Délmagyarország, 2004. július (94. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-10 / 160. szám
Szombat, 2004. július 10. SZIESZTA 19 A zsidómentő „Megállapítom, hogy senki sem hajlandó átadni a lakását gettó céljaira" - szögezte le hatvan éve Beretzk Pál, Vásárhely polgármester-helyettese a gettóértekezleten. Bárhol kijelölhetett volna gettót a városban. Helyette összehívta az értekezletet, mely olyan eredménnyel zárult, amire számított. Vásárhelyen, egyediiliként az országban, nem létesült gettó. Csaknem teljes oldalon tudósít az 1944. június 1-jei Népújság - valahai vásárhelyi lap - arról az értekezletről, amit dr. Beretzk Pál polgármester-helyettes (mai szóhasználattal: alpolgármester) hívott össze, s amely azzal zárult, hogy végül is nem jelöltek ki gettót Vásárhelyen. Az újság, melynek egy példányát Csorba Mihály alpolgármester bocsátotta rendelkezésünkre, híven bemutatja az akkori hangulatot. „A magyar ifjúság 22 esztendei nehéz küzdelem után tudott csak megfelelő otthonhoz jutni, és most hivatalos helyen olyan tervvel foglalkoznak, hogy odateszik az egész vásárhelyi zsidóságot. Ezt nem engedjük! A zsidóság által amúgy is károsan befolyásolt ifjúság nem maradna érintetlen, bekerülne a zsidóság bűnös kisugárzásába. Elgondolni is képtelenBeretzk Pál (1885-1954), a zsidómentő polgármester-helyettes ség, milyen következményekkel járna ez" - idéz a lap egy hozzászólást. A vészkorszakkal foglalkozó helytörténészek - Makó Imre, Katona Lajos, Szigeti János, Rosztóczi Ernőné és Molnár Judit egységesen arra a megállapításra jutottak a Hódmezővásárhelyi Történelmi Társasággal együtt, hogy a gettósítás elsősorban Beretzk Pál tevékenysége révén odázódott el - véglegesen. Nemcsak a gettó létrehozását szabotálta el a polgármester hiányában első számú vezetőként tevékenykedő polgármester-helyettes, de-mint Makó Imre, a vásárhelyi levéltár munkatársa írja, s amire Erdélyi Miklós ügyvéd és Csorba Mihály is fölhívta a figyelmet a felújított zsinagóga falán elhelyezett Beretzk Pál-emléktáblát felavató, holokauszt-emléknapi beszédében - a zsidótanács tagjait folyamatosan tájékoztatta a tudomására jutott népellenes kormányintézkedésekről. A deportálást megakadályoznia nem volt módjában, de amikor elkezdődött a zsidó lakosok összeterelése, tisztviselőket rendelt ki a zsidókat „összeszedő" különítményekhez, bizalmas feladatukká téve a vagyonok megőrzését, a lakások lezárását. A zsidóknak a zsinagóga udvarán lévő gyűjtőhelyre, majd a vasútállomásra történő szállításakor Vásárhely összes bérkocsiját kirendelte a város költségére, s megfelelő számú fedett vasúti kocsit rendelt Szegedről, így téve emberségesebbé a szállítást. S még akikről említést kell tenni zsidómentő tevékenységük miatt: páter Szabó Szádok dominikánus szerzetes, Almásy Tibor dandártábornok, Hamvas Endre csanádi püspök, dr. Weisz Sala bécsi orvosnő, Mignon nevű bécsi ápolónő, Forró Ferenc jezsuita szerzetes és Szabó Magda írónő, aki akkoriban Vásárhelyen tanított. Ha ők nem lettek volna, teljesebbé vált volna a hatvan évvel ezelőtti tragédia. F.CS. --mo,® 000 m§ SUZUKI Most iz első 30 vásárlóm a következő kedvezményekből választhat: v 200 000 Ft árengedmény • 0 Ft kezdőrészlet v 200 000 Ft-tal emelt használtautó-beszámítás / 2,004 THM10% induló, 72 hó (GLX, GS modellek) • Ajándék légkondicionáló v Kezdőrészlet = roncsautó Akciónk a hazai gyájlású modellekre vonatkozik, más kedvezménnyel nem kombinálható: ÁBS. dupla léuzsák alapfelszereltség! PÉCSKAI AUTÓHÁZ Kft. Szeged, Sárosi u. 11/b. • Tel.: 62/540-676 • Nyitva: h.-p-: 8-17-ig NACSA OLIVÉR A PARÓDIÁK SZÜLETÉSÉRŐL, BESZÉDHIBÁJÁRÓL ÉS A FUTBALLRÓL nem lehet hazudni Alig huszonöt éves, de nyert már Humorfesztivált, és kapott már miniszterelnöki elismerést is. Pedig Terry Black, Ganxsta Zoli, Anettka és Korda György után Medgyessy Pétert is „szembeparodizálta". A Bagi-Nacsa páros lazább és bohémabb tagja, Nacsa Olivér eközben nagy szenvedéllyel gyűjti a focistákkal közös fotókat, bár a Roberto Carlos-kép megszerzésével akadt egy kis gondja... - Mi alapján dől el, melyikőjük kapja a parodizálandó személyt? - Amelyikőnkre külseje alapján illik a figura. Enyémek a sötét típusok, Iván kapja a világosokat. Ezen nem szoktunk összeveszni. Csak egyszer loptam el Ivántól hozzá passzoló alanyt, amikor Ganxsta Zoli bőrébe bújtam, nekem ugyanis nagyon jó haverom. Azt hiszem, a hangi adottságaink mindkettőnknek megvannak ahhoz, hogy szinte bárkit leutánozzunk. Nekem például elég egyszer-kétszer megnéznem a személyről készült videofelvételt, és máris sikerül rögzítenem a mozdulatait, a hanghordozását. - Nem félő, hogy ez a sok „rögzítés" olyan jól sikerül, hogy elvész mögötte a saját beszédmodor? Az ön hanghordozásából például én sokszor kihallom Friderikusz Sándort. - Tudtam, hogy ezt fogja mondani, már említették néhányan. Pedig ez egyszerűen azért van, mert az alaphangunk hasonlít. Én éppen annyira vagyok beszédhibás, mint Friderikusz, és az s betűink gyakorlatilag egyformák. Tehát ez még csak nem is tudatos. Izgultak Medgyessy miatt - Produkcióikban két közismert férfi egymáshoz fűződő gyengéd szálairól, mondhatni igen durván poénkodtak. Meddig lehet elmenni a tréfákban? - Szerintem a humorban sok minden megengedhető. A szakmáról legtöbbet, azt hiszem, Fábry Sándortól tanultunk, aki egyfajta mesterünk, mentorunk lett. A műsoraiban Fábry is sokszor eléggé messzire megy el. Emellett véleményem szerint, aki közszereplést vállal, annak számolnia kell azzal is, hogy poén tárgyává válhat. Az őszinteséget pedig nagyon értékeli a néző, márpedig a paródia egy nagyon őszinte műfaj, abban hazudni nemigen lehet. - Anettka, vagy a Korda házaspár kifigurázásában nincs különösebb kockázat. Önök azonban nemrég a magyar miniszterelnököt parodizálták ki szemtől szemben. Nem tartottak kínos következményektől? - Azon túl, hogy óriási megtiszteltetés volt, hogy - Európában egyedülálló módon - elfogadta a meghívásunkat a műsorunkba, természetesen gondoltunk arra is, hogy rizikót is jelent a vállalkozás. Medgyessy Péter érkezése nemcsak nagyobb felkészültséget igényelt, de lényegesen jobban is izgultunk miatta, mint mások esetében. Ráadásul műsorunk alapelve a politikai semlegesség. Mégis elégedettek lehetünk: később kaptunk tőle egy miniszterelnöki elismerést. Arra is büszkék vagyunk, hogy ezt a műsort másfél-kétmillió ember nézi meg kéthetente, a másik csatornán velünk párhuzamosan .Annyi szeretetet és elismerést kaptam az eddigi munkámért, hogy ma már nem cserélném el a sportriporterkedésre" FOTÓ: GYENES KÁLMÁN futó valóságshow egyetlen konkurenciája voltunk. És ha Vitray Tamás azt írja rólam a könyvében: maradok őszinte híve, ennél nagyobb dicséretet nem is kaphatok. Ezek azok az elismerések, amelyek egy huszonöt éves fiatalember életében mérhetetlenül sokat jelentenek. Egy fotón a focicsillagokkal - Éppen aznap este léptek fel Szegeden, amikor az egyik fontos labdarúgó Eb-elődöntő ment a televízióban. Önt ismerve, ez nagy trauma lehetett... - Hát valóban nem örültem, de felvételről azért megnéztem. Bár én az angoloknak szorítottam nagyon, úgyhogy a kiesésük után már más szájízzel néztem az Eb-t. Igazi, megszállott futballrajongó vagyok. A barátaimmal például egy időben rendszeresen összejöttünk, hogy Playstationön lejátsszuk a Bajnokok Ligája aktuális meccseit. Szenvedélyem az is, hogy közös fotókat gyűjtök nagy focistákkal. A legbüszkébb a Dávid Beckhamről és rólam készült képre vagyok, de van, ahol együtt vagyok Ballackkal, van Nistelrooyal, Olivér Kahnnal, de van fénykép Schumacher ről is. - Nehéz egy ilyen közös fotózást öszszehozni? - A legjobb sztori akkor esett meg, amikor a brazil válogatott járt hazánkban. VARJUK Abba a szállodába, ahol a dél-amerikai futballcsodák laktak, nem szó szerint, de szinte napokra beköltöztem. És egyszer végre jöttek ki a hotelből a játékosok, de olyan szerencsétlenül, hogy Roberto Carlos Medgyessy Péterrel éppen egyszerre érkezett. Én pedig ezáltal hirtelen óriási dilemmába kerültem, hogy akkor most lökjem félre a miniszterelnököt? Mert akkor már napok óta vártam Robi Carlosra, de ugye jó kapcsolatokat ápoltam addig Medgyessyvel is. Hál' istennek, végül jól jöttem ki a helyzetből, és a fotó is elkészült. Az örök szerelem - Sokáig minden álma az volt, hogy sportriporter legyen. Odaadná mostani karrierjét a kommentátorságért? - Ezen épp a napokban gondolkodtam el komolyan. Rájöttem, hogy annyi szeretetet és elismerést kaptam az eddigi munkámért, hogy ma már nem cserélném el. De az biztos, hogy örök szerelem marad. A lelkesedésem sem sokat változott, és ugyanúgy szájtátva figyelem a közvetítéseket. A napokban volt egy éve, hogy elhunyt Knézy Jenő, akinek a kommentárjain nőttem fel, és aki számomra hihetetlenül nagy példakép volt. PATAKFALVI DÓRA 06-30/30-30-443 Ml mms qdelmagyar.hu Kérjük, irja meg nevét és lakhelyét! megmutatjuk mindenkinek! i ka<m<„ Várjuk kedvenc fotóikat rövid szöveggel! KÜLDJÉK BE és Ml KÖZZÉTESSZÜK! fed«« OtfMól A fflsgjeleaésiMH a bakáidé egsetértéséa kii» a kájjsn láthatd samély tkiskotáakiiíl a lórvényes képweffi taijániíása síiiiéges. döjkactwomzac nmiM, A DÉLMAGYARORSZAG és a DÉLVILÁG kommunikációs partnere a T-Mobile Rt. T- • -Mobile Part a ii ner