Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-31 / 178. szám

18 SZIESZTA 2004. július 31., szombat AUGUSZTUS 2-ÁN EMLÉKEZNEK A NÁCI NÉPIRTÁS ROMA ÁLDOZATAIRA vallomása Sorba állítottak bennünket, kivittek az állomásra, bevagoníroztak, és így vittek el dolgozni. Mindnyájunkat, háromszáz vásárhelyi cigányt - Pikali Mihály emlékezett így egy dokumentumfilmben arra, hogyan hurcolták el 1944 tavaszán a hódmezővásárhelyi romákat a rahói kényszermunkatáborba. A romák Európa-szerte augusztus 2-án emlékeznek a holokauszt cigány áldozataira. Azért ezen a napon, mert a nácik 1944. augusztus 2-án kezdték meg a húszezer főnél is népesebb Auschwitz-Birkenau-i cigánytábor kiirtását. Egyetlen éjszaka alatt négyezer romát öltek meg. Becslések szerint egész Európában félmillió, Magyarországon több tízezer romát gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban és a helyi pogromok során. A budapesti Holokauszt Emlékközpontban jelenleg három kiállítás látható, köztük a Pharrajimos emlékezete, amely szó lovári (cigány) nyelven felaprózódást, szétaprózódást jelent. Itt hallható Pikali Mihály vallomása. A hódmezővásárhelyi roma még 2000-ben, egy dokumentumfilm szereplőjeként mesélt a vásárhelyi cigányság elhurcolásáról. A kényszermunkatábor túlélője idén februárban hunyt el. Bársony János kutatásai szerint Apátfalváről a cigányok egy részét Fejér megyébe hurcolták a csendőrök, másokat 1944 márciusától szeptemberéig kényszermunkára fogtak Mezőhegyesen. De olyanok is akadtak, akiket a hírhedt komáromi Csillag-erődbe deportáltak, ahonnan a romák nagy részét továbbvitték Dachauha és Auschwitzba. Komáromban az egyik túlélő visszaemlékezése szerint 1944 telén már nem volt hely a börtöncellákban, így az odaszállított romák nagy része a szabadban aludt. A gyermekek is, akik közül sok megfagyott. A halott gyermekeket a latrinába dobták. Csanádpalotáról zömmel Mezőhegyesre, kényszermunkára kerültek a romák. Magyarországon több speciális „cigányrendelet" is született: 1929-től évente kétszer szerveztek országos „cigányrazziát", 1934-ben Endre László, a magyarországi zsidóság koncentrációs táborba szállítását később államtitkárként felügyelő hivatalnok követeli a kóbor cigányok állami koncentrációs táborba zárását és a férfiak sterilizálását. Később több településen, így például Esztergomban 1942-ben zárt cigánytelep létesítéséről döntöttek a városatyák. Romák dolgoznak a sachsenhauseni munkatáborban « FOTO: HADTÖRTÉNETI MÚZEUM Kistelekről Komáromba, a gyűjtőgettóba vitték a cigányokat 1944 októbere és 1945 februárja között. A szentesi romákat Szolnokra, az erdélyi Gyergyótölgyesre és Nagygorovicsra szállították. A magyarcsanádi és hódmezővásárhelyi cigányokat 1944 februárjában hurcolták el katonai kényszermunkatáborba, Rahóba. A romákat 1945 novemberéig dolgoztatták Kárpátalján. Pikali Mihály így emlékezett az 1944 februárjában történtekre: „Adtak egy papírt, hogy vonuljunk be a városháza udvarára, eligazítás végett. Bementünk így délután, voltunk ott sokan, az egész vásárhelyi cigányság, és azt mondták: másnap reggel nyolc órára mindönki háromnapi élelemmel jelentkezzen. Na, ez megtörtént, másnap reggel jelentkeztünk. Sorba állítottak bennünket, kivittek az állomásra, bevagoníroztak, és így vittek el dolgozni. Mindnyájunkat háromszázan, a vásárhelyi cigányokat. Bunkert építettünk, betonbunkert fönt a hegytetőn, meg a hegyoldalban, kemény munka volt. Onnan várták az oroszokat, hogy majd jönnek be, ott védekeztek ellenük. Először is ki kellett robbantani a sziklát, mert másképp nem mönt, ügy kellett kiásni a lukat, oszt utána a betont lentről csillével húzták fel, és ügy betonoztak. Nagyon kutya munka volt, még gyerek voltam, jóformán tizenhat éves. En csak lapátoltam, ez volt a munkám egész nap, reggel hattól délután négyig. Utána lemenni a hegyről, és nekiállni főzni. Mert másképp nincs ennivaló. Nagy fabarakkok voltak, száz-százötven embör benne. Dupla priccsök voltak és pokrócot adtak. Ott volt a Tisza, folyt előttünk, egy húsz métert köllött menni a vízhez, és ott fürdöttünk." ÖSSZEÁLLÍTOTTA: SZABÓ C. SZILÁRD ^ SZEMKÖZT Bálint Gyula: Kumbort csőbe húzták! Szerda esténként jelentkezik a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Ezen a héten a zsarolás miatt egy éve letartóztatásban lévő Kumbor Tibor volt rendőrtiszt védőjét faggatta Lévai Ferenc és Oláh Zoltán. MUNKATÁRSUNKTÓL Egy éve, tavaly július 9-én tartóztatták le Kumbor TiItort, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának zsarolással vádolt volt vezetőjét. A tárgyalássorozat megkezdődött, az ügyész ismertette a vádiratot, amire a vádlottak és védőik reagáltak, valamint megkezdődött az egyik sértett, B. O. meghallgatása is. Bálint Gyula, a volt rendőrtiszt védője elöljáróban azt hangsúlyozta, hogy hisz Kumbor Tibornak. A rendőrtiszt letartóztatása óta ártatlanságát hangoztatja. Arra a kérdésre, hogy Kumbor Tibor előélete miatt más-e ez az ügy, az ügyvéd azt válaszolta: másnak nem más, de nehezebb, mivel volt rendőrtisztről van szó és a pert óriási érdeklődés veszi körül. Azt egyébként nem tartja valószínűnek, hogy a bíró éppen enliatt szigorúbb ítéletet hoz. Bálint Gyula a tárgyalás harmadik napján azt érzékelte, hogy a vádlottak elégedettek, szerintük „jól alakultak a dolgok". Neki azonban más a véleménye, ügyvédtársaival egyetért abban, hogy ha lehet, még nehezebbé vált számukra az ártatlanság bizonyítása. Bálint Gyula arra nem válaszolt, hogy a vádat egykori bíróként megalapozottnak tartja-e vagy sem. Az elől a kérdés elől viszont már nem tért ki, hogy szerinte megszületett-e már az ítélet. Azt válaszolta: a vádirat és a vádat alátámasztó bizonyítékok, vallomások alapján minden bíróban már a tárgyalás előtt kialakul egyfajta vélemény. Úgy érzi, ez most sincs másképp. Ám erre vonatkozó benyomását már nem osztotta meg a nézőkkel. Bár az eddigi bizonyítékok mellett a vád mintegy száz tanűt is felvonultat, a védelem is tanúkkal próbálja gyengíteni, megdönteni a vádiratban megfogalmazott, tényként említett állításokat. A védő megjegyezte: bizonyítani akarják, hogy a rendőrtiszt nem lehetett ott a feljelentők által említett helyen és időben, bár eltűntek azok a fotók, amelyek 2002. október 22-én a főkapitányságon megtartott ünnepségen készültek. Az is kiderült: Kumbor Tibor egykori kollégái sem bizonyulnak segítőkésznek. Bálint Gyulának meggyőződése, hogy a volt rendőrtisztet vádlott-társai csőbe húzták, amiben szerinte Kumbor naivsága is közrejátszott. Tanulmány a kerékpározásról Kijózanító kijelentéssel szükséges kezdenünk. Akinek nem piros kerékpár volt az első igazi, saját biciklije, annak a szüleivel valami baj volt. Túl szigorúak voltak, kommunisták voltak, nem mondtak esti mesét, nem adtak elég zsebpénzt, házmesterek, kulákok, maszekok voltak, satöbbi. Az ember feltalálta a kerékpárt, nyilván azért, hogy megspórolja az abrakot, és az itatás, no meg a csutakolás nyűgét, és hogy ittasan is hazavezethessen. Mintha egyébként nem lehetne irtózatosan bukni így is. Egy dél-alföldi nyugdíjas egyszer akkorát esett, hogy minden egyes csontja eltört a testében, tananyag is volt a szegedi orvosi karon, „Sanyi bácsi, akinek még a jegygyűrűje is elrepedt" címmel adtak elő róla, viszont az öreg egy év múlva újra hajtott. Lance Armstrongot, a rákból felgyógyult texasi terminátort a Tour de Francé alatt többen többször is inzultálták a nézők közül, nagyokat ordítottak a fülébe, szorgalmasan leköpdösték, ő azonban így is nyert. Azt mondta különben, félt a versenyzés alatt. Fél, de így is megnyeri. Németországot a kerékpárutak úgy hálózzák be, mint emberi testet a legapróbb vérerek. Drezdától Aachenig igazán könnyedén el tudunk kerekezni, már ha kedvünk van a kalandhoz. A közelmúltban volt alkalmunk néhány iszonyatosan grafitszürke, vigasztalanul esős napot a festői Sylt szigetén eltölteni. A szigeten rendkívül gazdag és rendkívül idős német nénik hordái vadásznak kölcsönzött bicikliken, és ha fiatal vagy középidős férfi kerül az útjukba, rövid, ám annál hevesebb üldözés után elfogják, majd platina fogsorukkal lezabálják szerencsétlenről a húst, uszkve öt-tíz másodperc alatt. Ilyeténképpen a parti homok tele van elhagyott férfikoponyával, férfi medencecsonttal, a tengerparti éjszakában fehéren világító férfi bordákkal. E tanulmány íróját is foglyul ejtették egyszer, ám miután kiderült a nemzeti hovatartozása, bőségesen megjutalmazták életben hagyták -, ugyanis az egyik néninek ostoros csikós volt a kedvese a Hortobágyon, a másik néni orgazmushoz hasonlatos élményt élt át gulyáskanalazás közben, a harmadik pedig ivott a Balatonból, és újra kinőtt a haja. Berlinben úgy kerékpároznak a berliniek, hogy jól látható, az illető kerékpározó igyekszik valahová. Határozott célja van. A kerékpár eszköz, az ember hasznosításának, eredményesebb kihasználtságának az eszköze. A berlini rendőr rendszeresen igazoltatja a kerékpárost, és ha nem működik a hátsó féklámpája, vagy ha nincs nála a szerszámostáska, iszonyatosan megbünteti. Flandriában, a francia-belga határ hullámos vidékén, honnan e jelentést küldjük, ugyancsak rengeteg a kerékpáros. És rengeteg az öreg, versenyzőfelszerelésben tekerő nagypapa. Nyolcvanéves bácsi, és úgy megy, mint az álom. Idős, flamand nyugdíjasok kerékpáros csoportját megfigyelve bátran kijelenthető, hogy a flamand ember számára a kerékpár strukturális társ, a test folytatása, kiterjesztése. A kerékpár együttműködik egy hetvenéves testtel is, egyszerűen felviszi az emelkedőn, alig teker, mégis száguld, végtére is olyan, mint egy állat, mint egy jól tartott ló. Mint amilyen relációban a magyar volt a lovával, amíg nemzeti lókolbászt nem készített belőle. Az infúziós palackkal száguldozó agg flamand férfiakat megszoktuk. Idővel az oxigénmaszkban száguldó idős néniken sem csodálkoztunk. Legmegalázóbb élményünk az volt, amikor egy tizennégy éves, elálló fülű, szemüveges kisfiú haladt el mellettünk azon a domboldalon, amelyen mi már tolni is alig tudtuk a kerékpárt. Nos, e példák után idézzük fel a magyarok kerékpározási szokásait. A magyar népnek körülbelül akkora esélye van a világtörténelemben, mint a magyar kerékpárnak a magyar panelház kerékpártárolójában, hogy úgy maradjon, ahogy tíz perccel ezelőtt betették. De erről lehet, hogy Orbán Viktornak más a véleménye. A magyar úgy kerékpározik, ahogy a történelmet csinálja. Olykor, ha előre hajt, hátrafele halad. Ha előzni akar, megelőzik. Ha nem akar előzni, véletlenül előz. Acél előtt kipukkad a kerék. Már rég feladta, mégis őt hirdetik ki győztesnek. Elfelejti magával vinni a nemzeti pumpát. Satöbbi. A kiváló testi és lelki képességekkel megáldott magyar nőnek nem tesz jót a kerékpárra ülés. A magyar nő tekintete némi bambaságot mutat a kerékpáron, és az ülés fölötti testrész is jóval kedvetlenebbnek látszik, mint amilyen kedves valójában. A magyar férfi bölcsnek és kiegyensúlyozottnak látszik a kerékpárján. A bajok akkor kezdődnek, amikor leszáll róla, és megszólal. A magyar nép, mind a tizenötmillió, de még a tengerentúli magyar magyarság is, a baloldali ausztrál magyarokat sem feledve, csodákra képes a kerékpárral. Itt van például Skarlát Marika néni esete. E tanulmány írója néhány éve a kengyeli nemzeti főkönyvtárba sietett, hogy Hermann Hessének a tárcakorról szóló roppant kritikus feljegyzéseit kölcsönözze ki eredeti németben. Ekkor egy pillanatra megakadt a pillantása Marika nénin, aki a piacról tartott hazafelé, kerékpárral természetesen. Marika néni vett a piacon krumplit, tököt, dinnyét, négy kiló almát, vagy huszonöt tápos csibét, és néhány avokádót, és szembeszélben tekert nagyon, nagyon, nagyon lassan. Legyen elég annyi, hogy Marika néni hátrafelé haladt, bár előre ment. Tíz percig tartózkodtunk a könyvtárban. Marika néni száz méterrel hátrább volt, de még mindig előre haladt. Nyilván estére haza is ért, csak az ellenkező irányból. A másik eset egy Szeged melletti faluban történt néhány éve. Neveket változtatunk, mert élnek a szereplők. A nemzeti forradalmár Varga Miklós és a nemzeti forradalmár Pataki Attila és a nemzeti forradalmár Vikidál Gyula dalai után a diszkó vendégseregére ráuszították a pitbullt, mire János felajánlotta Erzsébetnek, hogy hazaszállítja vázas, sebességváltós, az ősi Csepel szigetén gyártott kerékpárján. Erzsébet, mivel hírhedten erényes életű leányzó volt, bólintott, jól van, János, de egyszer sem állhatunk meg útközben. A fiú eltűnődött egy pillanatra, és aztán ő is bólintott, jól van, ha így kell lennie, így is lesz. A rendőrségi jelentésben, melynek felvételét Erzsébet traktoros édesapja szorgalmazta, megtalálható özv. Bálint Jánosné vallomása is. Az ifjú pár pontosan éjfélkor indult a diszkó elől, és egy perc alatt ért a templomhoz. Itt egy órán keresztül körözött a kerékpár, Bálint néni először azt hitte, nagyobb méretű és hívő szentjánosbogár végzi éji imáját. A kerékpár éjjel egykor továbbhaladt, s egy perc múlva már ott is voltak Erzsébet szüleinek házánál. Erzsébet a történtek után kilenc hónappal és egy nappal egészséges fiúgyermeknek adott életet. A traktoros édesapa felkereste Jánost. A rendőrségi jelentésben részletesen beszámolt arról, miféle erő késztette arra, hogy traktorával menjen a fiatalemberhez. Majd arról is szólt, milyen érzés volt három órán keresztül üldözni a kerékpárral menekülő fiút. És aztán a templom előtt, éppen ott, utolérni. SZÍV ERNŐ