Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-02 / 153. szám
PÉNTEK, 2004. JÚLIUS 2. • AKTUÁLIS* 15 A DM és DVsztárvendége volt: Kutasi László Extázis az elődöntőn „Kis Portugália." Akár lehetne ez is a beceneve Szegeden, a Széchenyi téren a Soproni Ászok szurkolói klubnak. A hangulat az Európa-bajnokság helyszínét idézte. Ilyen sem fordult még elő: a szerda esti első elődöntő kezdése előtt már egy órával telt ház volt a sörsátorban. Az egykori válogatott atlétát, Alexa Szabolcsot nagy taps köszöntötte. Az országos bajnok sprinter évek óta közeli kapcsolatban van a labdarúgással, hiszen a Tisza Volán Focisulinál és a Német Futball Akadémiánál (DFA) is mint erőnléti tréner tevékenykedik. Jó tippelőnek bizonyult, hiszen a Figóék győzelmét várta. Tegnap este az egykori közönségkedvenc Kutasi László érkezett a szurkolói klubba. Nem nehéz kitalálni: a nézők vastapsa köszöntötte őt. A cseh-görög összecsapás előtt latolgatta az esélyeket, természetesen ő sem gondolta volna, hogy a hellének idáig eljutnak. A csehek évtizedek óta meghatározó szerepet töltenek be az európai fociban, így számára nem volt meglepő, hogy az elődöntőbe jutottak. Az biztos, hogy vasárnap érdemes lesz időben a helyszínre érkezni és előre helyet foglalni, hiszen garantált a telt ház. A jó hangulatról a Rádió 88 műsorvezetői gondoskodnak, hiszen a vasárnapi Sportmix adása délután négy órától a helyszínről szól. DÉLATTGYARÜRSZÁG "¿-RádióSS ŒG MLMJL WINNE.? iß. Ji-i IM 'VI1 í"'"l TIGERS rSECURlTY KFT Kulacsik: Békéscsaba Kulacsik Tamásnak tegnap délben teljesült élete nagy álma: NB l-es csapat szerződtette. A villámgyors labdarúgó az FC Szeged gárdájának kék-fehér-fekete szerelését két évre elcserélte a Békéscsaba lila-fehér színűére. Ahogy kinevezték a Békéscsaba vezetőedzőjének a szegedi illetőségű Vágó Attilát, benne volt a pakliban, hogy az FC Szeged legkelendőbb játékosával, Kulacsik Tamással leülnek tárgyalni a viharsarki vezetők. Sokáig nem húzódott az ügy: tegnap délben a villámléptű támadó két évre szóló kontraktusra kanyarította a nevét. - Teljesült életem egyik nagy álma, szerződtetett egy élvonalbeli klub - mondta a 25 éves csatár. - Abban, hogy a Békéscsabát választottam, nagy szerepe volt Vágó Attila edzőnek. O ragaszkodott hozzám, én ragaszkodtam hozzá. Jól ismer engem, én jól ismerem őt, tudja, mit várhat el tőlem, én meg azt tudom, hogy nála biztosítva lesz a további fejlődésem. Kulacsik elmondta, nem végleg hagyja el a Szegedet, biztos benne, játszik ő még a kék-fehér-feketéknél. - Tősgyökeres szegedi vagyok, a szívem fáj a váltás miatt, de az eszem azt mondja: jól döntöttem. Egykori csapattársaimnak sok sikert kívánok, akkor örülnék a legjobban, ha egy év múlva egymás ellen futballozhatnánk. Természetesen nem az NB I/B-s, hanem az Arany Ászok Ligában való szereplésre gondoltam. Kulacsikon kívül egyelőre egyetlen játékos sem jelentette be távozási szándékát az FC Szegedből. A felkészülés július 5-én kezdődik napi két edzéssel. Az új szakmai stáb felméri a játékosok tudását, ezt követően pedig az általa kiválasztottakkal leül tárgyalni a folytatásról. Az tehát még kérdéses, kik azok, akik marad(hat)nak, az viszont már eldőlt, hogy lemond Kovács Gábor ügyvezető igazgató. A sportvezetőnek bár 2008-ig van megbízatása, a feladatát csak addig látja el, míg a csapatot működtető kft. élére nem áll hivatalosan az új befektető, Dusán Diurics. SZ. L. Kakuszi-emlékverseny ATLÉTIKA MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi VSE atlétikai szakosztálya idén is megrendezi hagyományos nyári gyaloglóviadalát, a Kakuszi Ferenc-emlékversenyt, mely egyben az utánpótlás korosztály országos bajnoksága (lányoknál és fiúknál egyaránt 20 kilométeres távon) is. Az előzetes jelentkezések, nevezések alapján tizenöt egyesület sportolói vesznek részt a július 3-i (szombat) újszegedi ligetben zajló megmérettetésen. A Szegedről a miskolci DIAC-ba igazolt Dudás Gyula távol marad az eseménytől, mert éppen mexikói edzőtáborban készül az athéni ötkarikás játékokra. Itt lesz viszont a versenyzést újra kezdő békéscsabai Urbanik Sándor, aki az emlékversenyen szeretné teljesíteni a kiküldetési szintet. Visszakanyarodva az utánpótlás-bajnoksághoz: a megyei színeket a házigazda SZVSE-n kívül a Szegedi Lelkesedés SK és a vásárhelyi Hódiák képviseli majd, dobogós reményekkel. Strandröplabda MUNKATÁRSUNKTÓL A hét végén, július 3-án és 4-én 9 órától Szegeden, a Partfürdőn rendezik meg az Origó Sport strandröplabda-kupát. A férficsapatok küzdelmeit szombaton, a női és a vegyes gárdák (utóbbiak három főből állnak) meccseit pedig vasárnap bonyolítják le. Jelentkezni szombaton 8.45-ig lehet - előzetes telefonos regisztráció szükséges, erre ma estig van még lehetőség - a Partfürdő kemping felőli bejáratánál, a Forrás Szálló mögött. A nevezési díjat - amely tartalmazza a strandbelépőt - is a fent jelzett időpontig és helyszínen kell befizetni. Bővebb információ és előzetes regisztráció a 06-30/2196126-os telefonszámon Szalai Mátyás főszervezőnél. A makói Maros-parti strandon holnap és vasárnap, 10, illetve 9 órától a strandkézilabdások délkelet-magyarországi regionális döntőjét rendezik meg. Görögország a fináléban! Ha nem sérül meg Nedved (jobbról), talán a csehek jutnak a döntőbe MTI-fotó: Armando Franca LABDARUGÓ EB GOROGORSZAGCSEHORSZAG 1-0 (0-0, 0-0) Labdarúgó Európa-bajnokság, elődöntő. Porto, 40 ezer néző. Vezette: Collina (olasz). Görögország: Nikopolidis - Seitaridis, Dellas, Kapsis, Fryssas - Zagorakis, Basinas (Giannakopoulos, 72.), Katsouranis Charisteas, Vryzas (Tsiartas, 91.), Karagounis. Szövetségi kapitány: Ottó Rehhagel. Csehország: Cech - Grygera, Bolt, Ujfalusi, Jankulovski - Poborsky, Rosicky, Galásek, Nedved (Smicer, 40.) - Koller, Baros. Szövetségi kapitány: Karel Brückner. Gólszerző: Dellas (105). A nagy kérdés az volt a mérkőzés előtt, vajon az esélyesebb csehek el tudják-e viselni a rájuk nehezedő mérhetetlen nagy nyomást? Jogosan aggódhattak a Rollereknek szorítók, hiszen minden az ő sikerük mellett szólt. Az Európa-bajnokságon eddig százszázalékosak, a csoportban előbb a letteket, aztán a hollandokat, végül pedig a németeket győzték le. A negyeddöntőben a dánok az első félidőben ugyan jól tartották magukat, de a szünet után már képtelenek voltak ellenállni. A görögök általános meglepetésre jutottak ilyen messzire. Pedig azt a csapatot nem lehet egyetlen kézlegyintéssel elintézni, amelyik legyőzte a már döntőbe jutott Portugáhát vagy éppen a címvédő Franciaországot. A német kapitányuk, Ottó Rehhagel remek, motivált, végtelenül fegyelmezett együttest hozott öszsze, amellyel igenis komolyan kell számolni. A cseheknél ugyan jobb labdarúgók szerepelnek, de mint tudjuk, határtalan szorgalommal, hittel sok minden pótolható. Meg aztán azt se feledjük, valószínűleg evés közben alaposan megjött a hellének étvágya. Félelmetes tempóban kezdtek a csehek, a 3. percben Rosicky 16 m-es bombája majdnem kettétörte a felső lécet, majd Nikopolidis védte Jankulovski életerős lövését. A lelátón a görögök voltak nagy fölényben (tízezren ültek a nézőtéren), de a pályán a csehek domináltak. Az első negyedórában jól futballozott a Brückner-legénység, de nem kerültek padlóra a görögök, a folytatásban teljesen kiegyenlítették a meccset. Már csak öt perc volt hátra a fébdőből, amikor a csehek számára drámai szituáció játszódott le: sérülés miatt le kellett cserélni a legutóbbi aranylabdást, a kapitányt, Pavel Nedvedet. Micsoda dráma! Ami az egyik oldalon hatalmas bánatot okozott, a másik megkönnyebbülést. Az addig is óriási elánnal harcoló, küzdő hellének ettől, ha lehet, még inkább belelkesedtek. Talán éppen most szakad majd meg a negatív sorozatuk. Eddig ugyanis hatszor találkoztak a csehekkel, de öt vereség mellett mindössze egyetlen döntetlent tudnak csak felmutatni. A fordulást követően sem csökkent az iram, sőt. A görögök is iparkodtak, de a csehek is rátettek egy, de inkább két lapáttal. Főleg az utóbbi gárdán lehetett érezni, a világ összes kincséért sem akar túlórázni. Nyomtak ám rendesen, de a nagy igyekezetbe azért bőven csúsztak hibák is. Egy esetben például a hórihorgas Koller fejesét a gólvonal előtt Baros háta hárította. A semleges portugál nézők inkább a görögökért szorítottak. Két okból is: egyrészt Vryzasékat valószínűleg valamivel könnyebb ellenfélnek tartották már a vasárnapi fináléra gondolván, másrészt pedig, amennyiben a hellének harcolják ki a döntőbe jutást, Portugáliának legalább lesz alkalma, lehetősége visszavágni az első csoportmérkőzésen elszenvedett váratlan vereségért. Igen ám, de ki fog itt gólt szerezni? Tipikus egygólos találkozó zajlott, az a csapat, amelyik betalál, nagy valószínűséggel döntősnek mondhatja magát. Tíz perccel a vége előtt Koller lábában volt ez a bizonyos gól, azaz a fináléba kerülés, de ott is maradt: ajtó-ablak helyzetben, senkitől sem zavartatva csúnyán mellé lőtte Rosicky zseniális átadását. Volt miért fognia tar kobakját, az egyszer biztos. Kisvártatva Baros temette arcát a tenyerébe, miután átszlalomozta magát három emberen, 10 m-es lövése két arasszal elgurult a jobb sarok mellett. Fortuna aszszonyság valamiért nagyon kedvelhette őket... A hosszabbításban a görögök nekiestek a cseheknek, Cech kapusnak sűrűn kellett bravúrral közbeavatkoznia. Elképesztőek ezek a hellének! Óriási szívük van. És akkor elérkezett a hoszszabbítás utolsó perce: szöglet után Dellas fejjel a csehek kapujába csúsztatta a labdát! Görögország ezüstgóllal bemasírozott a döntőbe, ahol vasárnap 20.45-kor Portugáliával találkozik. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Boldogság és csalódottság A portugál labdarúgó-válogatott történelme legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokság szerdai elődöntőjében 2-1-re legyőzte Hollandiát, s így első alkalommal nagy, felnőtt torna fináléjában szerepelhet. LISSZABON (MTI/AP/REUTER) A június 30-a mágikus dátum a rendezőnek. Napra pontosan 13 esztendővel ezelőtt a 21 éven aluliak világbajnokságán ugyancsak a Fény stadionjában a Luis Figo vezérelte portugálok diadalmaskodtak. A mostani szövetségi kapitány, a brazil Luiz Felipe Scolari szintén napra pontosan két éve lett vb-győztes a brazil nemzeti csapattal. - Szakmai önéletrajzomban az egyik legfontosabb helyen emelem ki, hogy a portugál válogatott az én irányításommal került ta: az Eb után azonnal aláírja a 2006-os vb végéig szóló szerződéshosszabbítását. - Szeretném megköszönni a játékosok és a szurkolók segítségét. A sikert együtt értük el. Kollégája, Dick Advocaat viszont nagy valószínűséggel lemond, bár csak a jövő hétre ígér választ. - Már tudom, mit írok a levelemben, de megvárom még, miként kezeli az ügyemet a holland szövetség - mondta a védekező taktikája miatt sokat bírált kapitány. - Nagyon közel voltunk a döntőhöz. A portugálok egy picit voltak jobbak nálunk, és megérdemelten jutottak tovább. Mindenki remekül hajtott és dicséretet érdemel. Megjegyzendő, hogy a lisszaboni stadionban helyet foglaló 15 ezer holland szurkoló nem szidta Advocaatot, hanem éljenezte, noha az együttes kikapott és búcsúzott. A „narancsosok" be először nagy viadal döntőjébe - jegyezte meg Scolari, aki elárul- ahogy a válogatottat becézik WPNJiSlíASp^j {OtOJAri már tucatnyi alkalommal játszottak vb-n vagy Eb-n elődöntőt, azonban nyerni csak egyszer, az 1988-as kontinensviadalon, sikerült nekik. Az első elődöntő legjobbjának választott Figo kijelentette: az eddig szerzett valamennyi trófeáját elcserélné az Eb-diadalért. - A mostani siker történelmi az országnak és a válogatottnak. Fantasztikus este volt! Scolari a sztárt dicsérte, noha az angolok elleni, büntetőpárbajban megnyert negyeddöntő 75. percében lecserélte: - Lehet, hogy éppen ettől játszott olyan elszántsággal a hollandok ellen. Igazi klasszis, aki a fontos pillanatokban összeszedi magát. Rászolgált, hogy nemzeti hős legyen - tette hozzá a brazil szakember. Az Európa-bajnokság fináléját vasárnap 20.45-kor rendezik a bsszaboni Luz-stadionban. A vb-k és Eb-k történetében még sohasem nyert olyan gárda, amelyet külföldi tréner irányított. REFLEKTOR SPORTMŰSOR Péntek: extrémsport-fesztivál, wakeboard, snowboard, BMX, gördeszka, görkorcsolya selejtezők, Szeged, Lapos, 12. Szombat: atlétika, Kakuszi Ferenc-emlékverseny, újszegedi liget, 8; extrémsport-fesztivál, wakeboard, snowboard, BMX, gördeszka, görkorcsolya elődöntök (9 óra) és döntők (16 óra) Szeged, Lapos; strandkézilabda, délkelet-magyarországi régió döntő, Makó, Maros-parti pálya, 10; strandröplabda, Origó Sport-kupa, Szeged, Partfürdő, 9. Vasárnap: strandkézilabda, délkelet-magyarországi régió döntő, Makó, Maros-parti pálya, 9; strandröplabda, Origó Sport-kupa, Szeged, Partfürdő, 9. DOMASZÉKI HELYEZÉSEK A Domaszéki ISE hét judósa a hollandiai Venray-ben nemzetközi versenyen vett részt. Az Európa legnagyobb gyermekviadalának tartott eseményen 16 ország, 192 klubjának sportolói léptek szőnyegre. Az igen erős mezőnyben a domaszékiek szép sikereket értek el. Eredményeik, 1995/96-os születésűek, lányok 24 kg: 3. Balogh Kinga, 7. Balázs Nikoletta, fiúk, 30 kg: 5. Mihalovics Botond; 1993/94-es születésűek, lányok, 40 kg: 2. Füzesi Alexandra. X. SZIGET-KUPA Az idén is megrendezik (július 9 és 11. között) Tiszaszigeten a Sziget-kupa kispályás labdarúgótornát amely már a tizedik a sorban. A jubileum miatt, először a torna történetében beton helyett műanyag borítású pályán játszhatnak az együttesek. A kategóriák a következők: 5+1 felnőtt, 5+1 sörpocakos (35 év felettiek), 5+1 lurkó (1991. január 1 -je után születettek). Nevezni előzetesen Sándor Istvánnál (06-70/251-1687, e-mail: isandor77yahoo.co.uk) és Ferenczi Ferencnél (06-30/275-5107, e-mail: fferenczi@freemail.hu) lehet július 6-áig. VÓNEKI HELYEZÉSEI A Sárváron megrendezett 24 órás országos bajnoki ultrafutóversenyen a szegedi Vőneki Antal korosztályos 4. helyezést értei 151,476 km-es teljesítményével. A Hegyek királya elnevezésű hegyi szupermaratonon (30-40-20 km), alföldi létére, korcsoportjában második lett. Legutóbb a IX. Balaton kör 215 km-es szupermaratoni viadalon állt rajthoz és a dobogó harmadik fokára állhatott fel. LÁBTENISZBAJNOKSÁG Július 10-én és 11 -én 9 órától rendezik meg Szegeden, a városi műjégpályán az I. szegedi fedett pályás lábteniszbajnokságot. Az eseményre két korosztályban (35 év alattiak és felettiek) háromfős (plusz két csere) együttesek jelentkezését várják a szervezők. Nevezni július 10-én 8.30-ig lehet a Szeged Városi Sportigazgatóság (Temesvári krt. 33.) sportosztályán az első emeleti 110-es szobában. Bővebb információ Hódi Tamástól (06-30/535-8023) és Páger Zoltántól (06-62/549-977) kapható. BÖKÖNYI EMLÉKÉRME A Debreceni Sportcentrum atlétikai pályáján rendezte meg a DEVAK (Debreceni Veterán Atlétikai Klub) 10 éves fennállását ünneplő jubileumi versenyét. A szegedi színeket Bökönyi György képviselte az eseményen, aki 100 és 200 méteres síkfutásban, valamint diszkoszvetésben indult és teljesítménye elismeréseként emlékérmet és ajándékcsomagot vehetett át.