Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-02 / 153. szám

14 • SPORT« PENTEK, 2004. JULIUS 2. Háromszázan vállalták a kihívást Átúszták a Maty-ért Közel háromszázan csobbantak a Maty-érbe Fotó: Gyenes Kálmán Közel háromszáz mozogni vá­gyó választotta a VSI-Chio táv­úszást programnak a Maty­éren. A sportolók két távon pró­bálhatták ki állóképességüket. Szikrázó napsütés, zene, ideáli­san előkészített terep, 23 fokos víz. Ez várta azt a közel három­száz résztvevőt a Maty-éren, aki teljesíteni érkezett a VSI-Chio távúszás követelményét. Halá­szevics Péter és csapata ismét re­mek munkát végzett, hiszen az ország számos településéről ér­keztek sportolók a Tisza-parti városba. A megye több településéről is érkeztek vállalkozó kedvűek. A szervezők jóvoltából két táv kö­zül választhattak a résztvevők: 2 és 4 kilométert lehetett teljesí­teni. Természetesen a kisebb tá­volság leküzdésére vállalkoztak többen, hiszen a nagyobb táv­hoz már rendszeres mozgás szükséges. Pezsgett a víz, ami­kor délelőtt kilenc órakor eldör­rent a képzeletbeli startpisztoly. Kicsik és nagyok közösen vágtak neki a távnak. Volt, aki hatal­mas tempóban kezdett el úszni, és természetesen akadt olyan is, aki szép kényelmesen tempó­zott. De aki lekéste a rajtot az sem maradt ki az úszásból, hi­szen folyamatosan várták a sportbéli képességeiket kipróbá­lójcat. A táv megtétele után so­kan sütkéreztek a napon, és sztoriztak a lelátón. Az eddigi tapasztalatok szerint a szegedi távúszást főként azért választják sokan, mert ez egy re­mek bemelegítés és erőfelmérés a Balaton-átúszás előtt. Többen tartottak főpróbát a Maty-éren az ország egyik legnépszerűbb tö­megsport eseménye előtt. A városi sportigazgatóság szer­vezésében megrendezett viadal eredményhirdetésekor, a támo­gatók jóvoltából (Chio, Kalmár Yamaha), sok-sok ajándék talált gazdára és célba érkezés után egyből frissítőt és pólót kaptak a sportolók. A 4000 méteres táv győztesei, nők: Annus Ágnes (Szeged). Fér­fiak: Markovics Milán (Szentes). A legfiatalabb résztvevők: Siba­lin Flóra (Szeged), Csigi Máté (Szeged). A legidősebb résztve­vők: Szovics Gyuláné (Szeged) és Varga István (Szeged). S. R. ( cégregiszter játék Nyerjen 5000 forint SÄGED2004 regiszter NYERHET? Lapozza fel a Cégregisztert! Töltse ki az aláoWtBpint! Vágja ki és küldje vissza címünkre! SZUPER SPORT Mai WT^WM '' si utalványt sorsolunk ki. vo • Beküldési határidő: 2004. július 8., csütörtök • Címünk: Délmagyarország Kiadó, 6720 Szeged, Stefánia 10. • A borítékra írják rá: CÉGREGISZTER NYEREMÉNYJÁTÉK! „ _ _ _____ ¿t. _____ «>C_ _ _ _ _ MirSC_ _ _ _ _ * 1 SZUPER SPORT I I 'S I 2. Név: Cím: ••••, Telefonszám: Elozo heti Játékunk nyertese: Hegedűsné Hunyi Vilma, Szeged, Londoni krt. 12. GRATULÁLUNK! NyeWnényét átveiwtf ügyfélszolgálati ¡rondánkban: Szeged, Stefánia 10. Sorsolnak Münchenben KOSARLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Holnap kilenc magyar csapatot sorsolnak ki Münchenben a Nemzetközi Kosárlabda Szövet­ség (FIBA) által szervezett négy klubtornára. A nőknél az idén először há­rom hazai együttes indulhat az Euroligában: a bajnok MiZo-Pé­csi VSK, az ezüstérmes Szolnoki MAV-Coop SE és a harmadik Euroleasing-Orsi Sopron. A második számú, regionális rendszerben zajló Európa Kupá­nak négy magyar résztvevője lesz: a Diósgyőri KSK, a BSE-ES­MA, a Szeviép-Szeged és a Röh­nisch-Foton Sopron. A Tisza-parti együttes vezetői ma útnak indulnak a bajor fővá­rosba, és a helyszínen képviselik majd a klubot. Az elmúlt évben újoncként mutatkozott be a sze­gedi alakulat, s a legjobb huszon­négy együttes közé verekedte be magát. A Szeviép a következő or­szágokból kaphat ellenfelet: osztrák, cseh, horvát, szlovén, svájci, német, luxemburgi, len­gyel és szlovák együttest sorsol­hatnak a magyar gárda mellé. Éles ésÁgner után Lehmann, valamint Tóth László is a Betonban A négy közé jutás a fő cél VÍZILABDA A Szeged Beton VE OB l-es férfi vízilabdacsapata július 19-én kezdi meg a felkészülést a baj­nokságra. Azon már részt vesz­nek az új szerzemények is: az Egerből érkezett Éles Vilmos és Ágner Zoltán, valamint az FTC-ből igazolt Lehmann Ist­ván, illetve Tóth László. Kialakult a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatának végleges ke­rete, ezt a tegnapi sajtótájékozta­tón közölték a médiával a klub ve­zetői. Körtvélyessy Péter elnök el­mondta, hogy a legutóbbi bajnok­ságban hatodik helyen végzett gárdából négyen távoztak: Torday Árpád és Szabó Nándor a Leg­rand-Szentesi VK-ba igazolt, a BVSC-ből kölcsönben itt szere­pelt Szűcs Levente pedig vissza­tért anyaegyesületébe. A negyedik távozó Várhegyi Gergő, aki Pestre jár egyetemre. Nála az előző évad bebizonyította, az a teljesítmény rovására megy, ha valaki csak a meccsen találkozik társaival. Az eligazoltak között meghatá­rozó játékosok is szerepelnek, ennek ellenére erősödésről be­szélnek a klubnál. - Az már korábban eldőlt, hogy nálunk folytatja pályafutását az Egerből érkezett Éles Vilmos és Ágner Zoltán - vette vissza a szót a klub első embere. - Ezúttal újabb két névvel szolgálhatok, örömmel mondom, hogy a Fe­rencváros után bennünket erősít az exvásárhelyi Lehmann István és a válogatottban közel 300-szor szerepelt szentesi szü­letésű még mindig klasszis cen­ter, Tóth László. Juhász György szakosztály­igazgató elmondta, az új csapat kialakításánál négy dolgot tartot­tak szem előtt: 1. maradjon egy­ben a tavalyi csapat gerince; 2. az újak valamilyen formában kö­tődjenek a városhoz, a megyé­hez,- 3. a legtehetségesebb fiata­lok az első csapathoz kerüljenek; 4. olyan rutinosabb, idősebb pó­lósok is játszanak a gárdában, akiktől a fiatalok tanulhatnak. - A vezetőség a négy közé jutást tűzte fő célul a csapat elé, amivel én teljes mértékben egyetértek - jelen­tette ki Gyöngyösi András vezető­edző. - Azt nem mondom, hogy nem érdekelnek a vetélytársak, de az is igaz, én a saját csapatom erejét nézem, a saját munkámban hi­szek. Abban biztos vagyok, hogy egységes együttesünk lesz. Azt ké­rem majd a srácoktól, hogy adjunk egymásnak egy évet, feltétlenül bízzunk egymásban. Nekem nem zsonglőrökre van szükségem, ha­nem olyanokra, akik a jobb ered­mény eléréséért megdöglenek az edzésen. Már alig várom, hogy el­kezdjük a felkészülést. Ennek dátuma július 19-e. Az új­szegedi sportuszodában gyakorol­nak Molnár Péterék, majd augusz­tus végén az Euroligában ezüstér­met szerzett Jadran Herceg Novi otthonában folytatódik a felkészü­lés. Szeptember második felében „zavarja le" a szövetség a Magyar Kupát, az OB I pedig szeptember 28-án vagy 29-én kezdődik. Körtvélyessy Péter beszélt még egy kupáról, a LEN-ről. Július 5-ig kell a szegedieknek a Ma­gyar Vízilabda-szövetség felé je­lezniük, hogy részt vesznek-e a nemzetközi sorozatban. - Már döntöttünk, igennel vá­laszolunk, amennyiben úgy adó­dik, hogy indulhatunk, élünk a lehetőséggel. Már csak azért is, mert a város vezetése is biztosí­tott bennünket a támogatásáról. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Üzleti filozófiánk középpontjában az egészség álL Kiváló minőségű termékeink értékesítéséhez keresünk Szegedre megbízható munkatársakat az alábbi munkakörbe: • TÚRASOFŐR Feladata: • állandó kapcsolattartás területének vevőkörével, • rendszeres boltlátogatás, Danone-termékek kiszállítása. Elvárásaink: • C kategónás tehergépkocsi vezetői engedély, f A • PÁV lll-vizsga, Sfcrtt • érettségi, • erkölcsi bizonyítvány, • dinamizmus, nagy munkabírás. A túraértékesités területén szerzett gyakorlat előnyt jelent. Fényképes szakmai önéletrajzát a megjelenéstől számított 1 héten belül az alábbi címre várjuk: DANONE Kft., 6725 Szeged, Huszár a 1., fax: 06 (62) 548-490 te Gratulálunk Lipták-Galó Zitát szeretettel köszöntjük szülinapján: Anya, Apa, Az életed legyen tele virággal, sok mosollyal és boldogsággal. Mindenkihez legyen mindig egy kedves szavad, és maradj mindig önmagad! Viki i Ország-világ tudja meg, RÁCZMATÉ ma 1 éves lett. Boldog születésnapot kíván Mama, Tata, Robi, Tamás f v r\ kÉÊ à ÉÈ • LH.. ^ > w 0 — HONDA The Power of Dreams 0 Szalonavató nyílt hétvégénken Ön is kipróbálhatja lí /ÍÍavJ^ ívj 01. » v a Honda gépkocsik teljes kínálatát a Jazz-töl a több szempontból is csúcstartó Accord dízelig. Természetesen nemcsak tökéletes autókkal, hanem nyitási akciókkal is készülünk. A jó autók mellé jó finanszírozás jár, a O támogatott finanszírozásával már 10% befizetéssel, akár kamat­mentesen veheti át tőlünk új Honda gépkocsiját. Nyitva tartás: szo.: 9.00-16.00, vas.; 9.00-15.00 fO] HONDA, a minőség mindenek felett. Honda Wéhli Szeged, Textilgyári út 3. Telefon: (62) 540-150, (62) 540-242 - TUI Utazási Központ ^ Szeged Tourist Szeged, Klauzál tér 7. Tel.: 62/420-428 KORFU repülő + apartman 49 900 Ft/fő 07. 07-től ZAKYNTHOS repülő + apartman 61 900 Ft/fő 07. 07-től SARTI busz + apartman 39 900 Ft/fő 07. 12-től PARALIA busz + apartman 39 900 Ft/fő 07. 12-től SPANYOLORSZÁG busz + szálloda + ellátás 57 900 Ft 07. 09-től Aktuális ajánlatainkról érdeklődjön irodánkban! Jegyelővétel az Eurolines nemzetközi buszjárataira!

Next

/
Oldalképek
Tartalom