Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-10 / 160. szám

18 SZIESZTA-REJTVÉNY 2004. július 10., szombat AZ EVSZAZAD EGYIK SZÉGYENE „Misekönyvek" Bálint Sándorról Mintha Canossát akarna járni az utókor, úgy szaporodnak a Bálint Sándorról szóló írások mostanában. Augusztus l-jén lenne százéves Szeged nagy tudósa, akit a nyilasok - tá­vollétében - halálra ítéltek, a pártállami időkben pedig hosszű évek alatt besúgók ha­dával övezték, és bíróság elé állították. Akik ismerhettük, tudjuk, nála jámborabb em­bert nehezen találnánk, bár­hol keresnénk. „Besúgványaiból" eddig két vaskos kötet jelent meg. Az el­sőt Kahler Frigyes szerkesztet­te - III/Ill-as történelmi olva­sókönyv a másodikat pedig Bálint László és Velcsov Már­ton gyűjtése alapján, Jancsák Csaba szorgoskodásával Péter László - A célszemély: Bálint Sándor és a napokban je­lent meg a harmadik, a leg­vastagabb - Bálint Sándor éle­te és politikai munkássága Csapody Miklós cudar őszinte tálalásában. Biztosra vesszük, ezzel még nem ürült ki a rak­tár, folytatására lehet számíta­ni. Misekönyvet említünk már a címben is a kötetek nagysá­gára, és ezt megközelítőleg a régi missale méretére értjük, csak éppen az oldaljelző sza­lagok nem lógnak ki belőlük. Mégis azt kell mondanunk, majdnem-majdnem egyolda­lú mind a három, a nagyszerű tudósnak talán csak a tőle leg­távolabb eső, később maga ál­tal is kárhoztatott politikai szereplését tárják elénk. Ne várja tőlünk senki, hogy akárcsak kivonatolni is akarjuk a három testes kötetet, megle­hetős önkénnyel inkább a kö­rülötte rajzó besúgókat említe­nénk. Nem akarom megadni nekik azt a dicsőséget se, hogy fedőnevüket fölsoroljam, csak arról szólnék, hogy a kötetek egyik újdonsága, igyekeznek valódi nevén nevezni azokat, Bálint Sándor augusztus elsején lenne százéves akiknél kibújt már a szög a zsákból. Sokáig vitatkozhat­nánk elsősorban a leszárma­zottakat kényszerűségből sütő bélyeg miatt a közzététel jogos­ságán, de inkább a mindvégig takubakuzó hatalom számlájá­ra kell írnunk ezt is. Az öregát­kost követő valamennyi fia-át­kos közös jellemzője, hogy ad­dig húzta-halasztotta, kávéska­nállal adagolta a nyilvánosság­ra hozatalt, amíg meg nem bu­kott. Fejet fájdító, szívet facsarító olvasmány mindhárom kötet. Többszörös szánalom üli meg a lelkünket. Szánjuk a nagy tu­dóst haló porában is, és - nem elsősorban a megbocsátást mí­melve - szánjuk azokat is, akik poros lábáig se érhettek föl, de szorgalmasan jelentgettek róla. Az egyik legszorgalmasabb pél­dául második pőrében a védő­ügyvéd szerepét is elvállalta. Könnyű dolga volt, a legterhe­lőbb ismereteket is maga szol­gáltatta. Poloskát felépítettek lakásá­ba is, egyetemi szobájába is. A disznóságokban határt nem ismerő hatalom szégyene ez is. Sajnos sok emberrel meg­esett, hogy rovásukra a vonal túlsó végén nyálcsorgató sen­kiháziak csámcsogtak az intim jelenetet közvetítő egyenes adáson, vagy röhögtek, ami­kor kanál-villa csörrent. Sán­dor bácsinál ez a veszély nem fenyegetett, egyedül élt. Ma­gam is megdermedtem azon­ban, amikor megtudtam, föl­tehetően azon a fotelkán szok­tam ülni, amely alól a hang útnak indult. A hat pár rend­őrcsizma regéjét meghazud­toló egyik leleményről szólnék csupán. Amikor a titkos házkutatást előkészítették, olyan alapos tervvel álltak elő, annál jobb csak a megvalósítás volt. A helyszínrajzot a besúgók hoz­ták, már a poloskatelepítés­hez is adalékot szolgáltatva, a kulcsról a másolatot is szállí­tották, azt pedig a nyakra-főre elfogott leveleiből is tudhat­ták, mikor nem lesz itthon. A lépcsőházból minden emele­ten csak egy oldalra nyílik aj­tó, és az alatta lakó talán be­cserkészhető lett volna, hogy akkor éppen ne legyen otthon se maga, se a mindent kife­cseghető család, de ez mind kevés volt. Kettesével mentek be a lakásba, második adag­ban a fotós is, aki a spájzban rendezte be alkalmi műter­mét, mert annak ablaka nin­csen, így kívülről észrevenni semmit nem lehet. A bökkenő csak az, hogy az ördög nem al­szik, megeshet, hogy valame­lyik barát éppen akkor akarja fölkeresni, amikor egészen másokat találna bent. Köröz­zön a ház előtt két nyomozó, civil ruhában, hogy idejében eltérítse a gyanútlan embert, de biztos, ami biztos, legyen kéznél egy egyenruhás is. Minek? Ha ne adj' Isten, mégis lebuknának, határozott intézkedéssel bilincselje meg őket, mint közönséges betö­rőket, és a következő saroknál már le is veheti róluk a bi­lincset. Ha még nem tanítják a rend­őriskolában, melegen aján­lom. A tartótisztek neve is olvas­ható mindhárom kötetben. h.d. SZEMKÖZT Újhelyi, a médiapolitikai Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt, amelyben a meghívott stúdióvendéget egy tévériporter és egy újságíró kér­dezi aktuális témákról. Az e heti adásban Újhelyi István szegedi szocialista országgyűlési képviselőt, az MSZP médiapolitikusát faggatta Márok Tamás és Szabó C. Szilárd arról, hogy mi a feladata a miniszterelnök médiapolitikai főtanácsadójaként, il­letve hogyan képzeli a közszolgálati médiumok fejlesztését. MUNKATÁRSUNKTÓL A szocialista párt médiafele­lősét, Újhelyi István szegedi országgyűlési képviselőt kér­te fel nemrégiben Medgyessy Péter miniszterelnök a kor­mányzati médiakapcsolatok főkoordinátorának. Újhelyi a műsorban hangsúlyozta: po­litikusnak, nem pedig kom­munikációs szakembernek tartja magát. A szocialista politikus elmondta, hogy stratégiai és koordinációs munkát végez, és a minisz­terelnök főtanácsadójaként a médiajog kormányzati fel­adataiért és a kabinet sajtó­kapcsolataiért, médiapoliti­kájáért felelős. Újhelyi jó ta­nulási lehetőségnek tartja, hogy a kormány tagjaként beleláthat az állam működé­sébe. Elmondta, hogy mun­káját szakértői stáb segíti. Kérdésre válaszolva kijelen­tette: nem költözik el Szó­regről, nem vállal hivatali munkát Budapesten, hiszen egyéni országgyűlési képvi­selőként rengeteg megol­dandó feladata akad, és 2006-ban szeretné megnyer­ni a választásokat körzeté­ben. Arra a kérdésre, hogy szerinte azért váltott-e főta­nácsadót Medgyessy Péter, mert az MSZP elveszítette az európai parlamenti választá­sokat, azt felelte: erre csak a kormányfő tud választ adni. Újhelyi István hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök köz­vetlen munkatársaként bő­vülnek lobbilehetőségei, amit ki fog használni Szeged érdekében. A közszolgálati médiumok­ról szólva a politikus elmond­ta, hogy eddig egyik kormány sem oldotta meg az állami televízió és rádió modernizá­cióját. A Medgyessy-kabinet megtette az első lépést, úgy határozott, hogy új székházat kell építeni a Magyar Tele­víziónak. Olyat-hangsúlyozta Újhelyi amely technikailag mindenben megfelel a 21. szá­zad kihívásának. Szerinte a technikai, technológiai fej­lesztés komoly minőségi és tartalmi változást eredményez majd. Kérdésre válaszolva kö­zölte: a Magyar Televízió ki­egyensúlyozott, pártsemleges médium. Mi sem bizonyítja ezt jobban - mondta mint az, hogy az elmúlt két évben nőtt az állami tévé bizalmi indexe. Hangsúlyozta: ma már négyszer annyian nézik a Ma­gyar Televízió hírműsorait, mint az Orbán-kormány ideje alatt, amikor szerinte az MTV párttelevízióként működött. A Magyar Rádióról szólva meg­jegyezte, nem tartja elfogad­hatónak, hogy a médium el­nöke, Kondor Katalin nyíltan vállal pártpolitikai szerepet. Ez ellen többször fellépett már és a jövőben is fel fog lépni ­hangsúlyozta Újhelyi István. P0DMANICZKY SZILÁRD Huszonnégy évszak (nyári napló) Nem túlzás ennyit írnom a horgászatról, az idén valóban ennyit foglalkoztam vele, s bizonyos, kiszámíthatatlan érdekessége, a mindig meg-megújuló módszerek és helyzetek meggyőztek arról, hogy mégse untam meg, nem untam rá, ellenkezőleg. Átolvastam jó néhány szakkönyvet a csukázásról, de ami leginkább megragadt, hogy a borús idő kivált kedvez a hal megfogásának. És az is kedvez, hogy van egy eddig ki nem próbált, de „beérzékelt" gumihalam, fehér testtel és piros fejjel és imbolygó, nótás kedvű bojtfarokkal. Ha valahol érdemes pergetni partról a Balatonban, az a mólók, kikötők mélyebb, és tördelt aljú része. Fölraktam a gumihalat a móló köves partján, és mert vízálló fonott zsinórba kötöttem a karabinert, nem raktam drótelókét, hátha így balinnak is megtetszik. Nem dobtam ötöt, de mikor a kövezésen már feltűnt vibráló gumihalam, egyszer csak hatalmas pofa nyílt alant, és sutty!, úgy letépte a csalit, mint körtét a gömbvillám, azt még keze se vöt. Ott álltam, mint egy hidegzuhany, akiről leolvadt a zuhanyfüggöny, s a zuhanytálca is eltűnt a lefolyóban - ennyi kép és zavar őszre Is elég lesz. Már csak a kocsiban kezdtem káromkodni, „hogy a fonott zsinóros tejútrendszer, az, amelyik nem nedvesedik, az..." Mire befejeztem, már a horgászboltnál voltunk, és még kettő darab fehér testű, piros fejű gumihal helyezkedett el a raktárkészletben - a többi majd csak jövő héten, mondta az eladó -, és arra a kettőre úgy csaptam le, mint pulyka az azbesztre. - De sietős - csodálkozott a boltos, hátha kiköpöm az Infót, hol eszik a csuka. - Halászlébe lesz, alaplébe - mondtam ki majdnem, de mert szerettem volna még a jövő héten ezt-azt venni itt, csak szerényen mosolyogtam, mint aki gyertya helyett gumihalakban gyújt kanócot. De mert csak két gumihalam volt, és hozzá egy rakás kockázat, letéptem a drága fonott zsinórt, helyébe jól bevált monofilt raktam, 0,25-öset, ezúttal kinéztem egy drótelókét is, s ahogy beültem a kocsiba, már szerettem volna hajítani, csakhogy, ugye, a szélvédő merev dolog. Újra a kikötő kövezésén masíroztam, próbáltam becserkészni azt a hatalmas pofát, amire csak félig-meddig állítottam, hogy csuka. Lehet harcsa is, gondoltam tapasztalatlanul. Hiába jó a csukának a borús Idő, a felhók elvonultak, a nap kisütött, én pedig fejben is egyre messzebb kerültem a halamtól. Hiába próbáltam ugyanott vezetni, ahol eltűnt, egy koppanás nem sok, de annyi se érte a halamat Ilyen az én szerencsém, gondoltam, és jellemző, ha ímmel-ámmal horgászik az ember, nem a megfelelő felszereléssel a megfelelő halra, akkor persze, hogy így jár: minden pillanatban készen kell lenni a nagy hal megfogására. Az is jellemző, hogy például nincs már kedvem újrakötni a bánatosan elgyengült élőkét, richtig akkor csap be a ménkű, és egy jó példány leszakítja a horgot. Ezúttal is késő volt már korrigálni, bár minden ízében a leghar­monikusabb fölszereléssel horgásztam. „Itt kell annak lenni, nem megy az olyan messzire, magányos vadász, és ha egy helyre be­áll, akkor addig nem hagyja ott, amíg ki nem zsákmányolta telje­sen" - okoskodtam, s igyekeztem Ismét fölvenni a kontaktust, fi­gyelni a víz belsejét, a meder alakzatait, a tereptárgyakat. A víz­mélység egyenletes, nem iszapos, viszont a kövezés előtt öt mé­terre vékony víz alatti hínársávba botlott folyton a halam. Már-már azt hittem, rávágás, de csak a hínárban akadt a horog. Ha van esze a csukának, akkor nem a nyílt terepen, valahol itt áll lesben, a hínármező rejtekén. A kövezésen a víz széléig húzód­tam, hogy a pálcával minél beljebb nyúlhassak, s azt találtam ki, hogy nem a hínárra merőlegesen, hanem a hínár szélében aka­dozva húzom a halat. Ez persze elég kétséges módszer, mert ha a gumihal magára veszi a vízi növényeket, nem látszik belőle sem­mi, a mozgása lelassul, és egyáltalán nem verdes. Hiába, okos­kodni lehet, sőt ezt csak így lehet. Már a koporsóhegy felé búvott a nap, mikor kissé eluntam a találgatást, és már csak vakon do­bálóztam. Folyton elakadt a hínárban, de már nem érdekelt. Megakadt egyszer, megakadt kétszer, a harmadiknak most már a csukának kell lenni, mondtam a feleségemnek számmisztikái tu­dásom legjavából merítve, és megvolt a harmadik leakadás Is. De mert az előbb bemondtam a játék kimenetelét, a bot splccére néztem huncutul. Remegett. Márpedig ami a víz alatt remegtetni képes a botvéget, az legkevésbé a hínár. Húztam egyet a bot tör­zsével a damilon, hogy a horog jól akadjon, aztán már csak a számat tátottam. - Hát ez nem lehet igaz! A botot éppen csak nem kapta ki a kezemből, az utolsó pillanatban engedtem meg a féket, a damil sivítva futott le az orsóról. Aztán egyet visszakattintottam rajta. A damil úgy öt kilót bírt, de bőven elég az, ha jól be van állítva a fék meg elég rugalmas és játékos a botspicc, úgy „megbródszájdoltatom", hogy öröm lesz nézni. Ahogy a spicc, a fék, a damil és a kéz egyszerre, egymást kisegítve dolgozik. Már eltelt vagy két perc, de a halból még nem láttam semmit. Nem mertem nagyon feszíteni, tavaly a szemem láttára lógott így meg egy csuka. Addig feszült a damil, amíg a csuka bevadult, méter magasan kiugrott a vízből, lehetett úgy hat-hét kilós, egy szempillantásra megállt a levegőben, aztán, mint a villám, rántott egyet a fején, és már tépte is a damilt. Öt perc múlva láttam, hogy ez is csuka, nem olyan túl nagy, de nem is kicsi. A vízben mindig kisebbnek látszanak a halak. Aztán újra és újra nekilódult, nem tehettem mást, adtam neki a zsinórt, aztán, hogy fáradni látszott, igyekeztem visszavenni az adományt. A szák már a vízben volt, s hallom a hátam mögül: - A franc, ez nem is fér a szákba! Na, mindjárt más színben és méretben láttam a világot. Még néhány nekifutás és bródszájdolás, aztán felfeküdt a vízre. Nagy testét kis hullámokon át húztam a szák felé, méltósággal megadta magát. A parton már láttam, ekkorát még soha nem fogtam, „Megvan vagy öt kiló", hallottam egy szakitól, de épp elég volt látni a keszegezők csodálkozását, hogy nocsak, van ekkora hal is. Hát van, gondoltam magamban, csak azt keszegezve nemigen lehet megfogni. Erre viszont lehet inni az áldozati pálinkát! • Több csuka nem akadt horogra, viszont hátra voltak még a pon­tyok és a süllők. Ahogy a csukát kifogtam, másnap beléptünk az EU-ba, s a legcsekélyebb eufóriát sem érezve horgásztam tovább. A Balaton mellett mindig azt érzem, mert ott a természet, hogy ezt a szót használjam, elég látványosan mutatja meg magát, szóval, hogy az erdők, a növények, a fák, a vizek, a halak, a vadak világa sokkal többet őriz az emberből, az ember önmagára, a másikra való figye­léséből, mint maga az ember most, tudjuk: tévé, rádió, mosógép...

Next

/
Oldalképek
Tartalom