagy a holdfogyat­kozás. Mégis sok hiedelem kötődik hozzá, és arról máig eltérőek a vé­lemények, van-e összefüggés a hold­fázisok és az emberi magatartás közöt. Szerelem varázslat A legtöbben teliholdkor az ál­matlanságot emlegetik, de akad, A telihold a végtelen egység szimbóluma aki a mosástól a kertásásig min­dent annak függvényében végez, hogy telik-e vagy fogyóban van a Hold. Miiller Rózsa jósnő telihol­das éjszakára a puszta ábrándozás, lányos álmodozás helyett szere­lemvarázslat bevetését ajánlja a hölgyeknek. Szavai szerint telihold éjszakáján megnő a nők varázsere­je, mert szerinte mindegyikük egy kicsit boszorkány is. Ezért ilyenkor érdemes szerelmi kötést elősegítő varázslatot elvé­gezniük. Az áhított férfi nevét és a hozzá fűződő kívánságot kell felírni egy papírlapra, éjfélkor fe­hér vagy piros gyertyát gyújtani, meditálni és felmutatni a Hold­nak a lejegyzetteket. Nem muszáj erdőbe, rétre kimenni, nyitott ab­lakon keresztül is elvégezhető a mágia, lényeg, hogy üveg ne gá­tolja az üzenet űtját - fogalmaz a tanács. Müller Rózsa jósnő, aki műtétjeit mindig a Hold fogyásához igazítja (a legutóbbi teliholdkor erősen vérzett egy sebe), megerősítésként leszögez­te: mindez nem babona, mert meg­figyeléseken alapszik. Vágyak és tények Az asztrológus pedig azt ajánlja, zöld gyertya mellett koncentráljunk kívánságainkra telihold estéjén hold­illusztráció: mti fénynél, akkor azok teljesülnek. Leg­alábbis egy régi kelta legenda alap­ján. Ám ha hiszünk is ebben, vagy csak egy próba erejéig hitelt adunk ennek a javaslatnak, Fehérné Markó Katalin szerint arra mindenképp ügyeljünk, mit kívánunk, mert sze­rinte „tényleg beteljesülhet". Attól is óva int, hogy irracionális vágyako­zásunknak engedjünk. Jól fontoljuk meg, milyen „ajándékkal" járnánk igazán jól. Szerinte például nem ér­demes mérhetetlen gazdagságot kí­vánni. Amúgy sem lehet mindenki egyformán tehetős. Ő, mikor plusz­zsebpénzre volt szüksége, több ta­nítványt kért, hogy megdolgozhas­son érte. És be is jött. így nem csoda, ha ügy véli: a kis kívánság többet érhet, mint a nagy. Érzelmek égitestje Azt is tőle tudtuk meg, hogy ho­roszkóp készítésekor a Hold állása az alkalmazkodásról, az emberi kapcso­latokról ad információt. A Hold a Hold-Nap viszonylatban a női jegy, a tudatalatti mezsgyéjén túliak jelö­lője, míg a Nap a férfi, a tudatos. Az ezüstfényű égitest az anyának meg felelő lelki terület az asztrológiában, a befogadás, a lelkiség, az álmok, az ösztönös késztetések, az érzelmek gyűjtőhelye. Védelmező, gondozó késztetésekkel, hangulatokkal, szim­bolikus gondolatokkal hozható ösz­szefüggésbe. Azok a nők, akiknek a horoszkópjában a Hold kiemelt he­lyen, például tengelyek mellett áll, termékenyek. A telihold pedig a ke­rek alakjával az örök változás, a vég­telen egység szimbóluma. Aki te­liholdkor született, az egész életében érzékenyen reagál rá. A leírtak alapján mindenki maga döntheti el, melyik tanácsot fogadja meg, mennyire bízza magát egy égi­test megfigyeléséből levont tanul­ságokra, de az biztos, hogy az em­berek hangulatai és a szerelmi kap­csolatokban az érzelmi hőfok éppoly gyakran változik, mint bolygónk hű­séges kísérője, a Hold, pontosabban a Földről látható alakja. RIMÁNYI ZITA

Next

/
Oldalképek
Tartalom