Délmagyarország, 2004. szeptember (94. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-14 / 215. szám
evlöiöü lèuèynèmoliè • BELFÖLD - KÜLFÖLD» KEDD, 2004.-SZEPTEMBER 14. Kökény miniszter: az orvos is felelős! BUDAPEST (MTI) Annak ellenérc, hogy a szegcdi városi kórházban történt tragikus kimenetelű betegesére körülményeit vizsgáló fegyelmi tanács nem vonhatta felelősségre az ügyeletvezető orvost, egyértelmű, hogy ő is mulasztást követett el - közölte az egészségügyi miniszter. Kökény Mihály azt mondta: „ha valaki ezt úgy értelmezi, hogy ez a felelősség nem terjed ki az orvosra, az téved". A tárcavezető szerint éppen az orvosok érdekében szükséges, hogy ebben az esetben a közvélemény számára megnyugtató döntés szülessen. A minisztériumnak az a célja, hogy az ilyen eseteknek elejét vegyék, „tehát ne fordulhasson elő mindaz, ami itt előfordult". Ez részben helyi szabályozás kérdése, másrészt a szaktárca a betegazonosító szalagokról szóló jogszabály kidolgozásával járul hozzá az ilyen tévedések elkerüléséhez. Veszélyben volna több ezer álláshely? Az egyik szakszervezet szerint 20 ezer munkahely van veszélyben. A kormányzat 400 ezer új munkahelyről beszél. BUDAPEST (MTI) Pedagógus álláshelyek kerülhetnek veszélybe a pénzügyminiszter bejelentésének következtében, amely szerint 2005-ben 40 milliárd forintot különítenek el a közszférában az elbocsátások finanszírozására - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Ez az összeg 2 millió forintos végkielégítésekkel számolva 20 ezer embert jelentene - mondta az érdekvédő, hozzátéve, a kérdésben semmilyen előzetes egyeztetés nem történt a társadalmi partnerekkel. A PDSZ szerint „a pénzügyminiszter hamisan, álságosán és cinikus módon azt állítja, hogy a közszférából történő elbocsátások a lakosság érdekeit szolgálják" - mondta Kerpen Gábor. • A versenyszféra jövő évi keresetemelési mértékére a tárgyalásokhoz bruttó 4,5 százalékos tárgyalási kiinduló mértéket javasolt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. Olyan társasági adókedvezményt kívánnak adni a kisvállalatoknak, amely a foglalkoztatás-bővítését preferálja ebben a körben mondta. A kormányzati időszakban mintegy 400 ezer új munkahely létesítését elősegítve arra törekszenek, hogy az új és a megszűnő munkahelyek egyenlege plusz százezer legyen - tette hozzá. Eltúlzottnak tartják a Pick Rt. állításait A Húscéh friss adatai BUDAPEST (MTI) A belföldi árnál lényegesen nem olcsóbb az Európai Unió piacán az élő sertés - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Fazekas József, a Húscéh elnöke. Elmondta: a Húscéh rendelkezésére álló adatok alapján a 33. héten Magyarországon az élő sertés felvásárlási átlagára 307,43 forint volt kilogrammonként, az Európai Unióban ugyanez az áru átlagosan 302,5 forint volt. A 34. héten az élő sertés átlagára Magyarországon 304,35 forint volt kilónként, az unióban 301,73 forint. Fazekas József cáfolta azt a nemrégiben a különböző médiumokban napvilágot látott hírt, miszerint az unióban olcsóbban lehet alapanyagot beszerezni a sertéshús-feldolgozáshoz, mint Magyarországon. A Húscéhnél így eltúlzottnak tartják azt az állítást is - amelyet a Piek Szeged Rt. tett -, hogy importból lehetne fedezni egy 300 ezer élősertésből előállított alapanyag-mennyiséget a jelenlegi körülmények között. A sertéshús-import az idén sem nőtt jelentősen a tavalyihoz képest. Népszavazás lesz a kettős állampolgárságról - Gyurcsány és Rogán vitája Pontatlan szavak a jólétről A kormányfőt helyettesítő ifjúsági és sportminiszter hétfőn az országgyűlésben egy fideszes napirend előtti felszólalásra reagálva elismerte, hogy pontatlanul és hibásan fogalmazott a parlamentben-akkor, amikor arról beszélt, hogy hazánkban nagy a jólét. BUDAPEST (MTI) Rogán Antal (Fidesz) az elmúlt két esztendő fogyasztói árnövekedésére és a statisztikai hivatal adataira hivatkozva kritizálta Gyurcsány Ferenc jólétre vonatkozó kijelentését. A miniszterelnök-jelölt leszögezte, hibáját pontosítva már korábban hangsúlyozta, hogy Magyarországon együtt van „a sanyarú nélkülözés a gyarapodó középosztálybeli léttel, a hónap végén számolgatott aprópénzek a kevesek számára hol tüntetően, hol felelősen megélt gazdagsággal". Magyarország számára nem a „megbotlott mondat", hanem a „megbotlott cselekvés" jelentene veszélyt, de ilyen a kormány részéről nem lesz - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy a statisztikai adatok önmagukért beszélnek az áremelkedések ügyében. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sportminiszter az elmúlt két esztendőben a kormányfő stratégiai tanácsadója volt. Válaszában Gyurcsány Ferenc arra kérte a fideszes politikust, hogy a statisztikai adatokat alaposabban vizsgálja meg, mert akkor számára is kiderül, hogy a jövedelmek vásárlóereje az elmúlt két évben 25 százalékkal növekedett. • Világosi Gábort (SZDSZ) az országgyűlés alelnökévé választották a parlamenti képviselők hétfőn. Világosi Gábor jegyzői helyére frakciótársát, Kis Zoltánt választották. • Az országgyűlés egyhangúlag ügydöntő népszavazást rendelt el a kettős állampolgárság ügyében. A Magyarok Világszövetsége kezdeményezte referendumon arra kell válaszolni, hogy kedvezményes honosítással kaphassanak-e magyar állampolgárságot azok, akik magyar nemzetiségüket magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott más módon igazolják. Őrizetben a Magyar fövő Csoport vezetője Bácsfi Diána bíróság elé áll A rendőrség őrizetbe vette a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjét, akit két társával együtt önkényuralmi jelkép használata miatt is felelősségre kíván vonni a rendőrség. BUDAPEST (MTI) A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közösség elleni izgatás bűntette - sajtónyilatkozatokban megvalósított - elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szombaton vette őrizetbe Bácsfi Diánát (felvételünkön). Az NNI hétfőn a Fővárosi Főügyészségnél kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását. Ezzel párhuzamosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is felelősségre vonná Bácsfi Diánát és két társát, az augusztus végén a Nagykörúton elhelyezett, nyilaskereszthez hasonló jelképet ábrázoló, a Magyar Jövő Csoport rendezvényét hirdető plaleátok ügyében. A rendőrség hétfőn megpróbálta gyorsított eljárásban bíróság elé állítani a gyanúsítottakat, akik közül azonban egy nem jelent meg a hétfői tárgyaláson, így az ügy folytatásában az általános eljárási szabályok lesznek majd irányadóak. Az ügyésznek harminc napja van arra, hogy megírja a vádiratot. Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese egy hétfő reggeli televízióműsorban azt mondta: az MSZP el akarja terelni a figyelmet a kormányzást érintő kérdésekről október 15-i kongresszusán, amelyet a hungarista demonstrációval egy napon tartanak. Lendvai Ildikó MSZP-frakeióvezető a műsorban elmondta: amikor a lehető legkorábbi időpontra, október 15-re kitűzték a kongresszust, természetesen tudták, hogy milyen nap van és ezen gondolkodtak is. Kifejtette, úgy vélték, „lehet ebből az egybeesésből alkalmat teremteni egy politikai deklarációra, és akkor még szó sem volt persze tüntetésről". A belügyminiszter az országgyűlésben, napirend előtt azt mondta: jelenleg nincs jogi lehetőség bármely szervezet bejelentett demonstrációját megakadályozni. A Fidesz és az MDF ugyanakkor szégyennek és súlyos felelőtlenségnek nevezte, hogy egy hungarista csoport rendezvényét nem akadályozzák meg. A szombati Népszabadság idézte Bácsfi Diánát, a Magyar Jövő Csoport vezetőjét, aki a lapnak azt mondta: „meg akarjuk ragadni az uralmi eszközöket, de kell legalább öt év ahhoz, hogy párttá váljunk, utána pedig még tíz esztendő a totális hatalomátvételhez". Támadás egy jogszabály ellen POZSONY (MTI) Dániel Lipsic szlovák igazságügyi miniszter közölte a sajtóval, hogy a alkotmánybírósággal bíráltatja felül a néhány hónapja szentesített diszkriminációs törvényt, mert a jogszabály biztosította pozitív diszkrimináció intézményét alkotmányellenesnek találja. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes élesen bírálta Lipsic jogszemléletét. Indoklása szerint a pozítív diszkriminációt helyénvalónak ítélő megközelítés gépiesen újratermeli a szemléletet, miszerint a kivételezettek „ezúttal a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozók" - képtelenek az önálló érvényesülésre. Úgy ítéli meg, hogy ez nem helytálló, különösképpen nem abban az esetben, ha a jelzett kisebbségek a foglalkoztatás és a felsőoktatás terén érvényesíthetnének valamiféle különjogokat, ráadásul azt eredményezné, hogy az embereket ismét a nemzetiségük, vagy bőrük színe szerint különböztetnék meg. Elvált apák harca gyermekükért FIGHTING for your RIGHT TO see YO v<vw.taVhers-4-\usVtte .org Látványos tiltakozó akciót hajtott végre egy brit emberi jogi csoport, amely az elvált apák gyermekláthatási jogainak erősítéséért küzd. A 33 éves Jason Hatch aktivista - dekoratőr és belsőépítész Batman-jclmczbcn bejutott a Buckinghani-palotába, s tíz méterrel a földfelszín felett, a párkányon állva kedélyesen beszélgetett a rendőrökkel. A szervezetet olyan elvált apák alapították, akik szerint a brit törvények megakadályozzák őket gyermekeik rendszeres láthatásában MTI Telefotó/EI'A Az elvárások legyenek Belgrádra is érvényesek Uniós beszámolók íródnak a Vajdaságról Az EU tagországainak belgrádi nagykövetei, valamint az EU megfigyelő missziója jelentést készítenek a vajdasági atrocitásokról, és azt az EU külügyminisztereinek októberi ülése elé terjesztik - jelentette be Kovács László külügyminiszter. BRÜSSZEL (MTI) Az uniós külügyminiszterek találkozóján a magyar diplomácia vezetője leszögezte: Szerbia-Montenegró közelítése az EU-hoz fontos, mert erősíti az ország stabilitását és segíti demokratikus fejlődését, de ennek feltételei vannak. Ismét felhívta kollégái figyelmét annak fontosságára, hogy ha Belgrád közeledni akar az EÚ-hoz, akkor meg kell felelnie az uniós elvárásoknak, köztük a kisebbségi és emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó normáknak. Magyarországnak nem érdeke, hogy Szerbia-Montenegrót feketelistára tegye, sem az, hogy etnikai konfliktusból államközi feszültség legyen. Az az erdeke, hogy megszűnjenek az incidensek, és a Vajdaságban élő nem szerb kisebbségeket semmiféle veszély ne fenyegesse, jogaik érvényesülhessenek - hangoztatta Kovács László az ülés után. A szerbiai vezetés diplomáciai erőfeszítéseire korábban reagálva Kovács László kijelentette: az a körülmény, hogy Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök a hét végén Brüsszelbe látogatott, és tárgyalt Javier Solanával, az EU tanácsának kül- és biztonságpolitikáért felelős főmegbízottjával, jelzi, hogy a szerb vezetés komolyan veszi Magyarországnak mint az Európai Unió tagjának az aggodalmait. RÖVIDEN „ELFOGULATLANUL" A Nap címmel magyar nyelvű regionális napilapot indított a Ziua című országos román újság, amely főleg a tényfeltáró írásokra, leleplező riportokra, a politikai „elfogulatlanságra" kívánja helyezni a hangsúlyt. A lap központi szerkesztősége Csíkszeredában működik, de Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön is van fiókszerkesztősége. Hivatalosan a Ziua családi vállalkozásban kiadott regionális magyar nyelvű napilapjáról van szó. LEÉPÍTÉS A Vám- és Pénzügyőrségtől további 300 főt kell elbocsátani az idén, az erre az évre tervezett 808 fő felett - mondta Nagy János országos parancsnok. Ezt az elvárást Draskovics Tibor pénzügyminiszter fogalmazta meg, miután egy találkozón hatékonyabb vám- és adóbeszedésre ösztönözte a vámhatóságot. VERSENYHELYZET Az idei igen kedvező magyar búza- és kukoricatermés befolyással van az Európai Unióra, amelyhez májusban csatlakozott Magyarország jelentették ki kereskedők, akik szerint a búza az intervenciós alapokba kerül, míg a magyar kukorica versenyre kell a franciával Dél-Európában. A KSH hétfőn számolt be arról, hogy idén 8,4 millió tonna kalászos gabona termett, a tavalyinak a duplája. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRF1 FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), ÚISZÁSZI ILONA (hír és információ), SÜLI JÓZSEF |sport| • Délvilág szcrkcsztóaégvtzetö: BAKOS ANDRÁS (Csongrád. Makó, Szentesi. SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Ttlefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.deimagyar.hu • Email szerkesztoseg/n dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel /fax: 62/241 905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tét 3. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tel /fax: 62/21.1 1 98 6600 Szemes Kossuth U.S. Iil. 63/401-024. Tfcl /i.ix 63/314 838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481 -010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. Hirdetésfelvétel 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Ttlefon: 62/466-847. • Ttrjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Tbrjcsztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821 Elólizetési díj egy hónapra 1355 Ft IDélmagyarorszig), 1255 Ft (Délvilág)« Árus terjesztés: Délhír Rt. »ISSN 0133-025X (Délmagyatországl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) «A Délmagyarorszig Kiadó a Lapeom Kfl tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.